Én is attól tartok...

...napok óta pesszimista vagyok. Sajnos nem látom az Ország jövőjét, nem, mintha jós lennék, csak szimplán boszorkány...

Viccet félre téve, talán azt kell megérnem, egy sötét, borongós napon, hogy Magyarország nincs többé, vagy ha van is, az is csak árnyéka önmagának. Mitöbb, már most sem az, mi régen volt. Nem mondom, hogy már a teljes pusztulás köszöntött ránk, de nagyon is úgy tűnik, hogy halálra itéltetett. Nincs jó megoldás, bárhogy is lesz, az jót nem hozhat. Legfeljebb csak enyhíthet. De már soha semmi nem lesz olyan, mint régen, egyszer, amikor még Aranykor volt Hazánkban is. (azaz nem az elmúlt sok száz évben...) Talán - ha optimista akarok lenni, akkor azt mondom, talán a gyermekeim gyermekeinek az utódainak a leszármazottainak távoli rokonai újra Magyarországon élhetnek majd. És akkor ezzel a kijelentéssel már optimista voltam... Hova tünsz, Szeretett Hazám? Miért hagynak pusztulni Téged? Mit tehetnénk Érted? Talán kevesek vagyunk egy egész nép megmozdításához. (pedig Dody anno kinevezett a "Nemzet totális mozgósításáért és harcba állításáért felelős tárca nélküli miniszternek".) Csupán annyit tehetünk, hogy ami erőnkből telik, azt meglépjük, és töretlen Hittel és Szeretettel állunk fel Nemzeti Lobogónk mellé. Emberek, rajtunk áll, hogy miként cselekszünk. De figyelmeztetek mindenkit: ésszel lépj!

Pár lépés a végtelen...

Egy gyönyörű Barátság születésének lehetek szemtanúja az AVKF falain belül. Szereplői két olyan évfolyamtársam, akik mindketten Rokonlelkeim. Sokan mondják, hogy nem létezhet barátság fiú és lány között. Ennek megcáfolására tudnék példákat felhozni, de a Barátaim nem azért vannak, hogy tanúlságvégezetű mesék szereplői legyenek. Bár, ahogy tartja a szólás, mindenki jó valamire, ha másnak nem is, hát elrettentő példának... : )

Tegnap Balázs hazakisért edzés után. Közben jót csevegtünk, már rég nem kerítettünk erre sort. A város utcáin most nyugalom honolt. Az emberek többsége fejüket elfordítva az eseményektől a maguk dolga után rohannak. Néhány évfolyamtársamon látom, hogy mennyire nincsenek tisztában az Élet dolgaival. Sokukat egyáltalán nem érdekli az, ami hétfőn történt. Amíg közvetlenül nem fenyegeti őket a "veszély", addig nem is nagyon tesznek keresztbe semmit, még azt a bizonyos szalmaszálat sem. Persze, ezért nem okolom őket, hiszen csak azt teszik, amit tudásuk és meggyöződésük diktál. Azaz, élik az életüket, elzárkózva mindentől, a valóságban. Nem baj, azért vagyunk egy páran, akik hisznek egy szebb világban... Talán minket hívnak idealistának. És ha az vagyok? Ez van, ezt kell szeretni. Hinni jó, főleg, ha ezzel világot építhetünk. Persze, az már más kérdés, hogy az a világ hol van... Nolasyn Krónikái pont erről adnak hírt, csak a sorok között kell olvasnod, és ott megtalálod, kedves Barátom, ki e sorokat faod szemeiddel. De ha kéred, akkor pontos leírást adok róla.

Ébredj fel, Kiscsillag!

Ma egy körül értem haza, a Macskáimon kívül senki nem volt itthon. Elterültem az ágyamon, és hallgattam a Csendet. Azon ritka pillnatok egyike adatott meg ma nekem, ami nem túl sűrűn esik meg: egyedül lehettem itthon. : ) Néha kell egy kis magány, hogy az ember álmodozhasson, vagy csak egyszerűen örüljön a puszta Létnek. Alapjábavéve szükségem van a nyüzsgésre, csak néha jól esik a Csend társasága is. Odakint süt a Nap - ez fontos számomra, noha a felhőket is szeretem elnézni, ahogy méltóságteljesen átvonulnak az égen. Még a vadszőlő is zöldell a falakon, van már, amelyik bíborba borult, akad olyan is, ami meg már lehullott. Gyönyörű Ősz köszöntött ránk. Noha ma reggel, amikor a 6:55-ös zónázó vonathoz siettem, még sötét volt, és hideg... De ennek ellenére is csodaszép az idő. Vác meg elbüvőlő. Reggel még bementem a kedvenc cukrászdámba, de áramszünet volt, így forrócsokit nem kaptam, csak fözőtt csoki kockát-ami egy süti-féle, és igen finom. Egyébként, ha bárki az Olvasóim közül Vácott jár, ajánlom a kedvenc kis cukrászdámat. Nem nagy, a piac mögött bújik meg, alig észrevehetően. De egész nagy kínálata van, sőt, többnyire a bőség zavara lép fel, amikor a sütis-pult előtt állok, és döntenem kell(ene). Ám ismerem gyomrom űrtartalmát, és bármennyire is szívesen tömném magamba a több fajta-féle, szem-szájnak ingere tipusú sütiket, nem bírnék el velük...

