Hello, Péntek!

 Van valami kellemes bája a csütörtök estéknek. előrevetíti a péntek "hétvége van!" ízét. Az Infopark dolgozói közelebb érzik magukhoz a tavaszt, madarak - és dohányosok - csivitelnek, kellemes idő honol az épületek között. Bár a tegnapi köd olyan hatást keltett itt, a Dunához közel, mintha valami földöntúli helyen járnánk. Míg a Petőfi hídnál vártam a kedvenc buszomra, figyeltem az ELTE felé igyekvő diákokat, az épület nem látszódott, olybá' hatott, mintha hosszú, tömött sorokban a túlvilágra igyekeznének. Száz méterre tőlem el is tűnt az elől haladók sziluettje. Elvesztek a semmiben.

 Mától Pápán leszek vasárnapig. Utolsó simítások és kész vagyunk a szervezéssel. Mostantól hátradőlhetek és írhatom a szakdolgozatomat.

 Csak KD hiánya az, ami felemészti jókedvemet. Bárcsak... :(

 Mindannyian szolgák vagyunk. Van, aki önszántából, van, aki öntudatán kívül, van, aki nem tudja, hogy az, mások pedig alázatosan elfogadják sorsuk. Mert mind szolgálunk. Ki így, ki úgy. Nem vagyunk urak, nem vagyunk egyenlőek, mert van, aki nagyobb odaadással képes mások szolgálatára lenni, más pedig csak azt lesi, hogyan szolgálnak neki. Senki sem kivétel a szolgálat alól. Hiába próbálunk kibújni alóla. Ugyanakkor, nem mindenki a másik embert szolgálja. Tárgyakat éppen úgy lehet szolgálni, mint embert. Bár utóbbi nem vezet a kiteljesedéshez.

 Szolgálunk. Élünk. Szolgálnak. Hol itt a szabadság? Hát a szolgálatban... Mert ha mást nem, önmagadat szolgálod....

Szolgálat

 Idén még nem voltam misén. Nem vitt rá a Lélek. Vagy, pontosabban, vitt volna, csak én ellenkeztem. Most is. De a lábaim átvették az uralmat és elvittek misére. Sziklatemplom. Este nyolc óra. Sajátos hangulata van a Helynek. Sajátos hangulata van a misének. Pálos szerzetesek igyekeznek utat mutatni a bárányoknak. Szolgálnak. Minket. Kérdés nélkül. Kritika nélkül. Kedvesen. Pedig maguknak is számtalan nehézségük lehet. Mint a papoknak úgy általánosságban. Megszentelt, nehéz hívatás.
 Én nem tudok hinni. Már nem tudok. Lemondtam róla, mert így már nem érhet csalódás. Így már tudom, hogy csak magamra számíthatok. Isten van, nem hit kérdése. De az, hogy segít-e... na az már más kérdés. Talán azért nem, mert elfordult a világtól. Talán azért nem, mert én fordultam el Tőle. Talán azért nem, mert ez a világ úgy romlott, ahogy van, dacára a Fénynek, ami időnként átjárja. A világ talán már várja a mindent elsöprő Végső Ütközetet.
 Tegnap, ahogy a prédikációt hallgattam, a sziklafalat bámultam magam előtt. Időnként elkalandoztam, de általában sikerült magam visszarángatni a valóságba. A valóságba. Összeszorul a gyomrom, hacsak rá gondolok. "Túl sok, túl sok" kiabálom belülről, de mindent, mindent lehet fokozni.
 Aztán a prédiákció során megfogott egy gondolat: "Ha akarod, meggyógyíthatsz." Ha akarod? Mégis ez mit akar jelenteni? Nem úgy van, hogy az elveszett bárányokat megkeresed?
 Ha akarod, Te tehetsz valamit értem. De én nem erőszakoskodhatok, hogy a kezedbe vegyél fel és vigyázz rám.
 Pedig, csak egy szóval mondd, és meggyógyul az én Lelkem.

Talita kum. Csak ennyi kell. S a Lelkem újra élni fog.

124 nap...

...múlva esküvő. Nincs zenekar, nincs ruha, nincs torta. PÁÁÁÁÁNIK. A héten muszáj lesz mindent elintézni, most a munkahelyemen úgyis arra várunk, hogy véleményezzék a csodás alkotásunk, ami nagyjából a hét második felére lesz meg, addig lesz időm az esküvő szervezésére. Szombaton meg ruhavadászat az Anyukámmal.

 Akinek már herótja van esküvővel kapcsolatban, ne olvassa tovább. ;)

 Lassan kész a szálláslista. Az ajándékötletekhez fel akartam írni pár gondolatot, de végül rájöttem, hogy valójában semmire sincs szükségünk. Mire összeházasodunk, már szinte minden meglesz hála KD szorgalmának. Úgyhogy marad egy versike, amiben az egyetlen ajándékötlet a "boríték". Viaskodom még magammal azon, hogy bekerüljön-e a meghívó borítékba. Úgyis mindenki meg fogja kérdezni, mit szeretnénk. Én leginkább azt, hogy mindenki jól érezze magát az esküvőn. KD szerint viszont nem gond, ha betesszük a meghívó mellé. Ma megírtam a szövegét is, alapnak Anyukámék meghívóját használtam fel, most már csak meg kell találnom a megfelelő formátumot.

 Írnom kell még sok embernek szervezéssel kapcsolatban, bár néhány feladatot kiszerveztem lelkes önkénteseknek. De nem szeretnék másokat terhelni. Elkészült a fogatókönyv is. ÉÉÉÉÉÉSSSS az éjfél utáni táncunk alapja is megvan! Annyira, de annyira jó lesz, hogy már alig várom. (öhm, éljen a youtube... onnan tanulunk táncolni...)

 De, hogy mit jelent mindez, a szervezés, az esküvő, és a házasság? Egy új, boldog életet, aminek az egét ugyan fogják felhők is takarni, de az egésznek a lényege az, hogy együtt. És ezt nem szabad sosem elfelejteni. az egész világot jelenti az, hogy találtunk valakit, aki kiegészít, aki elfogadja a hibáinkat, aki megért, aki feltétel nélkül szeret. Aki a másikért félre tudja tenni önmagát. És ezt az örömöt szeretnénk megosztani másokkal és megmutatni, hogy a sok-sok nehézség között lehet boldognak lenni. Igaz, kis munka árán. Hiszen minden kapcsolat igényel ápolást, gondozást és nem utolsósorban: sok-sok szeretet. 

Habos-meggyes álom

 Ha szombat, akkor gasztróblog. Ma csak egy sütire futotta az időmből, mert a házimunka is a nyakamba szakadt. A héten sok munka volt, aminek következtében sok-sok túlóra gyűlt össze, amit aztán pénteken beváltottam és korábban hazamehettem. Pont jól is jött, mert baromira fáradt voltam és kipihenhettem fáradlmaimat. Csütörtök este a munkaanyag korrektúrázása közben vicceket írtam fel a lap aljára, hogy kicsit feldobjam megfáradt kollégámat is... de ezen előtte - idióta módon - fél órán át szakadtam... Aztán ő is... Kínjában... Hogy milyen lökött kolleginával áldotta meg őt a balsors. (Vagy nem... :P)

 No de, a süti: Habos-meggyes álom. Már azóta ácsingóztam rá, mióta még a korábbi munkahelyemen az egyik kollégám behozta és valami hihetetlen finom volt.

 Így ma eljött az ideje annak, hogy elkészítsem.

 A süti két részből áll és a tojás szétválasztásával kezdődik az elkészítése. 5 db tojás sárgáját gépi habverővel 8 evőkanál cukorral elkeverjük, míg habos nem lesz. Aztán 15 dkg szobahőmérsékletű margarin, egy egész citrom reszelt héja, fél csomag sütőpor, egy pohár tejföl. Ezeket szintén jól elkeverjük, majd lisztet szórunk bele, míg galuska sűrüségű nem lesz. Kivajazott-lisztezett tepsibe öntjük és beletesszük a meggybefőttet, amit előzetesen leszűrtünk. Előmelegített sütőbe tesszük, nagyjából 175 fokon 20-25 percig sütjük.

Ezután következik a tojás fehérje, mind az öté, ami megmaradt a szétválasztás után. Nyolc kanál cukorral és egy fél citrom levével gőz felett keményre felverünk. Ha kész, akkor a süti tetejére tesszük, és akkor vesszük ki, ha már aranybarna a teteje (de azért nem kell pecsenyére sütni...)

Tálalás: teljesen mindegy, mert mindenhogy finom :)

 No, de vajon ki fogja megnyerni azt a "megtiszteltetést", hogy országunkat Bakuban, az Eurovíziós dalfesztíválon képviselje? :P Érzitek azért ugye, hogy az Eurovíziós Dalfesztivált idén Azerbajdzsánban tartják. Azerbajdzsán... mint Európa része...

A 20 millió éve elzárt tó

 A Föld bolygón azért akad olyan hely, ahova az ember még nem piszkitott oda, de szorgalmasan dolgozik azon, hogy mindenhol ott hagyja a kézjegyét. Jelen esetünkben egy olyan tóról beszélünk, amely több, mint 20 millió éve a jég fogságában raboskodik.

 A szarkazmust félretéve komolyra fordítva a szót, vajon milyen élővilág alakult ki ott? Elég hosszú idő volt arra, hogy komplett, egyszerű élőlényekből álló társadalom alakuljon ki. Ha az evolucionistáknak igazuk van, akkor ott valaminek lennie kell, amit Életnek is nevezhetünk, nyílván nem az általunk megszokott értelemben. 

 És miért ne lehetne igazuk? Ha logikailag nézzük, akkor teljesen értelmesnek tűnik az evolúció, hogy mi miből következett, fejlődött tovább. De engem jobban érdekel az az eset, ha semmit sem találnak. Ennek nyílván kicsi az esélye, hiszen a tengerek mélyén is virágzik az élet azokkal az ijesztő küllemű halakkal és társaikkal. De ha nem találnak semmit a feltételezésekkel ellentétben, akkor el kezdünk majd hinni Istenben? Vagy azt mondjuk, hogy fatális tragédia történt ami kisöpörte az életet onnan? Mindenesetre, az eredményekre még elég sokat kell várnunk. Az elemzés nem lesz egyszerű, már csak azért sem, mert a felszínre hozott minták megfagytak, mire felértek vele. Vosztok állomáson, ahol a bázis és a vizsgálat található, - 89, 2 °C-t mértek 1983. június 21-én (ott akkor van tél, ugye). Ez az eddig mért hidegrekord. Hogy nem fagy meg az arcuk?

 Egyébként nyáron sincs jobb idő, a maximum "meleg" -15 °C. (Ismerős lehet a mai magyar időjárásból, ami, megjegyzem, teljesen természetes, tél révén. Végre picit normálisabb telünk van. Legalább a kártékony férgek elfagynak a földben és jobb lesz a termés.)

 A mostani sikeres fúrást már több sikertelen akció előzte meg.

 És igen, jól gondoltátok, hogy eredendően orosz bázisról beszélünk. Bírják ők a hideget :)

 A képen látható a mechanizmus, ami alapján "lenéznek" a tóba.

Forrás: Index

Egyébként, az Antartktisz és így a Vosztok bázis nemzetközi hívószáma: +672. ;)

Vörös Posztó

 Semmivel sem vagyok különlegesebb Nálatok. Ugyanolyan képességeim vannak, mint Nektek. Ugyanabban a világban élek, mint Ti. Semmivel sem vagyok különlegesebb. Semmivel. 

