Egy percre sem áll meg. Szalad, fut, végzi a dolgát, és közben arra is jut ideje, hogy Téged tanítson. De ez nem baj, így van jól. Megy, és nem hagy békén, folyton programokat talál ki Neked, csak hogy változatos legyen a körülötted lévő dimenzió. De közben Rajtad áll, hogy mit fogadsz el, mit tanulsz a helyzetekből, amik adódnak. Meglehet, fárasztó, ha mindig mindent teljesítesz, de ha magadat adod, akkor sokat kapsz vissza érte cserébe. És ezek ugyanolyan kincsek lesznek, mint a Barátaid, mindig számíthatsz rá, és a megszerzett tapasztalataid is csak a Tiéd. Azt már senki sem veheti el Tőled. Mint ahogy a gondolataidat sem, és az érzelmeidet, amiket megélsz, azokat sem. Mind a Te tulajdonod, és minden egyéné más milyen. Ettől olyan színes a világ. Azaz, csak annak kellene lennie, de mégsem az. Hosszasan lehetne boncolgatni, vajon az emberek miért nem mernek élni, de ez a bejegyzés most nem erről szól. Hanem a változások szükségességéről. (zombi-módi fogalmazás...bocsi...) Sok változás van az életben. Sosem állandó semmi, csak a léted puszta illúziója, amit képzeleted szárnyán kiszínezhetsz. "Folyamatosan" élsz, ez akkor sem szűnik meg, ha meghalsz, mert az csak annyit tesz, hogy valahol máshol folytatod, valamilyen más formában. (de most ebbe sem megyek bele mélyebben...) A változások úgy hathatnak, mint egy árvíz, amikor a megszokott mederből kitőr és egy másikat keres magának. Eleinte félelmetes, de aztán az új meder hozhat jót is, rosszat is. Ha jó, akkor megérte, ha nem, akkor is. Mert nincs olyan, hogy jó, és rossz, hanem az adott szituáció kimenetele vagy így, vagy úgy végződik, de legyen bárhogy is, Érted történik. Igen, ezt már sokszor mondtam, a nehézségek is értünk vannak, bármennyire is nehéz elfogadni, amikor éppen gödörben érezzük magunkat. (Tudjátok, a gödörbe jutás utáni első szabály az, hogy hagyd abba az ásást lefelé...XD). De mindezek nélkül nem lehetnék erősek a nagyobb megpróbáltatások idején. Az Élet már csak ilyen. Tudja, mit miért tesz.
És ebből az elmélkedésből született meg egy másik gondolat. Bélámnak már írtam kommentként a blogjához, de itt is feltétlen le kell jegyeznem. Mi nők elég sok mindent vállalunk - és ezt most nem azért írom, hogy femminista írányokba átcsapva fényezzem glóriánkat fejünk felett. Tőlünk várják el az Otthon melegének bíztosítását, és a védelmet, amit a Családok adhatnak. Ehhez rengeteg erő kell, összetartani a Család mára már sajnos elavult intézményét - aminek nem így kellene lennie-, és szeretni akkor is, ha fáj a Lélek, és legszívesebben sírna egy sarokban (Dody, ez most nem EMOs vicc...) És bármennyire is hangzik furán, minden, ami nehézség és csalódást okoz ahhoz segít, hogy harmóniát hozzunk Otthonunkba, férjünk oldalán, gyerekeink mellett. Ez az Élet rendje. (jaj de nem szeretem ezt a közhelyt...). Amiért most szenvedünk, az később megtérül. Nem azt kell nézni, hogy mi történt a múltban, hanem azt, hogy mennyi minden fog még történni a jövőben. Ez rémesen izgalmas! Gondoljatok csak bele, fiatalok vagyunk, a huszas éveink elején, most alakul ki minden, igazán csak most kezdünk élni. Még sok-sok év van, amit megélhetünk perről-percre. Ha meg nem így van, annak is meg van az oka. Nem érdemes azon filózni, hogy vajon meddig is tart. Tudjátok, úgy vagyok vele, hogy tart, ameddig tart. Ha visszanézek merengeni, amikor az alagút végén meglátom a fényt, csak az fog eszembe jutni, hogy milyen szép is volt, minden búbánat ellenére.
De ahogyan én látom a világot, nem feltétlen egyezhet mások véleményével. Ez az én meglátásom, elég egocentrikus, hogy mindehol az "én"-t emlegetem, de nyugi, a szocializáció révén majd kinövöm...
Visszatérve pedig a "hétköznapokba": ma elmentünk edzésre Grizliékhez. Nagyon-nagyon jól éreztük magunkat, jó volt másik edzésre menni, mert sokat lehet egymástól tanulni. És az edzés töltött, nem tudom hogyan történt, de a lemerült energiatartalékaimat észrevétlenül kicsit helyrebillentette. :) Csak el ne felejtesem hétfőig, hogy miket csináltunk, mert még le kell írnom... Beültünk még dumálni kicsit, aztán olyan kocsival jöttünk haza, ami nem benzinnel, hanem emberi Lelkekkel megy. (jaj, nehogy arra gondljatok, hogy ez valami sci-fi, hanem arról van szó, hogy szinte a kapunkig elhoztak minket Pesterzsébetről, pedig nem is akartak a körút felé menni... Mégegyszer, köszi... nem szeretem az éjszakai járatokat, noha külön esettanulmányt lehetne írni a különböző tömegközlekedési eszközök éjjeli baglyairól, akiknek nincs jobb dolguk, mint a buszon zombulni.)
Kezdek álmos lenni, délután aludtam egy órát, és ittam egy kávét.
Holnap Budakalászba megyünk Nyináékhoz. Kert, napfény, nyugalom és nem utolsósorban, jó társaság. Viszem a fejlődéslélektant, mert kedden vizsga, ha minden jól ment, akkor az utolsó, és utána már nekem is Nyár lesz. Vasárnap Bosyka jön :).
Ma voltam a Húgomék sulijában, de ennek külön gondolatokat szentelek majd egy másik bejegyzésben. Megyek aludni, mert lecsukódik a szemem...
u.i.: Dody, lehet, hogy tényleg optimista maradtam... de próbálok átállni a "másik oldalra"...XD.
u.i. #2: csirip-csirip... zenélnek a tücskeink az udvaron a csillagtakaró alatt. Ezért -is- szeretem a nyári éjszakákat. :)
u.i. #3: Morag, a képzelet szárnyán való repülés esetében nem kell attól félni, hogy a gravítáció erősebb... Mindennek meg van az előnye... Még jó, hogy merünk álmodni... :)