Mennem kell, később még visszanézek. Ez nem üres fenyegetés... És akkor befejezem szeleburdi gondolataimat. : )

Könnyek a szélben

Méltatlan, ami ebben az országban zajlik. Hova vezet mindez? Noha megfogadtam, hogy nem fogok politikát belevinni a blogomba, de ezt már nem bírom megállni, hogy ne kommentáljam.

Gumitöltények, könnygránát, vízágyú. Ez a receptje a randalínozó embertömegek hathatós szétoszlatására a Magyar Rendörségnek. De miért kell ezt alkalmazni a békésen utcán sétálgatós, '56-ra megemlékezős emberek ellen? Mi volt a bűnük? Csupán annyi, hogy szívükben a Szeretet Lángjával méltó körülmények között akartak megemlékezni azokról a Hősökról, akik Reményt adtak, miszerint a Szabadság nem pusztán illúzió, és vágyálom... Bár most az az érzésem, hogy nagyobb szükségünk van bárminemű Csodára, mint akkor. Noha a Külföld tisztán látja, hogy mi zajlik meggyötört Hazánkban, ám beleavatkozni nem tudnak a mi belügyeinkbe. Röhög rajtunk a Világ... Nem először, és nem is utoljára. És amennyire birka nép a Magyar, most is csak hagyja. Senki ne várjon változást, ne reménykedjen Gyurcsány lemondásában. Nem fog semmi sem változni. Csak több sebesült lesz, és talán köztük halottak is. Zokog a szívem, hogy látom Nemzetem pusztulását. Egy olyan Vezető kell, aki nem csak beszél, hanem tesz, és hisznek neki a népek. (Az én tarsolyomban sajnos nincs ilyen.) Hogy mi lenne a megoldás? Erre a választ ne Tőlem várjátok. Én csak egy vékonyka hang vagyok, akit elnyom a tömeg és a könnygránátok zaja.

Ahol a múlt és a jelen összeforr a jövő tükrében

Ma Délegyházán voltunk lenn, nyílt fekete-öves edzésen. Nem értem, miért paráztam annyit, nem volt semmi olyasmi, ami felzakklatta volna kicsiny lelkivilágomat. Azaz nem kellett kiállnom, hogy megmutassam technikai "nem-tudásom" : ). Még sokat kell gyakorolnom, főleg a Kardrántásra kell ráállnom, mert... Nos, inkább nem kezdem el ecsetelni.

Ez a nap úgy kezdődött, hogy Szandival korahajnalban elindultunk -mivel tegnap Nálunk aludt, így együtt mehettünk, mint, ahogy táborba indulás előtt is. : ) A Kőkin szálltunk fel a vonatra, ami Dunavarsányig repített minket. Onnan gyalog nekivágtunk a Délegyháza felé vezető útnak, a Nomád camping-be. Útközben kocsival felszedett minket a Sallai Géza, és megbeszéltük, hogy nem haragszik rám, és nem bántottam meg semmivel... : ) Aztám megérkeztünk "szenvedéseink szinterére", a táborhelyre... Vegyes érzelmek törtek rám, ahogy újra láttam a partot, a tavat, a Torit, a büfét, és a többi épületet, és helyet, ami ott van, és hozzá tartozik a táborhoz. Nem túl precíz a megfogalmazásom, a lényeg az, hogy egyáltalán nem éreztem magam rosszul, sőt, boldog voltam, hogy viszontláthattam a szívemnek oly' kedves táborhelyet.

11 körül konyhaszolgálatra lettünk fogva, Szandival, Danival, Enivel, a Hajdú Laci irányítása alatt. Hagymát pucoltam, aprítottam-türelemmel megtanították nekem-, és alaposan meg is könnyeztem. De finom lett a csilis bab...! (az éhség minden étel ízét feljavítja) Került bele minden, természetesen az a hüvelyes növény, amiről az étel a nevét kapta, kukorica, paprika, és valami piros színű lötyi. A fözöcskézés után/közben egy kis edzés, és párbaj következett, Krecsmarik Zsuzsival kerültem szembe. Aztán a "Nagyok" gyékényt vágták, András kenshin egy égő gyékénnyel bánt el. Aztán az idő elrepült és már 5 óra lett. A társaság jóízűen elfogyasztotta az ételt- senki nem panaszkodott. Majd Gönyével lenéztünk a tópartra, és leültünk egy kicsit nosztalgiázni... : ) Végül csak fél 9 körül értünk haza, mert Csizi - az egyik barnaöves - megígérte, hogy elhoz minket Pestre, de még el kellett mennie valahova. Fél nyolcig vártunk rá, miközben a feketék már javában buliztak, ezért mi Gönyével jobbnak láttuk sétálni és tüzet őrízni menni... A naplemente páratlan és leírhatatlan színekkel szolgált, ahogy a lila és a rózsaszin színárnyalataiban pompázott a felhők közt. A tó sima víze visszatükrözte a fényeket, az egész olybá tünt, mintha egy Munkácsy-festmény lett volna. Úszni most nem mentünk Gönyével... Nem volt fürdőruhánk. : )

Nagyon "furcsa" volt visszontlátni a campinget. Most mindenhol az Ősz jelei mutatkoztak, falevelek borították azt az utat is, amit napjában többször is megjárunk edzések előtt, és után. (jót csoszogtunk benne most) A mosdóban változatlan pók-helyzetek uralkodtak. A partról meg eltüntek a padok.

