Nolasyn Krónikái

2012-02-14T21:57:00.000+01:00

Mindannyian szolgák vagyunk. Van, aki önszántából, van, aki öntudatán kívül, van, aki nem tudja, hogy az, mások pedig alázatosan elfogadják sorsuk. Mert mind szolgálunk. Ki így, ki úgy. Nem vagyunk urak, nem vagyunk egyenlőek, mert van, aki nagyobb odaadással képes mások szolgálatára lenni, más pedig csak azt lesi, hogyan szolgálnak neki. Senki sem kivétel a szolgálat alól. Hiába próbálunk kibújni alóla. Ugyanakkor, nem mindenki a másik embert szolgálja. Tárgyakat éppen úgy lehet szolgálni, mint embert. Bár utóbbi nem vezet a kiteljesedéshez.

Szolgálunk. Élünk. Szolgálnak. Hol itt a szabadság? Hát a szolgálatban... Mert ha mást nem, önmagadat szolgálod....

Szolgálat

2012-02-13T22:19:00.001+01:00

Idén még nem voltam misén. Nem vitt rá a Lélek. Vagy, pontosabban, vitt volna, csak én ellenkeztem. Most is. De a lábaim átvették az uralmat és elvittek misére. Sziklatemplom. Este nyolc óra. Sajátos hangulata van a Helynek. Sajátos hangulata van a misének. Pálos szerzetesek igyekeznek utat mutatni a bárányoknak. Szolgálnak. Minket. Kérdés nélkül. Kritika nélkül. Kedvesen. Pedig maguknak is számtalan nehézségük lehet. Mint a papoknak úgy általánosságban. Megszentelt, nehéz hívatás.
Én nem tudok hinni. Már nem tudok. Lemondtam róla, mert így már nem érhet csalódás. Így már tudom, hogy csak magamra számíthatok. Isten van, nem hit kérdése. De az, hogy segít-e... na az már más kérdés. Talán azért nem, mert elfordult a világtól. Talán azért nem, mert én fordultam el Tőle. Talán azért nem, mert ez a világ úgy romlott, ahogy van, dacára a Fénynek, ami időnként átjárja. A világ talán már várja a mindent elsöprő Végső Ütközetet.
Tegnap, ahogy a prédikációt hallgattam, a sziklafalat bámultam magam előtt. Időnként elkalandoztam, de általában sikerült magam visszarángatni a valóságba. A valóságba. Összeszorul a gyomrom, hacsak rá gondolok. "Túl sok, túl sok" kiabálom belülről, de mindent, mindent lehet fokozni.
Aztán a prédiákció során megfogott egy gondolat: "Ha akarod, meggyógyíthatsz." Ha akarod? Mégis ez mit akar jelenteni? Nem úgy van, hogy az elveszett bárányokat megkeresed?
Ha akarod, Te tehetsz valamit értem. De én nem erőszakoskodhatok, hogy a kezedbe vegyél fel és vigyázz rám.
Pedig, csak egy szóval mondd, és meggyógyul az én Lelkem.

Talita kum. Csak ennyi kell. S a Lelkem újra élni fog.

124 nap...

2012-02-12T17:45:00.000+01:00

...múlva esküvő. Nincs zenekar, nincs ruha, nincs torta. PÁÁÁÁÁNIK. A héten muszáj lesz mindent elintézni, most a munkahelyemen úgyis arra várunk, hogy véleményezzék a csodás alkotásunk, ami nagyjából a hét második felére lesz meg, addig lesz időm az esküvő szervezésére. Szombaton meg ruhavadászat az Anyukámmal.

Akinek már herótja van esküvővel kapcsolatban, ne olvassa tovább. ;)

Lassan kész a szálláslista. Az ajándékötletekhez fel akartam írni pár gondolatot, de végül rájöttem, hogy valójában semmire sincs szükségünk. Mire összeházasodunk, már szinte minden meglesz hála KD szorgalmának. Úgyhogy marad egy versike, amiben az egyetlen ajándékötlet a "boríték". Viaskodom még magammal azon, hogy bekerüljön-e a meghívó borítékba. Úgyis mindenki meg fogja kérdezni, mit szeretnénk. Én leginkább azt, hogy mindenki jól érezze magát az esküvőn. KD szerint viszont nem gond, ha betesszük a meghívó mellé. Ma megírtam a szövegét is, alapnak Anyukámék meghívóját használtam fel, most már csak meg kell találnom a megfelelő formátumot.

Írnom kell még sok embernek szervezéssel kapcsolatban, bár néhány feladatot kiszerveztem lelkes önkénteseknek. De nem szeretnék másokat terhelni. Elkészült a fogatókönyv is. ÉÉÉÉÉÉSSSS az éjfél utáni táncunk alapja is megvan! Annyira, de annyira jó lesz, hogy már alig várom. (öhm, éljen a youtube... onnan tanulunk táncolni...)

De, hogy mit jelent mindez, a szervezés, az esküvő, és a házasság? Egy új, boldog életet, aminek az egét ugyan fogják felhők is takarni, de az egésznek a lényege az, hogy együtt. És ezt nem szabad sosem elfelejteni. az egész világot jelenti az, hogy találtunk valakit, aki kiegészít, aki elfogadja a hibáinkat, aki megért, aki feltétel nélkül szeret. Aki a másikért félre tudja tenni önmagát. És ezt az örömöt szeretnénk megosztani másokkal és megmutatni, hogy a sok-sok nehézség között lehet boldognak lenni. Igaz, kis munka árán. Hiszen minden kapcsolat igényel ápolást, gondozást és nem utolsósorban: sok-sok szeretet.

Habos-meggyes álom

2012-02-11T20:46:00.001+01:00

Ha szombat, akkor gasztróblog. Ma csak egy sütire futotta az időmből, mert a házimunka is a nyakamba szakadt. A héten sok munka volt, aminek következtében sok-sok túlóra gyűlt össze, amit aztán pénteken beváltottam és korábban hazamehettem. Pont jól is jött, mert baromira fáradt voltam és kipihenhettem fáradlmaimat. Csütörtök este a munkaanyag korrektúrázása közben vicceket írtam fel a lap aljára, hogy kicsit feldobjam megfáradt kollégámat is... de ezen előtte - idióta módon - fél órán át szakadtam... Aztán ő is... Kínjában... Hogy milyen lökött kolleginával áldotta meg őt a balsors. (Vagy nem... :P)

No de, a süti: Habos-meggyes álom. Már azóta ácsingóztam rá, mióta még a korábbi munkahelyemen az egyik kollégám behozta és valami hihetetlen finom volt.

Így ma eljött az ideje annak, hogy elkészítsem.

A süti két részből áll és a tojás szétválasztásával kezdődik az elkészítése. 5 db tojás sárgáját gépi habverővel 8 evőkanál cukorral elkeverjük, míg habos nem lesz. Aztán 15 dkg szobahőmérsékletű margarin, egy egész citrom reszelt héja, fél csomag sütőpor, egy pohár tejföl. Ezeket szintén jól elkeverjük, majd lisztet szórunk bele, míg galuska sűrüségű nem lesz. Kivajazott-lisztezett tepsibe öntjük és beletesszük a meggybefőttet, amit előzetesen leszűrtünk. Előmelegített sütőbe tesszük, nagyjából 175 fokon 20-25 percig sütjük.

Ezután következik a tojás fehérje, mind az öté, ami megmaradt a szétválasztás után. Nyolc kanál cukorral és egy fél citrom levével gőz felett keményre felverünk. Ha kész, akkor a süti tetejére tesszük, és akkor vesszük ki, ha már aranybarna a teteje (de azért nem kell pecsenyére sütni...)

Tálalás: teljesen mindegy, mert mindenhogy finom :)

No, de vajon ki fogja megnyerni azt a "megtiszteltetést", hogy országunkat Bakuban, az Eurovíziós dalfesztíválon képviselje? :P Érzitek azért ugye, hogy az Eurovíziós Dalfesztivált idén Azerbajdzsánban tartják. Azerbajdzsán... mint Európa része...

A 20 millió éve elzárt tó

2012-02-08T22:15:00.002+01:00

A Föld bolygón azért akad olyan hely, ahova az ember még nem piszkitott oda, de szorgalmasan dolgozik azon, hogy mindenhol ott hagyja a kézjegyét. Jelen esetünkben egy olyan tóról beszélünk, amely több, mint 20 millió éve a jég fogságában raboskodik.

A szarkazmust félretéve komolyra fordítva a szót, vajon milyen élővilág alakult ki ott? Elég hosszú idő volt arra, hogy komplett, egyszerű élőlényekből álló társadalom alakuljon ki. Ha az evolucionistáknak igazuk van, akkor ott valaminek lennie kell, amit Életnek is nevezhetünk, nyílván nem az általunk megszokott értelemben.

És miért ne lehetne igazuk? Ha logikailag nézzük, akkor teljesen értelmesnek tűnik az evolúció, hogy mi miből következett, fejlődött tovább. De engem jobban érdekel az az eset, ha semmit sem találnak. Ennek nyílván kicsi az esélye, hiszen a tengerek mélyén is virágzik az élet azokkal az ijesztő küllemű halakkal és társaikkal. De ha nem találnak semmit a feltételezésekkel ellentétben, akkor el kezdünk majd hinni Istenben? Vagy azt mondjuk, hogy fatális tragédia történt ami kisöpörte az életet onnan? Mindenesetre, az eredményekre még elég sokat kell várnunk. Az elemzés nem lesz egyszerű, már csak azért sem, mert a felszínre hozott minták megfagytak, mire felértek vele. Vosztok állomáson, ahol a bázis és a vizsgálat található, - 89, 2 °C-t mértek 1983. június 21-én (ott akkor van tél, ugye). Ez az eddig mért hidegrekord. Hogy nem fagy meg az arcuk?

Egyébként nyáron sincs jobb idő, a maximum "meleg" -15 °C. (Ismerős lehet a mai magyar időjárásból, ami, megjegyzem, teljesen természetes, tél révén. Végre picit normálisabb telünk van. Legalább a kártékony férgek elfagynak a földben és jobb lesz a termés.)

A mostani sikeres fúrást már több sikertelen akció előzte meg.

És igen, jól gondoltátok, hogy eredendően orosz bázisról beszélünk. Bírják ők a hideget :)

A képen látható a mechanizmus, ami alapján "lenéznek" a tóba.

Forrás: Index

Egyébként, az Antartktisz és így a Vosztok bázis nemzetközi hívószáma: +672. ;)

Vörös Posztó

2012-02-06T09:30:00.000+01:00

Semmivel sem vagyok különlegesebb Nálatok. Ugyanolyan képességeim vannak, mint Nektek. Ugyanabban a világban élek, mint Ti. Semmivel sem vagyok különlegesebb. Semmivel.

Nem tartom magam beképzeltnek, de úgy érzem, joggal vagyok büszke arra, amit leteszek az asztalra. Azért, mert kemény munka áll mögötte. Attól még, hogy nem panaszkodom (gyakran) nem jelenti azt, hogy nincsenek nehézségeim. Csakhogy, összeszorított fogakkal haladok tovább az úton, amit elképzeltem magamnak, amit szeretnék, vágyaim célja felé.

És ez a büszkeség az, amit félre lehet értelmezni. Mert büszke vagyok arra, hogy novemberben nem omlottam atomjaimra, amiért megszűnt a munkahelyem, hanem addig mentem, ameddig olyan állást, hivatást találtam, amit imádok és amiben az én-integritásom is jelentősen kifejezésre tud kerülni.

Büszke vagyok arra, hogy most januárban sikerült a vizsgaidőszakom napi nyolc óra, agyilag leterhelő munka mellett. Büszke vagyok arra, hogy a szakdolgozatom viszonylag pozitív kritikát kapott és nem húztak le belőle oldalakat, további bővítést javasoltak hozzá - amire tudtam, szükség lesz, hiszen nem volt időm alaposabban utánaolvasni a nemzetközi szakirodalomnak. Büszke vagyok arra, hogy nem kellett mást megkérnem, hogy írjon meg helyettem beadandót, mert mindent sikerült egyedül is, saját erőből megoldanom. Igaz, szép januári hétvégéket kellett ezért beáldoznom. De aztán megjutalmaztam magam egy sétával egy kedves Baráttal a Kopaszi- gáton.

Büszke vagyok arra, hogy KD-val ott tartunk, ahol. Emögött is rengeteg munka van, hogy a kapcsolatunk olyan most, amiben mindketten jól érezzük magunkat. De folyamatosan dolgozunk azon, hogy egymás méltó Társai lehessünk. Kemény, néha fárasztó és ősszel komoly gondjaink voltak. De leküzdöttük. Mert belefektettünk energiát, nem pedig elmenekültünk. Pedig számtalanszor lett volna rá oka a másiknak, hogy kilépjen. De túléltük, és most erősebbek vagyunk, mint bármikor.

Büszke vagyok a Családomra, hogy talpon marad ebben a változó, nehéz világban.

Büszke vagyok a Barátaimra. Mert akik igazán ismernek, tudják, hogy mit rejt a felszín és a kemény, néha túl szúrós máz mögött valami más is lapul.

Büszke vagyok. Nem beképzelt. De a kettőt külső, felszínes szemlélő könnyen összetévesztheti.

És igen, sokat változtam az elmúlt hónapokban. De én inkább úgy fogalmaznék: felnőttem. Most már végleg. Én már nem tudok visszatérni Sohaországba. Ám ezt én választottam és nagyon élvezem. Reggel felkelni és munkába indulni, ahol a kollégák úgy gondolnak rám, mint megbízható munkaerő. Szeretem a hétköznapokat, amikor este hazaérek, Szuszi önzetlen szeretettel fogad, játékra invitál, hogy foglalkozzak vele (ősz szőrszálak jelentek meg a feje búbján :(.

És mi, magunk vagyunk a cselekedeteink mozgatói. Nehéz természetem van, én ezt tudom, sokan szenvedtek már tőle. De ez nem jelenti azt, hogy nem mennék tűzbe azokért, akiket szeretek. Rögvest, gondolkodás nélkül.

Ha valaki eldob, szíve joga. Én akkor is maradok alássan Nolasyn Krónikása.

Esküvőszervezés

2012-02-05T22:51:00.000+01:00

Este felhívott egy csóka, aki egy zenekarnak a tagja. Elismerésem az elért érdemeiért és valódi művészlélek, de az ár, amit elkérnek... Meséltem KD-nak is, ő nem hídalt le annyira, mint én. Szomorú vagyok, mert tetszene a dolog, de a csillagászati összeg megriasztott. Szükséges egyáltalán, hogy zenekar legyen? Én nem szeretnék túlnyomórészben mulatós zenét, mert attól Dunának megyek. Persze lesz valami ahhoz hasonló, hogy az idősebbek is jól érezzék magukat és táncolhassanak a megszokott, számukra kedves dallamokra. Szóval még mindig nem tudom, hogy dj vagy zenekar. Mindkettő mellett vannak érvek, ellenérvek. Ha meg szar a zene... hát akkor egy kis időre eltünök a férjecskémmel... No, ilyet azért nem tennék, a vőfélyünk mesélte, hogy egy rosszul sikerült menyasszonyrablás eredménye az lett, hogy mind a menyasszony, mind a vőlegény két órára eltűnt a násznépet hátrahagyva. Ugyanis a menyasszonyt elvitték piálni a rablói, míg szegény vőlegény kereste őt... aztán megtalálta... aztán maradt piálni... aztán eszükbe jutott a násznép... :D

A forgatókönyv készen van, átrágtuk a vőfélyünkkel - aki egyékbént roppant mód szimpatikus - a móka délutáni lánykikéréssel indul és hajnalig tartó bulizással ér véget. Szép lesz a másnap... Amikor a szervezéssel foglalkozom, mindig úgy érzem, de jó lenne, ha már holnap túlesnénk rajta. Rengeteg stresszor borzalja a kedélyeket, főleg az, hogy a helyszín és a zene megfelelő legyen nem csak nekünk, hanem a vendégeinknek is. Az ételről nem is beszélve. Az ital... az szerintem nem kérdéses :D

Most már csak az utolsó simítások vannak, hónap végén lenézek Pápára is. A ruhám végül nem dőlt el, amit akartam, az végül is nem a legjobb :(

Végezetül, az elmúlt napokban kiműveltem magam esküvő témából - lassan fuldoklom tőle... :D töménytelen rózsaszín... - az egyik cikk a koszorúslányoknak ad tanácsot, mit kell tenni, egy valami megfogott, ez pedig a következő: "Mondd neki, hogy gyönyörű, még ha nem is úgy van." :P Hát köszi... :D Most már mindent értek... de legalább nem kell aggódnom, úgyis én leszek a legszebb... akkor is, ha nem úgy van... pedig, általában úgy van...

Szar poén. Ideje letennem mára a pennát.

A családsegítés margójára

2012-02-05T14:29:00.001+01:00

Időnként szeretném letagadni, hogy bármi közöm is lenne a szociális szakmához. Tapasztalat, vannak kollégák, akik ahol kellene, ott nem csinálnak semmit, mert nehéz. Ahol nem kell, ott pedig beavatkoznak. Mert ott könnyű. A családból kiemelés a legrosszabb, amit megtehetnek egy gyermekkel még akkor is, ha az a család történetesen nem működik. Tehát nem a gyermeket kell kiragadni a megszokott környezetből, hanem a családot kell meggyógyítani. Oh, hogy ez bonyolult? ...annyira szép, amit tanulunk arról, hogyan segítsük a családokat. A gyakorlatban pedig alig tud bármi is megvalósulni.

Miért?

A szakma alulfizetett. Tény. Sokan panaszkodtak nekem az elmúlt hetekben, hogy csökkent a fizetésük. Elvették a cafeteriat, nem fizetik a bérletet, benzin pénz már régóta nincsen. Hogyan menjenek el így a családokhoz?

Kiégés. Sokszor a kliensek nehezítik meg a segítő tevékenységét. Alacsony a sikerarány. Te tudnál úgy dolgozni, hogy folyamatos kudarcok érnek?

A törvények, rendeletek, határozatok megkötik a kezeket. Leginkább pénzügyi segítségre lenne szükség, a legtöbb család eladósodott, nem tudja fizetni a közüzemi számlákat, hiteleket, nincs pénz egészséges ételre. Vagy semmilyen ételre. De a pénzügyi segítség a legkevesebb, ami a rendelkezésre áll.

Hol romlott el minden? Még a negyvenes évek végén, amikor a 'jólét' betört az országba, és minden szociális problémát megoldott a szocializmus. De valójában a problémákat a szőnyeg alá söpörték, amelyek a rendszerváltás előszelével a nyolcvanas évek végén egyre jobban előjöttek. És a névváltozáskor ráomlott a rendszerre. Azóta sem tért magához, és a forrásmegvonások, ellehetetlenítési szándékok gúzsba kötik a valódi segítő munkát.

Mi lehetne a megoldás? Közösségek újraélesztése. Kellenek karízmatív emberek, Lelkek, akik felvállalják, hogy előre mennek, utat törnek. Németországban erős a civilszervezet mozgalom, van egy, úgynevezett "Helyi Szövetség a Családokért". Nincs benne sok pénz. Önkéntes alapon menedzselik. Összefogással, valódi tenni akarással. És nem kell NAGY dolgokat tenni. Kicsiben kell kezdeni. Ugye... "légy a változás, amit látni akarsz a világban..."

Csakhogy. Mi, magyarok nem tudunk összefogni. Példa erre számos külföldön élő magyar, akik egymást marják, ha a másiknak jobb. Itthon sem más a helyzet. Dögöljön meg a szomszéd tehene is...

És ameddig ez a hozzáállás, itt nem lesz nem, hogy kánaán, de egy kis oázis sem.

2012-02-05T11:59:00.000+01:00

Szépen megkomponált, felépített csapda. Besétáltak. Tudom, kire számíthatok, kire nem. A reakciók mindent elárultak. Ideje kezembe venni a dolgok irányítását. Bármennyire leplezett érzelmek... Felszínre kerültek. Eddig is sejtettem, eztán tisztábban látok.

Ideje kézbe vennem az irányítást.

Szombat esti asszonyképző

2012-02-04T22:13:00.001+01:00

Ha igazán hosszú és tartalmas házasságot akar bármely feleség is, nem csupán a rúdtánchoz kell értenie, hanem a konyhaművészethez is. Mert ugye drága férjeinket általában két dologgal lehet 'megfogni' és kényeztetni ;) Az egyik pedig a pocakjuk (a másik sincs messze onnan, ugye... ˇpajzán vigyorˇ). Mostanában komolyabban foglalkoztat a főzés. Egészen megkedveltem, bámulatos dolgokat lehet kihozni egyszerű alapanyagokból is. Igyekszem minden szombaton valami finomat készíteni, szerencsére van, kiken teszteljem. Családom lelkes zsűrim...

A mai vacsora menű

Gombaleves

A Vásárcsarnokban friss gombára bukkantam. Nem lehetett ott hagyni. És nem is csalódtam benne, amikor odatettem főni.

Először sikerült félreolvasnom a receptet. Vöröshagyma helyett lilahagymát akartam odatenni, de még időben kapcsoltam... :D Először egy, nagyobb (vagy két kisebb) vöröshagyma fejet kell tűzön megpirítani, míg átlátszó nem lesz. Aztán rá őrölt pirospaprika, majd liszt, só, bors és a felszeletelt gomba. Egy kicsit így is meg kell pirítani, majd vizet önteni reá. Aztán várni, míg az ízek összefőnek. A végén petruska zöldje és cérnametélt. (Vagy eperlevél, ízlés szerint. Lehet betűtészta is, de én inkább a paradicsom levesben szeretem. :))

Tálalás: tejföllel, ha van rá igény. Önmagában is roppant finom.