 Nem tartom magam beképzeltnek, de úgy érzem, joggal vagyok büszke arra, amit leteszek az asztalra. Azért, mert kemény munka áll mögötte. Attól még, hogy nem panaszkodom (gyakran) nem jelenti azt, hogy nincsenek nehézségeim. Csakhogy, összeszorított fogakkal haladok tovább az úton, amit elképzeltem magamnak, amit szeretnék, vágyaim célja felé.

 És ez a büszkeség az, amit félre lehet értelmezni. Mert büszke vagyok arra, hogy novemberben nem omlottam atomjaimra, amiért megszűnt a munkahelyem, hanem addig mentem, ameddig olyan állást, hivatást találtam, amit imádok és amiben az én-integritásom is jelentősen kifejezésre tud kerülni.

 Büszke vagyok arra, hogy most januárban sikerült a vizsgaidőszakom napi nyolc óra, agyilag leterhelő munka mellett. Büszke vagyok arra, hogy a szakdolgozatom viszonylag pozitív kritikát kapott és nem húztak le belőle oldalakat, további bővítést javasoltak hozzá - amire tudtam, szükség lesz, hiszen nem volt időm alaposabban utánaolvasni a nemzetközi szakirodalomnak. Büszke vagyok arra, hogy nem kellett mást megkérnem, hogy írjon meg helyettem beadandót, mert mindent sikerült egyedül is, saját erőből megoldanom. Igaz, szép januári hétvégéket kellett ezért beáldoznom. De aztán megjutalmaztam magam egy sétával egy kedves Baráttal a Kopaszi- gáton.

 Büszke vagyok arra, hogy KD-val ott tartunk, ahol. Emögött is rengeteg munka van, hogy a kapcsolatunk olyan most, amiben mindketten jól érezzük magunkat. De folyamatosan dolgozunk azon, hogy egymás méltó Társai lehessünk. Kemény, néha fárasztó és ősszel komoly gondjaink voltak. De leküzdöttük. Mert belefektettünk energiát, nem pedig elmenekültünk. Pedig számtalanszor lett volna rá oka a másiknak, hogy kilépjen. De túléltük, és most erősebbek vagyunk, mint bármikor.

 Büszke vagyok a Családomra, hogy talpon marad ebben a változó, nehéz világban.

 Büszke vagyok a Barátaimra. Mert akik igazán ismernek, tudják, hogy mit rejt a felszín és a kemény, néha túl szúrós máz mögött valami más is lapul.

 Büszke vagyok. Nem beképzelt. De a kettőt külső, felszínes szemlélő könnyen összetévesztheti.

 És igen, sokat változtam az elmúlt hónapokban. De én inkább úgy fogalmaznék: felnőttem. Most már végleg. Én már nem tudok visszatérni Sohaországba. Ám ezt én választottam és nagyon élvezem. Reggel felkelni és munkába indulni, ahol a kollégák úgy gondolnak rám, mint megbízható munkaerő. Szeretem a hétköznapokat, amikor este hazaérek, Szuszi önzetlen szeretettel fogad, játékra invitál, hogy foglalkozzak vele (ősz szőrszálak jelentek meg a feje búbján :(. 

 És mi, magunk vagyunk a cselekedeteink mozgatói. Nehéz természetem van, én ezt tudom, sokan szenvedtek már tőle. De ez nem jelenti azt, hogy nem mennék tűzbe azokért, akiket szeretek. Rögvest, gondolkodás nélkül.

 Ha valaki eldob, szíve joga. Én akkor is maradok alássan Nolasyn Krónikása.

Esküvőszervezés

 Este felhívott egy csóka, aki egy zenekarnak a tagja. Elismerésem az elért érdemeiért és valódi művészlélek, de az ár, amit elkérnek... Meséltem KD-nak is, ő nem hídalt le annyira, mint én. Szomorú vagyok, mert tetszene a dolog, de a csillagászati összeg megriasztott. Szükséges egyáltalán, hogy zenekar legyen? Én nem szeretnék túlnyomórészben mulatós zenét, mert attól Dunának megyek. Persze lesz valami ahhoz hasonló, hogy az idősebbek is jól érezzék magukat és táncolhassanak a megszokott, számukra kedves dallamokra. Szóval még mindig nem tudom, hogy dj vagy zenekar. Mindkettő mellett vannak érvek, ellenérvek. Ha meg szar a zene... hát akkor egy kis időre eltünök a férjecskémmel... No, ilyet azért nem tennék, a vőfélyünk mesélte, hogy egy rosszul sikerült menyasszonyrablás eredménye az lett, hogy mind a menyasszony, mind a vőlegény két órára eltűnt a násznépet hátrahagyva. Ugyanis a menyasszonyt elvitték piálni a rablói, míg szegény vőlegény kereste őt... aztán megtalálta... aztán maradt piálni... aztán eszükbe jutott a násznép... :D 

 A forgatókönyv készen van, átrágtuk a vőfélyünkkel - aki egyékbént roppant mód szimpatikus - a móka délutáni lánykikéréssel indul és hajnalig tartó bulizással ér véget. Szép lesz a másnap... Amikor a szervezéssel foglalkozom, mindig úgy érzem, de jó lenne, ha már holnap túlesnénk rajta. Rengeteg stresszor borzalja a kedélyeket, főleg az, hogy a helyszín és a zene megfelelő legyen nem csak nekünk, hanem a vendégeinknek is. Az ételről nem is beszélve. Az ital... az szerintem nem kérdéses :D

 Most már csak az utolsó simítások vannak, hónap végén lenézek Pápára is. A ruhám végül nem dőlt el, amit akartam, az végül is nem a legjobb :(

 Végezetül, az elmúlt napokban kiműveltem magam esküvő témából - lassan fuldoklom tőle... :D töménytelen rózsaszín... - az egyik cikk a koszorúslányoknak ad tanácsot, mit kell tenni, egy valami megfogott, ez pedig a következő: "Mondd neki, hogy gyönyörű, még ha nem is úgy van."  :P Hát köszi... :D Most már mindent értek... de legalább nem kell aggódnom, úgyis én leszek a legszebb... akkor is, ha nem úgy van... pedig, általában úgy van...

 Szar poén. Ideje letennem mára a pennát.

A családsegítés margójára

 Időnként szeretném letagadni, hogy bármi közöm is lenne a szociális szakmához. Tapasztalat, vannak kollégák, akik ahol kellene, ott nem csinálnak semmit, mert nehéz. Ahol nem kell, ott pedig beavatkoznak. Mert ott könnyű. A családból kiemelés a legrosszabb, amit megtehetnek egy gyermekkel még akkor is, ha az a család történetesen nem működik. Tehát nem a gyermeket kell kiragadni a megszokott környezetből, hanem a családot kell meggyógyítani. Oh, hogy ez bonyolult? ...annyira szép, amit tanulunk arról, hogyan segítsük a családokat. A gyakorlatban pedig alig tud bármi is megvalósulni.

 Miért?

 A szakma alulfizetett. Tény. Sokan panaszkodtak nekem az elmúlt hetekben, hogy csökkent a fizetésük. Elvették a cafeteriat, nem fizetik a bérletet, benzin pénz már régóta nincsen. Hogyan menjenek el így a családokhoz?

 Kiégés. Sokszor a kliensek nehezítik meg a segítő tevékenységét. Alacsony a sikerarány. Te tudnál úgy dolgozni, hogy folyamatos kudarcok érnek?

 A törvények, rendeletek, határozatok megkötik a kezeket. Leginkább pénzügyi segítségre lenne szükség, a legtöbb család eladósodott, nem tudja fizetni a közüzemi számlákat, hiteleket, nincs pénz egészséges ételre. Vagy semmilyen ételre. De a pénzügyi segítség a legkevesebb, ami a rendelkezésre áll.

 Hol romlott el minden? Még a negyvenes évek végén, amikor a 'jólét' betört az országba, és minden szociális problémát megoldott a szocializmus. De valójában a problémákat a szőnyeg alá söpörték, amelyek a rendszerváltás előszelével a nyolcvanas évek végén egyre jobban előjöttek. És a névváltozáskor ráomlott a rendszerre. Azóta sem tért magához, és a forrásmegvonások, ellehetetlenítési szándékok gúzsba kötik a valódi segítő munkát.

 Mi lehetne a megoldás? Közösségek újraélesztése. Kellenek karízmatív emberek, Lelkek, akik felvállalják, hogy előre mennek, utat törnek. Németországban erős a civilszervezet mozgalom, van egy, úgynevezett "Helyi Szövetség a Családokért". Nincs benne sok pénz. Önkéntes alapon menedzselik. Összefogással, valódi tenni akarással. És nem kell NAGY dolgokat tenni. Kicsiben kell kezdeni. Ugye... "légy a változás, amit látni akarsz a világban..."

 Csakhogy. Mi, magyarok nem tudunk összefogni. Példa erre számos külföldön élő magyar, akik egymást marják, ha a másiknak jobb. Itthon sem más a helyzet. Dögöljön meg a szomszéd tehene is...

 És ameddig ez a hozzáállás, itt nem lesz nem, hogy kánaán, de egy kis oázis sem.

 Szépen megkomponált, felépített csapda. Besétáltak. Tudom, kire számíthatok, kire nem. A reakciók mindent elárultak. Ideje kezembe venni a dolgok irányítását. Bármennyire leplezett érzelmek... Felszínre kerültek. Eddig is sejtettem, eztán tisztábban látok.

 Ideje kézbe vennem az irányítást.

Szombat esti asszonyképző

 Ha igazán hosszú és tartalmas házasságot akar bármely feleség is, nem csupán a rúdtánchoz kell értenie, hanem a konyhaművészethez is. Mert ugye drága férjeinket általában két dologgal lehet 'megfogni' és kényeztetni ;) Az egyik pedig a pocakjuk (a másik sincs messze onnan, ugye... ˇpajzán vigyorˇ). Mostanában komolyabban foglalkoztat a főzés. Egészen megkedveltem, bámulatos dolgokat lehet kihozni egyszerű alapanyagokból is. Igyekszem minden szombaton valami finomat készíteni, szerencsére van, kiken teszteljem. Családom lelkes zsűrim...

 A mai vacsora menű

Gombaleves

A Vásárcsarnokban friss gombára bukkantam. Nem lehetett ott hagyni. És nem is csalódtam benne, amikor odatettem főni. 

 Először sikerült félreolvasnom a receptet. Vöröshagyma helyett lilahagymát akartam odatenni, de még időben kapcsoltam... :D Először egy, nagyobb (vagy két kisebb) vöröshagyma fejet kell tűzön megpirítani, míg átlátszó nem lesz. Aztán rá őrölt pirospaprika, majd liszt, só, bors és a felszeletelt gomba. Egy kicsit így is meg kell pirítani, majd vizet önteni reá. Aztán várni, míg az ízek összefőnek. A végén petruska zöldje és cérnametélt. (Vagy eperlevél, ízlés szerint. Lehet betűtészta is, de én inkább a paradicsom levesben szeretem. :))

 Tálalás: tejföllel, ha van rá igény. Önmagában is roppant finom.