Délegyháza az a hely, ahol a múlt és a jelen összeforr, és a jövő minden lehetősége ott lebeg. Csak az tudja értékelni azt a nyugalmat, aki nem fél kitárni Lelkét, és befogadni mindazt, amit ott kapunk. Csak az tudja megérteni, miről beszélek, aki átéli.

Közvéleménykutatás

Három teljes napja már, hogy mérni tudom a blog nézettségét. És mivel iszonyat kíváncsi vagyok - elvégre nőnek születtem - szeretném tudni, hogy kik azok az emberek, akik megtisztelnek azzal, hogy gondolataimat olvassák. Bátran lehet nekem írni emilt (ninares@citromail.hu), vagy wiwen üzenetet. Mindenkinek válaszolni fogok. Bármilyen kritikát szívesen fogadok-lehet nemtetszést kifejező is, és szólhat a levél régebbi írásaimról is. Egyébként, a napi olvasottságom átlagosan 10 fő. Nagyon örülök, és nagyon köszönöm!!! A google is kidobja Nolasyn Krónikáit, ha valaki rákeres a "gólyák esküjére", akkor megtalálja, a negyedik helyen.

Ma megjártuk az Ikeát. Új ágyunk lesz, mert a régiek kiszolgálták az idejüket. Mindenki vésse eszébe, utálok vásárolni! Ennek tudatában próbáljon meg bárki is megkérni, hogy kisérjem el bárhova is pénzköltési céllal. Csak akkor megyek bármit is venni, ha tudom, mit akarok, és megyek, megveszem, ennyi. Nagyon hisztis tudok lenni, ha már céltalanul kóborlunk az áruk kinálta polcok között.

Holnap megyünk le Délegyházára, nyílt feketeöves edzésre. Gönye szerint, nincs miért aggódnom. Lemegyünk, és edzünk egy jót. Senki nem fog belémkötni, semmi ilyesmire nem kell számítanom... Én hiszek neki, és most nyugodt vagyok. Majd holnap úgyis minden kiderül. Most megyek egy kicsit gyakorolni nunchakuzni. Nagyon szeretem, de van még mit gyakorolnom... Szandi ma nálunk alszik, akárcsak a táborba indulás előtt. Kicsit nosztalgiázni fogunk holnap. Az emlékek, az a rengeteg érzés, ami a bűvkörébe vont a tábor ideje alatt, mintha csak egy másik világba kerültem volna 5 napra...

Költői hitvallás

Minden írói álmokat dédelgető egyed egyszer eljut arra a pontra, hogy szavakba foglalja költői hitvallását. Egyfajta eligazódás gyanánt a világ kis és nagy dolgaiban. Én most érzem úgy, hogy szavakba kell foglalnom a véleményem az Életemről, és azon emberekről, akik igen fontos szerepet töltenek be nálam.

Sokszor gondolkodtam azon, vajon mi az az erő, ami arra motivál, hogy újra és újra történeteket álmodjak, amiket aztán papirra, vagy virtuális formába önthetek. Válasz nem mindig születik, de ha mégis, az akkor annyira ködös, és megfoghatatlan, hogy mire eljön a Hajnal, már csak emlékfoszlányok silány másolata marad meg belőle.

