Az utolsó füstölgő fénye is kihunyt, Mitsuko magányosan térdelt a félhomályban, s átadta magát a kert csendjének. A pagoda tetején megtört a telihold sárga fénye, különös alakzatot rajzolva ki az árnyékából. Felette a csillagos égen egy üstökös haladt át sebesen. A szél lágyan felkapta a lehullott cseresznyevirág szirmokat, s kerge táncba kezdett velük. A tó közepén a szirmokból emberalakot formált, mely némán lebegett a tiszta víz felett. Lassan megindult a pagoda felé, egyenesen Mitsuko elé. A lány előtt az alak megállt. A szirmok közül fehér köd gomolygott ki, s megcirógatta a lány arcát, ki erre összerezzenve vette észre Őt.
-Drága Lányom – mondta az alak, miközben a szirmok és a fehér köd egyvelegéből kirajzolódtak arcvonásai. Mitsuko szemei újra könnyekkel teltek meg, ahogyan felismerte benne Apját. Ugyanazt a páncélt viselte, mint azon a szörnyű éjszakán, mikor megtámadták, és megölték Őt és feleségét.
- Apám! – mondta Mitsuko, mire a férfi arca mintha mosolyra rándult volna.
- Mitsuko, nincs sok időm, az Ősök csak azért engedtek Hozzád, hogy megbízzalak egy küldetéssel. Mindannyiunk érdeke, hogy sikerrel járj! Mitsuko, Neked kell helyreállítani családunk becsületét.
- Természetesen megteszem, Apám, ha kell, az életem árán is!
- Mitsuko, járj sikerrel utadon! Mennem kell – mintha csak szavait akarták volna bizonygatni, megnyílt egy átjáró a tó felett, kékes-szürke fényben derengve. Egy újabb alak jelent meg, de csak messziről integetett Mitsuko és apja felé.
- Édesanyád már vár rám. – ezzel búcsúzóul végigsimított a lány arcán, majd Örök társa felé lebegett.
- Apám, merre induljak? – Mitsuko a tó partjához rohant, a szülei már az átjáró küszöbén álltak.
- Keresd Chiyot, s ha az igaz utat járod, mindig lesz segítséged! – szólt, majd kézenfogta kedvesét, mielőtt beléptek volna az örök létbe, intettek Mitsukonak, aztán eltűntek. A tópart újra csendes volt, nem maradt más, csak Mitsuko, A Hold sápadt fénye és rengeteg megválaszolatlan kérdés.
Mitsuko az éjszakát a pagodánál töltötte abban a reményben, hogy szülei újra megjelennek előtte. Mindennél jobban szerette volna újra látni őket. Apja nagy hírű szamuráj volt, akinek nem volt párja sem párbajban, sem egyéb viadalban. A császár bízott minden szavában, más tanácsosra nem volt szüksége, ha a nagy Isamut maga mellett tudhatta. Két nappal ezelőtt a császár emberei saját otthonában orvul megtámadták Őt és feleségét, hazaárulás koholt vádjának terhével. Isamu hősies küzdelme ellenére győzött a túlerő, s Isamu feleségét védve halt meg. Mitsuko aznap éjjel Mesterével a csillagok állását vizsgálta. Mitsuko mestere a gyilkosságok után remeteségre száműzte magát, amiért nem tudta megvédeni az általa oly’ nagyra becsült Isamut, és szeretett hitvesét. Mitsuko egyedül maradt.
Ahogy a hajnali nap fényétől csillogó úton tartott hazafele, gondolatai küldetése köré fonódtak. Chiyo. Valaha régen, Apja egyik történetében hallotta már ezt a nevet...
Ahogy a házuk bejáratához ért, Mitsuko megtorpant. Nem szívesen lépett be a ház ajtaján, a császár emberei szinte mindent feldúltak, semmit sem hagytak épségben. A lovakat elhajtották, az állatokat világgá zavarták. A császár emberei nem hagytak maguk után mást, csak pusztulást. Mitsuko gyászát magában mélyen elfojtva volt csak képes átlépni az egykor díszes kapu romos maradványain. Küldetése van, meg kell védenie a családja becsületét. Egyenesen szülei szobájába lépett. A katonák itt sem hagytak semmit sem a helyén. Mitsuko a padló bizonyos réseit kezdte vizslatni. Úgy tűnt, a császár emberei sietve távoztak. Mitsuko keresett egy alkalmas eszközt, mivel felfeszíthette a padló deszkáit. Rövid keresgélés után megtalálta a selyemtokot, s benne Apja első katanáját. Ahogy a kardot a kezébe vette, emlékek törtek fel benne, amikor Apja türelemmel és szeretettel tanította a kardforgatás és a párbajozás titkaira. Noha akkor még úgy gondolta, sosem lesz erre szüksége, mégis büszkeséggel töltötte el, hogy Apja nagy titkokat bízott rá.
A boldog évek nevetése csengett vissza a ház falairól kísértet gyanánt, ahogy Mitsuko árnyként kutatta fel Apja elrejtett fegyvereit és régi páncélját. Isamu sosem bízott a császárt körbevevő emberekben, mindig tartott tőle, hogy a hízelkedők egy napon ellene fogják fordítani az uralkodót. De Isamu nem sejtette, hogy valódi ellensége egy olyan árny, mely egy sötét, Hold nélküli éjszakán bekúszott a császári palota falai közé.
Mistuko miután végzett a fegyverek felkutatásával, összecsomagolta dolgait, oldalára kötötte a Kardot, majd elhagyta a gondtalan vidám évek otthonát. 16 évesen hátat fordított a gyermekkornak, s elindult a felnőtté válás utján.
