Egy Zongora éneke

A címre kattintva egy csodálatos kortárs darab tárul elétek. Hallgassátok kedvetek szerint, míg e sorokat olvassátok. A megosztásért köszönet Morag-nak! 

A pianínó magányosan álldogál a sarokban. Tetején tündérek, mécses- és füstölgő tartók és egy egyszarvú álldogál. Lassan ötven éves lesz, nem csak a Húgomat és engem szolgál, szolgált, hanem Édesanyánkat is. Még ő kapta gyerekkorában, amikor zongorázni kezdett tanulni. Elég kalandosan ért ide Munkácsról, a billentyűk, a kazetta, a külső burkolat is darabjaira bontva érkezett. Kész csoda, hogy át tudott szökni az akkori szovjet-magyar határon. Öt éves voltam, de tisztán emlékszem rá, amikor megérkezett Ő, Anyukám (rá emlékszem pontosan, bár bizonyára többen segítettek neki) a kezében sietve hordta be a fekete-fehér billentyűket, oh, csak le ne bukjunk, hiszen akkor elveszik, mert akkoriban ez így működött. Ha valami megtetszett a hatalomnak, elvette. Végül aztán összeraktuk, jött a Hangoló, aki visszaadta a húrok életerejét. 

Hat évesen mentem iskolába. A Zenesuliba is akkor volt felvételi, '91. szeptemberében. Meg kellett mutatnom, hol van a kis oktávon a C, tapsolnom és énekelnem kellett (mielőtt többen felhorkannának ismervén a csodás hangom, mindenkit megnyugtatok, akkoriban még nem üldöztem ki tömegeket a világból vele). Felvettek. Az általános- és gimnáziumi éveket végigkísérte a zongora. Karácsonyi és év végi koncertek, vizsgák és Bartók Béla Mikrokozmosza. Egyszer kísértem egy csellós lányt, Verát, az akkori közös munkát és koncertet élveztem a legjobban. A tanáraink remek darabot választottak nekünk.

De ez mind olyan rég volt, hogy talán meg sem történt. Nem rég átzongoráztam a szonatinás darabjaimat, de az örök kedvenc a Twilight-ból The River flows in You (szegény zongorám már nagyon hamiska... a húrjai elfáradtak már).

Most azon igyekszem, hogy a Countryside promenade kottáját is megszerezzem, de ezt is és a Rejtély Tv sorozat (Fringe) főcímdalának kottáját is elképesztően védik. Lehetetlen megszerezni. Ha bárkinek mégis is sikerülne, nagyon hálás lennék érte. :)

Hiszen zongorázni maga a Képzelet szárnyán szállni! Leütöd a billentyűket és már egy másik világban találod magad, ahol a hangjegyek vidámabb, vagy szomorúbb táncot járnak, ahol minden Egy és Tökéletes. Egy másik dimenzió. 

Új ország születik? up-date képekkel!

Szudánban vasárnap kezdődött az egy hetes szavazás arról, hogy Dél-Szudán leváljon-e az anyaországról, vagy maradjon nyugton. Ha az emberek a mellé teszik le a voksot, hogy szakítson észak és dél, akkor új ország születik. Így az országot nem csak a Nílus fogja csak ketté szelni. (Egyébként a fővárosnál találkozik a Fehér-, illetve Kék-Nílus.)

Szudán - mint az afrikai országok többsége - elképesztően szegény. Afrika legnagyobb területű nemzete, Észak-Kelet-Afrikában fekszik, az egykori Alsó-Egyiptom területén. Csak a fővárosban, Kártumban 14 millióan élnek, a várható élettartam 57 év és a csecsemőhalandósági ráta borzalmasan magas: 67 % körüli. Szudán éghajlatát tekintve száraz, a Szaharához tartozik, minél délebbre megyünk, annál csapadékmentesebb a táj.

26 közigazgatási egységre oszlik, történelmét pedig több puccs is színesíti. Polgárháború tűzétől is égett, folyamatosan lázonganak a civilek. Kevés az élelmiszer, nagy a nélkülözés, nincs semmi, csak egy kis kőolaj és földgáz. Több évtizeden át tartó civakodás során tetemes államadósságot halmozott fel, ami akadályozza a gazdasági fellendülést.

És ez az ország talán történelmet ír azzal, hogy új országot ad a világnak.