Vannak Dolgok az Életben, amik nélkül nem lenne értelme a Létnek. De ezen említett, és most még csak homályosan megfogalmazott Dolgokról hajlamosak vagyunk mi gyarló emberek megfeledkezni, beleveszve a mindennapok rohanásába. Pedig nem kell több, csak egy pillanatra megállni, és körbekémlelni magunk körül. Most, ebben a percben nézz körbe! Mit látsz? (A monitor villodzó fénye nem számít...) Talán van egy ablak a gép mellett, vagy valahol, a szobában ahol most, ebben a percben tartozkódol. Sétálj oda, és nézz ki, az ablakon túlra, ami egy másik világot rejt, elszeparálva Tőled. Lehet, hogy csak egy tűzfalat fogsz látni, amit lehet, hogy vadszőlő nőtt körbe úgy, ahogy azt a futónövények márcsak tenni szokták. Vagy, emeld fel tekíntetedet az Égre, lehet, hogy már késő este van, lehet, hogy ragyogó napsütés. Teljesen mindegy, mert hatalmadban áll a Képzeleted segítségével megváltoztatni azt, ébren álmodva. Lehetőséged van dönteni, most, ebben a percben. Mert helyetted, Kedves Kobór Lélek, senki nem fog döntést hozni. Ha valaki más dönti el, mitévő legyél, akkor nem is vagy Önmagad. Csak egy elveszett valami, ami keres valamit. Megfoghatatlan, igaz? Mondtam én az elején, hogy nem lesz könnyű. Nemes feladat megfogalmazni azt, amit szinte lehetetlen. De ne feledd, Életed felett Neked van hatalmad, s nem másnak. Merj élni, mert ezért születtél. Céltalannak tűnik mindez? Minek születtél meg? Hiszen van a Földön hat milliárd ember, köztük csak egy lennél? Nem akarlak elkeseríteni, de Te csak egy vagy a sok közül. De nem akármilyen egy. Belőled csak egyetlen van, megismételhetetlen, leutánozhatatlan, komplett személyiséggel, vágyakkal, tervekkel, élettel. Szóval, senki ne merészeljen nekem azzal jönni, hogy Ő nem számít, mert így-meg-úgy és stb. Ez nem kifogás. És az akadályok, nos azok is csak értünk vannak. Megint egy furcsa gondolat... Hogy lehetne valami értünk, amikor az pont akadályoztatt minket? Viszont, ha nem lenne, akkor kevesebb tapasztalatunk lenne, és akkor talán nehezebben boldogulnánk az útvesztők kinálta lehetőségek között. Lehet, úgy tűnik, egyes embertársaink irigylésre méltóan élnek. Mi lenne az Ő titkuk? Elárulhatom Neked, semmi, ami számodra hasznos lenne. Minden ember külön projekttel rendelkezik, ami az egyiknek bejön, a másiknak nem biztos, hogy jó. Így bátran állíthatom, senkit nem szabad irigyelni elért dolgaiért. Mindenki saját magáért felelős. Bátor szívvel, előre tekíntve lehet csak menni. (ha hátra nézel, s a múltban merengsz, megbotlasz az utadon burjánzó gyökerekben) Még mindig azt mondod, nincs Célod? Gondolj arra, hogy nem véletlen születtél meg. Talán mind egy nagyobb terv részei vagyunk, talán nem. Ezt mindenki maga döntse el. De ha már mindenképp akarsz egy Célt magadnak, szerezz be egy kisállatot, akit gondozni kell, nap, mint nap. (de még egy virág is megteszi :) Ne emészd sose Magad azon, hogy mi volt, ami megtörtént, azon már úgysem tudsz változtatni. (Hacsak nem fedezted fel az időutazás titkát, de akkor feltétlen szólj nekem! Lenne egy-két történelmi esemény, amin szívesen ott lennék, persze, csak mint néző...) Ha Valakivel "bajod" van, állj elé, és mondd el. Még senkit sem ettek meg azért, mert öszínte volt. (Eltekintve azoktól a keresztényektől, akiket anno felfalattak az oroszlánokkal, de szerencsére már a XXI. (?) században élünk... :) Ne feledd, nem tudhatod, hogy meddig élsz, mennyi van hátra, lehet, hogy a következő percben elhagyod ezt a világot, lehet, hogy el sem jutsz a mai blogom végéig -elég hosszúra nyúlt. Élj úgy, ahogy tetszik. Oho, azt mondod erre, az nem ilyen egyszerű. Erre én azt mondom, akkor saját Magad vagy saját Magad akadálya...

Jah, és nevess, sokat, amennyit csak lehet. Az minden búra és bánatra gyógyír.

Dióhéjben ennyi lenne : )

Végül, de nem utoljára: minden, mi itt áll, meglehet tévedés...

Yusaki : )

Szerda óta nem írtam. Ezt már mások is észrevették, és akadt olyan is, aki nem átalott ezt a szememre vetni. Ezt persze teljességgel megértem, hiszen milyen hanyag blogíró vagyok...

Csütörtökön elkisértem Dody-t könyvszponzorszerző útjára. Meghírdetnek egy történelmi versenyt, ami Klebersberg Kúno nevéhez fűződik. Jó érzés volt olyan emberekkel találkozni, aki támogató szeretetükről biztosítják a Jobbikot.

Délután edzésem volt-nem késtem el. Iszonyat jól éreztem magam-noha a Kardozásom még mindig nem olyan, mint lennie kellene, de majd egyszer, nem vagyok kétségbeesve. Jött egy új lány a Csapatba, Luca, aki konduktor-pedagógusnak tanul, most elsőéves, és nagyon jól tud masszírozni. Ez mind hasznos tulajdonság, főleg, ha az ember már most előre tervez a táborra... :)

Pénteken korahajnalban Gönye átjött, és elmentünk Vácra. Sajnos könyvtárismeretre nem tudott beülni, mert a Tanár, hogy is fogalmazzak, igen érdekes személyiség, de amúgy semmi bajom nincs vele. Aztán egészségügyi alapismereten megtekíntettük a Super Size Me-t. Volt egy két rész, amit nem bírtam, de csak azért, mert reggel nekem is rendetlenkedett a gyomrom. Miután visszaértünk a városba, kimentünk Enihez a Hoventára, ami tök jó lett volna, ha nem lettem volna kicsit rosszul, szóval, gyorsan hazajöttünk, én meg ünneprontó voltam... : ( Szombaton sajnos nem tudtam elmenni Eninek a szülinapi összejövetelére, ágyba lettem parancsolva. De elég hamar összeszedtem magam hála az Anyukám és Gönye gondoskodásának.