 Tepsiben sült csirkecomb, krumplival, kukoricával

Bőrében hagyjuk a csirkecombikat, de az alsó és a felső részt szétszedjük és az ínak mentén bevágjuk. Joghurtos-citromos pácba tesszük - úgy, hogy alaposan elfedje a husit. Én három órát hagytam a trutyiban, ennyi is elég volt. De az eredeti recept szerint fél napot kell legalább. Aztán tepsibe olajat öntünk az aljára - nem kell sok - belerakjuk a krumplit, amit előzetesen héjában megfőzünk, majd megpucolunk és karikára vágunk. Erre kerül a pácos husi - nem kell lemosni róla a pácot - kukorica, só, bors. Aztán erre is öntünk egy kis olajat és az előmelegített sütőbe tesszük. Le kell takarni, és legalább egy órán át így kell sütni, majd az utolsó negyed órára le kell venni a fóliát és megpirítani a tetejét. 

Tálalás: savanyúsággal, a vecsési és a lila káposzta remekül passzol hozzá.
 Az eredeti receptet a praktika februári számában találtam. Ott még rozmaringgal is meg lehet bolondítani az ízek haromináját.

 Csöröge fánk

Valami hihetetlenül finom lett. Kicsit más, mint a szalagos fánk. Először is, liszt, bele sütőpor (a szalagosban felfutatott élesztő, ez az egyik nagy különbség), porcukor, margarin, só, vanilíás cukor, sütőrum és tejföl (a szalagosban sem rum, sem tejföl sincs.) Oh és tojás SÁRGÁJA. Össze kell dolgozni és egy órát pihenni hagyni. Majd nagyon vékonyra kinyújtani és most jön a matematikai rész, rombusz alakura kell kiszaggatni. Ha ezzel készen vagyunk, akkor a közepén egy vágást kell ejteni, amin az egyik oldalt áthajtuk és fura alakot kapunk. Aztán forró olajba bele kell vágni és kisütni. Ezt a részt utálom a legjobban, de el kell viselni az eredmény érdekében.

 Tálalás: barack lekvárral, porcukorral. NYAMMM

 Degeszre zabáltuk magunkat. Egy háziaszony számára nincs nagyobb dícséret, mint az, ha valaki azt mondja: 'kérek még'.

 Egyébként a héten készítettem túros batyút is, de az olyan gyorsan elfogyott, hogy időm sem volt megemlékezni róla :D

Szövetség az ördöggel

 Ruanda 1994. Romeo Dallaire tábornok, ENSZ békefenntartó. Emberfeletti erővel igyekezte megfékezni a vérontást, amit a hutuk követtek el a tuszik ellen. Amit a nemzetközi közösség bénultan figyelte, nem akart azzal szembenézni, hogy népírtást zajlik az országban. Romeo Dallaire tábornok közreműködésével 32 ezet tuszi életét mentette meg.

 Az elmúlt években számos jelentés látott napvilágot, amely arról tett tanúbizonyságot, hogy a tuszik kiírtását módszeresen megtervezték. Ruanda a korábbi évben 500 machette-t rendelt, ami jóval több volt, mint a korábbi évek során. A tuszik gyilkolására szólították fel a lakosságot. "Ha tuszi szomszédod van, öld meg, különben mi ölünk meg" A legtöbb áldozatot az otthonában gyilkoltak meg. A szomszédok. Akikkel korábban még jóban voltak. De a félelem nagy úr. Nem ismer barátságot. Nem ismer kegyelmet.

 A harcok 100 napig tartottak. Az ENSZ közben SEMMIT sem tett. Dallaire tábornoknak gúzsbakötötték a kezét, egyre csökkentették a ruandában állomásozó békefenntartók számát. A világ végignézte, ahogy közel 1 millió tuszi vére áztatja a földet. Ahogy a templomokba beterelve kivégezték őket. A tuszik halálsikolya nem jutott el az öltönyös emberek fülébe.

 Aztán persze az ENSZ vizsgálódott, a háborús bűnösöket kergették, volt, akit elkaptak és elítéltek, de akadtak, akik megléptek.

Ég Veled, Malév :(

Újra a bányában

 Na, hát szeretem a munkámat... ilyen kis sztahanovista lettem. Egyébként, tudjátok ki volt ez a muksó, akiről elnevezték az élmunkásokat? Alekszej Grigorjevics Sztahanov, a névadó valós, létező személy volt. Az már más kérdés, hogy milyen valótlan adatokkal lett a munka hőse. Ugyanis történt egy szép éjjel, 1935. augusztus 30-ról 31-re virradó hajnalra, Alekszej 5 óra 45 perc alatt 104 tonna (!) szenet bányászott ki a szovjet propaganda szerint egymaga, a norma által előírt 7 tonna helyett. (Naná, hogy sikerült neki... a SZU-ban minden lehetséges volt.) Mindezt a Donyec-medencéjében található Irminói tárnában történt.

 Aztán eltelt jó néhány évtized és kiderült, hogy több vájár és egy új szénfejtési módszer eredménye volt ez a bámulatos teljesítmény. De ugye ezen már meg sem lepődünk.

 Vannak magyar -kamu- munkahősök is... róluk egy következő posztban.

És a Tél megérkezett

 De nekem aztán nem hiányzott... Bár téli születésű vagyok, jobban szeretem a nyarat, amikor a Nap lágyan cirógatja az arcomat és majd megdöglök a melegtől. Inkább, mint ez a hideg...

 Most, hogy újra itthon vagyok, visszatért az élet a megszokott kerékvágásba. A munkámat imádom, egyszerűen hihetetlen, hogy megint megtalált az, amire szükségem volt éppen. Kollégámmal jól kijövünk, szóval szuperjó. Bár ma reggel az orrom előtt ment el a busz. Megértem, a sofőr nem látott én meg nem dörömböltem az ajtón. (Balra sasolt kifele, hogy kitudjon állni a megállóból, a Petőfi hídon reggelente eszméletetlen a forgalom.) De ettől még rosszul esett, de míg elértem az Infoparkig -gyalog, ugye, mert a következő busz negyed 9kor jön-, ki is fortyogtam magamból a mérgem. Szóval most visszatérünk az esküvő szervezéséhez, mert még mindig nincs zenekarunk. Már kaptam két ajánlatot, az egyik elképesztően drága. Nem tudom, mit gondolnak, hogy annyi pénzt akarnak legombolni rólunk. A másik korrekt árban, de kicsit tartok tőlük a nevük miatt. Még nem volt alkalmam meghallgatni őket. Alakul a keringő zenénk is és a meglepetés tánc is. Most már csak gyakorolni kellene... de hát ugye... az a fránya 1 109 km... (háztól házig...) kicsit megnehezíti a dolgunkat. Ezért nem lesz hosszú és unalmas a tánc és a násznép is fellélegezhet.

 A télben az egyetlen jó dolog a műkorcsolya EB, VB... (hallottam ám, Dody, ahogy felszisszentél...). Plushenko visszatért és meg is nyerte az EB-t. Sajnos a VB-n nem lesz ott, mert a térdét meg kell műteni. Pedig jó lett volna, ha elveri azt a pökhendi és öntelt amerikai fiút, aki elcsaklizta az olimpiai aranyat előle. Az már biztos, hogy a 2014-es téli olimpián is ott lesz, ha az egészsége is engedi. De a nyakában liheg az utód, aki kiköpött mása Plushinak és sehogy sem bírom megjegyezni a nevét. Cuki, meg még fiatal... :P De nem, maradunk a kedvenc oroszunknál, ha már tizenegy éve kitartó rajongói vagyunk. Milyen szomorúak voltunk, amikor bejelentette, hogy visszavonul, de nem bír elszakadni a jégtől és a versenytől, a vérében van. Jégen született, jégen fog meghalni 100 évesen egy négy fordulatos axel közben. Vagy addigra már ötre tornázza fel. Ha most még nem tette volna...

 Szóval a télnek meg van a maga szépsége... a meleg szobából nézve. Ilyenkor mindig elborzadok azon, hogy vannak embertársaink, akiknek nincs fedél a fejük felett és igazi segítség sincs. (Hiszen a rendszer pénzhiány miatt alig-alig működik.) De most olvastam, hogy nyílt egy új, éjjeli menedék. 150 fő részére. Reméljük elég lesz. Sajnos nem csak a hajléktalan emberek vannak veszélyben, hanem azok a kisnyugdíjasok is, akik nem tudják fizetni a számláikat. Valahol a közösség felelőssége is az, ahol most tart az emberiség. Kíváncsian várom, hova fejlődik még a társadalom, van egy olyan érzésem, hogy még nagy változásokat fogok látni...

Nyugaton a helyzet változatlan

 Tegnap rájöttem, hogy vasárnap nem úgy járnak a vonatok, mint hétköznap, úgyhogy este átmentünk Homburgba Katához. Nála csöveztünk egy éjszakát, olyan hangulat volt, mintha táboroztunk volna, csak a meleg szobában. Az Aldiban szereztünk konzerv csirke húst édes-savanyú mártással, amihez a rizs alig akart megpuhulni, vagy fél órát főztem, mire jó lett. Jah, és hármunknak sikerült egy kilót odatennem... nem, nem maradt sok, áh, nem... De egyébként nagyon finom volt.

 Tehát Homburgba azért mentünk át, mert onnan ment vonat Saarbrückenbe, onnan meg Bullayba, onnan meg busz a reptérre. Nem egyszerű az élet... Arra is rádöbbentem, hogy vonattal csak azok járnak, akik 1. fiatalok és még nincs jogsijuk, 2. nincs pénzük kocsira... Hajnalban tele volt a vonat kamaszokkal... kabát nélkül, hogy nem fáztak, amikor én ott dideregtem... No de ne szaladjunk ennyire előre. Tegnap délelőtt arra riadtunk fel, hogy szól a légvédelmi sziréna... a közelben van egy katonai bázis, mivel percek múltán sem történt semmi, felkerekedtünk és bementünk a vásorba. Akad ott egy Ázsia kert, cuki kis pagodával és tóval. És kábé ennyi Lebach... Van egy kis templom - római katolikus, úgy örültem neki, hiszen itt a legtöbb templom tetjén kakas ül. A polgármesteri hivatal szocreál kocka. Tiszta Magyarország feeling...

 Aztán este át Homburgba. Átszállás Illingenben, mert miért ne. De most nem késett a vonat. Minden más esetben igen. (Mint ma reggel is... hát igen, nem esett jól futni a csomagokkal az egyik peronról át a másikra.) Jó volt Katát meglátogatni, már hiányzott, Budapest végtelenül csendes nélküle. Este még átmentünk a régi lakásba, ahonnan áthoztuk a szárítót, a vasalódeszkát és azt a tároló valamit. A kis csipetcsapat vicces látványt nyújtott, ahogy este átvonultunk a cucokkal A-ból B-be. Aztán jött még a főzöcskézés. Aztán alvás és hajnalban kelés. Bár éjszaka nagyon nyugtalanul aludtam, izgultam a repülés miatt, meg, hogy ne késsen semmi (ismétlen, Németországban voltam, ami a pontosságról híres, erre minduntalan késnek...), meg utáltam, hogy már ott kell hagynom KD-t. Ez volt a legnehezebb. Saarbrückenig még együtt utaztunk, én aztán felszálltam az emeletes vonatra, KD meg integetett a peronról. Újabb búcsú és újabb utazás az ismeretlenbe. 