Tepsiben sült csirkecomb, krumplival, kukoricával

Bőrében hagyjuk a csirkecombikat, de az alsó és a felső részt szétszedjük és az ínak mentén bevágjuk. Joghurtos-citromos pácba tesszük - úgy, hogy alaposan elfedje a husit. Én három órát hagytam a trutyiban, ennyi is elég volt. De az eredeti recept szerint fél napot kell legalább. Aztán tepsibe olajat öntünk az aljára - nem kell sok - belerakjuk a krumplit, amit előzetesen héjában megfőzünk, majd megpucolunk és karikára vágunk. Erre kerül a pácos husi - nem kell lemosni róla a pácot - kukorica, só, bors. Aztán erre is öntünk egy kis olajat és az előmelegített sütőbe tesszük. Le kell takarni, és legalább egy órán át így kell sütni, majd az utolsó negyed órára le kell venni a fóliát és megpirítani a tetejét.

Tálalás: savanyúsággal, a vecsési és a lila káposzta remekül passzol hozzá.
Az eredeti receptet a praktika februári számában találtam. Ott még rozmaringgal is meg lehet bolondítani az ízek haromináját.

Csöröge fánk

Valami hihetetlenül finom lett. Kicsit más, mint a szalagos fánk. Először is, liszt, bele sütőpor (a szalagosban felfutatott élesztő, ez az egyik nagy különbség), porcukor, margarin, só, vanilíás cukor, sütőrum és tejföl (a szalagosban sem rum, sem tejföl sincs.) Oh és tojás SÁRGÁJA. Össze kell dolgozni és egy órát pihenni hagyni. Majd nagyon vékonyra kinyújtani és most jön a matematikai rész, rombusz alakura kell kiszaggatni. Ha ezzel készen vagyunk, akkor a közepén egy vágást kell ejteni, amin az egyik oldalt áthajtuk és fura alakot kapunk. Aztán forró olajba bele kell vágni és kisütni. Ezt a részt utálom a legjobban, de el kell viselni az eredmény érdekében.

Tálalás: barack lekvárral, porcukorral. NYAMMM

Degeszre zabáltuk magunkat. Egy háziaszony számára nincs nagyobb dícséret, mint az, ha valaki azt mondja: 'kérek még'.

Egyébként a héten készítettem túros batyút is, de az olyan gyorsan elfogyott, hogy időm sem volt megemlékezni róla :D

Szövetség az ördöggel

2012-02-03T23:21:00.000+01:00

Ruanda 1994. Romeo Dallaire tábornok, ENSZ békefenntartó. Emberfeletti erővel igyekezte megfékezni a vérontást, amit a hutuk követtek el a tuszik ellen. Amit a nemzetközi közösség bénultan figyelte, nem akart azzal szembenézni, hogy népírtást zajlik az országban. Romeo Dallaire tábornok közreműködésével 32 ezet tuszi életét mentette meg.

Az elmúlt években számos jelentés látott napvilágot, amely arról tett tanúbizonyságot, hogy a tuszik kiírtását módszeresen megtervezték. Ruanda a korábbi évben 500 machette-t rendelt, ami jóval több volt, mint a korábbi évek során. A tuszik gyilkolására szólították fel a lakosságot. "Ha tuszi szomszédod van, öld meg, különben mi ölünk meg" A legtöbb áldozatot az otthonában gyilkoltak meg. A szomszédok. Akikkel korábban még jóban voltak. De a félelem nagy úr. Nem ismer barátságot. Nem ismer kegyelmet.

A harcok 100 napig tartottak. Az ENSZ közben SEMMIT sem tett. Dallaire tábornoknak gúzsbakötötték a kezét, egyre csökkentették a ruandában állomásozó békefenntartók számát. A világ végignézte, ahogy közel 1 millió tuszi vére áztatja a földet. Ahogy a templomokba beterelve kivégezték őket. A tuszik halálsikolya nem jutott el az öltönyös emberek fülébe.

Aztán persze az ENSZ vizsgálódott, a háborús bűnösöket kergették, volt, akit elkaptak és elítéltek, de akadtak, akik megléptek.

Ég Veled, Malév :(

2012-02-03T15:48:00.001+01:00

Újra a bányában

2012-01-31T22:53:00.001+01:00

Na, hát szeretem a munkámat... ilyen kis sztahanovista lettem. Egyébként, tudjátok ki volt ez a muksó, akiről elnevezték az élmunkásokat? Alekszej Grigorjevics Sztahanov, a névadó valós, létező személy volt. Az már más kérdés, hogy milyen valótlan adatokkal lett a munka hőse. Ugyanis történt egy szép éjjel, 1935. augusztus 30-ról 31-re virradó hajnalra, Alekszej 5 óra 45 perc alatt 104 tonna (!) szenet bányászott ki a szovjet propaganda szerint egymaga, a norma által előírt 7 tonna helyett. (Naná, hogy sikerült neki... a SZU-ban minden lehetséges volt.) Mindezt a Donyec-medencéjében található Irminói tárnában történt.

Aztán eltelt jó néhány évtized és kiderült, hogy több vájár és egy új szénfejtési módszer eredménye volt ez a bámulatos teljesítmény. De ugye ezen már meg sem lepődünk.

Vannak magyar -kamu- munkahősök is... róluk egy következő posztban.

És a Tél megérkezett

2012-01-30T19:20:00.000+01:00

De nekem aztán nem hiányzott... Bár téli születésű vagyok, jobban szeretem a nyarat, amikor a Nap lágyan cirógatja az arcomat és majd megdöglök a melegtől. Inkább, mint ez a hideg...

Most, hogy újra itthon vagyok, visszatért az élet a megszokott kerékvágásba. A munkámat imádom, egyszerűen hihetetlen, hogy megint megtalált az, amire szükségem volt éppen. Kollégámmal jól kijövünk, szóval szuperjó. Bár ma reggel az orrom előtt ment el a busz. Megértem, a sofőr nem látott én meg nem dörömböltem az ajtón. (Balra sasolt kifele, hogy kitudjon állni a megállóból, a Petőfi hídon reggelente eszméletetlen a forgalom.) De ettől még rosszul esett, de míg elértem az Infoparkig -gyalog, ugye, mert a következő busz negyed 9kor jön-, ki is fortyogtam magamból a mérgem. Szóval most visszatérünk az esküvő szervezéséhez, mert még mindig nincs zenekarunk. Már kaptam két ajánlatot, az egyik elképesztően drága. Nem tudom, mit gondolnak, hogy annyi pénzt akarnak legombolni rólunk. A másik korrekt árban, de kicsit tartok tőlük a nevük miatt. Még nem volt alkalmam meghallgatni őket. Alakul a keringő zenénk is és a meglepetés tánc is. Most már csak gyakorolni kellene... de hát ugye... az a fránya 1 109 km... (háztól házig...) kicsit megnehezíti a dolgunkat. Ezért nem lesz hosszú és unalmas a tánc és a násznép is fellélegezhet.

A télben az egyetlen jó dolog a műkorcsolya EB, VB... (hallottam ám, Dody, ahogy felszisszentél...). Plushenko visszatért és meg is nyerte az EB-t. Sajnos a VB-n nem lesz ott, mert a térdét meg kell műteni. Pedig jó lett volna, ha elveri azt a pökhendi és öntelt amerikai fiút, aki elcsaklizta az olimpiai aranyat előle. Az már biztos, hogy a 2014-es téli olimpián is ott lesz, ha az egészsége is engedi. De a nyakában liheg az utód, aki kiköpött mása Plushinak és sehogy sem bírom megjegyezni a nevét. Cuki, meg még fiatal... :P De nem, maradunk a kedvenc oroszunknál, ha már tizenegy éve kitartó rajongói vagyunk. Milyen szomorúak voltunk, amikor bejelentette, hogy visszavonul, de nem bír elszakadni a jégtől és a versenytől, a vérében van. Jégen született, jégen fog meghalni 100 évesen egy négy fordulatos axel közben. Vagy addigra már ötre tornázza fel. Ha most még nem tette volna...

Szóval a télnek meg van a maga szépsége... a meleg szobából nézve. Ilyenkor mindig elborzadok azon, hogy vannak embertársaink, akiknek nincs fedél a fejük felett és igazi segítség sincs. (Hiszen a rendszer pénzhiány miatt alig-alig működik.) De most olvastam, hogy nyílt egy új, éjjeli menedék. 150 fő részére. Reméljük elég lesz. Sajnos nem csak a hajléktalan emberek vannak veszélyben, hanem azok a kisnyugdíjasok is, akik nem tudják fizetni a számláikat. Valahol a közösség felelőssége is az, ahol most tart az emberiség. Kíváncsian várom, hova fejlődik még a társadalom, van egy olyan érzésem, hogy még nagy változásokat fogok látni...

Nyugaton a helyzet változatlan

2012-01-29T19:57:00.000+01:00

Tegnap rájöttem, hogy vasárnap nem úgy járnak a vonatok, mint hétköznap, úgyhogy este átmentünk Homburgba Katához. Nála csöveztünk egy éjszakát, olyan hangulat volt, mintha táboroztunk volna, csak a meleg szobában. Az Aldiban szereztünk konzerv csirke húst édes-savanyú mártással, amihez a rizs alig akart megpuhulni, vagy fél órát főztem, mire jó lett. Jah, és hármunknak sikerült egy kilót odatennem... nem, nem maradt sok, áh, nem... De egyébként nagyon finom volt.

Tehát Homburgba azért mentünk át, mert onnan ment vonat Saarbrückenbe, onnan meg Bullayba, onnan meg busz a reptérre. Nem egyszerű az élet... Arra is rádöbbentem, hogy vonattal csak azok járnak, akik 1. fiatalok és még nincs jogsijuk, 2. nincs pénzük kocsira... Hajnalban tele volt a vonat kamaszokkal... kabát nélkül, hogy nem fáztak, amikor én ott dideregtem... No de ne szaladjunk ennyire előre. Tegnap délelőtt arra riadtunk fel, hogy szól a légvédelmi sziréna... a közelben van egy katonai bázis, mivel percek múltán sem történt semmi, felkerekedtünk és bementünk a vásorba. Akad ott egy Ázsia kert, cuki kis pagodával és tóval. És kábé ennyi Lebach... Van egy kis templom - római katolikus, úgy örültem neki, hiszen itt a legtöbb templom tetjén kakas ül. A polgármesteri hivatal szocreál kocka. Tiszta Magyarország feeling...

Aztán este át Homburgba. Átszállás Illingenben, mert miért ne. De most nem késett a vonat. Minden más esetben igen. (Mint ma reggel is... hát igen, nem esett jól futni a csomagokkal az egyik peronról át a másikra.) Jó volt Katát meglátogatni, már hiányzott, Budapest végtelenül csendes nélküle. Este még átmentünk a régi lakásba, ahonnan áthoztuk a szárítót, a vasalódeszkát és azt a tároló valamit. A kis csipetcsapat vicces látványt nyújtott, ahogy este átvonultunk a cucokkal A-ból B-be. Aztán jött még a főzöcskézés. Aztán alvás és hajnalban kelés. Bár éjszaka nagyon nyugtalanul aludtam, izgultam a repülés miatt, meg, hogy ne késsen semmi (ismétlen, Németországban voltam, ami a pontosságról híres, erre minduntalan késnek...), meg utáltam, hogy már ott kell hagynom KD-t. Ez volt a legnehezebb. Saarbrückenig még együtt utaztunk, én aztán felszálltam az emeletes vonatra, KD meg integetett a peronról. Újabb búcsú és újabb utazás az ismeretlenbe.

Hajnalban még sötét volt, csak olyan 8 fele lett annyira világos, hogy bámulni tudtam a tájat. Szavamra, csodálatos volt. Patakok felett átívelő híd, magas hegyek, a völgyben elterülő város... majd Bullay. Gyönyörű volt. Itt szálltam le a vonatról. Megjegyzem, egyedül. Egy lélek sem volt sehol. Megkerestem a shuttle buszt, majd vártam. 9:19. Megjön a DB busz, felszállok, megkérdem, reptérre megy-e. Nem. Na ekkor lettem ideges, mert a menetrend szerint ekkor kellett volna jönnie. Így megkérdeztem három srácot - akik erről a buszról szálltak le- hogy mi a fene van... egyikük makogott csak angolul és elnyökögte, hogy mindjárt jön, nyugi. És tényleg jött, feleslegesen aggódtam. Egy pici busz volt, egy amolyan kis mikróbusz. Páran még felszálltak rá - a három csávó, meg egy furcsa párocska. De a reptérig csak én mentem. Elég fura útvonalon. A reptér előtt volt egy elhagyatott útszakasz - azt hittem már éppen elrabolnak - szar út, csupa kátyú, két oldalt elhagyott hangárok, amiket még betonból húzhattak fel és fém ajtójuk volt. Mintha egy világháborús film díszleteit láthattam volna. Végül csak elértünk a reptérre.

Ott meg sokat vártam. Nagyon sokat. A repülés meg... imádom... csak ne lennének pánikrohamjaim egy-egy légörvény miatt. Most is az ablak mellett ültem. A felhők felett szálltunk... közel a Naphoz... de nem úgy, mint Ikarosz.

Aztán most már itthon vagyok. Fura érzés. Visszavágyom KD-hez, de közben örülök, hogy újra magyar szót hallok.

De most megyek aludni. Nagyon fáradt vagyok.

A kerítés itt sincs kolbászból

2012-01-27T16:14:00.001+01:00

Merthogy nincs kerítés. Néhány ház előtt van egy kis, térdig érő valami jelzésképp, de inkább dísz, mint védelmi vonal. Minden ajtóban van valami kaspó, vagy mécsestartó, amiben este gyertya ég. Az ablakokon a függöny nem divat, mint ahogy Oszlóban sem volt az, de a ház szinte minden ablakában van valami növény, általában orchidea, bár szerintem ez inkább státus-szimbólum itten, vagy ha nem virágot találunk, akkor valami giccset.

Ügyintézés: Tegnap este voltunk a polgármesteri hivatalban. Én azt hittem, nem fognak fogadni minket, mert zárás előtt 5 perccel estünk be. De (háromszor aláhúzva) az ügyintéző hölgy széles mosollyal az arcán köszöntött minket, akkor még azt sem tudta, hogy külföldiek vagyunk, mert KD tökéletesen beszéli a nyelvet, csak amikor engem kérdezett, én meg néztem, mint borjú az újkapura, akkor jött rá, hogy velem nem fog sokra menni. De cirka tíz perc alatt elintéztük a papírmunkát, most már nekem is van lebachi címem. Egyébként nagyon élvezem eddig, bár csak pár nap telt el, mióta itt vagyok, de az utazás is kellemes élmény volt, minden félszem ellenére. Arra viszont rájöttem, hogy képtelen lennék itthon ülő kitartott feleség lenni. Nem nekem van az kitalálva. A házimunkával hamar végeztem, pedig kiporszívóztam, felmostam, mosogattam, főztem, elpakoltam a tegnapi romokat. Az ágyat szépen megvetettem, kiszellőztettem, és kitettem a cinkéimnek magvakat, amit tegnap 1€-ért vettem a boltban.

Életminőség: itt hagyják az embert élni. Abból a pénzből, amit megkeresel kényelmesen jut mindenre. Mégpedig úgy, hogy még félre is tudsz tenni. Az étel árak korrektek. Tulajdonképpen 3-400 € bőven elég kajára, de akkor minden nap valami extra is jut az asztalra. És akkor még nem beszéltem az édességekről... A lakásbérlés (rezsivel együtt) ugyanennyi. Függetlenül attól, hogy most maxon megy a fűtés. Tegnap betértünk a bútorboltba, négy szinten van minden és szintén elérhető áron, amire szüksége lehet az embernek.

Helyi magyar közösség: elvileg ma lesz egy találkozó St. Wendelben, ahova már minket is hívtak, de ezt most kihagyjuk. Vasárnap már megyek haza, minden időmet KD-val szeretném tölteni. Aztán még nem tudom, mikor tudok újra jönni. A repüléstől már most gyomorgörcsöm van. Túl sokat kattog az agyam feleslegesen... (De az akkor is ijesztő, amikor hallod, hogy "lassít" a gép...)

KD nem sokára hazajön a munkából, annyira jól áll neki a fehér köpeny, hogy újra beleszerettem. Most érezzük igazán, hogy valami új és izgalmas küszöbén állunk. Most építjük fel a kis Családunkat, amiért annyit küzdöttünk az elmúlt, már majdnem négy évben. És nyilván lesznek még problémák, hiszen még nagyon az elején állunk a közös utunknak.

u.i.. a Napocska itt csak 17.18kor tér nyugvóra, sokáig világos van. :)

Ich möchte ein ticket nach...

2012-01-26T17:07:00.000+01:00

Welcome on board... ahm... we have a problem...

Amikor ez a mondat a kapitány ajkait elhagyta, na akkor akartam kiszállni. De már nem lehetett, hiszen az ajtókat bezárták és ráálltunk a parkolópályára, hogy várjuk, amíg a start-stop rendszer a bal hajtóműben újra működésbe indul. Tíz perc várakozás, még a földön voltunk, de erősen kapaszkodtam a karfába. Amikor a felszálló pályára gurultunk, akkor már két kézzel kapaszkodtam. Emlékeim szerint nem volt ennyire rázós a repülés. Vagy csak túl jók voltak a gépek. Egyébként Airbus 320 volt a típusa a gépnek. Valószínűleg vele repülök haza is. (Csak addig el kell vergődnöm Frankfurtba...)

Végül nagyon kényelmes utazásunk volt, csak minden légörvényre felriadtam. Akkor a kapaszkodásos roham megint rám tört. De a látvány, ami alattam elterült, csodálatos volt! Bár eleinte szédültem, amikor kinéztem az ablakon, de aztán megszoktam. Németország felett meg felhők tornyosultak.

Frankfurt Hahnban nagyon hideg volt, így amíg a buszra vártam, a reptéren csöveztem egy órát. Aztán megindult a kalandos utazás, átszállásokkal, késésekkel, ennyit a német pontosságról... St. Wendelben futottam a buszhoz, én lettem a helyi látványosság. Szerencsére megvárt, úgyhogy pont akkora értem Lebachba, amikorra terveztem. Ennél viccesebb a visszaút lesz vasárnap... itt megáll az élet a hét utolsó napján.

Egyébként a buszozás és a vonatozás is jó volt, szép tájakon mentünk keresztül, a vonattal meg megszámlálhatatlanul sok alagúton (és itt nem hordták a sínek fölé a dombot, itt tényleg kellett alagút... :D

Most itt vagyok, még el sem hiszem, fura érzés. Várom KD-t, hogy hazatérjen a munkából. Folyt. köv. este megyünk be a "városba".

Ich gehe nach Lebach

2012-01-24T22:23:00.000+01:00

Talán ez a mondat holnap életmentő lesz. :P

Csomagom összekészítve, boarding card kinyomtatva (oda-vissza), útlevél elrámolva, meg minden fontos. Valuta beváltva, menetrendeket is szintén kiírtam. Térképen többször megnéztem az útvonalat, kiszámoltam az időt, a km-eket, azt, hogy hány idegsejtem válik áldozatául örök pesszimista természetemnek (sok). A vasárnapi "Jajnelefogomkésniagépetmertvasárnapmeghalaközlekedés" probléma is megoldva. Az elmúlt napok hihetetlen idegeskedéssel teltek el. De KD bámulatosan nyugodt. Már mindent előkészített érkezésemre, van külön tusfürdőm, samponom, fogkefém... minden. Én csak magamat viszem meg a ruháimat.

Ma elég sokat töprengtem azon, hogy miért élem meg ennyire nyűgként az utazást. Aztán rájöttem délután - két diagram elemzése közben - hogy bizony azért, mert ki kell lépnem a biztonságos komfort zónámból. Egyedül kell helyt állnom, míg elérek Lebachba. Kicsit önismereti utazás is lesz. Nyilván nem az El Camino, meg végig tömegközlekedési eszközök igénybevételével fogok utazni. Egyrészt élmény lesz, sőt, valójában az lesz. És láthatom Őt, aki a Mindenség. Másrészt félek. Mi van, ha eltévedek? Mi van, ha átvernek és rossz jegyet adnak? Mi van, ha...? És a sort még lehetne folytatni, de ezek a kérdések mind-mind a biztonság elhagyásának szüleményei. Agyszüleményei.

A repülést szeretem, de közben óvatosan tekintek rá. A világon a legnyugodtabb idő az, amikor a levegőben vagy. Az ismert univerzum megszűnik létezni és Te lebegsz élet és halál között. Ijesztő, ugyanakkor felemelő érzés.

És a világ.... olyan, amilyennek gondolom. Eisteintől kezdve számos tudós, művész, filozófus sokat hangoztatja a gondolat erejét. Talán lehet, oda kellene rájuk figyelni.

Mindenesetre, a Nagymamám elimádkozta értem a Rózsafüzért, Anyukám is közben járt értem odafenn. Ha más nem is, a Hitük* biztos túlsegít ezen a várt, félt utazáson.

Aminek a végén ott vár a Szerelem.

*az enyém már rég elveszett. ideje új templomot építeni a régi romjain.