Mivel a felnőtt lakosság tetemes százaléka írástudatlan, ezért a szavazó cetliken nem betűvel írják le a választási lehetőségeket, hanem az ország kettéválását illetve egybemaradását szimbolizáló rajzokkal (képet láthattok a mellékelt linken). Ezek mellé kell tenni egy keresztet.

Nagyon kíváncsi vagyok az eredményre! De ez csak hónapok múlva fog kiderülni. Ti még sosem gondolkoztatok el azon, hogy az emberiség bölcsője miért bánik mostohán az afrikaiakkal? Európa megindult a fejlődés útján, Afrika lemaradt, éhezik, szegény, ivóvize ihatatlan, polgárháborúk, törzsi összezördülések tarkítják a fekete kontinenst. És nem mellesleg, roppant korrupt, túltesz még a kelet-európai mércén is.

Valószínűleg az éghajlat az oka annak, hogy Afrika nem tudott kilépni a fejlődés útjára. A szárazságok, a korlátozott mezőgazdasági lehetőségek kevés terméshez vezettek, az emberek éhezni kezdtek, emellett pedig több törzsi háború is nehezítette a túlélést. Amikről nem szólnak a hírek, hiszen kis számú népcsoportokról van szó, akik feledésbe merültek a történelem lapjain. Ahelyett, hogy átfogó tervek készülnének arra nézve, hogyan lehetne megtanítani Afrikát a túlélésre és a fejlődésre, a Nyugat pénzzel, segélyekkel tömi a küszködő országokat. Ez pedig nem halászat, hanem hal. "Elkényeztetjük" őket konstruktív segítség nélkül. Pedig lenne erőforrásuk arra, hogy maguktól is talpra álljanak! "Halászni, azt kellene megtanulni, nem pedig várni a csodára...

Na vajon leszel független, Dél-Szudán?

Képekért katt ide.

Bréking Nyúz

Sikerült! Feltuningoltam az oldalt, már csak azért is, mert tavaly csúnyán elhanyagoltam. Oldalt találtok facebook-os like box-ot! Most nagyon örülök magamnak, hogy ezt sikerült elkészítenem. 

Indulhat a szellemi pezsgés! ;) De előtte kialszom magam... :P

Januári tanulság

Az embernek egy-egy konfliktusa során módja nyílik jobban megismernie saját kis benső énjét. Milyen vagyok, hogyan viselkedem, miért teszem/mondom, amit teszek/mondok. És nem utolsósorban tanulni belőle. 

A mai nap tanulsága, hogy ne álljak le veszett ügyért/fanatikusokkal/de úgy általánosságban emberrel vitázni. Egyszerűen nem éri meg. A magasabb létsík feltétele az elfogadás. És ebbe bizony belefoglaltatik mások elfogadása akkor is, ha bosszant az illető viselkedése. És itt jön a képbe egy nagyszerű kitétel: miért bosszant egyáltalán? Hiszen nekem semmi közöm a másik világához. Ezek a konfliktusok pedig szubjektív világok szerencsétlen ütközése. Nyertes nem lehet senki. Hiszen ahelyett, hogy a Szeretet nyelvén beszélnénk, inkább úgy viselkedünk, mint két, területét védő kandúr cicus. (Megvan az a rész, amikor Peter Griffin macskának képzeli magát és egy sötét sikátorban egy másik macskával morogva kerülgetik egymást? :D) 

Szerencsétlen eset, ami történt. Persze az én igazságérzetem úgy kívánta, meg kell védenem. Általában ez a vesztem. Túlságosan védem Azokat, akiket szeretek. A Nagymamám mindig azt mondta egy-egy konfliktusról, hogy néz meg, ki a másik fél és aszerint felelj, cselekedj. Örök igazság. Minek állok le másokkal  vitázni, amikor az ügy nem is tartozik rám? Hah, milyen megkönnyebbülés ennek tükrében az élet! Csak kár, hogy a Közel-keleti konfliktust nem lehet ilyen egyszerű elvekkel megoldani...

Tiszteletben tartom mások létezését. Csak hagyjanak engem (és a Szeretteim) békén. :) Mindenki Sorsa egyéni beteljesülését keresi. (Nu nem a pálmalevelekben megírt sorsokról beszélek;) És az irigységnek is meg van a maga háttérsztorija. Egyszerűen mind szeretnénk elismertek, sikeresek és persze boldogok lenni. Talán Platón abban nem tévedett, hogy gyengék vagyunk és vágyunk mások társaságára ahhoz, hogy megerősítse az önbizalmunk, létezésünket pedig igazolja. És persze a saját leképezéseink a világról befolyásolják cselekedeteinket is.