A szombat a teljes nyugalom jegyében telt. Bosyka átjött kicsit, szerencsére teljesen jól érzi magát, ment bowlingozni a Patikával, szülinapot ünnepeltek.

Vasárnap a Csajaimmal találkoztam. Kitti és Szandi társaságában mentünk ki Pesterzsébetre, szintén szülinapot ünnepelni, ott, ahol régen Szandi is dolgozott McDonalds'-ban. (én még erősen a pénteki Super Size Me, és rosszullétem hatása alatt voltam...) Üveget festettünk, hennáztunk, de csak hennafilctoll volt, ezért hazajöttünk, és feketehennával mindenkinek készítettem mintát. Gönye hazament tanulni, mert kedden ZH-zik. (valami olyasmiből, aminek a megértéséhez az én agysejteim igen kevésnek bizonyulnak. Szombaton kinyomtattuk a könyvet... A Számitásizé alapjai, vagy valami ilyesmi.)

És a Csajokkal megalapítottuk a Yusaki-t : ). De erről most nem írhatok többet... Majd egyszer... Csak a benfennteseknek...

Október 11. : )

Csak úgy telnek a napok, és én azt veszem észre, hogy a vonatsínek metnén már bíborba borul a Természet. A reggeli napsütés cirógatásában még élénkebb színekben pompázik. Csodás látvány, főleg az álmos diákoknak, akik Vác felé száguldanak a kora hajnali órákban.

Ma Családszociológián megintcsak a párkapcsolatokat boncolgattuk, vajon mitől tökéletes, vagy közelít a tökéletesség felé? És mi a biztosíték arra, hogy 35 év után is erős kötelék marad? Erre, és ehhez hasonló kérdésekre keressük a választ, miközben az órűn bemutatott, vagy felhozott mintákon keresztül láthatjuk, hogy mi műkődik, vagy éppen nem.

Nekem nincs okom panaszra... : )

Eljön az a pillanat is, amikor mindenkivel megosztom az órán megszerzett hasznos tapasztalatokat. De már megint sikerült elég kései órában blogírásba kezdeni. Majd egy legközelebbi időpontban.

Ma egyébként a nunchakummal barátkoztam, és már kezdjük megkedvelni egymást, azaz, most már nagyjából azt csinálja, amit én akarok, és nem leng ki a maga útjára.

Ma is látom a Holdat innen, a számítógép mellől, ahogy az ablakunkon lágyan bekúszik a szobába, és az árnykékokat útjából elzavarja.

Sütni fog a Nap...

...egész héten, ha pedig nem, akkor is csak mi nem fogjuk látni a felhők miatt. Nincs időm most írni, fel kell varrnom a hakamám, a múltkor is kevéske kellett hozzá, hogy ne essek pofára Kardozás közben.

Most is cask azért írok, hogy ne mondhassák azt, hogy elhanyagolom a blogom.

Ezercsillag is jól érzi magát, még nem mutatja a kipusztulás tüneteit. (tegnap óta...)

Szóval, most megyek varrogatni, aztán edzésre.

Egyszercsak eljön a péntek. Linka is, meg én is nagyon várjuk a pénteket. (már most, hétfőn)

Sushi, nyami :)

Nekem izlik, kövezzenek meg érte, de ma nagyon finom sushit ettem. Lazacos, nyam!!! Persze, wasabi nélkül. Ám az kiderült, hogy csupán két darab algába tekert, rizzsel megtömködött nyers haldarabot tudok letuszkolni élvezettel a torkomon. A harmadik már kevésbbé finom. Szóval, ezen fenti állítások után, jogal kijelenthetjük, hogy két darab sushira vagyok limitálva.

Elmentem Gönye által közvetített Sipi kérésére bemutatozni, de én néző és szorólapozó voltam. Csupán fél éve vagyok a Csapat tagja, és technikai tudásom még nem éri el a bemutatós szintet. De Gönye tényleg jól csinálja. Tudom, hogy nem hiszi el nekem, mondván, hogy én elfogult vagyok, pedig ezesetben tényleg nem így van. :)

Aztán megnéztük a bonsai-kiállítást is, és szereztem egy Ezercsillag nevű pici fát. Amit ezentúl szeretettel és áhítattal gondozhatok. Két-három naponta kell meglocsolni, félévente egyszer tápot neki, és persze nyesegetni, olyan formára, amilyenre akarjuk. (jobb leszek a végén, mint Ollókezű Edward)

Most éppen arra várok, hogy a többiek egyenek, aztán megyünk a Délibe, kikisérjük Istvánt.