Apokalipszis

2012-01-22T11:44:00.001+01:00

Sokan felvonták szemöldöküket, amikor 2012. január 13-án, pénteken a Costa Concordia zátonyra futott Giglio szigetétől 20 (!) méterre. Olvastam sztorikat arról, hogy a vacsora alatt a zenekar éppen a Titanic c. film betétdalát játszotta. Valamint az olasz partoknál megdölt hajón utazott az unokája a Titanic egyik túlélőjének. Az ember szeret összefüggéseket találni az események láncolatában...

A mostani hajótörést már a közelgő világvége kezdő akkordjaként értelmezik. A múltkorjában láttam egy dokumentumfilmet, ami ugyanezt a témát dolgozza fel. Az egyik legvalószínűbb világvége ugye egy aszteroida becsapódása, ami az ismert fegyvereknél is nagyobb pusztítást képes végezni. És nem csak amiatt, mert ahová becsapódik, több száz kilometérig kiterjedően megszűnik az élet. Hanem mert olyan porréteget kavar, ami az egész bolygót elsötétíti. Semmi sem marad a most ismert világból.

De semmi ok az aggodalomra. A világ vezető tudósai igyekeznek megoldást találni arra, hogyan védjük meg azt, amit az elmúlt évszázadokban elért az emberiség. (Hogy ez konkrétan mit jelent, másik blogbejegyzés tárgya.) Az atombomba nem jó megoldás arra, hogy elpusztítsuk a közelgő kisbolygót. Hiszen egy nagy helyett több pici darab (esetünkben ezek is több kilométer kiterjedésűek lehetnek) érkezne a Föld felszínére. Szóval az "atomot neki" jellemzően amerikai mentalitás nem használna. Ellenben az igen, hogy ha a Nap sugarait összegyűjtük hatalmas tükrök segítségével és az aszterodia felszínére irányítjuk, akkor annak felszínén párolgás fejlődne ki, ami egy kis rakétameghajtást nyújtana az aszteroidának. És (talán) eltérítené a Föld felől a kisbolygót.

Egyébként a következő kisbolygó találkozás valamikor 2030 környékére tehető.

Vannak még olyan vad elképzelések, hogy majd szupervulkán fog kitörni. Mások szerint a világ atomhatalmai egymásnak esnek és akkor lesz csak ne mulas. Másik kedvenc csillagászati katasztrófa a gamma-kitörés. Az Univerzum egy távoli szegletében felrobban egy nagy tömegű csillag felrobban és gyilkos sugarakat indít útnak a Világegyetem minden irányába. Egyelőre minden ilyen kitörés a Tejút rendszeren kívül történt. Egyelőre...

De a legnépszerűbb elmélet továbbra is a kisbolygó becsapódás.

A tudósok, kutatók abban azonban egyet értenek, hogy bizonyos időközönként minden kihal, ami 25 kg-nál nehezebb.

Egy biztos, bármi is fog történni, a Föld túl fogja élni. Őt a legkevésbé sem érdekli, milyen élet burjánzik felszínén. Mint ahogy az emberiséget sem érdekli, hogy van a Föld, amit kölcsönkapott...

Pieter Bruegel: A Halál diadala

Lángos

2012-01-21T20:52:00.000+01:00

Világszenzáció! Kiesett a macskán alsó fogacskája... ezzel háromra csökkent a fogainak száma. (Ami egy tizennégy éves Házikedvenctől nem meglepő...) Szegénykém, tegnap óta küzdött vele, sejtettük, hogy lötyög a foga, mert nem lehetett hozzányúlni. Amint jobb idő lesz, megyünk az állatorvoshoz.
Megtanultam lángost is sütni. Iszonyatosan laktató, úgyhogy legközelebb kevesebb alapanyagot fogok felhasználni. Nem sokára Farsangolunk, amihez sütök majd finom fánkot is.
Ma a két macskánk étkezési fegyverszünetet kötött. Nem szoktak egy tányérból falatozni, de most valamiért úgy döntöttek, megtűrik egymást...

Egy kis komolyság

2012-01-20T18:15:00.002+01:00

Zseniális... imádom, inspiratív, a képzelet szárnyán repít. Nem hiába, tudott valamit az öreg...

Bach darabjait szerettem a leginkább zongorázni. Kedvesek, vidámak, "táncolhatóak".

Jelenkorunk is fel tud mutatni remek komponistákat. Ugye az örök favorit Yann Tiersen, mellette Leo Nissim (countryside promenade), Ludovico Einaudi. És ugye ott vannak a filmzene írók, mint John Williams, Harry Gregson-Williams, Howard Shore... és bizonyára hosszan lehetne folytatni a sort, nekik köszönhetjük, hogy a Star Wars, Narnia vagy a Gyűrűk Ura triológia, vagy éppen a Gladiátor zenéjét. Mindegyik dallam jellegzetes, ha meghalljuk, a film fontos, kulcsjelenetei idéződnek fel lelki szemeink elé.

És akkor még nem beszéltünk a modern kor nagy-nagy kedvencéről. A musicalek, operettek világáról. Színház kell a népnek. Színház kell a Léleknek.

Előbb-utóbb úgyis minden megsárgult fénykép legy egy címplapon. De addig marad a Jelen és a Zene csodálatos, gyógyító, felszabadító, feloldozó ereje.

2012-01-18T13:59:00.005+01:00

Az üzenet célba talált. Na ezt hívják... hagyjuk is, minek ;) Rég szórakoztam ilyen jól.

Esik a hó, az Infoparkot igyekszik maga alá temetni. Nem túl sikeresen. Itt a Tél, itt van újra... de Drágám, pár hetet késtél, akkor kellett volna jönnöd, amikor mindenki várt. Karácsonykor. Mert fehér karácsonyról álmodik a kollektív tudatalatti. A kandallóban pattogó a tűzről, melynek fényében a karácsonyfa díszei ragyognak. Miközben a finom vacsora az asztalon várja már a Családot.

De emberek, hol van a Család? Az ajándékok már várják őket, de hol van Anyu, Apu és a Gyerekek?

Eltűntek. Felemésztette őket a fogyasztói társadalom. Felemésztette őket a mindennapok megélhetési gondjai. A Gyermekek már meg sem születtek. Eltűntek. Nincs többé Család. Demográfiai Tél ereszkedett Európára. Mondjunk búcsút a társadalom építő alapköveinek. Viszlát Család, viszlát Társadalom. Talán egy új éra új közösséget hoz.

Talán...

Frank vajon boldog?

2012-01-17T21:11:00.002+01:00

- Ő egy teknős...
- Jó, de boldog, ha itt van nálunk?

- Ő egy teknős. A boldogság nála - már ha létezik - a saláta, a répa, a kákics, meg minden egyéb étel, ami fogára való. Meg ha Szuszi nem zaklatja, csak nézi. Egyébként meg igen. Határozottan boldog teknősnek látszik. Hiszen most is fülig ér a szája... :D

Irónikus, ha olyan emberek nem tolerálják a másikat, akik a segítő szakmába készülnek. Még irónikusabb, hogy közben elvesznek az önfényezés tömény füstjében. Valójában ezek azok az arcok, amelyek körül a lezuhanó műholdak pályára állnak, mert olyan nagy a gravitációs vonzerejük.... A kritikát meg... nos azt el kell viselni. Elfogadni, azt nem kell. Az érettséghez hosszú az út, és nem hiszem, hogy a huszas éveinkben megtaláljuk. Ahhoz nagyon-nagyon sok mindent kell megélni. És persze lehet fiatalon is sok mindenen keresztül menni, de - és ez egy fontos de - annál is többet kell megélnünk, mint gondoljuk. Nem hiába, Jung is amellett kardoskodott, hogy az ember egészen 40 éves korára lesz kész, addigra éri el - ha úgy tetszik - a Master fokozatot. És még akkor sincs megállás. Folyamatosan fejlődni kell, menni kell, látni kell, tapasztalni kell.

Nem pedig másokon bosszankodni. Ez az éretlenség egyik fő tűnete. Miért izgatna engem más viselkedése? Nem az én nyomorom, hanem az övé... nekem van sajátom, minek kreáljak még... Vagy ha unatkozom... jó csámcsogni másokon. Szééééééééép.

És persze, én is tévedhetek. Ugye... Nem kizárt... RB is megmondta... Minden, ami itt áll, lehet tévedés is. Nem győzöm hangsúlyozni. De azt is meg kell tanulnunk, hogyan ismerjük el, ha hibázunk, ha tévedünk, ha igazságtalanok vagyunk.

Esetünkben egy fb-os baszogatásban. Ha nem tetszik, ne olvasd. Ha bosszant, az meg már a Te szegénységi bizonyítványod... Én... hogy is fogalmazzak finoman? Hm... Leszarom. Láss tovább az orrod hegyénél.

Szuszika és Junior

2012-01-16T20:45:00.000+01:00

Egyszerűen szép. És már lassan 14 éves... :)

Ő pedig... nos, simán dobozfüggő... Vacsorázni sem volt hajlandó kijönni...

Hamarosan...

2012-01-15T20:08:00.001+01:00

"Veszélyes dolog kilépni az ajtón, Frodó. Csak rálépsz az Útra,

és ha nem tartod féken a lábadat, már el is sodródtál, ki tudja, hová."

Árnyékot vet rám a Fény

2012-01-15T18:31:00.000+01:00

Reggel óta próbálom megfejteni, hol olvastam ezt a mondatot. Nem tudok rájönni. Egy dalszöveg része egy olyan együttestől, akiket soha nem hallgattam... (Google jó barát...)

Mai napom javarésze (életem második) szakdolgozat írásával telik, de mint megtudtam, szerdáig kell leadni, úgyhogy nyertem három napot! Igaz meló után nehézkesen fog menni az írás, de majd összeszedem magam. Hiszen teher alatt nő a pálma... Már van kemény négy oldalam... Ami úgysem lesz jó -Lélekben készülök a kudarcra-, egy ismerősöm szakdolgozatából húszból két oldalt hagyott meg a tanár... Erre is fel vagyok készülve.

Kicsit magányos vagyok. Ezen nincs mit csodálkozni, Krokodil Dundee 1 107 km-re van tőlem. A modern kor vívmányainak köszönhetően minden nap beszélünk és kicsit a webkamera is segít hiányának elviselésén. Minden nap azzal a kellemes érzéssel ébredek, hogy Ő a világon van, létezik, tőle mozog Minden. Dacára annak, hogy sok-sok problémánk és nehézségünk volt. De leküzdöttük. Mert bátrak vagyunk és nem futamodtunk meg egymástól. Talán ez a Titok, amit mindenki keres. Talán nem.

Az idő kitöltéséhez rengeteg dolgom van, ami nem hagyj feleslegesen gondolkodni. És ha nem is lenne rengeteg dolgom, akkor is ott van az írás és a rajzolás. Nem sokára beszerzem az aquarell cerkákat és új dimenziót nyitok az alkotásban. Már elképzeltem, már tudom. És Bosyka, meg lesz az anyag a kiállításra... úgyhogy készülj a Találkozásra.

Yann Tiersent hallgatok, egyszerűen zseniális, imádom, nem tudok lekattanni róla. És egy kicsit nosztalgia is, amikor még a régi munkahelyemen dolgoztam, sokat hallgattam. Ha pedig sok volt a munka, szünetekben kisétáltam a teraszra és figyeltem a tájat. A legjobban péntek délutánonként imádtam ott lenni. A Nap lágyan sütött végig, ahogy lassan alábukott a házak és a messzi hegyek mögött. Mellettünk a Déli Pályaudvarból bekapcsolódtak a vonatok az ország véráramába. Vajon merre mentek? Vajon az emberek, akiket szállított boldogok voltak-e?

Én az vagyok. Bár kicsit téli álmot alszom, de ez kell ahhoz, hogy ez a félév gyorsan elrepüljön. De közben megélem az életem. Jobban, mint valaha. Nem kell felébresztenek és ne aggódjatok. Látom az Utam, sőt, azon járok. Még van tartozásom néhány Léleknek, akiket elhanyagoltam, de idővel mindent bepótolok. Mint ahogy az egyetemi dolgaimmal is jól haladok, most már szinte teljesen utolértem magam, és egészen jó eredményekkel zártam. Már csak egy félév és kész az egyetem. És egyszercsak... lesz saját doktori címem. De előtte már babázni fogok. Lassan megérek az anyaságra is...

Nyáron pedig valami új és izgalmas kezdődik. Amire az egész eddigi életem - tudat alatt- készült. Események, történések mind-mind afelé toltak. Végzet? Vagy én választottam? Ez sosem fog kiderülni. És valójában, nem is kell tudnom. Csak követnem. És Csend van bennem. Jótékony, élettelteli Csend...

Nothing but silence around me...

Kitalált Linkin Park történetek

2012-01-15T10:06:00.003+01:00

Időnként nagyon bosszant az emberek véleménye az orvoselvándorlásról. Már csak azért is, mert olyan emberek mondanak véleményt, akik vagy valamilyen gagyi főiskolát végeztek el és vállalkozni kezdtek, vagy simán alacsony az iskolai végzettségük és a közalkalmazotti bértábla kapcsán annyit keresnek, mint egy kezdő orvos és számukra ez így is van jól.

A legfőbb indok, amit felhoznak az orvoselvándorlás ellen, hogy "bezzeg az állam súlyos pénzeken tanítatja őket". Bezzeg az állam... egy orvosképzés kb 20 millió forintba kerül, DE ebből az összegből csak a töredéke jut ténylegesen az orvostanhallgatókra. A többit benyelik az egyetemi klinikák. Amit aztán a betegekre fordítanak. Azokra az adófizetőkre, akik felháborodnak, amiért a szemét kezdő orvosok elmennek innen. Persze arról nem beszélnek, hogy félévenként milyen összegekbe kerül egy-egy medikusnak beszerezni a könyveket (több tízezer forint... nagyon drágák a könyvek). Ebben nem segít az állam. Ugye a fonendoszkópot is maguknak kell beszerezniük, valamint ha tiszta köppenyt akarnak, akkor azt sem árt. (Merthogy általában koszos köppenyeket kapnak a gyakorlatokra...)

Összességében az állam annyit költ egy orvostanhallgatóra, mint egy műszaki/bölcsész/jogász... hallgatóra. Ezek után senki ne merészelje nekem azt mondani, hogy az én adómból fizetik a képzését és aztán elmegy külföldre. Azt persze senki nem háborgatja fel, hogy segílyekre is mennyi megy el a becsületesen dolgozók pénzéből...

És még egy aprócska megjegyzés az orvoselvándorlás margójára: nem csak a pénz jobb külföldön (itthon annyit kap egy kezdő orvos mint egy 8 általánost végzett közalkalmazott...), hanem a technikai felszereltség, a megbecsültség és az előremenetel lehetősége is jobb. Itthon az öregek ülnek a kondér körül és nem engedik közel a fiatalokat, miközben a rezidensek tartják életben a magyar egészségügyet.

És még valami paraszolvenciát rezidens alig kap. De inkább egyáltalán nem. A nagy pénzeket a szakorvosok zsebelik be, akik lenézik és semmibe veszik a rezidenseket.

Ezek után ne csodálkozzunk azon, hogy elmennek a fiatal orvosaink. Főleg, ha még a társadalom is a földbe döngöli őket... Persze, külföldön sem fonják kolbászból a kerítést, de hagyják tisztességesen élni őket... Azzal egyenértékűen, amit a társadalomért tesznek áldozatos munkájukkal.

A BKV állapotának margójára

2012-01-11T21:05:00.000+01:00

Még most is szédülök attól a töménytelen mennyiségű égési terméktől, ami volt kedves beáramolni a busz utasterébe. Minden reggel és délután, amikor felszállok az infopark buszra, azon rimánykodom, nehogy szétessen, míg megteszi röpke útját az infoparkba. Reggelente kárpótol a napfelkelte, délután pedig az alkonyat kedves szürkesége. Cserébe a busz zötyög, rázkódik és majd elveszti kerekeit. Ma pedig... visszajött a gáz, hát ez elég gáz... (ez meg egy nagyon gagyi szófordulat). De nincs más, ami arra járna és szállítaná az irodanistákat, hogy kiszolgálják a bürokrácia rendszerét.

És a mai nap az volt a legszebb, amikor beértünk a Petőfi híd megállójához és... a busz lerobbant... épp, hogy begurult, leállt a motor. A buszvezető nem volt szívbajos, kis idő elteltével sikerült újraindítania.
Viszont elszomorít, hogy leépítések lesznek a hivatalnál is a kötelező közszférai tisztogatás miatt. Nem akarom elveszíteni a munkahelyem, nagyon imádom és nagyon izgalmas és építő jellegű.
Ha kirúgnak... akkor megint megáll az élet. :(

Rom-pom-pom

2012-01-08T10:50:00.000+01:00

Nagyon büszke vagyok a Húgomra! Tegnap átment jogból, míg az évfolyam jelentős része elhasalt. És míg a Húgomat folyton piszkálják, lenézik, hülyére veszik stb, stb... addig neki bizony sikerült. Talán ezen el kellene gondolkodni...

A mi időnkben is bukta volt a jog. A szívás az, ha elsőre nem sikerül, azt általában megjegyzi a tanár és volt olyan csoporttársunk, akit féléveken keresztül folyamatosan buktatott és az utolsó pillanatban engedte át... Sosem szóbeliztem nála, mindig írásbelin voltam (négy féléven keresztül boldogított minket jogi oktatással a családjogtól a szociális jogon át egészen EU jogig...) és igen... mindig 5 lett... hát igen, okos vagyok :D Vagy a karmámnak köszönhetően az én papírjaim mindig az asztalra estek...

Na már csak az egészségtan lesz nehéz (amikor én végeztem a szakot, akkor egy pasi tanított minket, akinek az első (és utolsó) csoportja voltunk, nem nagyon tudott mit kezdeni velünk. Nem is ment a tanítás... :P Húgomék tanárnőjéről hírből hallottam más évfolyamoktól... Remélem sikerülni fog. Ha ez meglesz, akkor a viszgaidőszak további része már séta-galop lesz. Okos az én Húgocskám... hiába szeretik a földbe döngölni...

Csak így tovább, Hugi!

Születésnapomra

2012-01-06T22:48:00.001+01:00

A bűvös 27. Hello! Tudd, nem vártalak, de mégis eljöttél. Hát akkor ideje megküzdenünk egymással... :)

Vagy... Veled változni, öregedni. Élni. Oh, igen, csak most élni igazán, Szerelemittas napokat, újra megtalált, régi-régi kedves Boldogságot. És a kilométerek... mérföldeknek tűnnek, de nem akadály. Nem bánt, nem idegesít, nem fáj. Csak létezik... És új szerepekkel formálódni. Érezni minden egyes percet. És... gondolkodni, gondolatokkal változni. A gondolataink tesznek minket emberré. Azzá, amit személyiségünknek hívunk. Azzá, amitől "Én" vagyunk.

És mi, független entitások vagyunk. Önálló lények, akiknek egyedül kell bejárniuk az útjukat. Más Lelkektől gazdagabbá válik az útunk, mint ahogy mi is gazdagítjuk az útjaikat. De ezeket a törékeny kapcsolatokat sok minden mérgezheti, mint az irígység, a féltékenység, a harag, a sértődés... és az az elvárás, hogy mások a mi kedvünk szerint táncoljanak.

Ne akarjunk másokra akaszkodni, másoktól függeni. Az Életünket nekünk kell megoldani, nekünk kell élni. Elfogadni és elengedni. Ha megtanuljuk, megtaláljuk saját, belső boldogságunk...

Szuszikám boldogsága ez a doboz... :)

7 milliárd Lélek Gyermekei

2012-01-03T21:22:00.000+01:00

Néha magamat is meglepem azzal, hogyan reagálok néhány kósza, buta Lélek szavaira. (Most még mérges vagyok és ilyenkor kiszaladnak szavak a számom és igen, vállalom őket.) És nem értem, mi végett a saját, ostoba érzelmeim, hiszen tudhatnám, az emberek imádnak illúziókban élni, csukott szemmel járni egy álomvilágban. És aztán, ha teszem azt, véleményem nyilvánítom arról, hogy ebbe a világba szülni roppant mód önzőség, mert a gyerekeinknek már semmi sem marad az ismert, biztos világból, akkor azt kapom válaszul, hogy bezzeg az én szüleim másként cselekedtek és ennek eredményeként létezem én. Bezzeg az én szüleim... nekik még egy kusza, gyilkos rendszer nyújtotta biztonság jutott. Még boldog, technikai tudatlanság. Még boldog, szép remények, hogy lesz jobb. De a mi generációnknak már csak a reményvesztettség jutott. Le kell tenni azt a kibaszott, rózsaszín szemüveget és látni az igazit, nem csak a valódit. El kell engedni a hamis biztonság érzetet. És fel kell állnunk és fel kell építenünk egy jobb világot, ahova tényleg érdemes gyermeket vállalni. Mert most... most csak lelketlen élet jutna osztályrészül. És aki nem hiszi, aki mást gondol, az végtelenül naiv, vagy álmokra épített életet él, ami úgy, mint az ingatlanpiac, hamarost összeomlik. Én szóltam...

Fel kell ébredni. Szembe kell nézni a valósággal. És építkezni.

Nem csak álomban élni vidám kis lufik között.

Tudtam, hogy ki fogom verni a biztosítékot.... de egy szép napon, megértésre találnak szavaim... de, érdekel is engem??? Számít is valamit???

Kurvára nem.

Mert az én gyermekeim olyan világba fognak születni, amilyet építünk nekik KD-val. Ennyi...