Piaget azt monda, a gyermekek miniatűr tudósok, akik kísérleteket végeznek a világ dolgairól, hogy jobban megértsék azt, ami körülveszi őket. Sémákat gyártanak, de könnyen elvetik vagy felülírják, ha valami újjal találkoznak. Én azt mondom, a felnőttek is hasonlóképpen cselekszenek. Mint a gyerekek, vizslatjuk a világot, csak mi az emberi kapcsolatokon keresztül tanulunk.

Szóval így most bátran azt írhatom, hálás vagyok Neked, kedves egykori "színjátszó-vezető" társam! Mégpedig azért, mert tükröt tartottál elém! A végső cél pedig tökéletessé válni és továbblépni, ehhez elengedhetetlen a folyamatos önismereti fejlesztés. (Bár egyesek meg vannak arról győződve, hogy én már most is tökéletes vagyok, vagy inkább, hogy annak tartom magam. Csak egyszerűen magasra tettem a lécet magammal szemben. Ennyi a nagy titok.)

És még valami. Ha vennénk a fáradtságot, hogy igazán megismerjük egymást, akkor nem lennének konfliktusok. Ha nem a saját világunkból indulnánk ki, hanem empatikusan belehelyezkednénk mások világába, akkor sem lennének konfliktusok.

Kezdek leszokni a konfliktus-szociológiáról... :P

Vámpírok Bálja

Nyáron néztük meg a Magyar Színházban. Ahogy az épületbe léptünk, a világításnak köszönhetően minden vörös színben úszott. Antiknak látszó csillárok lógtak alá, az emeleten pedig puha, vörös bársony fotelek és kanapék sorakoztak. Az asztalokon gyertyatartók álltak, egy ódon kastély hangulatát próbálták sugallni.

Aztán a függöny felment és a varázslat megkezdődött. A színészek tökéletes alakítást nyújtottak. Egyházi Gézába pedig menthetetlenül -plátóian -  beleszerettem! Vagy inkább von Krolock grófba... Oh... Egy igazi lovag, akire titkon minden nő vágyik. Leszámítva azt az apróságot, hogy a csókja halálos... 

Ilyenkor télen könnyebben elmerülök a képzelet világában. Odakint sötét van, szörnyek járnak. A hideg megszabja mozgástered, bezár a négy fal közé. Marad a könyvek nyújtotta szórakozás, ami persze nem rossz. Sőt... 

Ilyenkor télen a vámpírok is bátrabban mászkálnak az utcákon. És a vámpír csak oda megy, ahova meghívják...

Csillaglány, készülj!

Vízkereszt, vagy amit akartok - orosz változat

Oroszországban ma is karácsony van. Ortodox keresztények, vízkeresztkor tartják a Szentestét (háhá-születésnapomat egész Oroszország ünnepli ;) Sőt, valójában ott ma még "2010." van.

Anyukám most is az orosz adót nézi, így tartja karban nyelvtudását. Ezen a csatornán szinte mindig buliznak. Alig adnak filmet, híradót, inkább az ünneplés jellemző rájuk. A problémákat szőnyeg alá seprik, csini-bini show-kat gyártanak, az amcsik is leirigyelhetik ezt a töménytelen giccset. Azért a dalok jók. Szép az orosz nyelv! Kár, hogy nem tanultam meg. Na jó, azért a [pasziba] szót ismerem. Meg persze a [nu pagagyit].

Az orosz emberek szeretnek vigadni. És igazuk van, miért búslakodjanak, hiszen a problémákon depresszióval nem tudnak segíteni. Amikor a Nagypapámat Sztálin bácsi elküldte nyaralni Szibériába, akkor is az orosz emberek segítettek neki túlélni. Megosztották vele azt, amijük volt. Azt a kevéske fekete kenyeret és egyéb soványka ételüket, no meg a vodkát. Az sosem fogyott el. A hideg ellen pedig meleg bundát és csizmát, a fejre pedig azt a szőrmés izét - amit a szocializmusban a magyar rendőrök is viseltek télen - kapott. Hét évig volt Szibériában a Nagypapám. Aztán Sztálin megpurcant és amnesztiát kapott.

És mindezt azért kellett elviselnie, mert magyar nemesnek született.