Jah, és majdnem elfelejtettem fontos bejegyzést ejteni a tegnapi Moccanj! napról. A Húgomék sulijának csepeli részlegének udvarán zajlott, és besöpörtem minden díjat, amit lehetett nyerni, ugrókötelezésért, helyből távolugrásért, és egy körös futásért. De mivel én olyan jószívű vagyok, ezért a nyeremények nagyrészét-ami édesség volt, és gumicukor, amit amúgy sem szeretek- elajándékoztam a gyerköcöknek. (mielőtt még bárki azzal gyanúsítana meg, hogy elnyertem mindent a kicsik elől, közlöm, hogy két kategória volt, 10 éven alul, és 10 éven felül, így mindenkinek esélye volt nyerni. Most viszont, izomlázam van, és csak egy kis masszásra várok.)

Képek erről-arról :)

A napokban képeket kaptam innen-onnan, s mivel egy blog úgy jó, ha van rajta kép is, így kirakok egy keveset... Csak azokat, amik valóban publikusak.

Paintball

Az "egyes" csapat

A "kettes" csapat

Harc a világbékéért...

Küzdelem után :)

Hazafelé... :)

Életképek edzés után

Szandival a Fáraóban :)


Patkó Ban

Szandi és Dani

Zoli és Csaba

Szandi és a nagy korsó sör : )

Egy átlagos edzés utáni kép

Együtt a csapat egy része... : )

Szerda van, Október 04.-e, 2006.

És nagyjából ennyi az egész.

Na jó, nem. De vannak dolgok, amikről kedvem nincs beszélni, mások meg unalmasnak hathatnak. Nekem érdekesek, mint például ma reggel Vácott felhős volt az ég, és néhány fénysugár keresztüljutott rajta, és fátyolt vont a földig, mintha mesebeli színházi függöny lenne, ami csak arra várt, hogy elhúzzák, és megkezdődjön a Természet előadása, amit mindig és mindenkor első sorból nézhetünk végig.

Aztán, ne felejtsük el megemlíteni a fantörpikus családszociológiát, ami tényleg jó volt, és igen fontos dolgok kerülnek szóba. Egy biztos, ezen az órán nem írtam semmilyen novellát, nem úgy, mint társadalomismereten, szoc.munkán... etc.

Tegnap este Gönye és Dody társaságában kártyáztam, és Gönye nyert, Dody lett az utolsó, mert az utolsó két körben kétszer handaltünk, és akkor mind a kétszer a teljes pakli a kezében volt. Vagy mi.

Na mentem hajat mosni, ennyit a mai izgalmas és fennkölt blogomból, de a szemem nagyon nem bírja már, aludni kíván menni, de előtte még megszabadulok az elmúlt nap porától lágy víz segítségével. Juhu.

Rám-szakadék

Tegnap felkerekedtünk, és meg sem álltunk, amíg a lábunk bírta, illetve, még azután is folytattuk utunk, hogy alsó végtagjaink remegtek, és megálljért kiálltottak. De mi nem hagytuk magunk, és mentünk, ösvényünk vízesésen, csordogáló patakon, és éles sziklák között vezetett. A Rám-szakadékon másztunk keresztül, Húgom, Joyce és Gönye társaságában. (no meg én, de ha én nem lettem volna ott, akkor most e sorokat nem tudnám a valóságnak hűen leírni...)

Vonattal mentünk a Dömösi átkelés megállóig, és ott komppal átkeltünk a Dunán. Tartottunk egy rövid két betűs kitérős szünetet, majd nekivágtunk a Nagy Kalandnak a Rám-Szakadékhoz. (A továbbiakban N-K-R-Sz. :)

Mentünk az orrunk után. Találtunk egy régi játszóteret, ahol aztán kicsit megpihentünk, és libikokáztunk egyet... :). Rákészültünk a N-K-R-Sz-re. Először hosszan betonút vezetett előre. Már kezdtem kétségbeesni, hogy mikor érünk már oda, és kínomban próbáltam énekelni is, utitársaim legnagyobb örömére, de aztán inkább abbahagytam... Közkivánatra.

Végül megérkeztünk a valódi utunk elejéhez. (Azért írom így, mert a betonút nem feltétlen tekínthető túrának.) Ragyogó időnk volt, mintha csak nekünk rendelték volna... :) A Rám-szakadék -azoknak írom, akik még nem jártak ott- egy patakon vezet közvetlenül végig. Csipkézett sziklák szegélyezik némelyütt, vízesésekkel tarkítva. Felértünk valami hegy tetejére, ahol röpke pihenőt eszközöltünk, és elfogyasztottuk a csokit. Majd a maradék kaját is elpusztítottuk-a későbbiekben meg éhes voltam-, és a "fantom" buszmegálló felé indultunk... Gyönyörű helyeken vezetett utunk. Alig megerőltető lankás oldalon ereszkedtünk le, bár volt egy röpke kitérő, amikor a susnyásban akartunk volna rövidíteni, minek következtében néhány csaláncsípést és tapasztalatot gyüjtőttünk. (azaz, ne térj le az útról térkép nélkül) A végére kellemesen elfáradtunk. Jól éreztünk magunkat, leszámítva, hogy Joyce bokája megrándult, Gönye pedig ráesett a jobb csuklójára, de itthon szakszerű ellátásban részesült.