Hello, 2012.!

2012-01-01T22:27:00.001+01:00

És íme, eljött a várva-várt 2012. Megannyi jóslat és félelem kapcsolódik e dátumhoz, hírneve már évekkel ezelőtt megelőzte. Nem is emlékszem pontosan, hogy mikor ütötte fel először a fejét a médiában az apokaliszpist hírdető maja jóslat. Egyáltalán, jóslat volt-e a jóslat, vagy csak egy félreértelmezése a maja naptárnak, ami valójában azért ér véget, mert a kör bezárul és előről kezdődik. Én inkább erre szavaznék. Hiszen a maják szerettek kerek egészben gondolkodni. Nem pedig világvégében.

Ugyanakkor tény, hogy bolygónk éghajlata változáson megy keresztül. De ez is rendjén való. Évezredekkel ezelőtt is hasonló folyamatok mentek végbe. Valami hasonlót éltek meg a maják is. A szokatlan klíma miatt nem termett annyi élelem, mint amennyire szükség lett volna. A majáknak nemigen voltak kereskedelmi kapcsolatai más népekkel, így importálni sem tudtak semmiféle élelmet. Nyílván számukra világvége volt, éhezés tizedelte falvaikat. Napjainkban a helyzet más.

Vannak tudósok, akik meg a gamma sugárzástól félnek, amit egy felrobbanó supernova onthat magából felénk. Valójában ez sem okozna olyan világméretű tragédiát, ha nem lennénk olyan mértékben elkényelmesedve, ahogy vagyunk. Persze nem azt mondom, hogy térjünk vissza a barlangokba, de túl nagy függésben élünk az elektronikai kütyüinktől. Valahol elveszett a középút.

Mi történne, ha megszűnne az energiaellátás? A városok halálra vannak ítélve, nem lenne elegendő élelem, zavargások, lázadások lennének. A mostani, ismert világunk tényleg megszűnne létezni.

De bízom abban, hogy most már valóban a fenntartható fejlődés felé közeledünk. Nem mi vagyunk az egyetlen nemzedék, akik kölcsön kapta a Földet. Gondolnunk kell a gyerekeinkre, unokáinkra. Bár már vannak olyan élőlények, amelyeket már gyermekeink sem fognakk látni.

És mielőtt pánikba esnénk, inkább olvassunk utána a tényeknek, és ha azok is megíjesztenek, akkor is inkább kovácsoljunk tervet a túlélésre.

Ég Veled, 2011!

2011-12-31T22:29:00.001+01:00

Életem legnyugisabb Szilvesztere. Imádom. Először azt terveztem, hogy tanulok, de ezt elég hamar feladtam, mert roppant fáradt és álmos vagyok. Egész éjjel azon aggódtam, hogy KD épségben kiérjen a messzi Németországba, szinte beleájultam a félelembe. De szerencsésen megérkeztek és minden a legnagyobb rendben. Hála az Égnek. Bár reggel sírva ébredtem, mert azt álmodtam, hogy... és akkor még nem jelentkezett. Szörnyű volt, senkinek sem kívánom azt az érzést.

Most festegetek, már nagyon hiányzott a lelkemnek. És nyugalom, csend, béke ölel óvóan körbe. Várakozással teli hetek, hónapok elé nézünk. De a nehezén, a nagy búcsún már túl vagyunk. És a búcsú nem végleges. Kíváncsian várom, mit hoz 2012. Az Óévből sok mindent szeretnék hátrahagyni és valami újra koncentrálni.

Az év utolsó napját így hát egyedül töltöm. De nem magányosan. Mert szívemben él az a kellemes érzés, hogy a lelkem másik fele létezik és rátalaláltam. Ezek után, van jogom bármit is panaszkodni?

Minden más csak körítés.

Valami új, valami régi, valami kék, valami kölcsön

2011-12-30T16:34:00.000+01:00

KD ma felszállt a frankfurti vonatra és elrobogott az ismeretlenbe. Ijesztő, félelemetes dolog nekiindulni a nagyvilágnak egy jobb világ reményében. Bár a terveink két hónapot csúsztak, így utólag örülök neki. Két napja bőgök mint egy kis hülye, pedig nem sokára újra találkozunk. Rengeteg dolgom lesz itthon. Munka, egyetem, festés (mert Bosyka kedvéért igyekszem összeállítani egy kiállítás anyagot :). Aztán nyáron esküvő és végre ténylegesen elkezdjük a Családi kis Fészkünket építeni.

De most, most még rossz. Most még félek. Most még nem tudom, milyen lesz az élet a következő hónapokban.

Holnap vége az évnek. Itthon leszek a négy fal között. De most erre vágyom. Tanulnom kell a jövőheti vizsgáimra is.

öhm...

2011-12-29T23:07:00.002+01:00

A Lovejoy üstökös

2011-12-28T11:10:00.002+01:00

Páratlan felvételt találtam a Lovejoy üstökösről. Eme égi jelenséget jelenleg a déli féltekén lehet megfigyelni. A csóvája azért olyan különleges, mert már távolódik a Naptól és ezért tűnik úgy, hogy maga előtt tolja. Érdemes végignézni a videót, mert bámulatos képsorok tárulnak elénk. El tudnám képzelni, hogy hálószákkal, egy termosz teával kifeküdjek az ég alá és figyeljem, ahogy beragyogja az Eget. Égi hírnök, aki messziről jön és messzire távozik. Az Ismeretlenbe.

Oda, ahova mindannyian tartunk.

Búcsú

2011-12-27T20:37:00.001+01:00

Ma egy hete történt. De csak tegnap tudtam meg. Nem akartam elhinni, azt hittem, valami tévedés történt, és még most is erősen szeretném azt hinni, hogy csak névrokon, csak egy hasonmás, aki elment. Akit elütött egy nőszemély a zebrán. Állítólag nem vette észre... Valami ostoba némber a bűnös, a gyilkos, aki elvette egy fiatal Lélek fizikai létezését.

Tragédia egy anyának elveszíteni gyermekét. Látni az intenzív osztályon, ahogy csövek lógnak ki belőle. Tragédia a testvérnek elveszíteni bajtársát. Látni, ahogy elmúlik belőle az Élet. Ahogy lassan tova szökik a Lélek.

Ég Veled, Krambó! Vigyázz Magadra, Odafenn! :'(

Holdhercegnő

2011-12-25T00:30:00.001+01:00

Egészen véletlenül találtam meg a kedvenc zenémet (aminek a szövege jókor, jó időben talált rám), mégpedig a Holdhercegnő cimű mese (mert mi mást néznék Szenteste? :D) betétdalaként. A filmet szeretem, a zenét szeretem, a kettő együtt meg... zseniális.

Az Ünnep jól telik, bár közeledik a búcsú KD-től. Erre nem akarok gondolni, mert ha még is ezt teszem, a gyomrom görcsbe rándul, a szívem összeszorul és nem kapok levegőt. De csak fél év... csak fél év... ki kell bínrom. Erős vagyok. Ugye? Vagy ebbe most egy kicsit belehalok? És utána mi lesz? Vár az Ismeretlen, Új Élet. Ki leszek én? Feleség. Anya. Holdhercegnő... Vagy egy eltévedt Csillag, aki ott találja meg a helyét, ahol nem is keresi.

Már sokszor írtam a Karácsonyról, így most nem teszem meg, hanem inkább posztolom kedvenc dalom, bár az a változat, amit én ismerek a zongora kíséret miatt sokkal jobb.

"It's funny when you find
What you want was by your side
The whole time

I couldn't quite believe it
But suddenly I see it
And you saw me [...]"

Áldott Karácsonyt a Csillagfény alatt!

Az első kalácsom...

2011-12-18T10:31:00.000+01:00

Nagyon finom lett. Találtam egy nagyon jó receptet a Praktikák sok gyerekhez blogon, ahol nem csak a leírás található meg, hanem egy videó is arról, hogyan kell szépen megfonni. Az enyém nem lett annyira szép, de cserébe nagyon finom lett.

Ha kell kostoló, gyere el érte... de nem garantálom, hogy sok marad belőle... :) Elképesztően hatalmasra nőtt meg a kelesztések során.

Karácsonyi készülődés

2011-12-17T14:51:00.000+01:00

Persze a csapból is ez folyik: a Szeretet Ünnepe, amire a fogyasztói társadalom rátette a mancsát és csak akkor tudod kimutatni a szereteted, ha minél nagyobb, szebb, csillogóbb ajándékot tudsz adni a Családtagjaidnak.

Valóban erről szólna a modernkor?

Lássuk, hogy hogyan jutottunk el idáig? Amikor az iprai forradalom keresztül söpört a világon, az addigi hagyományos családi mintákat eltörölte. Míg régen a család együtt dolgozott a családi gazdaságban, az újkorban a szülők és a gyerekek is más-más helyen végezték el napi teendőit. A szülők dolgoztak, a gyerekek is dolgoztak és/vagy iskolába jártak. Lerövidült az az idő, amit együtt töltöttek. Ez rányomta a bélyegét a családi életre is, a napi gondok és a 'hogyan tartsam el a családomat' pedig a családi kommunikációra. Míg a közösség védőereje óvta a családot, XIX. század emberei a közösségekből kiestek, új, merőben más értékrendű közösségekben találták magukat. De az alapigény a családhoz való tartozáshoz mindvégig megmaradt. A felgyorsult világban a régi, megszokott, szeretett és jól bevált család mellett megjelent a modern család, ami azóta is alakul, változik, fejlődik, stagnál. (Ez természetesen függ a helyi társadalom változásaitól is.)

A modern kor új szeretetnyelve pedig az ajándékozás lett. Ez új kommunikációs sémaként épült be a családok életébe. És az ajándékozás beszívrágott a szülinapokba, a karácsonyba, különleges alkalmakba.

Csakhogy, ahogy megjelent a fogyasztói viselkedés, az ajándékozás már nem csak a szeretet nyelve lett. Hanem a hatalom, a pénz eszközévé vált.

És ez az, ami évről-évre a csillogó, ámde üres, semmitmondó plázákba vezérli az embereket.

'Osztálykarácsony' update

2011-12-16T17:32:00.001+01:00

Reggel főosztálykarácsony volt. Nem vagyunk sokan, nagyjából tizen. A főosztályvezetőnknél voltunk, kellemes hangulatban telt el, volt süti és ajándék és... CSOKI! :) Már régóta érzem, jó helyre kerültem, a munka is tetszik, a kollégák is jófejek. És még mindig ott van a Kopaszi-gát (megmagyarázhatatlan vonzalom...).

Ma egyébként dekorcuccokra vadásztam, sajnos sikertelenül. Munka után (ugye nekünk péntekenként 2-ig tart a munkaidő ;) még benéztünk az Allee-ba, de ott sem találtam, amit kerestem. Mégpedig: marcipán (marcipános szaloncukrot fogok készíteni magamnak, más úgysem szereti), dekor toll (négy színben, mézeskalácshoz), és dekorbigyók, amiket karácsonyi muffinra lehet tenni. De ezek közül semmit sem sikerült beszereznem. Majd most lemegyek még a helyi boltba, és megnézem, de nem fűzök sok reményt hozzá, hogy találok.

Most karácsonyi takarítás következik, egy kis dekoráció és álmodozás arról, milyen lesz az életem egy év múlva, amikor KD-val a közös kis Otthonunkban fogunk készülni a Szentestére. Talán már hármasban... ;)

Túl csöpögös vagyok mostanában. Hajaj, ez aztán az igazi Élet...

20:36. találtam cukormázt, olyat, amit kerestem. Holnap indulhat a karácsonyi mézeskalács sütés...

...csak a gombokat ne... gumicukorból vannak...

A Kopaszi-gát macskái

2011-12-14T22:51:00.000+01:00

Ma végre eljutottunk a Kopaszi-gátra (csak 500 m-re dolgozom tőle... :P) És találkoztam a Kopaszi-gát cicáival. :) Annyira édesek. És gombócok. (Szuszi most itt dorombol a változatosság kedvéért...) Íme néhány kép a cukorfalatokról. A képek annyire nem lettek jók, mert a kis álványomat nem vittük magunkkal, és kicsit kommandóznom kellett, hogy a lehető legelőnyösebb kompozíciókat tudjam lekapni. Az én kis gépemből ennyire futotta... :)

Hajaj. :)

2011-12-13T20:20:00.000+01:00

Hugitól kaptam. Nagyon tetszik. Szép. Megfogott.

Hajaj, de szokatlan napi 8 órában dolgozni... aranyéletem volt, amíg én oszthattam be, hogy mikor dolgozom, mikor foglalkozom az egyetemmel és mikor egyéb teendőimmel. Most már kezd beállni rendesen a ritmus, már nem késem le az infopark buszt, bár szeretek sétálni reggelente. Ma is sütött a Nap, ebéd után kiugrottunk a kollégámmal a szomszéd épületbe, beszereztem egy kis csokit. Egész korrekt árak vannak. Szuper az infrastruktúra, szeretem az Infoparkot. Csak az a fránya busz közlekedik lehetetlen időpontokban. Szóval kimentünk az épületből és az arcunkba tódult a napfény. Kicsit álldogáltunk és megegyeztünk abban, hogy meg kellene lógni a Kopaszi-gátra... de végül visszakullogtunk az irodába és szépen dolgoztunk... Holnap prezi lesz, az elmúlt napok eredményeit mutatjuk be. De... nagyon nem egyszerű hiányos és láthatóan kozmetikázott adatokkal dolgozni és varázsolni... Mindenesetre, imádom a munkámat! És az Élet nagyon szeret engem.

Hajaj. Nehéz félév előtt állunk KD-vel. Januártól felfordul az ismert világ és kénytelen leszek lógni két világ között. Egyébként a minap rájöttem, KD inkább Terence Hill-re hasonlít. Őt is nagyon szeretem. Nem rég láttam vele egy újabb filmjét, ahol veteren lovas trénert alakít... kedves kis történet, sok-sok mondanivalóval és szívszorító jelenetekkel. És pacikkal! Az én imádott lovacskáimmal, méltóságos bajtársakkal.

Hajaj. Az egyetemmel MINDEN rendben van. Ez valami hihetetlen érzés. Be tudom fejezni, nem lesz gond. Három vizsgám lesz, a gyakorlati jegyek folyamatosan érkeznek, csak megérte vért izzadni az SPSS-szel és a STATA-val.

Hajaj, nem sokára kiderül, hogy létezik-e az isteni részecske, a Higgs-bozon. A világ végén megismerünk minden titkot.

Hajaj. Már feljebb kúszott a Duna a sziklákon, már nem tudtuk körbesétálni a híd pillérjét, pedig ma végre eljutottunk oda.

Hajaj. Imádok élni. Hajaj.

Az első tapasztalatok az Új Világban

2011-12-05T23:19:00.000+01:00

Az élet tálcán kínált egy új lehetőséget. Nincs okom panaszra. Sőt... Mindig is álmodoztam arról, hogy a Kopaszi-gát melletti irodák egyikében dolgozhassak (nagyon szeretem az Öbölt). És mit ad Isten? Állást az infoparkban, mégpedig olyan munkát, amit nagy örömmel és lelkesedéssel végzek. (Bár még csak három nap telt el tényleges munkával.) Lesznek nehezebb feladatok, amiktől kicsit már most feszengek, éljen a maximalista hajlamom. De szerencsére remek kollégát kaptam, akivel eddig egész jól ment a közös munka.
A légkör összességében kellemes, bár az irodából hiányolom a darts táblát... :D Az irodánk tágas, világos, növénytartás gondolatával pedig véletlenül sem kacérkodom.
Sajnos március környékén költözik a hivatal a belvárosba. Pont, amikor a Kopaszi-gáton minden fa, bokor, gaz újjászületik. Sebaj, így legalább nem csábulok el sétára munka helyett... :)
Az egyetemen talán minden vizsgám meglesz. Kicsit kisiklott alólam ez a félév. Bár beadandókkal eddig nem maradtam el, a szakdolgozatommal rosszul állok. Talán hagyom az őszi félévre, nem tudom, majd kiderül.
Mostanában ez a szám tetszik:

Szombaton pedig... nos hát, újabb világ születik.

Sorsfordító Nap

2011-11-30T07:54:00.000+01:00

A mai. Nagyon sok minden fog történni. Izgulok.

Az esküvő szervezésével nagyon jól haladunk, hála KD Nővérének. Hétvégén Pápán jártam. Magammal hoztam egy kismacskát, aki azóta Magar otthonával és egy másik cicával barátkozik, aki annyira nem vette jó néven, hogy beköltözött egy kis gombóc. A vonaton nagyon jól viselkedett a macs, oly' annyira, hogy többször dorombolt, rágcsálta a kezem és a plüss kacsát, kimászott az ölembe és nézelődött. Aztán az út végére, úgy Tatabánya környékén elaludt. Nem tudom, mit gondolhatott, hogy most mi történik vele. A vonatállomáson nagyon megijedt a mozdony hangjától, egészen behúzódott a cica hordó végébe, a kacsa mögé. Aztán amikor túl volt az első sokkon, rájöhetett, hogy ebből valami jó is kisűlhet. Már csak azért is, mert egész úton vele foglalkoztam. Ennyi figyelmet egy húzamban pedig még nem kapott. Nagyon a szívemhez nőtt, hétvégén meglátogatom az én kis drágámat.

Szombaton szegénykémet megfürdettük... Annyira jól viselte. Én még nem láttam cicát, aki ne visított volna a víz miatt... :)

Tegnap az unokaöccséimnél is jártam. Imádom őket. Bár Keve nagyon nehezen aludt el. Még mindig csak úton van a foga, nem bújt ki. Így mindent, ami a kezébe került, rágcsálni próbált, legyen az maci, cuminak a másik vége, a kezem, a rágóka, a kezem, a lufi... és persze a kezem. Ringattam, letettem, bömbölt. Megint felvettem, mosolygott. Ringattam, letettem, bömbölt... és ez így ment fél órán át. Aztán betettük a kocsiba és ott addig tologattam, amíg álomba szenderült. Barnuska közben a szobájában próbált elaludni, de a kisöccse minduntalan felriasztotta. Pedig délelőtt kifárasztottuk őket, mert lesétáltunk az Omszki-tóra. Soha nem gondoltam volna, milyen nehéz manőverezni a babakocsival...

Amúgy meg kezdem utolérni magam. Már csak néhány elmaradásom van az egyetemmel... Ha minden jól megy, ma bepótolok mindent. És holnaptól... Nos holnaptól kérem tessék szurkolni.

A héten többször is akartam írni, mert nagyon sok minden megérintett. De aztán amikor lett volna rá időm, minden, amit kigondoltam, már nem tűnt olyan érdekesnek, szépnek. Így inkább nem írtam.

Készülődni kell. Hajaj...

2011-11-26T23:26:00.001+01:00

egy hónap alatt megfordult velem a világ...

A hosszú házasság titka a rúdtánc...

2011-11-23T23:38:00.000+01:00

Avagy, hogyan tartsuk meg a szenvedélyt 10, 20, 30, 40... 50 év múltán is? Mi kell ehhez? Kommunikáció, az (ön)elfogadás és a nyitottság a változásra. Ezek fontosak. Hiszen a szerelem elmúlik - ezen nincs mit szépíteni. És amikor elmúlik, akkor lesz igazán érdekes, hogy mit sikerült felépíteni belőle, mi marad, és az elég lesz-e egy hosszú, boldog, kiegyensúlyozott házassághoz.

Ez viszont munka. De a végeredmény az, hogy kéz a kézben öregszünk meg. Akkor is, ha az évek során néhányszor megbántjuk egymást. Mert ez is óhatatlan.

Egyébként meg nem magamtól vagyok ennyire bölcs jószág. Almási Kitti előadáson voltunk ma. Szuper jó volt. Nagyon töltött.

Hétköznapjaimat ellopták a szürke urak. De ha minden jól megy és tartom az ütemtervem, akkor a hétvégére utol is érem magam. Hogy aztán újra megszökhessek magam elől...

A félelem markában - update!

2011-11-21T16:07:00.002+01:00

Ha ma volt is katasztrófavédelmi gyakorlat, akkor nem az én közelemben. Pedig elég sokat mászkáltam ma is ügyeket intézni. És vártam, hogy megszólalnak a szírénák és mindenki pánikszerű menekülésbe kezd és átélhettem, milyen lehetett az, amikor H. G. Wells rádiójátékának hatására mindenki azt hitte, tényleg jönnek az űrlények.

De mindez elkerült engem. Olvastam a hírekben, két gyakorlat is volt, egy 8:30-kor, a másik 10:30-kor.

Vagy csak az a baj, hogy nem néztem TV-t és nem hallgattam rádiót. Itten lehet olvasni a közleményeket, amik kimentek a médiába. Egyébként meg, valaki nagy Star Wars fan lehet náluk. Ez tetszik.

Tegnap azért mindenkit felkészítettem, hogy ma lesz gyakorlat és ne ijedjen meg senki, ha meghallja a szírénákat. (Amik lehet, megint elromlottak???) Erre Anyukám összerezzent. Rossz emlékek még egy régi-régi korból. Munkácson minden héten szóltak a szírénák. Minden héten zajlottak gyakorlatok, hiszen az ellenség bármikor ledobhatja az atomot... És ebben a SZU és az USA teljes mértékben hasonló. (Emlékeztek még a US. Defense videóra, amit egyszer megmutattam? Ha nem, lentebb meglátjátok. Aki még nem látta, nézze meg, egyszer érdekes...) Egyszer már írtam erről, akkor is hosszan fejtegettem, hogy ha az emberek mindennapjaik félelemben telnek, akkor könnyebb irányítani őket. Mert a félelem tényleg meg tud bénítani. Végigkúszik a gerinceden, eljut minden egyes kis sejtedhez és nem tudsz tőle szabadulni... És elveszíted a kapcsolatot a valósággal.