Amikor történelmi kérdésekről futtattunk eszmecserét, mindig fenn akadok azon, hogyan engedhette bárki is a kommunizmus elterjedését? Hát nem arról szólt az utópisztikus elképzelés, hogy mindenki boldog lesz, mindenki megérkezik Kánaánba? A valóságban tömegek haltak meg, a nép éhezett, nem volt semmi, csak rettentően nagy államadósság és képmutatás a külföldnek. Mára mi változott? A hidegháborút lezárták (bár 2003/4-ben volt egy kisebb elhidegülés Nyugat és a FÁK között). De az emberek éheznek, Oroszország nagyon szegény. Pedig a Természet elkényezteti őket ásványkincsekkel. Persze bizonyos réteg - P és köre - gazdag, nagyon gazdag, de ez egy roppant szűk kaszt.

Hihetetlen, húsz év telt el a rendszerváltás óta, és az orosz adó - amiről a bejegyzés elején írtam - mindent igyekszik elfelejtetni az emberekkel ezekkel a vidám műsorokkal.

Cirkusz a népnek.

Nekrológ egy Angyalról

Era hétfőn elment. Beteg volt, az orvosok sem igen tudták, mi lehet a baja. Küldözgették egyik rendelőből a másik kórházba, egyik vizsgálatról a másikra. Aztán úgy döntöttek, megnézik belülről is, mi lehet az a valami...

Erát a főiskolán ismertem meg, igazi Napsugár jelenség volt, ahova ment, ott mosolyt és jókedvet fakasztott. Legtöbb alkalmunk beszélgetésre népi hímzés órán adatott, hiszen akkor lehetőség volt kötetlenül csevegni és közben csodálatos, színes mintákat varázsolni az egyszerű, fehér vászonra. Gyönyörűen hímzett, alkotott, műveiben tovább él a Lelke.

Nem ismertük egymást közelről, csupán néhányszor csevegtünk, köszöntünk egymásnak a folyosón, vagy ha a vonatállomástól jövet-menet szembetalálkoztunk. A diploma után meg mindenki ment a maga életútján tovább.

Egy hónappal ezelőtt adott hírt betegségéről iwiw-en. Nem gondoltam volna, hogy komoly a dolog, hiszen az orvostudomány egyre több és nagyobb csodára képes. Rendszeresen beszámolt betegsége mozzanatairól, vizsgálatokról, eredményekről. Mindig vidáman, sok-sok mosolygós fejecskével és töretlen Hittel, Reménnyel. Aztán mielőtt bevonult a kórházba "utoljára hírt adott Magáról". Így köszönt el, és most, amikor visszaolvasom azt a bejegyzést, olyan érzésem van, mintha tényleg búcsút vett tőlünk. Nem értem, nem tudom felfogni, mi történhetett. Nem tudom felfogni, hogy már nincs többé. Dacára annak, hogy régen nem találkoztunk, mélyen érintett távozása. Ennyire mulandó lenne az emberi lét?

Ha visszagondolok rá, mindig látom, ahogy mosolyog, és érzem, ahogy az életszeretet árad belőle. 

Előttünk állt az élet, de gyászba borult a szív. Era felköltözött a Mennyországba.

Születésnapomra

A számomra tökéletes születésnap kelléke a Szamos marcipán torta... Nyammmmmmmmmm....
(A mókus Téged figyel...)

Szeretem a munkám!

Mai vizsga teljesítve! (jeles... :D)

Délután bementem a munkahelyemre, elkészítettem a tavalyi évről a jelentésem. Ezzel valamiért megleptem néhány kollégámat, mert nem számítottak rá. Pedig csak egyszerűen semmit sem szeretek halogatni. A jelentésem elfogadták, májusig meg van időm elkészíteni a közhasznúsági jelentést. Egyre több gyakorlatra teszek szert, egyre többet látok a munka világából, miközben még mindig van lehetőségem egyetemre járni!

Hát mi ez, ha nem a földi Mennyország?

És hát persze a Szerelem! Ez teszi tökéletessé, teljessé.

Az a legjobb az egészben, hogy még mindig itt van! Az az érzés, hogy jó hogy vagy és azt akarom hogy legyél! Nem birtokol, nem követel, csak szeret. Sallangok nélkül... Harmónia.

Következő vizsga: január 13. Közgáz és ha minden jól megy, akkor a HR-t is bevállalom.