 Hajnalban még sötét volt, csak olyan 8 fele lett annyira világos, hogy bámulni tudtam a tájat. Szavamra, csodálatos volt. Patakok felett átívelő híd, magas hegyek, a völgyben elterülő város... majd Bullay. Gyönyörű volt. Itt szálltam le a vonatról. Megjegyzem, egyedül. Egy lélek sem volt sehol. Megkerestem a shuttle buszt, majd vártam. 9:19. Megjön a DB busz, felszállok, megkérdem, reptérre megy-e. Nem. Na ekkor lettem ideges, mert a menetrend szerint ekkor kellett volna jönnie. Így megkérdeztem három srácot - akik erről a buszról szálltak le- hogy mi a fene van... egyikük makogott csak angolul és elnyökögte, hogy mindjárt jön, nyugi. És tényleg jött, feleslegesen aggódtam. Egy pici busz volt, egy amolyan kis mikróbusz. Páran még felszálltak rá - a három csávó, meg egy furcsa párocska. De a reptérig csak én mentem. Elég fura útvonalon. A reptér előtt volt egy elhagyatott útszakasz - azt hittem már éppen elrabolnak - szar út, csupa kátyú, két oldalt elhagyott hangárok, amiket még betonból húzhattak fel és fém ajtójuk volt. Mintha egy világháborús film díszleteit láthattam volna. Végül csak elértünk a reptérre.

 Ott meg sokat vártam. Nagyon sokat. A repülés meg... imádom... csak ne lennének pánikrohamjaim egy-egy légörvény miatt. Most is az ablak mellett ültem. A felhők felett szálltunk... közel a Naphoz... de nem úgy, mint Ikarosz.

 Aztán most már itthon vagyok. Fura érzés. Visszavágyom KD-hez, de közben örülök, hogy újra magyar szót hallok.

 De most megyek aludni. Nagyon fáradt vagyok.

A kerítés itt sincs kolbászból

 Merthogy nincs kerítés. Néhány ház előtt van egy kis, térdig érő valami jelzésképp, de inkább dísz, mint védelmi vonal. Minden ajtóban van valami kaspó, vagy mécsestartó, amiben este gyertya ég. Az ablakokon a függöny nem divat, mint ahogy Oszlóban sem volt az, de a ház szinte minden ablakában van valami növény, általában orchidea, bár szerintem ez inkább státus-szimbólum itten, vagy ha nem virágot találunk, akkor valami giccset.

 Ügyintézés: Tegnap este voltunk a polgármesteri hivatalban. Én azt hittem, nem fognak fogadni minket, mert zárás előtt 5 perccel estünk be. De (háromszor aláhúzva) az ügyintéző hölgy széles mosollyal az arcán köszöntött minket, akkor még azt sem tudta, hogy külföldiek vagyunk, mert KD tökéletesen beszéli a nyelvet, csak amikor engem kérdezett, én meg néztem, mint borjú az újkapura, akkor jött rá, hogy velem nem fog sokra menni. De cirka tíz perc alatt elintéztük a papírmunkát, most már nekem is van lebachi címem. Egyébként nagyon élvezem eddig, bár csak pár nap telt el, mióta itt vagyok, de az utazás is kellemes élmény volt, minden félszem ellenére. Arra viszont rájöttem, hogy képtelen lennék itthon ülő kitartott feleség lenni. Nem nekem van az kitalálva. A házimunkával hamar végeztem, pedig kiporszívóztam, felmostam, mosogattam, főztem, elpakoltam a tegnapi romokat. Az ágyat szépen megvetettem, kiszellőztettem, és kitettem a cinkéimnek magvakat, amit tegnap 1€-ért vettem a boltban.

 Életminőség: itt hagyják az embert élni. Abból a pénzből, amit megkeresel kényelmesen jut mindenre. Mégpedig úgy, hogy még félre is tudsz tenni. Az étel árak korrektek. Tulajdonképpen 3-400 € bőven elég kajára, de akkor minden nap valami extra is jut az asztalra. És akkor még nem beszéltem az édességekről... A lakásbérlés (rezsivel együtt) ugyanennyi. Függetlenül attól, hogy most maxon megy a fűtés. Tegnap betértünk a bútorboltba, négy szinten van minden és szintén elérhető áron, amire szüksége lehet az embernek.

 Helyi magyar közösség: elvileg ma lesz egy találkozó St. Wendelben, ahova már minket is hívtak, de ezt most kihagyjuk. Vasárnap már megyek haza, minden időmet KD-val szeretném tölteni. Aztán még nem tudom, mikor tudok újra jönni. A repüléstől már most gyomorgörcsöm van. Túl sokat kattog az agyam feleslegesen... (De az akkor is ijesztő, amikor hallod, hogy "lassít" a gép...)

KD nem sokára hazajön a munkából, annyira jól áll neki a fehér köpeny, hogy újra beleszerettem. Most érezzük igazán, hogy valami új és izgalmas küszöbén állunk. Most építjük fel a kis Családunkat, amiért annyit küzdöttünk az elmúlt, már majdnem négy évben. És nyilván lesznek még problémák, hiszen még nagyon az elején állunk a közös utunknak.

 u.i.. a Napocska itt csak 17.18kor tér nyugvóra, sokáig világos van. :)

Ich möchte ein ticket nach...

 Welcome on board... ahm... we have a problem...

 Amikor ez a mondat a kapitány ajkait elhagyta, na akkor akartam kiszállni. De már nem lehetett, hiszen az ajtókat bezárták és ráálltunk a parkolópályára, hogy várjuk, amíg a start-stop rendszer a bal hajtóműben újra működésbe indul. Tíz perc várakozás, még a földön voltunk, de erősen kapaszkodtam a karfába. Amikor a felszálló pályára gurultunk, akkor már két kézzel kapaszkodtam. Emlékeim szerint nem volt ennyire rázós a repülés. Vagy csak túl jók voltak a gépek. Egyébként Airbus 320 volt a típusa a gépnek. Valószínűleg vele repülök haza is. (Csak addig el kell vergődnöm Frankfurtba...)

 Végül nagyon kényelmes utazásunk volt, csak minden légörvényre felriadtam. Akkor a kapaszkodásos roham megint rám tört. De a látvány, ami alattam elterült, csodálatos volt! Bár eleinte szédültem, amikor kinéztem az ablakon, de aztán megszoktam. Németország felett meg felhők tornyosultak. 

 Frankfurt Hahnban nagyon hideg volt, így amíg a buszra vártam, a reptéren csöveztem egy órát. Aztán megindult a kalandos utazás, átszállásokkal, késésekkel, ennyit a német pontosságról... St. Wendelben futottam a buszhoz, én lettem a helyi látványosság. Szerencsére megvárt, úgyhogy pont akkora értem Lebachba, amikorra terveztem. Ennél viccesebb a visszaút lesz vasárnap... itt megáll az élet a hét utolsó napján.

 Egyébként a buszozás és a vonatozás is jó volt, szép tájakon mentünk keresztül, a vonattal meg megszámlálhatatlanul sok alagúton (és itt nem hordták a sínek fölé a dombot, itt tényleg kellett alagút... :D

 Most itt vagyok, még el sem hiszem, fura érzés. Várom KD-t, hogy hazatérjen a munkából. Folyt. köv. este megyünk be a "városba".

Ich gehe nach Lebach

 Talán ez a mondat holnap életmentő lesz. :P

 Csomagom összekészítve, boarding card kinyomtatva (oda-vissza), útlevél elrámolva, meg minden fontos. Valuta beváltva, menetrendeket is szintén kiírtam. Térképen többször megnéztem az útvonalat, kiszámoltam az időt, a km-eket, azt, hogy hány idegsejtem válik áldozatául örök pesszimista természetemnek (sok). A vasárnapi "Jajnelefogomkésniagépetmertvasárnapmeghalaközlekedés" probléma is megoldva. Az elmúlt napok hihetetlen idegeskedéssel teltek el. De KD bámulatosan nyugodt. Már mindent előkészített érkezésemre, van külön tusfürdőm, samponom, fogkefém... minden. Én csak magamat viszem meg a ruháimat.

 Ma elég sokat töprengtem azon, hogy miért élem meg ennyire nyűgként az utazást. Aztán rájöttem délután - két diagram elemzése közben - hogy bizony azért, mert ki kell lépnem a biztonságos komfort zónámból. Egyedül kell helyt állnom, míg elérek Lebachba. Kicsit önismereti utazás is lesz. Nyilván nem az El Camino, meg végig tömegközlekedési eszközök igénybevételével fogok utazni. Egyrészt élmény lesz, sőt, valójában az lesz. És láthatom Őt, aki a Mindenség. Másrészt félek. Mi van, ha eltévedek? Mi van, ha átvernek és rossz jegyet adnak? Mi van, ha...? És a sort még lehetne folytatni, de ezek a kérdések mind-mind a biztonság elhagyásának szüleményei. Agyszüleményei.

 A repülést szeretem, de közben óvatosan tekintek rá. A világon a legnyugodtabb idő az, amikor a levegőben vagy. Az ismert univerzum megszűnik létezni és Te lebegsz élet és halál között. Ijesztő, ugyanakkor felemelő érzés.

 És a világ.... olyan, amilyennek gondolom. Eisteintől kezdve számos tudós, művész, filozófus sokat hangoztatja a gondolat erejét. Talán lehet, oda kellene rájuk figyelni.

 Mindenesetre, a Nagymamám elimádkozta értem a Rózsafüzért, Anyukám is közben járt értem odafenn. Ha más nem is, a Hitük* biztos túlsegít ezen a várt, félt utazáson.

 Aminek a végén ott vár a Szerelem.

*az enyém már rég elveszett. ideje új templomot építeni a régi romjain.

Apokalipszis

 Sokan felvonták szemöldöküket, amikor 2012. január 13-án, pénteken a Costa Concordia zátonyra futott Giglio szigetétől 20 (!) méterre. Olvastam sztorikat arról, hogy a vacsora alatt a zenekar éppen a Titanic c. film betétdalát játszotta. Valamint az olasz partoknál megdölt hajón utazott az unokája a Titanic egyik túlélőjének. Az ember szeret összefüggéseket találni az események láncolatában...

 A mostani hajótörést már a közelgő világvége kezdő akkordjaként értelmezik. A múltkorjában láttam egy dokumentumfilmet, ami ugyanezt a témát dolgozza fel. Az egyik legvalószínűbb világvége ugye egy aszteroida becsapódása, ami az ismert fegyvereknél is nagyobb pusztítást képes végezni. És nem csak amiatt, mert ahová becsapódik, több száz kilometérig kiterjedően megszűnik az élet. Hanem mert olyan porréteget kavar, ami az egész bolygót elsötétíti. Semmi sem marad a most ismert világból.

 De semmi ok az aggodalomra. A világ vezető tudósai igyekeznek megoldást találni arra, hogyan védjük meg azt, amit az elmúlt évszázadokban elért az emberiség. (Hogy ez konkrétan mit jelent, másik blogbejegyzés tárgya.) Az atombomba nem jó megoldás arra, hogy elpusztítsuk a közelgő kisbolygót. Hiszen egy nagy helyett több pici darab (esetünkben ezek is több kilométer kiterjedésűek lehetnek) érkezne a Föld felszínére. Szóval az "atomot neki" jellemzően amerikai mentalitás nem használna. Ellenben az igen, hogy ha a Nap sugarait összegyűjtük hatalmas tükrök segítségével és az aszterodia felszínére irányítjuk, akkor annak felszínén párolgás fejlődne ki, ami egy kis rakétameghajtást nyújtana az aszteroidának. És (talán) eltérítené a Föld felől a kisbolygót.

 Egyébként a következő kisbolygó találkozás valamikor 2030 környékére tehető.

 Vannak még olyan vad elképzelések, hogy majd szupervulkán fog kitörni. Mások szerint a világ atomhatalmai egymásnak esnek és akkor lesz csak ne mulas. Másik kedvenc csillagászati katasztrófa a gamma-kitörés. Az Univerzum egy távoli szegletében felrobban egy nagy tömegű csillag felrobban és gyilkos sugarakat indít útnak a Világegyetem minden irányába. Egyelőre minden ilyen kitörés a Tejút rendszeren kívül történt. Egyelőre... 