Mint amikor veszteség ér. Kell idő, mire visszatalálsz magadhoz. De már semmi sem lesz a régi. Minden változik. De ha képes vagy lépést tartani vele, akkor képes leszel fejlődni is.

És egyszer csak elérsz a Teljességhez.

De addig még, sok-sok élet vár Rád. És Feladat. És Tapasztalat. És Szerelem.

A kedvenc részem az, amikor a család a piknik alatt látha a fényt és gyorsan a pléd alá bújnak. Mert az aztán nagyon hatásos az atombomba ellen... Erről egy South Park rész jutott eszembe, amikor a vulkán kitörik és a zsernyák levetíti a defence videót...

És IGEN, egy negyed órája megszólaltak a riasztok... VÉGRE! Erre vártam egész nap! :) De persze itthon vagyok, így nem láthattam az emberek reakcióját... Meg, igazából KD hívta fel a figyelmem rá, mert éppen bambultam... Te, nem hallod? :D
De, hogy miért vártam? Talán azért, hogy kicsit kizökkentsen ebből az unalmas, szürke világból.
Bár... nem sikerült...

210

2011-11-18T15:07:00.001+01:00

Betegen. Tegnap azt gondoltam, hogy ma már jobban leszek. Tévedtem. Nem sok minden maradt meg bennem. Bár reggel el kellett mennem egy találkozóra, de örültem, hogy nem hánytam le a tárgyaló partnerem...

Délután azon gondolkodtam, hogy naivitásom legfőbb forrása az, hogy Disney meséken nőttem fel... Hugi énekelgetett, míg én kint dolgozgattam, és egy-egy melódia megcsapta a fülem, melyek kedves kis emlékeket ébresztettek fel. 5-6 éves lehettem, vagy talán kicsit több, mert Hugi is már nagyobbacska volt, amikor a Kis hableányt megnéztük. Karácsonyra kaptuk, és még csak videókazettán lehetett elérni. Előtte is, utána is két, rövidebb mese volt, de azokta nem nagyon emlékszem. Talán az utolsó mese a Rozsdás és a Maci, vagy hogy hívják lehetett.

A Húgom szerint, olyan hangom van, mint a Sirálynak, Hablatynak... Az, hogy igaza van-e az én kis Tesókámnak, döntsétek el Ti e videó alapján (főleg azok, akiket már az a szerencse ért, hogy hallottak kareokizni...)

Naívságom másik fő meséje a Szépség és a Szörnyeteg. Ki ne vágyna egy ilyen nagy macira??? :D

A mostani Walt Disney-ket nem nagyon ismerem. A klasszikusokat szeretem, amik a '90-es években születtek meg. Kiemelendő még a Pocakhontas és Mulan is. És hát persze a Mackótestvért. Ki ne szeretné? :)

Baby tv

2011-11-17T23:37:00.000+01:00

Tegnap az unokatesóimmal lógtam együtt. Vagy inkább, ők lógtak rajtam... ;)

Barnuska 23 hónapos angyal, ha éppen minden a kedvére való. Amikor megérkeztem, éppen fel-alá rohangált - éljen a mozgás öröme - és sikerült elgázolnia, melynek következtében elhasalt a konyhakövön. Na mondom, szép belépő a részemről... Eddig nem nagyon voltam náluk, nem ismer. De aztán végül megbarátkozott velem, és miután rájött, hogy nem vagyok olyan buldozer, mint gondolta, és hogy milyen jól lehet mászókának alkalmazni engem, onnantól kezdve cimbik voltunk.

Unokanővérem nagyon hasznos tanáccsal látott el: figyelemelterelés. Ha éppen sírni készül, akkor valamivel el kell vonni a figyelmét. És ez az esetek többségében sikeres taktikának bizonyult.

Keve hat hónapos lesz szombaton. Most jönnek a fogacskái, ez kicsit jobban megviselte. Alig bírtam megetetni a cumisüvegből, mert amikor a cumi hozzáért az inyéhez, az nagy fájdalommal járhatott. De nem sírt. Csak tolta el a cumisüveget, de közben éhes is volt. Úgy sajnáltam szegénykémet, hiszen azt sem érti még, hogy mi történik vele. Olyan kis sonkás lábacskái vannak, meg kell zabálni! Alapvetően mindketten kiegyensúlyozott babák. És a legjobban az tetszett, hogy amikor Keve felkelt a délelőtti alvásból, akkor Barnuska odament hozzá a kiságyhoz és hosszan, mosolyogva nézték egymást. "Te vagy a kisöcsém, és még sok csínyt el fogunk együtt követni. De már jó lenne, ha tudnál járni, mert így egyedül kell játszanom". "Nézd már, itt az én Bátyám, akire mindig számíthatok majd, és aki majd mindig számíthat rám. De most először meg kéne fordulnom az oldalamra...".

Imádtam velük lenni. Olyan öszíntén tudnak szeretni, megbízni benned. Drágák. De azért nagyon sok meló egy Anyának két ilyen kiskorú gyerköc. Minden elismerésem az Unokanővéremé. (Akit amúgy is nagyon csípek és végre jól kibeszéltük magunkat.)

És rájöttem, hogy a Baby Tv tökéletesen alkalmas arra, hogy leamortizálja az agyad... :D

Aztán este egy szomorú hír kapcsán találkoztam a volt kollégiámmal. Sajnos mások is követtek minket. Búcsúkocsmázás volt. :(

Kedden roppant sikeres volt a diákszervezetünk előadása. Nagyon sokan eljöttek és az előadás tartalma is hasznos, humoros, jó volt. Amikor elkezdtük a regisztrációt, a sor egészen a közgáz bejáratáig állt. Nem tudom szavakkal visszadni, milyen érzés volt. A mi diákszervezetünk nem túl nagy, nem is cél tömegszervezetnek lenni, mégis nagyon jól megoldottuk a feladatot.

Ich bin aus Budapest, Ich gehe nach Lebach

2011-11-15T12:04:00.002+01:00

Jól van, elismerem, van egy kis német alapom, ami a legváratlanabb pillanatokban tör elő. Mindenesetre január végétől tanárhoz fogok járni és fél év alatt csak felfejlődök közép szintre. Legalább megtanulok még egy nyelvet és még értekesebb leszek a munkaerő-piacon. Mert én egy kincs vagyok, csak ezt még a munkaadók nem tudják, hiszen ha rám néznek, 16-nak gondolnak... Sebaj, majd ha negyven évesen is 16-nak fogok kinézni... na akkor elégedett leszek magammal. ;)

Most éppen egyetemen tengődöm. Ma nagy előadást tartunk a diákszervezetemmel, most már több, mint négyszázan regisztráltak... Nagyon izgulok, remélem zökkenőmentesen fog minden alakulni. Úgy gondolom, bátran kijelenthetjük, hogy ez az előadás az eddigi tevékenységünk legnagyobb dobása.

Ma megint hülye álmaim voltak, amit az tetézett, hogy drága egyetlen vörösünk valamilyen különös indítattásból hajnali fél 5kor az ablakot (!) kaparta. Néha vannak ilyen stikkjei, fogalmam sincs, hogy hova akart kijutni és miért... Aztán lenyugodott és befészkelte magát az ágyamba és aludt. Most tök álmos vagyok, és az egyetemen szerintem nem lehet finom kávét kapni. El fogok aludni...

2011-11-14T13:32:00.001+01:00

Úgy látszik már sehova sem kellek. :(

Végtelenül szomorú vagyok.

Super 8

2011-11-13T16:07:00.002+01:00

Szomorú lemondással vettem tudomásul, hogy egyre korábban sötétedik. És bár az elmúlt napok, hetek elkényeztetnek a napsütéses órák magas számával, mégsem lehet már olyan hosszan csatangolni a természetben. Hacsak nincs egy szuper zseblámpánk.

Így tegnap is ahelyett, hogy felmásztunk volna a János-hegyre és megkerestük volna azt a másik kilátót, amivel már nyár eleje óta szemezek, de még nem hódítottuk meg, inkább itthon maradtunk és filmet néztünk. Filmválasztás: először csak azt tudtuk, hogy valami agyament dologra vágyunk, ami csak úgy van, de sok értelme nincs. Valami, amiben szörny kószál szabadon és rettegést hagy maga után, és a hétköznapi emberből lesz a hős, nem pedig Amerika kapitány jön és ment meg mindenkit. Az egyik filmes blogon találtunk kritikát a Super 8-ról, és bár nem szeretem az űrlényes filmeket - noha mindig megnézem őket - végül ezt választottuk.

És nem bizonyult rossz döntésnek.

Mivel mesterien megkomponált, fogyasztható történetet tálalt nekünk J.J. Abrams, respect.

-spoiler-

Amikor először elolvastam a történetet, még nyavalyogtam, hogy ne már, nem akarok E.T.-t nézni, sem Hősöket. Mert valamiért azt gondoltam, hogy a vonatszerencsétlenség következtében a gyerekeknek lesznek szuperképességeik, miközben találkoznak az idegennel. Tévedtem. A cím a 8 mm-es film tekercsre utal. Egyébként a filmben van is elrejtve egy poén, amikor a lurkók szeretnék előhívatattni a filmet már másnapra, akkor a filmekkel foglalkozó srác - aki nem mellesleg az egyik szereplő nővére után kóslat - kineveti őket, hogy mégis mit gondolnak, minimum három nap az előhívás, méghogy holnapra... :D Bezzeg most, a mi 'időnkben'... minden azonnal. De ne rohanjunk előre a történetben. A nyitójelenet temetéssel indul. Ez a filmre rányomja a bélyegét, de csak úgy, ahogy a gyász is megbénitja a létezésünket. Az elején még el sem tudjuk képzelni, hogy lesz holnap. Aztán már kapaszkodunk a holnapokba. Majd pedig a holnapok szépen, csendben követik egymást. És bár a fájdalom mindig ott lesz. Megtanulunk együttélni vele.

Nem akarom leírni a sztorit, azt már más blogokon megtették. (Mint itt, meg itt, meg itt.) De nagyon tetszett, ahogy az idegen lényt fokozatosan látjuk meg. Amikor kiszabadul a vagonból, csak az a halovány érzés marad, hogy ott lehet valami. De nem látunk semmit, csak sejteni lehet, hogy ott bizony lapul egy lény. Aztán először egy pocsolyában látjuk meg a tükörképét, miközben egy ártatlan mellékszereplő fölé hajol. A gyerekek először a filmjükön látják vissza a valamit, miközben pont azon agonizálnak, hogy ki kibe szerelmes... És így, szépen lassan jutunk el a face-to-face találkozásig.
Külön kiemelném azt a részt, amikor a városka lakói a felfordulást a szovjetek kontójára írják... Kis hidegháborús hangulat.
A történet során több rejtett utalást is fel lehet fedezni, amiket más filmekben már láttunk, de itt is helye van. És a gyerekszínészek hitelesen játszották el a szerepüket.
Ami pedig kerek egésszé tette a filmélmény, az az, hogy a stáblista alatt végignézhetjük azt a zombis filmet, amit a gyerekek készítenek. Ötletes. Bájos. Kedves.
Kiknek ajánlom? Akik szeretnek nosztalgiázni a '70-es, '80-as években, akik szeretnek filmes kliséket felismerni, akik szeretik a lényes filmeket... és akik szeretik a zombikat. ;)
Számomra legalább akkora meglepetés volt, mint a Paul.
És a végén nem derül ki, hogy a Lény alapvetően gonosz, vagy jó. Mert nem fekete, nem fehér. Hanem szürke. És egészen érthető lesz, mit miért tesz. A nézőnek kell eldöntenie.

Értékelés: 10/9.

És ha csak ezt a trailert láttam volna, azt hiszem nem néztem volna meg a filmet...

Ez már többet elárul a filmről:

Az álom a tudatalattiba vezető királyi út

2011-11-12T11:16:00.000+01:00

Csütörtökre virradó éjjel az orvoselvándorlással álmodtam... A most végzett orvosoknak úszni kellett megtanulniuk. Két csoportra bontotta az úszómester a fiatalokat. Az egyik kategóriába kerültek azok, akik itthon maradnak. Ők az egy méteres, meleg vizes medencébe tanulhatnak meg úszni. Ide öten kerültek. Boldogan vetették magukat a habok közé és fröcskölték le egymást. Pancsoltak, gondtalanul, ugyan néha el-el taposták egymást, és a medence is kicsinek bizonyult annyi embernek.

A maradék két ember pedig azok voltak, akik elvándorolnak. KD volt az egyik. Nekik a 3 méter mély, hideg vizes medence jutott. Először mellényben kellett úszniuk. Aztán már anélkül. Én meg ott kapáloztam, hogy én is oda megyek, ahova ő. Erre az úszómester ágálni kezdett ellenem, hogy hiszen én nem is tudok úszni. De kötöttem az ebet a karóhoz és belevetettem magam a vízbe. Az elején még fenn tudtam magam tartani a felszínen, aztán minduntalan elsüllyedtem. Valaki mindig volt, aki kihúzott. De emlékszem, hogy szinte fuldokoltam. És talán reményvesztett (ön)feladás is volt ebben. Talán. Ami viszont érthetetlen, mert a döntésemet alaposan átrágtam. Talán kicsit kísért az elmúlt hetek utószele.

Ma pedig egy igen méretes süni fenyegetőzött (szintén álom). Egy épület padlásán voltunk, ahol különböző lépcsők különböző helyekre vezettek. Most, hogy visszagondolok erre az álomra, eszembe jutott egy másik, ahol szintén a padlás körül forgott a cselekmény. A mai álmomra nem nagyon emlékszem, cseppet sem logikus, olyan, mintha valaki rosszul vágott volna össze egy filmet. De a süni a lépcsőket őrízte és nem engedte, hogy felmenjünk.

Rég álmodtam, az elmúlt napok azonban nagyon aktívak voltak. Talán azért, mert Telihold volt. Vagy inkább azért, mert küszöbön állnak a nagy változások és most lassan átbillenünk a következő szintre. Igen, inkább ezt tartom valószínűbbnek.

Kristálykoponya

2011-11-10T20:18:00.001+01:00

Tegnap este bambultam a TV-t, National Geographic, 'Az igazság, és ami mögötte van: Kristálykoponyák'. Egyszer láttam a legutolsó Indiana Jones filmet, ami szintén e misztikus tárgy körül forgott, de eléggé kiakasztott és teljesen megértettem a South Park alkotóit, akik hozzám hasonlóan nehezen dolgozták fel a film okozta traumát.

Ma is mozgalmas napon vagyok túl. A kosztüm szoknyám meg persze megint felszakadt a 'bevágás' mentén... És persze mikor? Amikor időre megyek és sietek. Még az utcánk végén észrevettem, hogy hoppá, és gyorsan visszaszaladtam. Persze, tűsarkúban (mert ugye csini rucihoz az dukál...) Végülis valaki megállította az időt és pont akkora értem oda, amikor kellett.

Munka: alakulnak, a mozgalmas napom egyik fő oka. Egyetem: remélem megúszom ezt a félévet fejvesztés terhe nélkül. Sajnos elég sok mindennel el vagyok maradva.

Mennem kell a reptérre, KD ma jön vissza. Jó hírek. Az élet szép. Talán tényleg el kellene fogadnom, hogy lehetek boldog is. És nem csak folyton mindent elengedni... :)

Ki lehetne jó annak a nőnek, aki kitalálta magának Mr. Darcy-t?

2011-11-09T22:49:00.001+01:00

Délután Katival kiültünk a Duna partra, míg vártuk az idő múlását. Felnőttünk. Erre a megállapításra jutottunk, miközben megosztottuk egymással a munkahelyi tapasztalatinkat. És közben az egyetemi követelmények terhe egyre jobban nyomaszt.

De a Szerelem, nos, az mindkettőnk életében rendben van.

És ez így van jól.

Az elmúlt napokban rákattantam az esküvő szervezésére. A koszorúslányaim nagyjából már hülyét kapnak tőlem. November 19-én menyasszonyi ruhabemutatóra megyünk... És egyetlen Katám kezébe adtam a leánybúcsú szervezését.

De talán sok mindent akarok. Túlontúl azt akarom, hogy minden tökéletes legyen, hogy mindenki jól érezze magát, hogy azt mondhassák, igen, rég voltunk már ilyen jó kis esküvőn. De a dolgok legmélyén nem ez számít. Hanem az, hogy öt év múlva hol leszünk Krokodil Dundee-val, hogy képesek leszünk-e túllépni a mindennapok problémáin. Hogy képesek leszünk-e együtt változni.

Mert "a szerelem elmúlik és a pénz is eltűnik". Ezt egy idős nő mondja a Jane Austen életét feldolgozó filmben. De akkor, mi marad? És ami marad, az mit jelent?

Egyébként meg sejtem a választ. ;) Sőt... igazából, már meg van a válasz. És jó. Nagyon jó.

u.i.: Hölgytársaim figyelmébe ajánlom a tökéletes pasit. Hát igen, mi még Jane Austen-on nőttünk fel...

Nehéz napok krónikája

2011-11-08T21:33:00.000+01:00

Határozottan utálok korán kelni. Amikor négy órakor megcsörrent az ébresztő óra, nem hittem a fülemnek, de a szemem kipattant és felfokozott érzelmi állapotba kerültem. Felébresztettem KD-t is, de gyanítom nem sokat aludt az éjjel. Nekem azért sikerült pár órát durmolnom. Gyorsan átfutottuk, hogy biztos mindent elpakoltunk-e, aztán indultunk. Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér. <3 De sajnos én most nem repülhettem. Ellenben, KD először ült fel azokra a csodálatos masinákra. MALÉV gép, pocsék cateringgel. (Bezzeg az Austrian Airlines-on nagyon finom ételeket szolgáltak fel. NYAMM.) KD épségben megérkezett egy új világ küszöbére. Drukk-drukk. Nagyon fura érzés. Még nem fogalmaztam meg, mit is érzek.

Csütörtökön este még beültünk iszogatni néhány kollégával. Jäger, Téged sem szeretlek. A Hubival egy szinten vagytok nálam. Végeztem Veletek. Amúgy meg jól telt, még meg is táncoltattak, ami az én kétballábammal azért teljesítmény... :) Bár a másnap... Na, eltelt. Az utolsó nap bent. Szomorú volt. De most már jól vagyok. Túl kellett esnem ezen is. Hasznos tapasztalatok a tarsolyban, készen állok arra, hogy tovább menjek. Muszáj. Másként nem lehet.

Tegnap KD-nek azon nyühögtem, hogy ez az egész utazás álom, és ha sikerül, az tök jó lenne. De. Az Élet eddig olyan volt, hogy elhúzta előttem a mézesmadzagot. Aztán mindig jól pofára ejt. Erre annyit mondott, ne aggódjak, csak mi, magyarok nem tudjuk elfogadni, ha az Élet egy picit is hasonlít a normálishoz. (Persze mi számít normálisnak...) De ebben tökéletesen igaza volt. Úgyhogy, most igyekszem pozitív lenni, ami nekem nehezen szokott menni, éljen a megrögzött pesszimizmus... vagy, negatív irányba hajló realizmus.

Azt hiszem túl álmos vagyok. Akartam még néhány eget rengető gondolatot megosztani Veletek, de ma már nem túl sok értelem születik belőlem. (Máskor sem. De ez megint más kérdés...)

És most várok még valamire. Hogy mire? Ha megtörténik, úgyis elmondom. Ha nem, akkor meg nincs is sok értelme beszélni róla.

2011-11-05T11:02:00.002+01:00

Nagyon-nagyon izgulok, valami új kezdődik, szurkoljatok! Ha sikerül, én örökre a társadalmat fogom szolgálni... YUHÉÉÉ!!! Csak adja az Ég, csak adja az Ég! :))))

Amikor megszólal a gong

2011-11-04T21:37:00.001+01:00

És a ma este két főszereplője már készül az öltözőben a nagy fináléra. Kedves Olvasóim, ezt látniuk kellene. A stadionban a hangulat felfokozott, dübörög a zene, fénynyalábok pásztázzák a közönséget. A VIP szektorban prominens személyek várják az este kimenetelét. Váratlanul a zene elhall és csupán egyetlen női hang tölti be a teret. Éneke minden Lelket felpezsdít. És ekkor megjelenik Ő az öltözők felől. Határozott léptekkel tart a szorító felé. Ő, a piros sarok bérlője, a rettenthetetlen, az, aki minden szívet megérint...

Igen, Ő a Remény.

Beér a szorítóba, a tőle megszokott szolidsággal veszi a közönség örjöngését. Remény élteti magát, élteti az embereket.

És ekkor felcsendül egy drámai szólam. A fények elhalnak, egyetlen lámpa világot az öltözők felőli folyosóra. És az est másik szereplője is színre lép. Komoran megindul a szorító felé. Fejét leszegi, arcát nem látjuk a csuklyától.

Mert Ő Apátia, a kék sarok ura. Amint beér a szorítóba, két, alig felöltözött nő segíti le róla a köntöst. Remény a csendben készül az előtte álló küzdelemre. Edzője a vállára teszi a kezét és rövid imát mormol. Közben Apátia érzékeny csókot vált két hölgy segítőjével. A segítők elhagyják a szorítót. A konferanszié bejelnti a két harcost, majd a bíró lép a helyébe.