Holnap vizsga... jeh

És persze ahelyett, hogy az I. világháború utáni jóléti törekvéseket tanulmányoznám, inkább blogot írok... Jellemző, beléptem a Dody által csak "nyühögési fázisnak" titulált időtérbe. Mostantól indul a nagy hajrá, a nyafi, miért nincs még egy napom, és oh, bárcsak elkezdtem volna korábban készülni. De nem így történt, és most itt vagyok félkész felkészültséggel.

A következő vizsgám aztán csak 13-án lesz, de kőkemény, mint ahogy a közgáz is 20-án, emellett eltörpül két szóbeli... :S nehéz a bányászok élete.

Újabb biléta: "vizsgaidőszak". Ezen fémjelzésű írásokért sem most, sem a későbbiekben nem vállalok felelősséget :P

Holnap társadalompolitikai tervezés és politikaalkotás lesz. Nem, nem vészes, sok az átfedés a szocpollal, amire azért becsületesebben készültem, mint most - a tegnapi ANK elvette az életkedvem, legalábbis a tanulástól.... Na egyébként persze biztos helytállok, csak már az kérdéses, milyen eredménnyel. Mert ha belehúzok olyasmibe, amiről csak halvány lila fogalmam van, akkor nyilván nem szerepelek fényesen. Amúgy meg nem szeretek szóbelizni. Az írásbeli jobb. Bár ez sem örök érvényű kijelentés.

A szobában Hugi is tanul, bár az előbb repült keresztül a munkajog jegyzete a légtéren.Nagyon egysíkúan telt a napom, időutazást tettem a különböző ókori államok társadalompolitikai megközelítésében - a kínaiak egészen normálisak voltak Mao előtt - és egyre mélyebbre ástam az emberi lét kérdéskörét boncolgatva. Legjobban egyébként Arisztotelész állam megközelítése tetszett. (Platónét azért vettem el, mert élből gyengének tartja az emberiséget, és ezen gyengeségre vezeti vissza azt, hogy az emberek állami formába, közösségekbe szerveződnek. És Ő? Ő talán nem volt az állam részese? Persze valamit tompított ezen álláspontján öregségére, de nálam akkor is elásta magát. Hát ennyit Rólad, Platónkám!) Arisztotelész szerint az emberek természetes hajlama, hogy az emberek a közösségek felé fordulnak. És hát itt van a kutya jelen esetünkben elásva! A XXI. századra kihaltak a hagyományos közösségek. Jó, mondhatod és mi van a Családdal, mint a társadalom alappillérével? De nézzünk szét magunk körül és számoljuk össze hány olyan családot ismerünk, ahol papa-mama-gyerekek együtt vannak? Sajnos keveset. Túlságosan elfordultunk a hagyományainktól, a természettől, a Családtól és az individualista önmegvalósítás eszményében elmagányosodunk. Ki a boldog? Az, aki megvalósítja az álmait bármi áron, de magányosa marad, vagy az, aki kisebb-nagyobb áldozatokkal valósítja meg az álmait de a Családdal....

folyt. köv.

Új Évad

És hát elérkezett az első Corvinus-os vizsgaidőszak! Csendben kúszott az életembe, még Karácsony előtt. Eddig még túléltem minden próbatételt számomra elfogadható eredménnyel (értsd: jeles... :P Dody kedvéért...) A mai vizsga alatt azonban rezeg a léc. Szabadon választott tárgy: aktuális nemzetközi kérdések. Még gólyatáborban - mert ugye lerugdaltuk magunkat Tatára - volt egy előadás az afganisztáni helyzetről. Nagyon érdekes volt, magával ragadott minket az előadó lehengerlő stílusa, így szeptemberben felvettük a tárgyat.

És meglehet, ez a döntésünk vizsgaidőszak végére 9 000 forintba fog fájni... (nem teljesített tárgy: 3 000 HUF/kredit...)

Nu, ennyit károgásról. Az ANK mellett szól, hogy kinyílt a szemünk a világra. Csak kár, hogy vizsgával rontották el az élményünket... Képzeletbeli utazást tettünk Keletről Nyugatra, hosszasan időztünk az afgán-iráni-iraki góc ponton Pakisztán érintésével, természetesen Szomália sem maradt ki. Kína felfedte "Gyöngysor" stratégiáját, az EU pedig a roma-politikáját. A NATO is mesélt az új egyezményéről, miközben Oroszország továbbra is csak álmodozhat tagságról. Obama bukott az időközi választásokon, Brazília viszont szárnyal GDP-ben. Mexikóban nem életbiztosítás az élet, a helyiek szerint "Bagdadban biztonságosabb". Szóval izgalmas utazás volt.