 De a legnépszerűbb elmélet továbbra is a kisbolygó becsapódás.

 A tudósok, kutatók abban azonban egyet értenek, hogy bizonyos időközönként minden kihal, ami 25 kg-nál nehezebb.

 Egy biztos, bármi is fog történni, a Föld túl fogja élni. Őt a legkevésbé sem érdekli, milyen élet burjánzik felszínén. Mint ahogy az emberiséget sem érdekli, hogy van a Föld, amit kölcsönkapott...

Pieter Bruegel: A Halál diadala

Lángos

 Világszenzáció! Kiesett a macskán alsó fogacskája... ezzel háromra csökkent a fogainak száma. (Ami egy tizennégy éves Házikedvenctől nem meglepő...) Szegénykém, tegnap óta küzdött vele, sejtettük, hogy lötyög a foga, mert nem lehetett hozzányúlni. Amint jobb idő lesz, megyünk az állatorvoshoz.
 Megtanultam lángost is sütni. Iszonyatosan laktató, úgyhogy legközelebb kevesebb alapanyagot fogok felhasználni. Nem sokára Farsangolunk, amihez sütök majd finom fánkot is.
Ma a két macskánk étkezési fegyverszünetet kötött. Nem szoktak egy tányérból falatozni, de most valamiért úgy döntöttek, megtűrik egymást...

Egy kis komolyság

 Zseniális... imádom, inspiratív, a képzelet szárnyán repít. Nem hiába, tudott valamit az öreg...

Bach darabjait szerettem a leginkább zongorázni. Kedvesek, vidámak, "táncolhatóak". 

Jelenkorunk is fel tud mutatni remek komponistákat. Ugye az örök favorit Yann Tiersen, mellette Leo Nissim (countryside promenade), Ludovico Einaudi. És ugye ott vannak a filmzene írók, mint John Williams, Harry Gregson-Williams, Howard Shore... és bizonyára hosszan lehetne folytatni a sort, nekik köszönhetjük, hogy a Star Wars, Narnia vagy a Gyűrűk Ura triológia, vagy éppen a Gladiátor zenéjét. Mindegyik dallam jellegzetes, ha meghalljuk, a film fontos, kulcsjelenetei idéződnek fel lelki szemeink elé.

És akkor még nem beszéltünk a modern kor nagy-nagy kedvencéről. A musicalek, operettek világáról. Színház kell a népnek. Színház kell a Léleknek.

Előbb-utóbb úgyis minden megsárgult fénykép legy egy címplapon. De addig marad a Jelen és a Zene csodálatos, gyógyító, felszabadító, feloldozó ereje.

 Az üzenet célba talált. Na ezt hívják... hagyjuk is, minek ;) Rég szórakoztam ilyen jól.

 Esik a hó, az Infoparkot igyekszik maga alá temetni. Nem túl sikeresen. Itt a Tél, itt van újra... de Drágám, pár hetet késtél, akkor kellett volna jönnöd, amikor mindenki várt. Karácsonykor. Mert fehér karácsonyról álmodik a kollektív tudatalatti. A kandallóban pattogó a tűzről, melynek fényében a karácsonyfa díszei ragyognak. Miközben a finom vacsora az asztalon várja már a Családot. 

De emberek, hol van a Család? Az ajándékok már várják őket, de hol van Anyu, Apu és a Gyerekek?

 Eltűntek. Felemésztette őket a fogyasztói társadalom. Felemésztette őket a mindennapok megélhetési gondjai. A Gyermekek már meg sem születtek. Eltűntek. Nincs többé Család. Demográfiai Tél ereszkedett Európára. Mondjunk búcsút a társadalom építő alapköveinek. Viszlát Család, viszlát Társadalom. Talán egy új éra új közösséget hoz. 

 Talán...

Frank vajon boldog?

 -  Ő egy teknős...
 - Jó, de boldog, ha itt van nálunk?

 - Ő egy teknős. A boldogság nála - már ha létezik - a saláta, a répa, a kákics, meg minden egyéb étel, ami fogára való. Meg ha Szuszi nem zaklatja, csak nézi. Egyébként meg igen. Határozottan boldog teknősnek látszik. Hiszen most is fülig ér a szája... :D

 Irónikus, ha olyan emberek nem tolerálják a másikat, akik a segítő szakmába készülnek. Még irónikusabb, hogy közben elvesznek az önfényezés tömény füstjében. Valójában ezek azok az arcok, amelyek körül a lezuhanó műholdak pályára állnak, mert olyan nagy a gravitációs vonzerejük.... A kritikát meg... nos azt el kell viselni. Elfogadni, azt nem kell. Az érettséghez hosszú az út, és nem hiszem, hogy a huszas éveinkben megtaláljuk. Ahhoz nagyon-nagyon sok mindent kell megélni. És persze lehet fiatalon is sok mindenen keresztül menni, de - és ez egy fontos de - annál is többet kell megélnünk, mint gondoljuk. Nem hiába, Jung is amellett kardoskodott, hogy az ember egészen 40 éves korára lesz kész, addigra éri el - ha úgy tetszik - a Master fokozatot. És még akkor sincs megállás. Folyamatosan fejlődni kell, menni kell, látni kell, tapasztalni kell.

 Nem pedig másokon bosszankodni. Ez az éretlenség egyik fő tűnete. Miért izgatna engem más viselkedése? Nem az én nyomorom, hanem az övé... nekem van sajátom, minek kreáljak még... Vagy ha unatkozom... jó csámcsogni másokon. Szééééééééép.

 És persze, én is tévedhetek. Ugye... Nem kizárt... RB is megmondta... Minden, ami itt áll, lehet tévedés is. Nem győzöm hangsúlyozni. De azt is meg kell tanulnunk, hogyan ismerjük el, ha hibázunk, ha tévedünk, ha igazságtalanok vagyunk.

 Esetünkben egy fb-os baszogatásban. Ha nem tetszik, ne olvasd. Ha bosszant, az meg már a Te szegénységi bizonyítványod... Én... hogy is fogalmazzak finoman? Hm... Leszarom. Láss tovább az orrod hegyénél.

Szuszika és Junior

Egyszerűen szép. És már lassan 14 éves... :)

Ő pedig... nos, simán dobozfüggő... Vacsorázni sem volt hajlandó kijönni...

:D

Hamarosan...

"Veszélyes dolog kilépni az ajtón, Frodó. Csak rálépsz az Útra,

és ha nem tartod féken a lábadat, már el is sodródtál, ki tudja, hová."

Árnyékot vet rám a Fény

 Reggel óta próbálom megfejteni, hol olvastam ezt a mondatot. Nem tudok rájönni. Egy dalszöveg része egy olyan együttestől, akiket soha nem hallgattam... (Google jó barát...)

 Mai napom javarésze (életem második) szakdolgozat írásával telik, de mint megtudtam, szerdáig kell leadni, úgyhogy nyertem három napot! Igaz meló után nehézkesen fog menni az írás, de majd összeszedem magam. Hiszen teher alatt nő a pálma... Már van kemény négy oldalam... Ami úgysem lesz jó -Lélekben készülök a kudarcra-, egy ismerősöm szakdolgozatából húszból két oldalt hagyott meg a tanár... Erre is fel vagyok készülve.

 Kicsit magányos vagyok. Ezen nincs mit csodálkozni, Krokodil Dundee 1 107 km-re van tőlem. A modern kor vívmányainak köszönhetően minden nap beszélünk és kicsit a webkamera is segít hiányának elviselésén. Minden nap azzal a kellemes érzéssel ébredek, hogy Ő a világon van, létezik, tőle mozog Minden. Dacára annak, hogy sok-sok problémánk és nehézségünk volt. De leküzdöttük. Mert bátrak vagyunk és nem futamodtunk meg egymástól. Talán ez a Titok, amit mindenki keres. Talán nem.

 Az idő kitöltéséhez rengeteg dolgom van, ami nem hagyj feleslegesen gondolkodni. És ha nem is lenne rengeteg dolgom, akkor is ott van az írás és a rajzolás. Nem sokára beszerzem az aquarell cerkákat és új dimenziót nyitok az alkotásban. Már elképzeltem, már tudom. És Bosyka, meg lesz az anyag a kiállításra... úgyhogy készülj a Találkozásra.

 Yann Tiersent hallgatok, egyszerűen zseniális, imádom, nem tudok lekattanni róla. És egy kicsit nosztalgia is, amikor még a régi munkahelyemen dolgoztam, sokat hallgattam. Ha pedig sok volt a munka, szünetekben kisétáltam a teraszra és figyeltem a tájat. A legjobban péntek délutánonként imádtam ott lenni. A Nap lágyan sütött végig, ahogy lassan alábukott a házak és a messzi hegyek mögött. Mellettünk a Déli Pályaudvarból bekapcsolódtak a vonatok az ország véráramába. Vajon merre mentek? Vajon az emberek, akiket szállított boldogok voltak-e?

 Én az vagyok. Bár kicsit téli álmot alszom, de ez kell ahhoz, hogy ez a félév gyorsan elrepüljön. De közben megélem az életem. Jobban, mint valaha. Nem kell felébresztenek és ne aggódjatok. Látom az Utam, sőt, azon járok. Még van tartozásom néhány Léleknek, akiket elhanyagoltam, de idővel mindent bepótolok. Mint ahogy az egyetemi dolgaimmal is jól haladok, most már szinte teljesen utolértem magam, és egészen jó eredményekkel zártam. Már csak egy félév és kész az egyetem. És egyszercsak... lesz saját doktori címem. De előtte már babázni fogok. Lassan megérek az anyaságra is...

 Nyáron pedig valami új és izgalmas kezdődik. Amire az egész eddigi életem - tudat alatt- készült. Események, történések mind-mind afelé toltak. Végzet? Vagy én választottam? Ez sosem fog kiderülni. És valójában, nem is kell tudnom. Csak követnem. És Csend van bennem. Jótékony, élettelteli Csend...

Nothing but silence around me...

Kitalált Linkin Park történetek

 Időnként nagyon bosszant az emberek véleménye az orvoselvándorlásról. Már csak azért is, mert olyan emberek mondanak véleményt, akik vagy valamilyen gagyi főiskolát végeztek el és vállalkozni kezdtek, vagy simán alacsony az iskolai végzettségük és a közalkalmazotti bértábla kapcsán annyit keresnek, mint egy kezdő orvos és számukra ez így is van jól.

 A legfőbb indok, amit felhoznak az orvoselvándorlás ellen, hogy "bezzeg az állam súlyos pénzeken tanítatja őket". Bezzeg az állam... egy orvosképzés kb 20 millió forintba kerül, DE ebből az összegből csak a töredéke jut ténylegesen az orvostanhallgatókra. A többit benyelik az egyetemi klinikák. Amit aztán a betegekre fordítanak. Azokra az adófizetőkre, akik felháborodnak, amiért a szemét kezdő orvosok elmennek innen. Persze arról nem beszélnek, hogy félévenként milyen összegekbe kerül egy-egy medikusnak beszerezni a könyveket (több tízezer forint... nagyon drágák a könyvek). Ebben nem segít az állam. Ugye a fonendoszkópot is maguknak kell beszerezniük, valamint ha tiszta köppenyt akarnak, akkor azt sem árt. (Merthogy általában koszos köppenyeket kapnak a gyakorlatokra...)