Gong. Apátia kíméletlenül neki esik Reménynek. Az ütések gyorsan váltják egymást, Remény rendületlenül állja Apátia támadásait és ahogy tudja, visszaadja. Peregnek a percek, gyorsan eltelik az első menet. A két harcos lerogy, a segítők gyorsan mellettük teremnek és hasznos tanácsokkal látják el őket.

Gong. Újra egymásnak esnek. Míg az előző menetet Apátia uralta, most Remény kerekedik felül a maga tiszta játszmájával. Technikás boxoló, Apátiát az ereje teszi naggyá. És igen, hölgyeim és uraim, ezt a menetet Remény nyeri. Újra rövid pihennő.

Gong. Apátia bosszúsnak tűnik, amiért Remény nyerte az előző menetet. Keményen sorozza Reményt, aki rendületlenül állja az ütéseket. Hölgyeim és Uraim, itt nem kevesebb a tét, mint az, hogy ki marad életben. A szorítót csak egyikük hagyhatja el élve.

De mit látunk? Nem hiszem el, csak én látom? Emberek, nézzetek oda, Apátia övön aluli ütésekkel bombázza Reményt, kinek arcát fájdalom torzítja el.

Remény elterül a földön. A bíró rászámol. De miért nem szólal fel senki? A közönség őrjöng, Remény mozdulatlanul fekszik. Az edző felrohan mellé, megemeli Remény fejét. De a kedves arcból csak egy üveges tekintet néz vissza.

Remény halott. Apátia állatias vadsággal tombol.

A közönség Apátia győzelmét ünnepli Remény holtteste felett.

Senkit sem izgat, hogy tisztességtelen küzdelemben kerekedett felül.

2011-11-03T12:49:00.000+01:00

A SOTE felé tartottam, miközben belém nyílalt egy váratlan felismerés: fogalmam sincs, hogy ki is vagyok valójában, nem tudom, hogy jó vagyok, vagy rossz vagyok, egyáltalán, vagyok-e. Nem, nem illúzió, nem is porszem. Persze vagyok gyerek, fiatal felnőtt, barát, testvér, menyasszony (menyaszörny), nő, egyetemista, koordinátor (még), önkéntes, ember.

És mindezen szerepek között megbújok valahol én is.

A szívem majd kiugrik a helyéről. A torkom összeszorul. Ez az időszak a felszínre hozta az aktív önkeresésem. De egyáltalán, vajon szükséges-e mindez?

Vagy csak azt érzem, amit a rabok a moszkvai börtönben? Hogy az emberi gyarlóság és 'kegyetlenkedések' kiölték belőlem a Lelket és ezért nem találok már vissza? Nem tudom hol vagyok, hova tartok. De nem elveszett érzés. Csupán túl sok minden történik és úgy érzem, nem tudok lépést tartani az eseményekkel. És ne beszéljünk a folyamatos önmarcangolásról, hogy ha jobban csináltam volna dolgokat, akkor most nem itt tartanánk.

Lehet én is azon emberek közé tartozom, akik feleslegesek abból a bizonyos 7 milliárdból.

Tévedés a létezés. Ennyi.

Becsület kérdése

2011-11-03T09:59:00.000+01:00

Vannak könyvek, amik éppen a megfelelő időben találnak meg. Mások pont, hogy a megfelelő időben kerülnek a kezembe. És akadnak, akikkel még várnunk kell egymásra, mert még nem nőttünk fel a másikhoz.

Tolsztoj Feltámadása egy olyan mű, amihez érni kell, öregedni és tapasztalni. Hogy megértsük, amiről ír, ahogyan ír. És bár lassan haladok előre, mert nincs sok időm olvasni ebben a kusza helyzetben, Tolsztoj úgy vezet a feltámadás felé, mintha az én életemben történne meg. Talán mert úgyanezt élem meg bár merőben más élethelyzetben. Vágyom arra, hogy a hamvakból újjászülessek. Vágyom arra, hogy sikerüljön lezárnom egy korszakot. Már a kávé íze sem a régi. Keserű, mint a búcsú maga is. Holnap bezárulnak az ajtók mögöttem. Nincs visszatérés. Nincs több beszélgetés. Nincs több magyarázat. Csak a vége, vége, vége. Ennyi volt. Nem kellesz. Mehetsz utadra. Pá, édes...

Görcsbe rándul a gyomrom. Még kell egy kis idő. Na tessék, már megint a nyafi... Most a Bátyám sincs itt, hogy segítsen túlélni.

De eztán tényleg a feltámadás jön. Ugye? Mondd azt, hogy igen, kérlek.

És Édes November megint eljött

2011-11-02T21:01:00.002+01:00

Imádom a filmet. Annyira gyönyörű. És Enya zenéje tökéletes választás hozzá. Ilyenor, novemberben mindig megnézem, már csak azért is, mert jó látni kicsit nyáriasabb képeket a Tél küszöbén. Valamint a szerelem elsöprő ereje mindig magával ragad. Hát igen, hát igen, ilyen kis érzékeny lélekkel nem nehéz beleélni magam. A történetet sok-sok zseniális felvétellel érzékelteti velünk a szereplők karakterét is. Míg Sarah otthona élettelteli, addig Nelson, a munkamániás pasasé hideg és szürke. (Megjegyzés: Nelson (ex)csaja Lorelai Gilmore, de ezt csak akkor fedeztem fel, amikor már a Szívek Szállodáját is megnéztem... :P)

És ne feledkezzünk el Sarah szomszédjairól sem ;) Cukik. Nagyon. ;)

Ma egész nap bent voltam a cégnél, ezt csak egy találkozó tarkította délután. Utolsó előtti-előtti nap. Már nem fáj annyira, ha belegondolok. Áh, öregem, rosszul megy nekem az elválás. De már sokat fejlődtem. :) Hiányozni fog sok minden, de most nagyon-nagyon sok lehetőség áll előttem, amiket eddig nem vettem észre. És csak választanom kell. Dilemma: merre tovább? Jól fogok dönteni? Nincs garancia...
De mielőtt döntök, azért még sok mindent meg kell tennem. A teendőkről elég, öhm, elég hosszú a lista, hétvégémen meg csak a sebeimet nyalogattam és kissé alkohol mámorban úsztam... Nem nagyon... Úgyhogy majd most a hétvégén behozom a több havi lemaradásom az egyetemi dolgaimban.

Holnap is munka. Még bent. Pakolás, emlékek dobozlása... A virágom sajnos meghalt. Nem megy nekem a növénytartás... Jobb lesz, ha nálamnál ügyesebb emberekre bízom a krizanténom.

És egy kis merengés a múltról itt.

Samhain 2011.

2011-11-01T16:17:00.004+01:00

Avagy számadás. Hiszen a kelte Samhain erről is szól. Számot adni az elmúlt tizenkét hónapról. Mit tettünk, mit értünk el, merre vezet tovább az utunk.

Néha hónapokra magára hagyom Nolasyn-t, máskor meg naponta több bejegyzés is születik. Talán így akarok emléket hagyni az utókorra, az internet halhatatlanná teszi létezésem. Csakhogy mostanában túl sok hullámvölgyön vezetem keresztül olvasóimat is. Igyekszem kilábalni ebből az időszakból. De néha még visszahúz a csalódottság, a szomorúság és az elkeseredettség.

Az elmúlt hetekben tanulságos leckék jutottak osztályrészemül. Megismertem embereket, Lelkeket, akik kezdetben barátaim lettek, majd elfordultak tőlem. Érthető, már megfejtettem. És már nem vágyom arra, hogy megbeszéljük.

Az önkénteskedés is sok mindenre rávilágít. Csakhogy, már nem tudom öszíntén azt mondani az embereknek, hogy ne aggódjanak, tegyenek meg mindent, ami erejükből kitelik, és akkor majd minden jobbra fordul. Mert az élet nem ilyen. Sokkal összetettebb. Küzdelemmel tarkított. És a végén senki sem vereget vállon.

Szerelem. Minden bizonytalankodás és elképesztően nehéz próba után kiállt mellettem. Miközben én keresgéltem az utam, türelmesen várt rám. Támogatott és biztatott. És mindeközben rádöbbentem, nem kell mindent itt hagynom. Hiszen mostanra már Ő jelenti a Mindent. És igazán boldog vagyok, hogy megélhetem mellette. És csak bízom benne, hogy örökre itt marad. De ha mégsem úgy alakul, már most is szerencsésnek mondhatom magam. Jó érzés minden nap azzal a kellemes bizsergéssel ébredni, hogy a világon van és tőle mozog minden. És amikor aludni térek, itt van bennem. Pilinszky az Itt és Most* című versében zseniálisan leírja, mi is a Szerelem. És jó. Nagyon jó. Sőt, több annál.

Család. Hálás vagyok érte, hogy burokban nőhettem fel. Talán naivitásom innen gyökerezik, de inkább bízzak az emberekben, minthogy senkim se legyen örökös bizalmatlanságom miatt. Mindenkinek tiszta lapot adni, hogy ő írhassa tele Lelkének daljával.

Barátok. A Kör bezárt: akik bizonyítottak és akiknek én is bizonyítottam. Így van ez jól. Tudjuk, hogy mit várhatunk el a másiktól, hogy mennyire számíthatunk egymásra.

Írás. Lassan haladok. Semmit sem tudunk felmutatni, amire büszke lehetnék. Úgy látszik nekem csak az ötletek jutottak. Megírni talán majd más fogja őket. Talán nem is kell megszületniük.

*Itt és most
A gyepet nézem, talán a gyepet.
Mozdul a fű. Szél vagy zápor talán,
vagy egyszerüen az, hogy létezel
mozdítja meg itt és most a világot.

Hidegkúti Boszorkányok

2011-11-01T15:34:00.000+01:00

Éjszaka seprűvel rohangálni a kihalt kertvárosban: őrültség. Dehát, úgyis bolond vagyok... Sikerült egy idősebb pasast megijesztenem, nem teljesen szánt szándékkal, csak vinyogva rohantam el mellette... miközben egy seprűbe kapaszkodtam... Ezzel kiérdemeltem a Bátorság Érmet. :) (Fényes nappal azért nem tenném meg... :D)

Morag otthona elvarázsolt kastéllyá változott át, töklámpások, pókháló, csontváz, sírkő... minden, ami egy boszi-buli ízléses díszletéhez kell. Nem beszélve a palackozott vérről... És persze Mickey, a Ház mindenkori Ura és Parancsolója. A Főmacska.

Elő-halloween és utószülinap. Egyetlen vörös hajú - evégett igazi - boszorkányunk szülinapját is megünnepeltük.
Éjjel jósoltunk, kísérteties volt, hiszen olyan lapok kerültek elő, amik teljesen leírták a jelenem. Meglehet véletlen, meg általában nem hiszek bennük, de arra, hogy megmutassa a múltat, tökéletesen alkalmas volt. És a jövő? Nos ugye, az mindig változik, így megjósolhatatlan.

És talán nem is kell tudnunk és ismernünk. A jelenünk sokkal fontosabb.

Mert nélküle nincs jövő.

Egy felejthetetlen boszorkány est.

2011-10-30T13:49:00.000+01:00

Örökké tanulni és fejlődni. Közelíteni a tökéletességet. Majd továbblépni. Látni, megismerni, figyelni, értelmezni, hol jól, hol rosszul. Tévedni. Nagyon sokszor. Hogy megtapasztald a saját bőrödön.

Tévedés nélkül nem is lennél Ádám és Éva leszármazottja.

The show must go on

2011-10-30T00:47:00.003+02:00

Este elmentünk a Hősök Terére, Töklámpás Fesztiválra. Készültek képek, feltöltés alatt. Roppant mód kreatív tökfaragó mesterek és amatőrök alkotásait szemléltük meg. Gyerekek rohangáltak, kutyusok és egy cica (!) nézte, hogy vajon ezeknek az embereknek miért jó kibelezni a sütőtököt és mindenféle ábrával felcicomázni orcáját. Majd mécsest elhelyezni benne és figyelni, ahogy táncot jár bennük a fénye. Mint valami világítótorony, úgy pislákol a sötétben. Utat mutat az eltévedt Lelkeknek. Vajon tényleg elvékonyodik a határ élők és holtak világa között Mindenszentek előestéjén? Vagy csak babona? Vagy az emberek annyira félnek az elmúlástól, hogy még éltükben azzal riogatnak, hogy ha nem gondozzuk emléküket, visszajönnek és kísértenek?

Van egy elméletem, de azt most nem írhatom le. Még elég eretnek, át kell gondolnom, hogy ne átkozzanak ki... :D

Hétfőn Samhain. A kelták legnagyobb ünnepe. Tulajdonképpen az Óév búcsúja és az Újév köszöntője. Tavaly a Kelta-Wicca Hagyományörzők körében ünnepeltünk. Idén sajnos lemaradtunk róluk, teljesen elvonták figyelmem hétköznapi dolgok és elfelejtettem jelentkezni. Pedig szeptemberben még eszemben volt... Sebaj, hétfőn megtartjuk a magunk kis, boszorkányos Samhain ünnepét. És elbúcsúztatjuk az Óévet, köszöntjük az Újévet.

Néhány kép a mai töklámpásokról (lusta vagyok már feltölteni a picassába):

Hello, Cicus!

A boszorkány háza

Tündérke háza

Olyan ismerős, de nem ugrik be a neve... :P

Az igazi halloween-i madárijesztő

Csillog, csillog...

mosolyogj!

2011-10-29T16:11:00.000+02:00

Az ablakok csillognak-villognak. Friss illat árad a lakásban. Még van egy kis dolgom, de valójában elégedett vagyok a mai teljesítményemmel. Reggel óta pörgök és csinosítok. Mostantól részben itthonról, részben a SOTE-n fogok dolgozni, bár utóbbit nem szeretem, túl sok nekem az a húsz emelet. Ez az egész helyzet elég nagy kudarc nekem. Folyamatosan azon töprengek, hogyan lehetett volna jobban csinálni. Mostanra már tanultunk a hibáinkból, most már tudjuk, hogyan lehetne. De most már másként kell megvalósítani. Szervezkedek, rendezgetek, próbálok ráérezni arra, melyik irány lenne most a legjobb és a legeredményesebb.

De talán alkalmatlan vagyok erre. Ezért is buktunk el.

2011-10-29T10:23:00.000+02:00

Ma még nyafogok, mert ma még szabad és mert Krokodil Dundee most ment haza és egyedül maradtam. És eddig nem kellett magamban szembenézni ezzel az egész cécóval. Mert eddig itt volt és fogta a kezem. Senki sincs itthon rajtam kívül. Nincs kibe kapaszkodnom.

Hajnalban többször is felriadtam. Egy autóbalesettel álmodtam, amiben egy kis szürke macska is előkerült.

Meddig fogok még ezen keseregni? Miközben itt ez a gyönyörű nap! Inkább nem állom útját a változásnak, hanem hagyom, hogy magával ragadjon.

De azért valami még mindig zavar, és meglehet a héten kénytelen leszek szembenézni vele, hogy mindent tényleg le tudjak zárni.

A kérdés az, hogy szükséges-e. Mert értelme nem sok van. Van, aki sosem tanul semmiből.

Mindig egyszerűbb láthatatlannak tekintetni a problémát, mint szembenézni vele. Igaz?

2011-10-28T23:43:00.000+02:00

Ebbe most egy kicsit belehaltam. Tudtam, hogy egyszer el kell majd búcsúznom. De még azt reméltem, van időm. Mert a búcsú nyáron mindenképp el fog jönni. Sajnálom, hogy el kell hagynom a Barátaimat, akiket az elmúlt hónapokban megismertem. És bár tudom, hogy tartani fogjuk a kapcsolatot, de valahol mélyen mind érezzük, hogy ez már azoknak a változásoknak az előszele, amik küszöbön állnak.

Most már tényleg nincs mitől félni. Lebegek.

Van, ami nem fog változni. Csupán nem oda fogok bejárni dolgozni. Máshova.

Kísérteties visszaolvasni a korábbi bejegyzéseimet. Skype-on is ezen nyafogtam, rossz előérzet, mondtam. Bejött. Miközben nem kell semmit sem temetnem. (MTV Linkin Parkot ad, hm, Élet, vígasztalni akarsz? :D Drámai: In the end... SZÉÉÉÉÉÉP).

Nem tudok most írni, csak össze-vissza jönnek a szavak. Már nem sírok, nem is értem magam, hogy miért bőgök ezen már két napja. Vagyis, persze, tudom. A Kollégáimat síratom, akiket megszerettem. Hogy nem láthatom őket nap nap után, mint eddig. Hogy nem beszélgethetünk az élet nagy kérdéseiről. És az irodánkat, az asztalomat, a virágomat, a teraszt, ahonnan mindig alkalom nyílt nézni a hegyeimet, amiket annyira, de annyira imádok. Minden nap köszöntünk egymásnak az Erzsébet-kilátóval, a Hármashatárhegynek is integettem, de volt, amikor köd vonta körbe őket és elrepítettek Álmosvölgybe. És azokat a pillanatokat, amikor egyedül kint álltam -ültem- és néztem, ahogy a Nap cirógatja az én kis kommersz fáimat, amiknél magasabban voltam és madárszemmel tekintettem le rájuk. Most már az őszi kosztümöt viselik. Jól áll. Maradjon sokáig így. És az emlékeimbe is azt fogom megőrízni, ahogy ma láttam őket a péntek délutáni napsütésben. Művészein gyönyörű volt.

És azt hiszem, félek. Most már itt állok az Ismeretlenbe vezető úton. Ezt is tudtam, hogy el fog jönni. Mármint ez a pillanat. Amikor mindent, de mindent el kell engedni, amikor szabaddá kell válni. Vagy nem tudom. Most minden bizonytalan és egyben bizonyos.

Nagy feladat előtt állok. Lehet, bele fogok bukni. De még megteszem, amíg csak erőmből futja. Egyedül nem fog menni, de sok mindenben magamra maradtam.

De azért boldog vagyok.

Mert sok mindent megtapasztalhattam.

Sok értékkel pakoltam tele a tarisznyámat, ami már életem végéig el fog kísérni.

Szerencsés ember vagyok.

Mert van, aki az elmúlt két napban rengeteget támogatott, dédelgetett, igyekezett elűzni fájdalmam. Én hülye liba, meg sem érdemlem.

2011-10-27T20:17:00.002+02:00

Most már szeretném tudni, hogy mit követtem el, amiért halálra szívat az élet? Megszűnik a munkahelyem, amiről eddig is pusmukoltak a hátam mögött. Überfasza.

2011-10-26T23:07:00.000+02:00

Még Gönye adta a mancsomba Coelho-tól az Alkimistát. Magamtól nem kezdtem volna el olvasni, nem szeretem a sikerírókat, mert úgy érzem, a média alaposan manipulálja, kiből lesz valaki, akit imádhat, bálványozhat a nép. De amikor elolvastam a történetet, rájöttem, nem volt igazam és elhamarkodottan ítélkeztem Coelho felett (ez még 2007-ben történt, vagy nem).

Az a Szerelem, ami a Világlélek nyelvén íródott, nem áll a Személyes Történet útjába. Ez így van jól. Nem fojthatjuk meg a másikat a szerelmünkkel. Mert ha mégis korlátozuk a Társunk szabadságát önös érdekeinkből, akkor az nem szerelem, hanem saját függőségünk manifesztációja. Boldog az a Pár, aki megélheti, milyen is az igazán inspiráló, türelmes, gyengéd Szerelem...

Jön a Halloween. Csajparty lesz (boccs, fiúk, de gyanítom Ti nem vonulnátok velünk végig a városon boszorkánysüvegben és estélyiben...). Sütipartyt karácsony előtt tartunk, Hugi fellépése utáni héten. Már várom, hogy megint kislányok lehessünk kicsit, távol minden felnőttes őrülettől.

Egy kis hangulatcsináló, szintén az egyetlen, drága Hugicámtól (a jó testvérkapcsolat titka a működő wifi...)

2011-10-26T16:34:00.000+02:00

Nolasyn újra szabad. A Lelkem is. Sok minden nyomasztott. De szép sorjában elengedtem mindent. Nem volt egyszerű, a fene enné meg a ragaszkodós fajtámat... Az elmúlt hetekben az Élet nevű kurzus csapott arcul néhányszor. Mintha csak alaposan ismerné minden félelmem, egyiket a másik után valóra váltotta. Most meg, most meg nincs mitől félni. Mert amitől tartottam, megtörtént. Átéltem, túléltem. És itt vagyok. Erősebben, talán kicsit szomorúbban, de közben valahol boldogan is. Nem lesz több félelem.

Ha azt hinnénk, vége az életünknek, azt csak mi gondoljuk így. Mert valójában nincsenek rossz dolgok. Minden, ami történik az okkal történik. És mindenből lehet tanulni, ha elég nyitottak vagyunk rá és nem ragaszkodunk a múlthoz. De a jövőbe sem szabad kapaszkodni. Mert se nem ez, se nem az nem létezik. Hányszor puffogtattam már el ezt a tézist. De a múlt, az talán meg sem történt, a jövő talán meg sem fog történni. Az itt és most az egyedüli, ami életet lehet belénk.