Ma tárgyfelvétel is volt. Bosszantó, hogy minden félévben muszáj felvenni egy szabadon választható tárgyat ahhoz, hogy meglegyen a 30 kredit...

Az Óévben új családtag költözött hozzánk: Benjamin Franklin reinkarnációja egy teknős képében. (Bár még mindig nem eldöntött, hogy fiú-e vagy lány.) Naphosszat azon töri a fejét, hogyan hozhat létre egy független Teknős államot, ahol a fű mindig zöld, kákics, lóhere és tyúkhúr borítja, salátaföld a villanegyed és a Nap mindig melegen tűz. Mivel a gondolkodás mindig elfárasztja, ezért sokat alszik és eszik és... hát igen, a kiválasztó szervrendszerre is jól működik. Látnotok kellene, ahogy a salátalevelekkel birkózik: mint a buldózer megy előre: ham. ham. ham... nem látom, mikor vesz levegőt két harapás között... no igen, csak szuperlatívuszokban tudok írni róla.

Szuszi komolyan féltékeny a csöppnyi jövevényre. A múltkor is bemászott a tekváriumba Franky Baby mellé. Nagyon érdekes megfigyelni, ahogy a két különböző fejlettségi szinten álló állat(ka) hogyan próbálja megfejteni a másik létezésének mivoltát.

Nu, mai állatsztorikról ennyit. Folytatása nem biztos, hogy következik ;)

Tavaszias Ősz

Egészen elkényeztet engem az idő. (Elég individualista hozzáállás azt feltételezni, hogy miattam szép az évszak.) Nem tudok betelni vele, ahogy kinézek az ablakon és ragyogó napsütés örvendezteti Lelkem. Idén az Ősz csodálatos színekben pompázik az udvarban. 

Íme néhány felvétel, melyek megörökítették a vadszőlő búcsúját.

Séta a múltba

A mai nap a nosztalgiáé - holnap lesz két éve már, hogy Oszlóba indultam. Az imént olvastam vissza az akkoriban íródott blogbejegyzéseket. Fura, egy másik világ, mintha az akkori valóság mára már csak emlékké szelídült volna. Az idő olyan itthon, mint akkor volt a norvég fővárosban. Folyton folyvást csalogat a természet, hogy sétát tegyünk az Ősz balzsamosan hűvös érintésében. Közben félek, hogy ez a szép idős kényeztetés már nem tart sokáig és beköszönt a Tél, a kopárság, a csontig hatoló hideg. Bár a havon végigsikló napfény is csodálatos látvány, miközben a Jegenyefa árnyéka megnyúltan fedi be a tájat. (Akkor sem bocsátom meg, hogy a Füvész Kertben kivágták a kedvenc fámat!)

Megyek, reggelizem. Felkészülök a mai napra. :) ez egy kurta bejegyzésre sikeredett...

Okber

Csodálatosan süt a Nap! A vadszőlőnk már bíborban pompáznak, bár Lelkemet szorongatja a búcsú, lassan minden levél lehullik és a Természet itt is álomba szenderül. Váratlan utazást nézek, a múlt heti etap részeit pörgetem.

Lassan megérkeznek az első zh-k időszaka, a hónap végén lehet majd szurkolni :) Ma is tanulni fogok. 

Tegnap Katáéknál voltunk ebédre hivatalosak, amolyan "Isten hozott itthon!" alkalomból. Nagyon finom volt a hagymaleves és a párolt husi, nyami! :) 

Pénteken kirándultunk Péterrel az őszi napsütésben a Hármashatár-hegy környékén. Kicsit tévelyegtünk, sokat gyalogoltunk, hegyek között kószáltunk.

Közérdekű közlemény: az idei sütiparty október 30.-án lesz! Meghívókat már kiküldtem, kérlek VÁLASZOLJATOK!!!