 Összességében az állam annyit költ egy orvostanhallgatóra, mint egy műszaki/bölcsész/jogász... hallgatóra. Ezek után senki ne merészelje nekem azt mondani, hogy az én adómból fizetik a képzését és aztán elmegy külföldre. Azt persze senki nem háborgatja fel, hogy segílyekre is mennyi megy el a becsületesen dolgozók pénzéből... 

 És még egy aprócska megjegyzés az orvoselvándorlás margójára: nem csak a pénz jobb külföldön (itthon annyit kap egy kezdő orvos mint egy 8 általánost végzett közalkalmazott...), hanem a technikai felszereltség, a megbecsültség és az előremenetel lehetősége is jobb. Itthon az öregek ülnek a kondér körül és nem engedik közel a fiatalokat, miközben a rezidensek tartják életben a magyar egészségügyet.

 És még valami paraszolvenciát rezidens alig kap. De inkább egyáltalán nem. A nagy pénzeket a szakorvosok zsebelik be, akik lenézik és semmibe veszik a rezidenseket.

 Ezek után ne csodálkozzunk azon, hogy elmennek a fiatal orvosaink. Főleg, ha még a társadalom is a földbe döngöli őket... Persze, külföldön sem fonják kolbászból a kerítést, de hagyják tisztességesen élni őket... Azzal egyenértékűen, amit a társadalomért tesznek áldozatos munkájukkal.

A BKV állapotának margójára

 Még most is szédülök attól a töménytelen mennyiségű égési terméktől, ami volt kedves beáramolni a busz utasterébe. Minden reggel és délután, amikor felszállok az infopark buszra, azon rimánykodom, nehogy szétessen, míg megteszi röpke útját az infoparkba. Reggelente kárpótol a napfelkelte, délután pedig az alkonyat kedves szürkesége. Cserébe a busz zötyög, rázkódik és majd elveszti kerekeit. Ma pedig... visszajött a gáz, hát ez elég gáz... (ez meg egy nagyon gagyi szófordulat). De nincs más, ami arra járna és szállítaná az irodanistákat, hogy kiszolgálják a bürokrácia rendszerét.

 És a mai nap az volt a legszebb, amikor beértünk a Petőfi híd megállójához és... a busz lerobbant... épp, hogy begurult, leállt a motor. A buszvezető nem volt szívbajos, kis idő elteltével sikerült újraindítania.
 Viszont elszomorít, hogy leépítések lesznek a hivatalnál is a kötelező közszférai tisztogatás miatt. Nem akarom elveszíteni a munkahelyem, nagyon imádom és nagyon izgalmas és építő jellegű.
 Ha kirúgnak... akkor megint megáll az élet. :(

Rom-pom-pom

 Nagyon büszke vagyok a Húgomra! Tegnap átment jogból, míg az évfolyam jelentős része elhasalt. És míg a Húgomat folyton piszkálják, lenézik, hülyére veszik stb, stb... addig neki bizony sikerült. Talán ezen el kellene gondolkodni...

 A mi időnkben is bukta volt a jog. A szívás az, ha elsőre nem sikerül, azt általában megjegyzi a tanár és volt olyan csoporttársunk, akit féléveken keresztül folyamatosan buktatott és az utolsó pillanatban engedte át... Sosem szóbeliztem nála, mindig írásbelin voltam (négy féléven keresztül boldogított minket jogi oktatással a családjogtól a szociális jogon át egészen EU jogig...) és igen... mindig 5 lett... hát igen, okos vagyok :D Vagy a karmámnak köszönhetően az én papírjaim mindig az asztalra estek...

 Na már csak az egészségtan lesz nehéz (amikor én végeztem a szakot, akkor egy pasi tanított minket, akinek az első (és utolsó) csoportja voltunk, nem nagyon tudott mit kezdeni velünk. Nem is ment a tanítás... :P Húgomék tanárnőjéről hírből hallottam más évfolyamoktól... Remélem sikerülni fog. Ha ez meglesz, akkor a viszgaidőszak további része már séta-galop lesz. Okos az én Húgocskám... hiába szeretik a földbe döngölni...

 Csak így tovább, Hugi! 

Születésnapomra

 A bűvös 27. Hello! Tudd, nem vártalak, de mégis eljöttél. Hát akkor ideje megküzdenünk egymással... :)

 Vagy... Veled változni, öregedni. Élni. Oh, igen, csak most élni igazán, Szerelemittas napokat, újra megtalált, régi-régi kedves Boldogságot. És a kilométerek... mérföldeknek tűnnek, de nem akadály. Nem bánt, nem idegesít, nem fáj. Csak létezik... És új szerepekkel formálódni. Érezni minden egyes percet. És... gondolkodni, gondolatokkal változni. A gondolataink tesznek minket emberré. Azzá, amit személyiségünknek hívunk. Azzá, amitől "Én" vagyunk.

 És mi, független entitások vagyunk. Önálló lények, akiknek egyedül kell bejárniuk az útjukat. Más Lelkektől gazdagabbá válik az útunk, mint ahogy mi is gazdagítjuk az útjaikat. De ezeket a törékeny kapcsolatokat sok minden mérgezheti, mint az irígység, a féltékenység, a harag, a sértődés... és az az elvárás, hogy mások a mi kedvünk szerint táncoljanak.

 Ne akarjunk másokra akaszkodni, másoktól függeni. Az Életünket nekünk kell megoldani, nekünk kell élni. Elfogadni és elengedni. Ha megtanuljuk, megtaláljuk saját, belső boldogságunk...

Szuszikám boldogsága ez a doboz... :)

7 milliárd Lélek Gyermekei

 Néha magamat is meglepem azzal, hogyan reagálok néhány kósza, buta Lélek szavaira. (Most még mérges vagyok és ilyenkor kiszaladnak szavak a számom és igen, vállalom őket.) És nem értem, mi végett a saját, ostoba érzelmeim, hiszen tudhatnám, az emberek imádnak illúziókban élni, csukott szemmel járni egy álomvilágban. És aztán, ha teszem azt, véleményem nyilvánítom arról, hogy ebbe a világba szülni roppant mód önzőség, mert a gyerekeinknek már semmi sem marad az ismert, biztos világból, akkor azt kapom válaszul, hogy bezzeg az én szüleim másként cselekedtek és ennek eredményeként létezem én. Bezzeg az én szüleim... nekik még egy kusza, gyilkos rendszer nyújtotta biztonság jutott. Még boldog, technikai tudatlanság. Még boldog, szép remények, hogy lesz jobb. De a mi generációnknak már csak a reményvesztettség jutott. Le kell tenni azt a kibaszott, rózsaszín szemüveget és látni az igazit, nem csak a valódit. El kell engedni a hamis biztonság érzetet. És fel kell állnunk és fel kell építenünk egy jobb világot, ahova tényleg érdemes gyermeket vállalni. Mert most... most csak lelketlen élet jutna osztályrészül. És aki nem hiszi, aki mást gondol, az végtelenül naiv, vagy álmokra épített életet él, ami úgy, mint az ingatlanpiac, hamarost összeomlik. Én szóltam...

 Fel kell ébredni. Szembe kell nézni a valósággal. És építkezni.

 Nem csak álomban élni vidám kis lufik között.

 Tudtam, hogy ki fogom verni a biztosítékot.... de egy szép napon, megértésre találnak szavaim... de, érdekel is engem??? Számít is valamit???

 Kurvára nem.

 Mert az én gyermekeim olyan világba fognak születni, amilyet építünk nekik KD-val. Ennyi...

Hello, 2012.!

 És íme, eljött a várva-várt 2012. Megannyi jóslat és félelem kapcsolódik e dátumhoz, hírneve már évekkel ezelőtt megelőzte. Nem is emlékszem pontosan, hogy mikor ütötte fel először a fejét a médiában az apokaliszpist hírdető maja jóslat. Egyáltalán, jóslat volt-e a jóslat, vagy csak egy félreértelmezése a maja naptárnak, ami valójában azért ér véget, mert a kör bezárul és előről kezdődik. Én inkább erre szavaznék. Hiszen a maják szerettek kerek egészben gondolkodni. Nem pedig világvégében. 

 Ugyanakkor tény, hogy bolygónk éghajlata változáson megy keresztül. De ez is rendjén való. Évezredekkel ezelőtt is hasonló folyamatok mentek végbe. Valami hasonlót éltek meg a maják is. A szokatlan klíma miatt nem termett annyi élelem, mint amennyire szükség lett volna. A majáknak nemigen voltak kereskedelmi kapcsolatai más népekkel, így importálni sem tudtak semmiféle élelmet. Nyílván számukra világvége volt, éhezés tizedelte falvaikat. Napjainkban a helyzet más.

 Vannak tudósok, akik meg a gamma sugárzástól félnek, amit egy felrobbanó supernova onthat magából felénk. Valójában ez sem okozna olyan világméretű tragédiát, ha nem lennénk olyan mértékben elkényelmesedve, ahogy vagyunk. Persze nem azt mondom, hogy térjünk vissza a barlangokba, de túl nagy függésben élünk az elektronikai kütyüinktől. Valahol elveszett a középút.

 Mi történne, ha megszűnne az energiaellátás? A városok halálra vannak ítélve, nem lenne elegendő élelem, zavargások, lázadások lennének. A mostani, ismert világunk tényleg megszűnne létezni.

 De bízom abban, hogy most már valóban a fenntartható fejlődés felé közeledünk. Nem mi vagyunk az egyetlen nemzedék, akik kölcsön kapta a Földet. Gondolnunk kell a gyerekeinkre, unokáinkra. Bár már vannak olyan élőlények, amelyeket már gyermekeink sem fognakk látni.

 És mielőtt pánikba esnénk, inkább olvassunk utána a tényeknek, és ha azok is megíjesztenek, akkor is inkább kovácsoljunk tervet a túlélésre.

Ég Veled, 2011!

 Életem legnyugisabb Szilvesztere. Imádom. Először azt terveztem, hogy tanulok, de ezt elég hamar feladtam, mert roppant fáradt és álmos vagyok. Egész éjjel azon aggódtam, hogy KD épségben kiérjen a messzi Németországba, szinte beleájultam a félelembe. De szerencsésen megérkeztek és minden a legnagyobb rendben. Hála az Égnek. Bár reggel sírva ébredtem, mert azt álmodtam, hogy... és akkor még nem jelentkezett. Szörnyű volt, senkinek sem kívánom azt az érzést. 

 Most festegetek, már nagyon hiányzott a lelkemnek. És nyugalom, csend, béke ölel óvóan körbe. Várakozással teli hetek, hónapok elé nézünk. De a nehezén, a nagy búcsún már túl vagyunk. És a búcsú nem végleges. Kíváncsian várom, mit hoz 2012. Az Óévből sok mindent szeretnék hátrahagyni és valami újra koncentrálni.

 Az év utolsó napját így hát egyedül töltöm. De nem magányosan. Mert szívemben él az a kellemes érzés, hogy a lelkem másik fele létezik és rátalaláltam. Ezek után, van jogom bármit is panaszkodni?

 Minden más csak körítés.

Valami új, valami régi, valami kék, valami kölcsön

 KD ma felszállt a frankfurti vonatra és elrobogott az ismeretlenbe. Ijesztő, félelemetes dolog nekiindulni a nagyvilágnak egy jobb világ reményében. Bár a terveink két hónapot csúsztak, így utólag örülök neki. Két napja bőgök mint egy kis hülye, pedig nem sokára újra találkozunk. Rengeteg dolgom lesz itthon. Munka, egyetem, festés (mert Bosyka kedvéért igyekszem összeállítani egy kiállítás anyagot :). Aztán nyáron esküvő és végre ténylegesen elkezdjük a Családi kis Fészkünket építeni. 