Szóval most itt állok az Utam előtt. Kiválasztottam. És nem ide sodródtam, hanem eldöntöttem. Ezt akarom. És nincs mit bizonygatni arról, hogy jó lesz. Mert nem lehet tudni. De most már kész a választás. És már nem vagyok bizonytalan, mert már tudom, mit szeretnék. Céljaim vannak, amiket el is tudok érni. És ha esetleg megint bizonytalankodnék ott lesztek Ti, drága Barátaim, hogy tükröt tartsatok elém.

Persze mindez lehet tévedés is. Miért ne? Ember vagyok és ráadásul Éva lánya.

A Barátságról

2011-10-25T17:12:00.000+02:00

Az elmúlt években bebizonyítottátok, hogy mellettem álltok, nem csak rosszban, hanem az örömömben is őszintén velem vagytok. Lelketek fényesen ragyog előttem, nincsenek álarcok, megmutatjátok igazi Lényetek. Látjuk egymás daimonjait is. Számtalanszor elkaptatok, amikor zuhanni kezdtem és nem hagytátok, hogy belehaljak. Itt és Most vagytok velem. Karjaitokat védelmezően fonjátok körém.

Nagyon szerencsés ember vagyok. És erre mindig emlékeztettek. Mert nem az anyagi lét tart minket össze. Nem. Ezek a Barátságok már valahol máshol megkötettek. Talán még ifjú lélek korunkban találkoztunk egy másik létezésben. És már akkor megfogadtuk, hogy kitartunk egymás mellett. Akár Életeken át.

Templomot építettünk. De nem ám téglából. Magunkból. És itt megpihenhetünk, fáradt Lelkünk megértésre talál. A Templomunk kertje pedig a legcsodálatosabb Éden Kert. Ide mindig visszatérhetünk. A távolság nem számít.

Köszönöm.

BMS Klubkoncert

2011-10-23T13:29:00.003+02:00

Ha lenne hangom és nem lennék két ballábas, én is járnék ebbe a studióba! Emelkedett hangulatban telt az este, színvonalas előadásokat láthattunk. Aki nem volt ott, az bánhatja... ;)

Húgomék koncertje roppant jól sikerült. Az estét ők indították a Mimával. Megemelem a kalapom Tesóm előtt, vérbeli profiként állt ki a világot jelentő deszkákra és én el tudtam hinni, hogy ő egy robot, akit koméidás nőnek programoztak, változatos érzelmi színskálával. Verának meg nem fogok többet hinni, amikor arról fog nyafogni, hogy nincs hangja, se tehetsége... Tessék szépen elfogadni, hogy jók vagytok, na... :)

Számos olyan dal felcsendült, amik Lelkemnek roppant kedvesek. Mint például Von Krolock gróf El nem múló vágy című lírai dala arról, hogy évszázadok óta keresi a szerelmet, de mindig csak a halálban teljesül be. Vagy az Anasztázia, amikor a kastélyban énekel és megrohanják az emlékek. És ne feledkezzünk el az Operaház Fantomjából Christine szólójára, Gondolj rám. A Moulin Rouge-ból is felcsendül az Elefánt-dal, Rudolf pedig a Halállal duettezett, kétszer is. Hangoztak el még más dalok is, de ezeket ragadnám ki a kedvenceim közül. Farsangkor lesz a következő klubkoncert. Gyertek! :)

Végül Csilláék előadták a Mizu? BMS változatát. Szavakkal nem lehet visszaadni, látni kellett volna! :)

Legközelebb Zsó az Elizabeth-ből fog énekelni. Mert meg tudja csinálni.

Hajnalig táncoltunk, tetszik a hely, úgyhogy a bulinak folytatása következik ;) Deja vu.

Képek itt meg itt.

A legjobban az tetszett, hogy délután Katival és Krisztivel együtt készülődtünk. Ruhákat próbáltunk, sminkeltünk, kiegészítőket keresgéltünk és sokat nevettünk. Annyira jól éreztem magam és remélem lesz még ilyen alkalom és majd megint jól fogjuk magunkat érezni.

2011-10-22T14:41:00.000+02:00

Valójában még mindig nem tettem túl magam a csalódottságomon. Elvesztek újabb illúziók, de helyükre már nem lépnek újak. Most már úgy látom a világot, amilyen. Se nem szebbnek. Se nem rosszabbnak. Egyszerűen hidegnek, lelketlennek, szomorúnak. Nincs öröm és nincs vidámság. Csak átmeneti, felhangolt szakaszok, amikor azt hisszük, jobb lesz minden. És aztán jön az újabb apátia.

Már nem hiszem, hogy innen szép a győzelem. Annyiszor bíztam, reméltem majd pofára estem. De már nincs erőm újabb játszadozásokhoz. Elfogytam. Eltűnök. Én csak egy kitalált személye vagyok egy képzelt írónak.

A csalódásról

2011-10-17T23:33:00.001+02:00

Roppant mód utálom, ha a hátam mögött beszélnek rólam. És még jobban rühellem, ha ezt idegenek teszik, akik valójában nem ismernek, csak kapargatják a mázt, ami elfedi valódi arcomat. Miért nem mernek elém állni és megmondani, amit gondolnak? Hát olyan veszélyesnek tűnök a 155 centimmel és az éles kis fogacskáimmal? :P Nagyon erős Lélek vagyok, sokszor tettem erről tanúbizonyságot. Sok mindent túléltem. Hát ebbe sem fogok összeroppani.

Ezerszer megtanulhattam volna, hogy ne bízzak meg boldog-boldogtalanban. Ezerszer megszívtam, mert hittem az emberekben, a Lelkekben. És ezerszer csalódtam.

De eztán is hinni fogok bennük. Mert már csak ilyen naiv kis fruska vagyok. Szeretek megbízni az emberekben. Mert talán még nincs minden veszve... Talán nem is olyan kukába szánt az emberiség. Talán.

És valójában nem haragszom, csupán 'szarul esik'. De majd Jekatyerina segít feldolgozni ;)

And you're opening my eyes

2011-10-16T21:32:00.001+02:00

Caroline Lost: Stars. Csodálatosan megkomponált lélekdal. Beborultabb napokra. Érdemes a szövegre figyelni.

Hétvégén lent jártam Pápán. Macskaparadicsom. Most már a nagyok is engedik, hogy kényeztessem őket kitűntető figyelmememmel (értsd: dögönyözzem őket... :P) Péntek este száguldottunk keresztül a végtelen tájon. Tatabánya és környékét nem szeretem. De a Kisalföld mindig felvídit. Győrben átszállás, fel a sötét, kivilágítatlan vonatra. Gyér világítás, fűtött kocsi, kint csillagos ég. Már csak a hó hiányzott, hogy úgy érezzem magam, mint aki Északra megy. Közben lélekben messze jártam. Talán pont Nordkapp-ben. Szombaton Ság-hegy, egykori külszíni bánya. Sziklát másztunk, fel, magasra, közel az éghez, a Naphoz. Szárnyunk nincs, nem juthatunk Ikarosz sorsára. Talán mi a földön járva zuhanunk nagyot. Este ünnep, erről nem írok. A hétvégén sok mindenen elgondolkodtam, van, amitől megijedtem és akad, amire nagyon vágyom. És talán az enyém is. Nem tudom. Mit akarok? Huszonhatévesvagyok,Családotakarok,Biztonságot,Otthont. Boldogságot? Ugyanmárkérleknenevetesdkimagad.

Ma hazajöttem, az úton végig Tolsztoj kísért. Végérvényesen beleszerettem. Már írtam, de ez oldalakról oldalakra megerősítést nyer. És most ez a zene... jön a Tél. Jön a szülinapom, amit nem várok. Jön sok-sok búcsú. Szintén nem várok. Nem tudok elbúcsúzni. Elengedni? Azt igen, az már nem nehéz. De búcsút inteni... az más kérdés. Állni a vasútállomáson és figyelni, ahogy a két világ egyre távolabb kerül egymástól. Talán mindig is távol volt. Talán olyan közel, hogy észre sem vesszük és egyek vagyunk. Nem tudom. Túl sok minden kavarog most. Eltévedtem. De elveszett már nem vagyok. Csak itt van ez az élet nevű labirintus, és minden forduló után új jövővel kecsegtet. Merre menjek? Hova forduljak? Ki fogja fogni a kezem? Kell, hogy fogják a kezem? Egyedül kell megjárnom? Vagy megpihenhetek valaki mellett? Vagy ezt kell megtanulnom? És ez lesz a nagy-nagy tanúlság. A nagy-nagy felismerés. Hogy valójában mind egyedül vagyunk. Sosem leszünk párban. Mindenki egyedül járja az útját. Csak az ösvények talán időnként egy kicsit összeforrnak, hogy szeretgessük egymást. Aztán jön a búcsú. És mindenki újra magányos lesz.

Tudni, látni, megismerni... és szeretni. Ez az én dolgom.

A Hajléktalanság margójára 3.

2011-10-14T11:29:00.000+02:00

Hogy mit tanulok abból, hogy önkéntes vagyok? Türelmet. Alázatot. Odafigyelést. És megbecsülést. Nem utolsósorban felismerést, hogy ááááááááááááá itt egy csótány... nem, nem ölöm meg. Neki nagyobb jogosultsága van itt lenni. Én vendég vagyok itten. Szóval felismerést, hogy az ember túlélésre termett leleményének és furfangosságának köszönhetően. Most a melegedőben vagyok, más, mint az álláskereső iroda. Ott még próbálnak visszatérni a társadalomba. Itt már nem. Itt már berendezkedtek arra, hogy hajléktalanok. Az előbb hangosan beszéltek arról, hogy csak a rafkós ember lehet hajléktalan. Aki megél a jég hátán is. Más meghal.

Ma itt forgat az MTV. Véleményekre kíváncsi, hogy mit szólnak az új rendelkezésekhez. Megpróbálnak a hajléktalan emberek szócsöve lenni. (Ez a csótány egyre közelebb jön, ijesztő :S) De nem hiszem, hogy a hangjuk elér oda, ahova kell. Az íróasztalok mögött ülő emberek előtt paraván van. Nem látják a valóságot, csak egy, az általuk elképzelt világot. Nem lehet ezért okolni őket, ez mindig így volt, nem újkeletű ez a hozzáállás. A problémákkal szembenézés erős embert kíván. De akik hatalomra jutnak, nem mindig erről híresek.

Közben a csótány már a monitoromon mászkál. Nagy a kísértés, hogy kinyifantcsam...

Amikor beszélgetek az ügyfelekkel, mindig az érzem, mennyire szívesen mesélnek magukról, az életükről és mennyire örülnek, ha valaki meghallgatja személyes történetüket. Nem látnak túl a holnapnál, de nem is akarnak. Teljességgel az itt és mostban léteznek. És ami fontos, itt, a melegedőben sorsközösséget alkotnak, egymást támogatják, egymást bíztatják. De már úgy, mint hajléktalan, aki a társadalom peremén él. És nem is akar a részese lenni. Joggal érzik úgy, hogy a többségi társadalom nem kíváncsi rájuk. Ezért alkottak maguknak külön társadalmat.

Jekatyerina Konsztantyinovna

2011-10-13T21:35:00.000+02:00

A nap beszólása pedig: "Kína baszik jelentgetni...". Nagyban zajlott az előadás, amikor arról volt szó, hogy minden egyes felküldött objektumot lajtstromba kell venni. Eme becses mondat pedig a hátam mögött ülő bácsi ajkait hagyták el, megsépkelve egy kis dart vader-i aláfestéssel. Aztán ahogy vége lett az előadásnak, kitolakodott mellettem sűrű bocsánatkérések közepette. (Teszem hozzá, az első sorban ültem mert késtem - elnéztem a kezdés időpontját...) "Kisasszony, ne haragudjon, sietek..." Már előadás közben is úgy éreztem, mindjárt átmászik a sorok felett, többször is türelmetlenül felhorkantott.

Összességében tetszett az előadás, volt újdonság is, amit az Idő Uraihoz fel tudok használni. Éreztem én tíz éve (bezony, akkor írtam meg az alapsztorit) hogy még technikailag lesz fejlődés. És szinte minden héten belebotlok valamibe, amire szükségem van. Talán lassan gyűjtőmunkám végére érek és befejezhetem a történetet. És arra megint rájöttem, vonz az egyenruha. Ha egyszer újrakezdhetném, vagy a következő életemben a Zrínyire megyek.

Valaki, aki Te vagy

2011-10-12T10:54:00.004+02:00

Süt a Nap. Kiránduló idő van. Próbáltam néhány kollégámat rávenni, hogy szökjünk meg és menjünk kirádnulni, hiszen talán ez az utolsó nap, amikor ilyen ragyogó napsütötte őszi délelőttünk van. A lelkesedés megvolt, de a kötelesség győzött felette, így most mindenki a helyén dolgozik.

Egyedül vagyok, sehol senki, zenét hallgatok és dolgozom én is. Kora reggel azon gondolkodtam, talán azért nem érzem, hogy itt az Ősz, mert a Gellért-hegyen még szinte minden zöld. A fák és a bokrok váratnak a 2011-es őszi kollekció bemutatásával. A napok pedig észrevétlenül egymásba csúsznak. Hol gyorsabban, hol lassabban. Halad előre valami felé, egyre jobban úgy érzem, ütközés lesz a vége. Valami vár, valami megfoghatatlan, leírhatatlan. Csak kósza, zavaros érzések figyelmeztetnek, vigyázz, ebből még baj lesz.

Napok óta szerettem volna megmutatni Nektek a 'Szunnyadó változások' (ide katt) című bejegyzést. Egy orosz, 1984-ben született fotógráfus dokumentarista lány, Jana Romanova egyszer azon kapta magát, a barátai szinte mind első gyermeküket várják. Változás előtt álltak, hogyan lesz a párból anyuka és apuka, hogyan élik meg az első poronty érkezését. Erről készített képeket. Mégpedig akkor, mielőtt a párok felébrednének reggel.

Nekem nagyon tetszenek, valamit sikerült megfognia.

Végül pedig legújabb felfedezettm, imádom. A zongora csodálatos benne. Éppen a kottát próbálom levadászni. De talán ideje kotta nélkül is játszani. Szabaddá válni a zongora billentyűivel :)

2011-10-11T10:01:00.000+02:00

Hogy én mekkorra egy hülye picsa vagyok! Itt picsogok az életen mélázva, miközben teljesen bezárkóztam és nem veszem észre, hogy másnak szüksége lenne rám és nem magamnak magamra. Szánalmas, eskűszöm, szánalmas, ez a sok nyafim. De ígérem, jóvá fogom tenni, már tudom, hogyan! Csak legyél ott és meglepetés lesz! Ígérem, és ne utálj nagyon, mert itt vagyok! ITT vagyok Neked. És OTT is leszek!

Sajnálom, nagyon sajnálom. De ráébresztettél arra, hogy merre tovább! Köszönöm! :) A magány nem Társad, lesz még Tavasz. Én hiszek benne.

Tolsztoj, az érzékeny Lélek

2011-10-10T22:45:00.000+02:00

Beleszerettem Tolsztoj-ba. A könyvei, a történetei mindig kerülgettek, de én bezártam a kapukat előtte és nem foglalkoztam vele. De a minap a kezembe került a Feltámadás című műve. Beleolvastam. Elvesztem benne. Zseniális emberi ábrázolások, leírások. Nem zavar, ha hosszan tart. Mert értem, mit akar mondani vele. Az eletet nem lehet elintézni pár mondattal. Szépen ki kell fejteni, lebontani. És arról se feledkezzünk meg, hogy több, mint 100 éve írt. Akkor minden lassabb volt. Csak nekünk természetes felgyorsult világunk.

Most pedig vár Oroszország. Ítélet születik Katyus élete felett. Ítélet, mely főszereplőink életét örökre megváltoztatja...

Csillaghullás

2011-10-09T15:56:00.000+02:00

És Budapest a lábunk előtt hevert.

Róka-hegy, szombat este. Polifaommal és hálószákkal felszerelve indultunk útnak. A HÉVen talán kicsit furcsán néztek ránk, vajon hova készülhet ez a két fiatal akkora hátizsákkal és fényképezőgép-tokkal? ;)
Most nem az erdőn keresztül mentünk fel, egyikünk sem akarta bevállalni, fényes nappal is szaladgálnak arra kutyák. Így Üröm felé kaptatunk Csillaghegytől. Nagyjából 20 perc volt, mire felértünk. A kőfejtőhöz vezető ösvény alig vehető észre éjjel, sötéten ásít az egyik ház mellett. Ez volt a legfélelmetesebb rész, végigmenni a sötét erdőn, ami csupán 100 méter hosszú lehet, de... Nem látok jól éjszaka, nagyon utálom. Ezen anno a kontaklencse sem segített. Ezért félek a sötétben. Ilyenkor jobban fülelek és minden neszre összerezzenek. Élmény velem az éjszakai túra :D. Talán tegnap kicsit legyőztem magam.

Végül minden atrocitás nélkül beértünk a völgybe. Körülöttünk magas sziklafalak tornyosultak. Aprónak éreztem magam hozzájuk képest. Kísértetiesen kihalt volt minden. Mintha egy másik világba léptünk volna.

Innen felsétáltunk a Róka-hegy csúcsára. Van ott egy betonkő. Nyáron itt másztunk sziklát, ami először jó ötletnek tűnt, aztán félúton rájöttem, nem tudok felmenni, de már lemenni sem... hát senkinek sem kívánom azt a pánikot. De végül feljutottam... KD már azon gondolkozott, hívja a hegyi mentőket :P.

Tegnap a betonköre terítettük le a poliafoamokat és bebújtunk a hálózsákba. Ez egyébként vitathatatlanul zseniális ötlet volt. Mármint a hálózsák. Tetőtől talpig bebújtam és a szél így nem jutott be. Mert fújt ám, rendesen. Kezeimet kesztyűvel védtem a hideg ellen. Miután kényelmesen elhelyezkedtünk, csendben figyeltük az eget. És aztán érkeztek is a hullócsillagok. Én kilencet láttam fél óra alatt. Ezek között egy nagy volt, amit sok-sok másodpercen keresztül lehetett látni, narancssárga fényben ízott keresztül. Majd eltűnt. Örökre. Volt kettő, amik nagyjából egy időben tűntek fel. És sok kicsi is szórakoztatott minket. Fényképek nem nagyon készültek, mert a Hold fénye betöltötte az eget. A szűrőt meg persze otthagytam... De legalább nem az SD kártyát, mint múltkor...

Fantasztikus érzés volt ott feküdni és figyelni, ahogy elsuhannak világok. Ezek a kődarabok - melyek bombázták az eget - még az 1800-as években váltak le az üstökösről, így elmondhatjuk, időutazás szemtanúi voltunk. Mert ezek a kövek figyelemmel kísérték az elmúlt kétszáz év történéseit, melyek a Naprendszerben történtek.

És most elmúltak.

Kár, hogy nem volt nyár, kár, hogy nem volt Újhold, kár, hogy végül a szél hazakergetett minket.

De a pillanat ott volt. Aztán eltűnt, mint hullócsillag az örökkévalóságban.

Az egyetlen kép, amit készítettem, de sajnos nem látszódik rajta semmi, csak a Hold múló fénye.

A Megbocsátás Világnapja

2011-10-08T14:46:00.000+02:00

Valaki odafenn nagyon szeret engem.

Buta, felelőtlen, szeleburdi liba vagyok. (Semmi újdonság.) Elfelejtettem, mikor járnak le a könyvtári könyvek. Hát már három hete... Szép kis bűntetést halmoztam fel. Megszeppenve kullogtam a FSZEK pulthoz és mondtam a könyvtáros hölgynek, hogy hát igen, elnéztem... Rosszul emlékeztem... És most jöttem rendezni tartozásom.

Erre a hölgy - aki egyébként gyerekkoromban a Kertész utcai könyvtárban sokat segített nekem egy kémia verseny felkészülésében, de nem emlékszik rám, mert az már vagy 12 évvel ezelőtt volt - mondta, jöjjek vissza holnap, mert holnap van a Megbocsátás Világnapja és akkor nem kell SEMMIT sem fizetnem.

Hogy mi van? Teljesen ledöbbentem. Már csak azért is, mert nem lett volna a hölgy kötelessége elmondani, hogy holnap ingyenesen visszavesznek minden könyvet és simán kifizethette volna velem a könyveket. De nem így tett. Hanem megbocsátott. Nekem. Egy idegen. Egy olyan dologért, ami az én felelősségem volt, de mulasztottam. Hibáztam. Megbocsátottak. Fantasztikus érzés.

Engem nem bántottak meg. Nincs kinek megbocsátanom. De én folyamatosan szívtam néhány ember vérét. Remélem ők is kegyesek lesznek hozzám és megbocsátanak. Vágyom a feloldozásra.

three wishes

2011-10-07T23:46:00.001+02:00

[...]
You say you want to know her like a lover
And undo her damage, she'll be new again
Soon you'll find that if you try to save her
It will lose her anger
You will never win
[...]

You want three wishes:
One to fly the heavens
One to swim like fishes
You want never bitter
And all delicious
And a clean conscience
And all it's blisses
You want one true lover with a thousand kisses
You want soft and gentle and never vicious
And then one you're saving for a rainy day
If your lover ever takes her love away

aligne="center"

mert kell egy cím, különben elvész a tartalom

2011-10-07T22:59:00.001+02:00

Ma megkérdezték tőlem, hogy miért önkénteskedem. A választ elbagatelizáltam és csak odavetettem, mert altruista vagyok, de aki kérdezett, nem ismeri az iróniámat és az időnkénti gyenge poénjaimat, amit általában csak én értek... de milye jól szórakozok rajta... :P

De valójában azért, mert a Szeretet nyelvem a minőségi idő. Az Időn keresztül definiálom, sőt, tovább menve, legalizálom saját létezésem. Az Időn keresztül azonosulok a Világgal. Az Időmből adok és nem várok cserébe semmit. Ezért önkénteskedem.