És kisütött a Nap

Egy újabb csodálatos péntek, egy keményen végigdolgozott hét után megpihenünk. Legalábbis így lenne, ha nem éreznék kényszert az őszi nagytakarításra. Még van egy kis elintéznivalóm, aztán pedig jöhet a teljes kipucolás. Pókok, porcicák, reszkessetek! (Lehet jönni segíteni :D)

A minap rátaláltam egy oldalra. Előzőélet kalkulátor. Már maga az elnevezés is áltudományos (mi mást várhatnánk egy egzakt tartalmú oldaltól? :P) Mégis mi alapján számolja ki, hogy ki voltam? Na de a kíváncsiságom erősebb volt a racionális énemnél (mint úgy általában, ezért vagyok annyira szkeptikus) és bepötyögtem a születési dátumom. (Hah, már itt gyanakodni kell, hiszen hány meg hány ember született azon a napon, mint én? Egyről biztosan tudok, Franciskával Édesanyáink egy szobában voltak. Én délben, ő pedig 10kor született - asszem este, de erre nem emlékszem pontosan, lekötött a születés körüli trauma feldolgozása :))

E világra jöttöm időpontja pedig megmutatta egy lehetséges alterénem a múltból. Miszerint: XI. századi Németországban éltem (hol volt akkor még az egységes Germánia?), férfiként, magányosan, szerzetesként. Mérhetetlen tudásszomjjal voltam megáldva, mindent tudni akartam, kérdeztem és válaszokat kerestem. Ez utóbbi mostani életemre is igaz. De ez alapvetően a születésem dátumából is levezethető, hiszen azt mondják, a bakok már csak ilyenek... Mindenesetre megkaptam mostani életem feladatát is: segítsek a nálam szerencsétlenebbeknek is. Nah itt felhorkantam! Én nem vagyok szerencsétlen! Ezt kikérem magamnak! Igaz, hogy nem vagyok földi anyagi értelmebe véve gazdag, de ha azt mérjük, mennyi Szeretet vesz körül, akkor a felső tízezerbe tartozom. És nem-e ez az az örökség, amit az a Jézus nevű fickó hagyott ránk?

Nagyon érdekes, h tőlem függetlenül Anyukám is pont ezt mondta reggel. Bár most folyton fáj a foga, de ettől még boldog. Bármilyen furcsán is hangzik. Tudjátok, sok ember várja a nagy boldogságot, miközben az már rég ott van körülötte. Csak valahogy vakká tett minket a pénz hamis istene.

Egyébként ide kattintva Ti is röhöghettek. (Jaj de gonosz vagyok már megint...)

Szerdán Dr. Kopp Máriának volt könyvbemutatója. Bár ez a mű nem tőle származik, hanem Róla szól. A kötet a Titoknyitogató sorozat része, mely' olyan SOTE orvosokat, kutatókat mutat be, akik nagyon-nagyon sokat tettek le az asztalra, vitték hírül Hazánk hírét a nemzetközi tudományos világban és nem utolsósorban, adtak a Magyar Társadalomnak. A könyv mellett filmet is forgattak, interjút készítettek, kötetlenül beszélgettek arról, mi is vezeti a nagy koponyákat életpályájukon. Nagyon megfogott, amit Mária mondott a hitről. Mi, emberek egy magasabb transzcendencia részei vagyunk...

Rule the world

Tudjátok, hogy alapvetően álmodozó típus vagyok és könnyen szárnyra pattan fantáziám. Ma éppen itthon maradok, mert még taknyos vagyok, 2kor lesz egy találkozóm a SOTE-n munkaügyben. Már mindenki elment munkába/suliba, egyedül maradtam a Cicákkal, bár ők meg alszanak ebben a ramaty időben. Hogy felvidítsam lelkem, a Csillagport tettem be a DVD-lejátszóba, egyszerűen oda vagyok érte. Nem csak a történet miatt. Amikor a második kiállításom rendeztük meg, Dody tartotta a megnyitó beszédet, ami nagyon fontos volt számomra. Végtére is jól sikerült az esemény, feltöltött a dolog (nomeg a vendégkönyvemben hagyott kedves üzenetek is). A megnyitó után Dodyval megnéztük az akkor épp moziba került Csillagport, az utolsó előadás volt aznap. Bár szegény Dody kevésbé élvezte, mint én... Mindenesetre azzal akkor megkoronázta a napom. :) 

No igen, munka (ha már az első bekezdésben már említést tettem róla). Most éppen a megszokott feladatok mellett egy új meló is képben van, ami szintén nagy kihívás, de jó. Ez ügyben lesz a megbeszélés délután. Aztán pedig irány Pápa. Detti kislányának lesz keresztelője, annyira cuki ruhát sikerült vásárolnom Lilikének! Cicás, természetesen :).