 De most, most még rossz. Most még félek. Most még nem tudom, milyen lesz az élet a következő hónapokban.

 Holnap vége az évnek. Itthon leszek a négy fal között. De most erre vágyom. Tanulnom kell a jövőheti vizsgáimra is. 

öhm...

A Lovejoy üstökös

 Páratlan felvételt találtam a Lovejoy üstökösről. Eme égi jelenséget jelenleg a déli féltekén lehet megfigyelni. A csóvája azért olyan különleges, mert már távolódik a Naptól és ezért tűnik úgy, hogy maga előtt tolja. Érdemes végignézni a videót, mert bámulatos képsorok tárulnak elénk. El tudnám képzelni, hogy hálószákkal, egy termosz teával kifeküdjek az ég alá és figyeljem, ahogy beragyogja az Eget. Égi hírnök, aki messziről jön és messzire távozik. Az Ismeretlenbe.

 Oda, ahova mindannyian tartunk.

Búcsú

  Ma egy hete történt. De csak tegnap tudtam meg. Nem akartam elhinni, azt hittem, valami tévedés történt, és még most is erősen szeretném azt hinni, hogy csak névrokon, csak egy hasonmás, aki elment. Akit elütött egy nőszemély a zebrán. Állítólag nem vette észre... Valami ostoba némber a bűnös, a gyilkos, aki elvette egy fiatal Lélek fizikai létezését.

 Tragédia egy anyának elveszíteni gyermekét. Látni az intenzív osztályon, ahogy csövek lógnak ki belőle. Tragédia a testvérnek elveszíteni bajtársát. Látni, ahogy elmúlik belőle az Élet. Ahogy lassan tova szökik a Lélek.

 Ég Veled, Krambó! Vigyázz Magadra, Odafenn! :'(

Holdhercegnő

 Egészen véletlenül találtam meg a kedvenc zenémet (aminek a szövege jókor, jó időben talált rám), mégpedig a Holdhercegnő cimű mese (mert mi mást néznék Szenteste? :D) betétdalaként. A filmet szeretem, a zenét szeretem, a kettő együtt meg... zseniális.

 Az Ünnep jól telik, bár közeledik a búcsú KD-től. Erre nem akarok gondolni, mert ha még is ezt teszem, a gyomrom görcsbe rándul, a szívem összeszorul és nem kapok levegőt. De csak fél év... csak fél év... ki kell bínrom. Erős vagyok. Ugye? Vagy ebbe most egy kicsit belehalok? És utána mi lesz? Vár az Ismeretlen, Új Élet. Ki leszek én? Feleség. Anya. Holdhercegnő... Vagy egy eltévedt Csillag, aki ott találja meg a helyét, ahol nem is keresi.

 Már sokszor írtam a Karácsonyról, így most nem teszem meg, hanem inkább posztolom kedvenc dalom, bár az a változat, amit én ismerek a zongora kíséret miatt sokkal jobb.

"It's funny when you find
What you want was by your side
The whole time

I couldn't quite believe it
But suddenly I see it
And you saw me [...]"

Áldott Karácsonyt a Csillagfény alatt!

Az első kalácsom...

 Nagyon finom lett. Találtam egy nagyon jó receptet a Praktikák sok gyerekhez blogon, ahol nem csak a leírás található meg, hanem egy videó is arról, hogyan kell szépen megfonni. Az enyém nem lett annyira szép, de cserébe nagyon finom lett.

 Ha kell kostoló, gyere el érte... de nem garantálom, hogy sok marad belőle... :) Elképesztően hatalmasra nőtt meg a kelesztések során. 

Karácsonyi készülődés

 Persze a csapból is ez folyik: a Szeretet Ünnepe, amire a fogyasztói társadalom rátette a mancsát és csak akkor tudod kimutatni a szereteted, ha minél nagyobb, szebb, csillogóbb ajándékot tudsz adni a Családtagjaidnak.

 Valóban erről szólna a modernkor?

 Lássuk, hogy hogyan jutottunk el idáig? Amikor az iprai forradalom keresztül söpört a világon, az addigi hagyományos családi mintákat eltörölte. Míg régen a család együtt dolgozott a családi gazdaságban, az újkorban a szülők és a gyerekek is más-más helyen végezték el napi teendőit. A szülők dolgoztak, a gyerekek is dolgoztak és/vagy iskolába jártak. Lerövidült az az idő, amit együtt töltöttek. Ez rányomta a bélyegét a családi életre is, a napi gondok és a 'hogyan tartsam el a családomat' pedig a családi kommunikációra. Míg a közösség védőereje óvta a családot, XIX. század emberei a közösségekből kiestek, új, merőben más értékrendű közösségekben találták magukat. De az alapigény a családhoz való tartozáshoz mindvégig megmaradt. A felgyorsult világban a régi, megszokott, szeretett és jól bevált család mellett megjelent a modern család, ami azóta is alakul, változik, fejlődik, stagnál. (Ez természetesen függ a helyi társadalom változásaitól is.) 

 A modern kor új szeretetnyelve pedig az ajándékozás lett. Ez új kommunikációs sémaként épült be a családok életébe. És az ajándékozás beszívrágott a szülinapokba, a karácsonyba, különleges alkalmakba.

 Csakhogy, ahogy megjelent a fogyasztói viselkedés, az ajándékozás már nem csak a szeretet nyelve lett. Hanem a hatalom, a pénz eszközévé vált.

 És ez az, ami évről-évre a csillogó, ámde üres, semmitmondó plázákba vezérli az embereket.

'Osztálykarácsony' update

 Reggel főosztálykarácsony volt. Nem vagyunk sokan, nagyjából tizen. A főosztályvezetőnknél voltunk, kellemes hangulatban telt el, volt süti és ajándék és... CSOKI! :) Már régóta érzem, jó helyre kerültem, a munka is tetszik, a kollégák is jófejek. És még mindig ott van a Kopaszi-gát (megmagyarázhatatlan vonzalom...). 

 Ma egyébként dekorcuccokra vadásztam, sajnos sikertelenül. Munka után (ugye nekünk péntekenként 2-ig tart a munkaidő ;) még benéztünk az Allee-ba, de ott sem találtam, amit kerestem. Mégpedig: marcipán (marcipános szaloncukrot fogok készíteni magamnak, más úgysem szereti), dekor toll (négy színben, mézeskalácshoz), és dekorbigyók, amiket karácsonyi muffinra lehet tenni. De ezek közül semmit sem sikerült beszereznem. Majd most lemegyek még a helyi boltba, és megnézem, de nem fűzök sok reményt hozzá, hogy találok. 

 Most karácsonyi takarítás következik, egy kis dekoráció és álmodozás arról, milyen lesz az életem egy év múlva, amikor KD-val a közös kis Otthonunkban fogunk készülni a Szentestére. Talán már hármasban... ;)

 Túl csöpögös vagyok mostanában. Hajaj, ez aztán az igazi Élet...

 20:36. találtam cukormázt, olyat, amit kerestem. Holnap indulhat a karácsonyi mézeskalács sütés...

...csak a gombokat ne... gumicukorból vannak...

A Kopaszi-gát macskái

 Ma végre eljutottunk a Kopaszi-gátra (csak 500 m-re dolgozom tőle... :P) És találkoztam a Kopaszi-gát cicáival. :) Annyira édesek. És gombócok. (Szuszi most itt dorombol a változatosság kedvéért...) Íme néhány kép a cukorfalatokról. A képek annyire nem lettek jók, mert a kis álványomat nem vittük magunkkal, és kicsit kommandóznom kellett, hogy a lehető legelőnyösebb kompozíciókat tudjam lekapni. Az én kis gépemből ennyire futotta... :)

Hajaj. :)

 Hugitól kaptam. Nagyon tetszik. Szép. Megfogott.

 Hajaj, de szokatlan napi 8 órában dolgozni... aranyéletem volt, amíg én oszthattam be, hogy mikor dolgozom, mikor foglalkozom az egyetemmel és mikor egyéb teendőimmel. Most már kezd beállni rendesen a ritmus, már nem késem le az infopark buszt, bár szeretek sétálni reggelente. Ma is sütött a Nap, ebéd után kiugrottunk a kollégámmal a szomszéd épületbe, beszereztem egy kis csokit. Egész korrekt árak vannak. Szuper az infrastruktúra, szeretem az Infoparkot. Csak az a fránya busz közlekedik lehetetlen időpontokban. Szóval kimentünk az épületből és az arcunkba tódult a napfény. Kicsit álldogáltunk és megegyeztünk abban, hogy meg kellene lógni a Kopaszi-gátra... de végül visszakullogtunk az irodába és szépen dolgoztunk... Holnap prezi lesz, az elmúlt napok eredményeit mutatjuk be. De... nagyon nem egyszerű hiányos és láthatóan kozmetikázott adatokkal dolgozni és varázsolni... Mindenesetre, imádom a munkámat! És az Élet nagyon szeret engem.

 Hajaj. Nehéz félév előtt állunk KD-vel. Januártól felfordul az ismert világ és kénytelen leszek lógni két világ között. Egyébként a minap rájöttem, KD inkább Terence Hill-re hasonlít. Őt is nagyon szeretem. Nem rég láttam vele egy újabb filmjét, ahol veteren lovas trénert alakít... kedves kis történet, sok-sok mondanivalóval és szívszorító jelenetekkel. És pacikkal! Az én imádott lovacskáimmal, méltóságos bajtársakkal.

 Hajaj. Az egyetemmel MINDEN rendben van. Ez valami hihetetlen érzés. Be tudom fejezni, nem lesz gond. Három vizsgám lesz, a gyakorlati jegyek folyamatosan érkeznek, csak megérte vért izzadni az SPSS-szel és a STATA-val.

 Hajaj, nem sokára kiderül, hogy létezik-e az isteni részecske, a Higgs-bozon. A világ végén megismerünk minden titkot.

 Hajaj. Már feljebb kúszott a Duna a sziklákon, már nem tudtuk körbesétálni a híd pillérjét, pedig ma végre eljutottunk oda.

 Hajaj. Imádok élni. Hajaj.

Az első tapasztalatok az Új Világban

 Az élet tálcán kínált egy új lehetőséget. Nincs okom panaszra. Sőt... Mindig is álmodoztam arról, hogy a Kopaszi-gát melletti irodák egyikében dolgozhassak (nagyon szeretem az Öbölt). És mit ad Isten? Állást az infoparkban, mégpedig olyan munkát, amit nagy örömmel és lelkesedéssel végzek. (Bár még csak három nap telt el tényleges munkával.) Lesznek nehezebb feladatok, amiktől kicsit már most feszengek, éljen a maximalista hajlamom. De szerencsére remek kollégát kaptam, akivel eddig egész jól ment a közös munka.
 A légkör összességében kellemes, bár az irodából hiányolom a darts táblát... :D Az irodánk tágas, világos, növénytartás gondolatával pedig véletlenül sem kacérkodom.
 Sajnos március környékén költözik a hivatal a belvárosba. Pont, amikor a Kopaszi-gáton minden fa, bokor, gaz újjászületik. Sebaj, így legalább nem csábulok el sétára munka helyett... :)
 Az egyetemen talán minden vizsgám meglesz. Kicsit kisiklott alólam ez a félév. Bár beadandókkal eddig nem maradtam el, a szakdolgozatommal rosszul állok. Talán hagyom az őszi félévre, nem tudom, majd kiderül.
 Mostanában ez a szám tetszik: 

Szombaton pedig... nos hát, újabb világ születik.