Szóval a kirándulás, azaz a N-K-R-Sz -szerintem- nagyon jól sikerült-hirtelen ötlettől vezérelve kerekedtünk fel-, a táj csodaszép volt, sütött a Nap, talán az Ősz utolsó szép napja köszöntött ránk. Mindannyian jól éreztük magunkat, csúsztunk-másztunk a sárban, a patakban, és fel, a létrán. Közben a természet feltöltött minket új erővel a dolgos szürke napok egyhangúságához. Bár erről van egy külön elméletem, ami most nem írok le, majd legközelebb.

Este hakamát cseréltünk Gönyével, az enyém jobb neki, az övé jobb nekem. Anyukám csak annyival kommentálta, hogy nem vagyunk komplettek... Ezt mindenki maga döntse el, de köszönjük, mi jól érezzük magunkat így is... Ugye? :)

Ma a Hopp Ferenc Emlékmúzeumban jártunk, de már ott voltam, s azt egy korábbi blogom is megemlíti. Így most zárom sorraim, pedig lenne még mit írni, de már iszonyat álmos vagyok.

Szülinap, töltény, duzzogás...

...tömören így telt a hétvégém.

Szombaton megünnepeltük Apukámnak az 59. szülinapját, szűk családi körben. (cirka 20 fő) Aztán este felmentünk sétálni a várba, Gönye, a Húgom és István társaságában. És Családunk 6 tagúra bővült... Bár, még mindig vannak kérdések bizonyos dolgokban, de a fiatalok majd csak elrendezik. :) Én viszont örülük, és nagyon remélem, hogy boldogok lesznek, and they live happily, everafter... Semmit sem akarok elkiabálni...

Vasárnap mentünk paintballazni a csapattal, Tököl környékére. Gönye és Robi is másik csapatba került :( ez eleve negatívan éríntette piciny lelkivilágom. 6 pálya volt, rögtön először egy találat érte a lapockámat, méghozzá a mellvért hátul védő része mögé, amit még most sem értek, hogyan, hiszen azt elméletileg nem érhette volna el. Aztán jöttek szépen a többi találatok is, bár nem kaptam sokat, sokszor a fejemet érte, ami pedig szintén védve volt. Bár a szeművegem nemegyszer bepárásodott, nem sokat láttam a külvilágból, akkor előtérbe került a többi ösztönöm... Nem is éreztem az idő múlását, pedig fél háromtól fél 6ig lövöldöztünk egymásra. Ért sikerélmény is:). Elemér mellett harcoltam, az egyik pályán a lőszeres dobozt kellett megszereznünk az ellenféltől. Én végig életben maradtam, és a házban meg is találtam a dobozt. És még élve ki is jutottam. Aztán mikor szerepcsere volt, bevackoltam magam a doboz mellé a házba, és lőttem mindenre, ami mozgott, ha be akart jönni. Meg is védtük! De, meg kell említenem, hogy a csapat összedolgozása nélkül biztos nem sikerült volna megvédeni. A többi pálya is izgalmas volt:). Többször is a zászlót kellett (volna) megszerezni, de nem találtuk, mert úgy elrejtették a szervezők, hogy még speciális zászlókeresőkkel sem leltük volna meg... összegezve, iszonyat jól éreztem magam, a kezdeti antilelkesedésem után. (a már említett első lapockatalálat tette be a kaput akkor) Aztán még Csepelen pizzázni mentünk, és még egész emberi időben haza is értem. mindössze egy nagyobb foltom van, és három kisebb. De a nagyobb az kb 5 centi átmérőjű, félhold alakú, és lila színű az alja... De Gönye többet kapott, csak kisebbeket. Erről a Halálos Fegyver jut az eszembe, amikor a csaj-Renee Russou, és a pasi-Mel Gibson azon verseng, hogy kinek van/volt több, és komolyabb sérülése... A mi esetünkben döntetlen... Szerintem:)

Tegnap duzzogtam. Hozzá kell tegyem, mindenkinek lehetnek rossz napjai, nekem tegnap volt. Bárkivel előfordulhat, még velem is, hiába próbálom felvenni a tökéletesség álarcát, nem mindig sikerül. De így vagyok olyan szeretnivaló... És szerény.

Befejztem Bíborka történetét. Ha minden jól megy, ma fel is rakom. Ez akkor fog kiderülni, hogy fent van-e vagy sem, hogy egy újabb link fog megjelenni balra.

Bíborka, a vörös hajú lány, avagy egy fiatal kamaszszív megpróbáltatásai 1.

A novella nem jöhetett volna létre az Apor Vilmos Katolikus Főiskola nyújtotta unalm...akarom írni, csodálatos órái nélkül, és drága Linka közreműkődésének hiányában sem.