Épp most pottyan le a csillag a földre. Az egész sztoriban a legjobb karakter Shakespeare kapitány :P. Egyébiránt a mai idő kimondottan elvarázsolt, pont ideje lenne a festésnek. Találtam is egy oldalt, ahonnan könnyen modellezhetek alakokat. Mostanában eléggé elhanyagoltam a rajzolást, csak a gólyatáborban bontakoztattam ki megkopott képességem egy zászló megfestésének erejéig.

Oh, igen, túl vagyunk az első egyetemi héten, lógáson... Utóbbi abszolút véletlenül alakult. Tegnap elszámoltam az időm a délutáni órámmal kapcsolatban... Így lemaradtam a módszertanról... Nagy-nagy bánatomra... :D Az első tapasztalataim alapján két-három olyan tárgyam van, amiből a kettes a cél... :D Bele kell még rázódni a Corvinusos létbe...

Csodálatos a világ, azért is szép az élet!

Egy hosszú hét feltehetően hosszú krónikája

Gólyatábor: pipa. :D

Másra számítottam, ám így kellemesen csalódtam. Tata, imádom!!! A tó olyan csodálatos! Nem épült ki, csupán a nyugati partján magaslik néhány épület, köztük az egykori Eszterházy-kastély is. (Amihez kétszer is megpróbáltunk eljutni, de mindakétszer lekapcsoltak minket :D) A tó vize morcosan hullámzott az állandó esőben, az ég folyamatosan ontotta könnyét. Ami azért is érintett kellemetlenül, mert sem esernyőm, sem kapucnim sem volt. De a cuki kis pillangós kendőm igen :). 

A társaság szimpatikus volt, a teljes szoc.-szocpol csapatból 10en képviseltük magunkat stabilan, ebből hárman szocpolosok. Az első nap még ismerkedéssel telt, második nap meg már jó volt abból a szempontból, hogy sok-sok emberkével beszélgettem az Életről, a Világról és hasonló dolgokról. Ez már hiányzott, kicsit a Bujutsus időkre emlékeztetett. A zene sem volt rossz, a csoportunk együtt is táncolt :) Az elemzők között is elvegyültem kicsit, az egyik, vagy éppen az egyetlen lány nagyon finom koktéllal kínált. 

Persze voltak feladatok is, amik vállalhatóak voltak. A tábor előtt olyan vízióim voltak... ejha... :D

Szóval, sikerült felvenni a corvinusos identitást. Legalábbis momentán így érzem, főleg, hogy ma másfél órás sorban állás után megkaptam a diákom is. (Dodynak kiemelt info ez :) büszke lehetsz rám... aztán majd csak bent kell maradni, igaz?)

Érdekes tárgyaink lesznek, van, amit várok, van, amiről szívesen lemondanék.

Most megyek, mert még Krokodil Dundee éppen most érkezik meg. 2,5 év... Most minden olyan tökéletes.

Váratlan utazás

Nem tehetek róla, egyszerűen imádom. Akárhányszor adják a TV-ben, számomra sosem unalmas. Tanulságos kedves kis történetek láncolata emberi kapcsolatokról, a Szív kifürkészhetetlen titkairól. Az ember Lelke vágyat érez ahhoz, hogy Avonlea-be költözzön. Nyílván hiányozna az internet, meg korunk " kényelmes" találmányai, de a régi világ romlatlan értékei mind ott lenne körülöttem. 

Ez a mostani idő határozottan Oszlót idézi. Imádom. :)

Szeptember 1.

Kata épségben megérkezett Edirnébe (Törökország legnyugatibb települése.) Az Egyetem oly' rengeteg karból áll, hogy szinte önálló város a városban. (Azaz mellett.) Mindig mondom, hogy minden hallgatónak legalább egyszer el kell mennie külföldre tanulnia, világot és kultúrát látnia. Több lesz tőle, kinyílik a látóköre és szélesebb nézőpontra tesz szert.

Terveim között szerepelt tegnap a posztolás, el akartam köszönni virtuálisan is Augusztustól, de végül annyit tököltem mással, hogy este már túl nyűgös voltam hozzá. Így múlnak el tétlenül, írás nélkül napjaim, ahelyett, hogy történeteim elmesélném olybá' tűnik, magammal viszem őket a sírba. (Ennyire lusta lennék?) 

Mostanában csak nézem, ahogy a napok csendben követik egymást, mintha kivülálló lennék ebben a világban. Itt, ahol minden, de minden olyan idegennek hat. Valami már rég elveszett belőle, tán gyerekkoromban volt utoljára, vagy csak a kislányos illúziók váltak valósággá. Talán.