Sorsfordító Nap

 A mai. Nagyon sok minden fog történni. Izgulok. 

 Az esküvő szervezésével nagyon jól haladunk, hála KD Nővérének. Hétvégén Pápán jártam. Magammal hoztam egy kismacskát, aki azóta Magar otthonával és egy másik cicával barátkozik, aki annyira nem vette jó néven, hogy beköltözött egy kis gombóc. A vonaton nagyon jól viselkedett a macs, oly' annyira, hogy többször dorombolt, rágcsálta a kezem és a plüss kacsát, kimászott az ölembe és nézelődött. Aztán az út végére, úgy Tatabánya környékén elaludt. Nem tudom, mit gondolhatott, hogy most mi történik vele. A vonatállomáson nagyon megijedt a mozdony hangjától, egészen behúzódott a cica hordó végébe, a kacsa mögé. Aztán amikor túl volt az első sokkon, rájöhetett, hogy ebből valami jó is kisűlhet. Már csak azért is, mert egész úton vele foglalkoztam. Ennyi figyelmet egy húzamban pedig még nem kapott. Nagyon a szívemhez nőtt, hétvégén meglátogatom az én kis drágámat.

 Szombaton szegénykémet megfürdettük... Annyira jól viselte. Én még nem láttam cicát, aki ne visított volna a víz miatt... :)

 Tegnap az unokaöccséimnél is jártam. Imádom őket. Bár Keve nagyon nehezen aludt el. Még mindig csak úton van a foga, nem bújt ki. Így mindent, ami a kezébe került, rágcsálni próbált, legyen az maci, cuminak a másik vége, a kezem, a rágóka, a kezem, a lufi... és persze a kezem. Ringattam, letettem, bömbölt. Megint felvettem, mosolygott. Ringattam, letettem, bömbölt... és ez így ment fél órán át. Aztán betettük a kocsiba és ott addig tologattam, amíg álomba szenderült. Barnuska közben a szobájában próbált elaludni, de a kisöccse minduntalan felriasztotta. Pedig délelőtt kifárasztottuk őket, mert lesétáltunk az Omszki-tóra. Soha nem gondoltam volna, milyen nehéz manőverezni a babakocsival...

 Amúgy meg kezdem utolérni magam. Már csak néhány elmaradásom van az egyetemmel... Ha minden jól megy, ma bepótolok mindent. És holnaptól... Nos holnaptól kérem tessék szurkolni.

 A héten többször is akartam írni, mert nagyon sok minden megérintett. De aztán amikor lett volna rá időm, minden, amit kigondoltam, már nem tűnt olyan érdekesnek, szépnek. Így inkább nem írtam.

 Készülődni kell. Hajaj...

egy hónap alatt megfordult velem a világ...

A hosszú házasság titka a rúdtánc...

 Avagy, hogyan tartsuk meg a szenvedélyt 10, 20, 30, 40... 50 év múltán is? Mi kell ehhez? Kommunikáció, az (ön)elfogadás és a nyitottság a változásra. Ezek fontosak. Hiszen a szerelem elmúlik - ezen nincs mit szépíteni. És amikor elmúlik, akkor lesz igazán érdekes, hogy mit sikerült felépíteni belőle, mi marad, és az elég lesz-e egy hosszú, boldog, kiegyensúlyozott házassághoz.

 Ez viszont munka. De a végeredmény az, hogy kéz a kézben öregszünk meg. Akkor is, ha az évek során néhányszor megbántjuk egymást. Mert ez is óhatatlan.

 Egyébként meg nem magamtól vagyok ennyire bölcs jószág. Almási Kitti előadáson voltunk ma. Szuper jó volt. Nagyon töltött.

 Hétköznapjaimat ellopták a szürke urak. De ha minden jól megy és tartom az ütemtervem, akkor a hétvégére utol is érem magam. Hogy aztán újra megszökhessek magam elől...

A félelem markában - update!

 Ha ma volt is katasztrófavédelmi gyakorlat, akkor nem az én közelemben. Pedig elég sokat mászkáltam ma is ügyeket intézni. És vártam, hogy megszólalnak a szírénák és mindenki pánikszerű menekülésbe kezd és átélhettem, milyen lehetett az, amikor H. G. Wells rádiójátékának hatására mindenki azt hitte, tényleg jönnek az űrlények.

 De mindez elkerült engem. Olvastam a hírekben, két gyakorlat is volt, egy 8:30-kor, a másik 10:30-kor.

 Vagy csak az a baj, hogy nem néztem TV-t és nem hallgattam rádiót. Itten lehet olvasni a közleményeket, amik kimentek a médiába. Egyébként meg, valaki nagy Star Wars fan lehet náluk. Ez tetszik.

 Tegnap azért mindenkit felkészítettem, hogy ma lesz gyakorlat és ne ijedjen meg senki, ha meghallja a szírénákat. (Amik lehet, megint elromlottak???) Erre Anyukám összerezzent. Rossz emlékek még egy régi-régi korból. Munkácson minden héten szóltak a szírénák. Minden héten zajlottak gyakorlatok, hiszen az ellenség bármikor ledobhatja az atomot... És ebben a SZU és az USA teljes mértékben hasonló. (Emlékeztek még a US. Defense videóra, amit egyszer megmutattam? Ha nem, lentebb meglátjátok. Aki még nem látta, nézze meg, egyszer érdekes...) Egyszer már írtam erről, akkor is hosszan fejtegettem, hogy ha az emberek mindennapjaik félelemben telnek, akkor könnyebb irányítani őket. Mert a félelem tényleg meg tud bénítani. Végigkúszik a gerinceden, eljut minden egyes kis sejtedhez és nem tudsz tőle szabadulni... És elveszíted a kapcsolatot a valósággal.

 Mint amikor veszteség ér. Kell idő, mire visszatalálsz magadhoz. De már semmi sem lesz a régi. Minden változik. De ha képes vagy lépést tartani vele, akkor képes leszel fejlődni is.

 És egyszer csak elérsz a Teljességhez.

 De addig még, sok-sok élet vár Rád. És Feladat. És Tapasztalat. És Szerelem.

A kedvenc részem az, amikor a család a piknik alatt látha a fényt és gyorsan a pléd alá bújnak. Mert az aztán nagyon hatásos az atombomba ellen... Erről egy South Park rész jutott eszembe, amikor a vulkán kitörik és a zsernyák levetíti a defence videót... 

 És IGEN, egy negyed órája megszólaltak a riasztok... VÉGRE! Erre vártam egész nap! :) De persze itthon vagyok, így nem láthattam az emberek reakcióját... Meg, igazából KD hívta fel a figyelmem rá, mert éppen bambultam... Te, nem hallod? :D
 De, hogy miért vártam? Talán azért, hogy kicsit kizökkentsen ebből az unalmas, szürke világból.
 Bár... nem sikerült...

210

 Betegen. Tegnap azt gondoltam, hogy ma már jobban leszek. Tévedtem. Nem sok minden maradt meg bennem. Bár reggel el kellett mennem egy találkozóra, de örültem, hogy nem hánytam le a tárgyaló partnerem...

 Délután azon gondolkodtam, hogy naivitásom legfőbb forrása az, hogy Disney meséken nőttem fel... Hugi énekelgetett, míg én kint dolgozgattam, és egy-egy melódia megcsapta a fülem, melyek kedves kis emlékeket ébresztettek fel. 5-6 éves lehettem, vagy talán kicsit több, mert Hugi is már nagyobbacska volt, amikor a Kis hableányt megnéztük. Karácsonyra kaptuk, és még csak videókazettán lehetett elérni. Előtte is, utána is két, rövidebb mese volt, de azokta nem nagyon emlékszem. Talán az utolsó mese a Rozsdás és a Maci, vagy hogy hívják lehetett.

 A Húgom szerint, olyan hangom van, mint a Sirálynak, Hablatynak... Az, hogy igaza van-e az én kis Tesókámnak, döntsétek el Ti e videó alapján (főleg azok, akiket már az a szerencse ért, hogy hallottak kareokizni...)

 Naívságom másik fő meséje a Szépség és a Szörnyeteg. Ki ne vágyna egy ilyen nagy macira??? :D

 A mostani Walt Disney-ket nem nagyon ismerem. A klasszikusokat szeretem, amik a '90-es években születtek meg. Kiemelendő még a Pocakhontas és Mulan is. És hát persze a Mackótestvért. Ki ne szeretné? :)

Baby tv

 Tegnap az unokatesóimmal lógtam együtt. Vagy inkább, ők lógtak rajtam... ;)

 Barnuska 23 hónapos angyal, ha éppen minden a kedvére való. Amikor megérkeztem, éppen fel-alá rohangált - éljen a mozgás öröme - és sikerült elgázolnia, melynek következtében elhasalt a konyhakövön. Na mondom, szép belépő a részemről... Eddig nem nagyon voltam náluk, nem ismer. De aztán végül megbarátkozott velem, és miután rájött, hogy nem vagyok olyan buldozer, mint gondolta, és hogy milyen jól lehet mászókának alkalmazni engem, onnantól kezdve cimbik voltunk. 

 Unokanővérem nagyon hasznos tanáccsal látott el: figyelemelterelés. Ha éppen sírni készül, akkor valamivel el kell vonni a figyelmét. És ez az esetek többségében sikeres taktikának bizonyult. 

 Keve hat hónapos lesz szombaton. Most jönnek a fogacskái, ez kicsit jobban megviselte. Alig bírtam megetetni a cumisüvegből, mert amikor a cumi hozzáért az inyéhez, az nagy fájdalommal járhatott. De nem sírt. Csak tolta el a cumisüveget, de közben éhes is volt. Úgy sajnáltam szegénykémet, hiszen azt sem érti még, hogy mi történik vele. Olyan kis sonkás lábacskái vannak, meg kell zabálni! Alapvetően mindketten kiegyensúlyozott babák. És a legjobban az tetszett, hogy amikor Keve felkelt a délelőtti alvásból, akkor Barnuska odament hozzá a kiságyhoz és hosszan, mosolyogva nézték egymást. "Te vagy a kisöcsém, és még sok csínyt el fogunk együtt követni. De már jó lenne, ha tudnál járni, mert így egyedül kell játszanom". "Nézd már, itt az én Bátyám, akire mindig számíthatok majd, és aki majd mindig számíthat rám. De most először meg kéne fordulnom az oldalamra...".

 Imádtam velük lenni. Olyan öszíntén tudnak szeretni, megbízni benned. Drágák. De azért nagyon sok meló egy Anyának két ilyen kiskorú gyerköc. Minden elismerésem az Unokanővéremé. (Akit amúgy is nagyon csípek és végre jól kibeszéltük magunkat.)

 És rájöttem, hogy a Baby Tv tökéletesen alkalmas arra, hogy leamortizálja az agyad... :D

 Aztán este egy szomorú hír kapcsán találkoztam a volt kollégiámmal. Sajnos mások is követtek minket. Búcsúkocsmázás volt. :(

 Kedden roppant sikeres volt a diákszervezetünk előadása. Nagyon sokan eljöttek és az előadás tartalma is hasznos, humoros, jó volt. Amikor elkezdtük a regisztrációt, a sor egészen a közgáz bejáratáig állt. Nem tudom szavakkal visszadni, milyen érzés volt. A mi diákszervezetünk nem túl nagy, nem is cél tömegszervezetnek lenni, mégis nagyon jól megoldottuk a feladatot.