Ugyanakkor szeretem, ha mások is megajándékoznak az Idejükkel. Azt gondolom, hogy az emberek képesek uralkodni az időjük felett és valójában arra van idejük, amire akarják. És ezért bántanak az üres kifogások. Számomra az ember tettekben nyílvánul meg. Nem szavakban. Mert én vagyok a Róka. És van Kisherceg, aki megszelíditett. És mindig várom a találkozást és felkészítem a Szívem.

Elég végletes hozzáállás, mert az Idő is szereti a maga életét élni és jelentéktelen ám de mégis fontos dolgokkal lefoglalni minket. Elvenni az időt a Minőségi Időtől.

Egyébként meg, abszolút kolerikus vagyok - ez ma kiderült. Akaratos, robbanékony, tekintetlen és romboló. Of course. De ettől még szeretetreméltó. Többnyire...

2011-10-06T23:05:00.000+02:00

Ha azt is gondoltam, hogy túl vagyunk rajta, hát tévedtem. Talán még csak most jön igazán a java mindannak, amin keresztül kell/muszáj mennünk. Talán. De ezzel most nincs erőm foglalkozni. Elfogytam. Most le akarok ülni az út szélére és onnan nézni, ahogyan elhaladnak mellettem. Nem akarok csatlakozni hozzájuk. Nem akarok velük tartani. Csak üldögélni és elmerülni a létezés bizonytalan érzésében. Tele van titokkal minden. És Titokgazda is lettem. Nehéz teher. De el fogom bírni. Csak nem most. Csak nem ma. Csak nem ebben a pillanatban.

Most csak ülni akarok és nézni. Még látni sem. Csak lenni. Vagy csak megmaradni egy kósza illúziónak.

Talán csak két pofonra van szükségem, h magamhoz térjek...

keep a secret

2011-10-06T21:22:00.002+02:00

2011-10-05T22:50:00.000+02:00

Ijesztő volt. Senki más nem volt ott rajtam kívül, csak én és az életem, mely felettem tornyosult. Talán az idős emberek mind ezért görnyednek össze. Mert cipelik minden egyes eltelt pillanatuk emlékeit. Van, aki szembe tud velük nézni. Akad, aki nem és próbál elmenekülni előlük. De nem lehet. Mert mindig ott lesznek. Nem rajtad kívül. Benned. És bármit teszel, annak következményei el fognak kísérni. A kimondott és kimondatlan szavak. Tettek, melyekre büszke lehetsz, vagy éppen a szégyen önt el, ha csak rá gondolsz.

Csak lélegezz! Csak erre figyelj! Minden más majd alakul...

2011-10-05T16:55:00.000+02:00

Napok óta késésben vagyok és még az sem segített, hogy ma már 3/4 nyolcra bent voltam a cégnél. Most elvileg munkajogon kellene lennem, de azt boritékolom, hogy nem leszek, ha csak nem tanulok meg sebtében hopponálni. Erre meg nem látok túl nagy esélyt. Pedig mennyire egyszerűbb lenne az életem, ha az utazási időt a nullához tudnám közelíteni. Na jó, egy működőképes seprűvel is beérném. Szabadon szárnyalni odafenn...

Sőt, diákszervezeti gyűlésre sem fogok eljutni, ideje lesz SMS-t írnom...

Szombaton csillaghullás lesz. Terveink szerint vagy Kopaszi-gát vagy Szarka vár. Utóbbi azért kérdéses, mert nem ismerem a solymári éjszakai tömegközlekedést és elég hosszú lenne onnan begyalogolni Hüvösvölgybe. Remélem lesz olyan szép az idő, mint most szombaton volt, amikor kedvenc gátunkon borozgattunk. Bár azt beszélik, pénteken beköltözik az Ősz a városba.

És igen, Solymáron NINCS éjszakai járat. Hát köszönöm, BKK, hogy erre nem gondoltatok...

Moon and the Nightspirit

2011-10-04T21:26:00.002+02:00

És a szavak még most is visszhangoznak a fejemben. Szíven talált. Ahogy ott állt és mondta. Egészen aprócskára zsugorodtunk mindketten. Azt hittem, belepusztulok, pedig ez most nem az én kis világom összeomlásának története. Ott álltunk és beszélgettünk. És rájöttem, hogy most mindenhol változás van. Mindenhol. Véget érnek világok. Úgyhogy, most már kezdődhet az új korszak. Mert most már nincs visszaút. Senkinek sem. Csak előre lehet. És most már csak felfele. Most már itt van a mélypont. Most már... most már lehet élni. Mert meghaltunk. Mert döntéseket hoztunk és belevesztünk. És a világ nem vár. Forog tovább, velünk vagy nélkülünk. Mert már csak ilyen. Nem is lehet ezért okolni. És választhatunk, vele tartunk, vagy vegetatív külső szemlélői leszünk.

2011-10-04T11:12:00.000+02:00

I'm the hero of the stroy, I don't need to be saved.

how i met your mother

2011-10-03T22:20:00.001+02:00

Jól eltalált sorozat, ha hétfőnként itthon vagyok, mindig ráakadok a comedy-n, bár most kicsit későn kapcsolódtam be... áh és éppen mos szakítanak. Hát nem ez a csaj lesz a Mother. Barney valamire készül... és igen, igazam lett... jól van, élő közvetítésnek vége. Ma modern családot sem tudok nézni, a gépem karbantartás alatt odabent. De sebaj, már is kezd a SP. Csak, hogy ebből már minden részt láttam, ééééééés nem sokára jön az új évad! Már nagyon várom, mert elég furán fejeződött be a legutolsó rész. (Mondhatni, nagyon szarul...)

Ha hétfő, akkor pedig játék csoport ;). A játék jó. A játék kell. A játék visszavezet a bennünk rejlő gyermekhez. Egyetem után visszamentünk a céghez, nagyon fárasztó napunk volt, tulajdonképp a hétfő a legrosszabb, mert akkor zsínorban négy óránk van, kettő dupla, mégpedig empirikus munkaerő-piaci politikák. Avagy STATA, én így szeretlek. Dorottyát bevártuk, majd irány a mi kis titkos játszóhelyünk. Egy biztos, még van mit fejlődnöm asztali teniszben ;) De csocsóban lassan verhetetlen leszek :P

És ugye ódákat lehetne zengeni a játék gyógyító erejéről. És a legjobb az egészben az, hogy együtt vagyunk, egész héten más merre sodor minket az élet nagy tengere, de ilyenkor világaink újra ütközni tudnak.

Este még legkedvencebb Dokornőmmel is találkoztam. Bár kis hijján elcitált az ügyeletre egy kis pocakfájás miatt. :) Nagyon fog hiányozni. Ő sem itt tervezi a jövőjét. De lassan kezdem megérteni, az én generációmnak itt nincs jövője. Elvették tőlünk. Talán. Pedig néha szeretnék kiállni és kiabálni, hogy ne menjetek, maradjatok és alkossunk együtt egy új jövőt, de aztán mindig történik valami, ami elveszi lelkesedésem, amitől letörök és nincs motivációm élni sem.

Most sincs.

egy aprócska megjegyzés a felnőtt lét margójára

2011-10-03T11:55:00.000+02:00

A felnőtt lét azzal jár, hogy elveszik az idő? Mert, hogy dolgozni kell és hajtani és túlélni. Túlélni, de milyen áron? Michael Ende nem véletlenül írt a Szürke Urakról. Mert léteznek. Mert elveszik az időt az élettől és látszólag fontos, amúgy jelentéktelen dolgokra fecséreljük azt.

Fárasztó felnőttnek lenni. Mindig teljesíteni, megfelelni. De kinek is kellene bizonyítanunk? Hát saját magunknak. Senki másnak. Mert valójában a Teljesség felé haladunk. És ez csak szeretettel és odafigyeléssel megy.

Mert a halál a végén nem a befejezés. Hanem elengedés. Elengedni mindent, ami valaha voltunk. És ha szerettünk, akkor halhatatlanok leszünk.

Az elvégzett munka nem fog emlékezni ránk. Mert az csak az itt és mostban létezik.

Családi kötelékek

2011-10-02T20:21:00.005+02:00

És hopp, már elveszett. Mire hazaértem, tovaillant. Nem az idő. Mert az nem volt ott. Megállt. Egy kicsit. De most újra tombol, zakatol előre.

Koraeste kimentem a Rózsák Terére. A Nap sugarai még kedvesen cirógatták a két tornyot, melyek körbe ölelik a templomot. Készítettem képeket, amiket itt meg lehet nézni. Aztán beültem misére. Zaklatott lelkem mindig nyugalomra lel ott. Míg vártam, hogy elkezdődjön, azon gondolkodtam, hogy a Vatikánt szokás elavultnak jellemezni, de szerintem arról van szó, hogy őrzi a hagyományt, amit ezer évekkel ezelőtt alapítottak. Nehezen változik, alaposan megfontolja, látszólag fél minden újdonságtól, de közben nagyon is "képben van" napjaink felfedezéseivel. És a templom mindig ott lesz. Jöhetnek ideológiák, eszmék, politika. A templom ki fogja bírni. Mert a templom belül van. Bennünk. (Ugye, ahogy már Te megmondtad, évekkel ezelőtt.)

És a misén megállt az idő. Többször is azon kaptam magam, hogy csak vagyok az itt és mostban, az időtlenségben. Új papunk van - talán már írtam is róla, fiatal, karizmatukus egyéniség. Szinte vonzza a Lelkeket. És modern. Gyűjtöm az erőt, hogy beszéljek vele. Ő tudhat néhány választ a kérdéseimre. És nem hiszem, hogy a fejemre olvasná, hogy időnként eltévelygek másmerre is.

Délután egyik kedves nagynéném tette tiszteletét nálunk. Csacsogtunk, nosztalgiáztunk, zongoráztunk. És egy kicsit visszahoztuk azokat a régi, szép időket - bármilyen közhely - amik az évek és a nehézségek között elvesztek.

Tegnap este a Kopaszi-gáton borozgatunk. Már nem sokáig élvezhetjük a meleg, őszi estéket. Csillagok fénye alatt pihentünk az egész heti meló és egyetem után. Gitár, bor, pokróc, barátság.

Egyik kedvenc képem, Árpádházi Szent Erzsébet és a rózsája

A Bazilika kupolájában

2011-09-30T16:08:00.002+02:00

És amikor felértünk a lifttel a harmadik emeletre, egy egészen különös világ tárult elénk. Én azt vártam, hogy valahonnan a sarokból előkerül Lestat és felkap, majd elrepülünk az éjszaka jótékony sötétjében. (Nem, az az Edward nevű nyálas fickó nem tekintendő klasszikus vámpírnak, mint mondjuk a Holdfényes pasas...) Manunak a Tágra zárt szemek jutott az eszébe, úgy látszik mindkettőnk fantáziáját megmozgatta. Bazilika, lovagterem. Sznob, magukat felsőbbrendűnek tituláló emberek. De legalább a catering jó volt, végig is ettük a menűt. Aztán fel a toronyba. A kupola belsejében jártunk, majd kiléptünk a teraszra, ahonnan az éjszakai város fogadott minket. Elmondhatatlanul gyönyörű! Fények, formák, csillagok. És egy kis tériszony. De erről igyekeztem nem tudomást venni.

A teraszra lifttel is és csigalépcsőn is fel lehetett menni, utóbbit nem sokan választották, sőt, szerintem egyedül csak én mentem fel és le. Elég ijesztő volt egyedül. Emeletenkénkt két oldal futott tovább szervízfolyosó, ahonnan különböző karbantartásokat lehet elintézni. A hely egészen varázslatos, mintha visszatérnél a középkorba, amikor még élt a mágia és boszorkánynak lenni nem volt életbiztosítás. (Bezzeg most... ;)

Este a Word Press fotókiállítás megnyitójával kezdtünk. Nagyon szomorú képek. Halál, bánat, fájdalom. Alig akadt olyan alkotás, ami az életről és annak öröméről szólt volna. Mától hivatalosan is meg lehet nézni, de számomra nem érné meg az árát.

Szerdán egy kis borozgatással ünnepeltük a hét közepét (csütörtök: hello macskajaj...). A cégtől nem messzi páratlan kilátás nyílik a városra. Ideális hely, amíg még nem költözik be az ősz. A Gellért hegyen meg megint találkoztam egy sünivel, úgyhogy most már 100 %-ig biztos vagyok abban, a SÜN létezik a városban. Aki nem hiszi, engem kérdezzen.

És ami a legjobb volt a héten, sok új Lélek világát ismertem meg. :)

Ha majd Anya leszek

2011-09-28T09:32:00.000+02:00

Ha majd Anya leszek,

nem fogok meggondolatlanul átrohangálni az úttesten,

hiszen az életem már nem csak az enyém lesz.

Hanem a Tiéd is.

Ha majd Anya leszek,

minden mást félre fogok tenni,

csak Neked fogok létezni,

hiszen ez az a gondoskodás,

ami egész életedet megalapozza.

Ha majd Anya leszek,

Magzat korodtól fogva védeni foglak,

míg csak szükséged lesz rá.

De amikor eljön az ideje, elengedlek,

hogy szállj a saját száranyaiddal.

Ha majd Anya leszek,

megértem a világ működését,

olyan csodában lesz részem,

amit csak az Anyák érthetnek meg.

Ha majd Anya leszek,

felelősséggel fogok tartozni Érted,

a Családi Otthon melegéért,

ahova mindig, de mindig visszatérhetsz.

Ha majd Anya leszek...

De most még nem vagyok.

Talán egyszer, kedves kósza Lélek

én leszek a Te Anyukád.

Saját, szubjektív világom

2011-09-27T21:32:00.000+02:00

Diákszervezeti gyűlés, az első belső tréning. Most már igazán beindult a félév. Miközben a teremben ülök és figyelem az előadást, újra ráérzek a diák-lét megismételhetetlen pillanataira. Már csak ez az év és a klasszikus képzésből kikerülök, jöhet a doktori. Vagy nem. De most ebbe jó kapaszkodni.

Egyetemről hazafele a Boráros tér felé indultam meg, végigsétáltam a parton. Megálltam a korlátnál, a Gellért-hegy felett egy csillag bizonytalanul hol felsejlett, hol pedig alig pislákolt. Hosszan néztük egymást, majd búcsút intettem neki. Tovább folytattam sétám, de a Ferenc körúton, akarom mondani a Corvin centrumban -vagy hol- már felszálltam villamosra. Ha az éhség nem zavart volna haza, a Kopaszi-gáton sétálgattam volna, egyedül. A legjobb hely Pesten. Sehol máshol nem lehet úgy kiülni a Duna vizéhez, mint ott. Sehol máshol nincs olyan nyugalom, mint ott.

Az utcánk kihaltan várt rám, pedig még kilenc óra sem múlt el. Olyan érzésem volt, mintha már régen benne járnánk az éjszakában. Látszik, hogy egyre rövidebbek a nappalok és az emberek visszavonulnak otthonaikba. A saját, szubjektív valóságukba. Tulajdonképpen egyikünk sem érzékeli a valóságot. Mindannyian a saját szemünkön keresztül szemlélődünk. Így nem is érzékelhetjük máskint, mint szubjetkíven.

Hologram elmélet, avagy ha a kvantumfizikusok unatkoznak

2011-09-27T14:26:00.001+02:00

Nem hiszem el, hogy amit eddig írtam, az mind elveszett, az enyészeté lett, pedig én úgy emlékeztem, elmentettem, és most minden gondolat, sor, lélekdarab oda!

Na akkor fussunk neki még egyszer. Reggel a hologram elméleten agyatlam (sajnálom, most ez a vesszőparipám). Nagyon leegyszerűsítve egyrészt arról beszélünk, hogy az egész világ egy két dimenziós sík három dimenziós kivetülése. De mielőtt tovább mennénk, lássuk, hogy mi is a hologram? Gábor Dénes Nobel-díjas magyar tudós találta fel, hogyan lehet fényképeken megfogni a tárgyak 3 dimenziós kiterjedését (hiszen jelenleg elvész ez az információ, amikor bármit is lefényképezünk). Neves fizikusunk rájött arra, hogyan lehet megörökíteni a tárgyak teljes kiterjedését és arra is, hogyan lehet azt újra leképzeni, hiszen amikor a lézersugarak segítségével megörökítenek egy tárgyat, akkor csupán interferenciacsíkok keletkeznek, aminek a megjelenetítéséhez újra a referencianyalábra van szükség.

Szóval, ha mi egy hologram univerzum vagyunk, akkor ki az, aki a referencianyalábot ránk emeli? Ki az, aki mindezt életre hívja?

Valamint, ha két részecskét egy forrásból bocsátunk ki, akkor az a két részecske ugyanabban az időben képes egymással kommunikálni úgy, hogy közben fényévekre vannak egymástól (és most már az is bizonyítottnak kezd látszani, hogy a fénysebességnél is lehet gyorsabban utazni, milyen jó korba születtünk, hiszen mennyi érdekes felfedezés lát szinte minden héten nap világot!).

Erre választ K.D. adott: csak és kizárólag a gravitációs mező következtében történhet meg. (Nem vagyunk fizikusok, csak karcolgatjuk a létezés értelmezéseit.) Ez csak így értelmes.

Továbbgondolva ezt, képzeld el, hogy a világ egy hatalmas szövet, aminek mi is a részei vagyunk, mégpedig a részecskéink szintjén. (Mert ugye a minket alkotó anyag egyidős az univerzummal. Bezony, Cicám, Te is 13, 7 milliárd éves vagy, hm, ugye milyen jól tartjuk magunkat?) Ha a szöveten valami változás történik, az egész mindenség értesül róla, hiszen egy és ugynaz. Így képes kommunikálni egymással két olyan részecske is, akik egymástól fényévekre vannak.

Ez egyébként racionálisan teljesen korrekt(nek ítélt a részemről). De tudjátok mi az igazán szomorú ebben a felfedezésben? Nem ad arra magyarázatot, hogy két Lélek hogyan is lehet egymástól fényévekre, miközben egymás mellett állnak és nézik a világot, ahogy alattuk elhalad. Pedig csak egy szó kell, egy kis érintés. Csak le kellene dönteni a falakat. Erre azonban nem tudok magyarázatot találni...

A kvantumfizikusok többsége megtalálja Istent a részecskékben.

Ei Aaniigoo 'Ahoot'e

Soha jobban, soha jobban

2011-09-26T21:55:00.000+02:00

Ez az utolsó szeptemberi hétfő. Reggel borzongató felismerés kúszott keresztül a gerincemen és hatolt el a tudatomig: szombaton már bizony október hava költözik be hozzánk. Nem várom. Nem akarom. Valaki állítsa meg az időt, mert szalad előre, miközben már elengedte a kezem és én lemaradtam. Elhagyott engem. De valószínűleg nem ő az első és nem is az utolsó. Mi az életem tanulsága? Legyek türelmes, ne legyek ragaszkodó és képes legyek másokat mindig elengedni. Lélek seppuko. Hogy aztán új megvilágításba helyezve szemléljem a világot. Csak az már más kérdés, hogy mennyire élő Lélekkel...

A Iaido-s időkből - az én imádott csapatomon túl - az írás hiányzik. Hogy minden hónapban legyen egy téma, ami körül forognak a gondolataim, aminek mélyebb értelmét fel lehet tárni. Sosem fogom elfelejteni, amikor egy írásomat a vizsgán felovlastak. Akkor az Áldás volt a téma. Egészen meghatódtam és olyan büszke voltam magamra, hiszen fizikailag sosem tudtam olyan jó lenni, mint mások. De ezzel úgy éreztem, bebizonyíottam létjogosultságomat arra nézve, hogy ott lehetek. Köztük. Jól emlékszem arról írtam, hogy amikor útnak indulok, Édesanyám áldással bocsát el otthonról. Menjek bárhová, vigyázó szavai végigkísérnek. És talán pont ezért nem üt el semmi (ma csak egy troli dudált rám az egyetem előtt...). Azt mondták, az írásomból nyugalom áradt, áldás volt benne. Akkor még megőriztem valamit egy régi énemből, ami mostanra már elveszett.

Éjjel egyébként Tibetben jártam. Nagyon különös álom volt. Valakikkel - néhány arcra emlékszem csak - caplattunk felfele valamilyen hegyen, egy elhagyott kolostort kerestünk. Csendben kellett lennünk, hiszen nem tudtuk mi vár ránk. Aztán felértünk. Elhagyott kert fogadott minket, de a növények kuszasága mégis rendezett káosznak tűnt. A kőút rései között patak folydogált, mely egy kis tóba torkollt. A tóban lila színű lótusz virágok nyíltak. Majd emberekkel találkoztunk, akik mosolyogva fogadtak minket, miközben azt mondták: "namaste".

Aztán felébredtem, hogy fázom, a derekamat cirógatta a hideg, és ekkor kezdtem el azon agonziálni, hogy itt az ősz, itt vagy újra. Az álmom pedig semmivé foszlott, pedig próbáltam visszatérni Tibetbe.

Remélem lesz folytatása. Mert tudom, hogy még van ott valami azon a helyen. Nem véletlen találtam oda. Vagy csak ezt szeretném hinni. Olyan erősen, mint ahogy Mulder hitt az idegen létezésében.

I want to belive.