A nem kimondottan szép arcocska színe vörösbe szaladt át. Hatalmas könnycsepp jelent meg a tűrkizkék szemekben. Hiába fogadta meg, hogy soha nem fog mások előtt sírni, most minden-mindegy alapon hagyta, hogy a könnyek végigguruljanak orcáján.
Sokféle könnycseppet különböztetünk meg, lehet édes, mint az öröm könnye, lehet keserű, mint a bánaté, és van a mindent felülmúló künnycsepp, a megalázottság könnyei.
A teremben senki nem mert szólni. Az osztályt megdöbbentette a lány érzékenysége. Az eddigi csúfolásaik tárgya éppoly érző lény, mint ők. Hirtelen a szégyen érzete árasztotta el őket. Mindenkinek önkéntelenül is eszébe jutottak olyan emlékek, amikre senki sem gondol vissza szívesen. Az együttérzés hullámként söpört végig az osztályon, és néma fogadalmat tettek, többet nem fogják gúnyos megjegyzések céltűzébe állítani őt, a lányt, akinek bűne mindössze annyi volt, hogy vörös hajkoronával ajándékozta meg az ég.
Bíborka megtörölte szemeit, kitartóan a fölset nézte, várta, mikor nyeli el őt végre. Megpróbáltatásainak a tanár betoppanása vetett véget. Mindenki a helyére ment, ő a hátsó padhoz somfordált abban a reményben, hogy élete hátralevő részében láthatatlan lesz.
Az óa tárgyára utólag sem tudott volna visszaemlékezni, amikor kicsengettek, úgy érezte, mintha mély álomból tért volna vissza a valóságba. Az utolsó óra volt már, de még csak szerda. Két napot még túl kell élnie, aztán a hétvégén az otthon védő falai közé menekülhet. A többiek zsibbongva készülődtek haza, ő igyekezett minél csendesebben elhagyni a terepet. Éppen az ajtóhoz ért már, amikor az osztály két főkolomposa az útját állta. Bíborka igyekezett elkerülni tekíntetüket, de amikor véletlenül Marcell szemébe nézett, a fiú kitartóan szuggerálta őtt, így képtelen volt másmerre nézni. "mára még nem volt elég?"-gondolta a lány, szíve újra hevesen kezdett verni, s Lelke újfent zaklatottá vált.
- Bóbita... vagyis, Bíborka! - szólt a fiú. Az osztály köréjük sereglett, csendben várták a fejleményeket. A lány nem szólt semmit, erősen küzdött, hogy ne sírjon megint. - Bíborka - folytatta Marcell. - Szeretnénk tőled bocsánatot kérni, amiért olyan csúnyán viselkedtünk Veled! - a lány alaposan megfigyelte Marcell arcát, vajon hihet neki? Miért kérne bocsánatot tőle, hiszen az elmúlt négy hónap folyamán mindig ő volt a leghangosabb, ha piszkálni akarták őt.
- A bocsánatkéréselfogadva! - hadarta egy szuszra remegő hanggal.
- Jösz holnap, nem?
- Igen.
- Akkor, majd még beszélünk. - bizonytalan mosolyt küldött a lány felé.
- Én is ettől tartok-tette hozzá magában Bíborka, igyekezett minél hamarabb az iskola falain kívül lenni...

FOLYTATÁSA (egyszercsak) következik...:)

Várom a véleményket, bár, ez egy aprócska részlet volt...

Magánvélemény

Végülis egy Barátom sem volt ott azok között, akik az MTV-nél vandálkodtak. Mert a végén már nem arra ment ki a játék, hogy átadják a petíciót-információim szerint-, hanem fosztogatásba csapott át az egész . De erre nem is nagyon szándékozom több szót fecsérelni, mert 1., mindenki ismeri, hogy melyik oldal felé húz a Szívem; 2., mindenkinek meg van a maga véleménye a politikáról-a legmocskosabb dolog, amivel valaha is találkoztam...; 3., tiszteletben tartom akárkinek is a meggyőződését, mert nincs sem jogom, sem tisztem, hogy pálcát törjek bárki felett is. És végül, de nem utolsósorban, Dody jobban ért hozzá, mint én, ezért ezt a részét ráhagyom. :)

Más téma: ma családszociológián azon tanakodtunk, hogy mi a jobb, érdekházasság, vagy értékközösség. Noha a történelemben láttunk példát arra, hogy az érdekházasság végül szerelemmel végződött, és értékközösséggé alakult át. Mitől tudhatjuk, hogy "jó" párkapcsolatban élünk? Egyik főbb ismérve az, hogy a felek a másik tulajdonságait pozítivan látja-legyen szó bármiről is, és ez talán a külvilág számára érthetetlen lehet. De fontos megemlítenem, hogy a kapcsolat -jobb esetben- két tagja külön világban él, amit a környezet nem feltétlen ért, de nem is nagyon tartozik rájuk. Ők egymással egy felsőbb közegben vannak. Két fél így lesz egy egész, és szoros kötelék alakul ki köztük az idő folyamán, erősebb még az atomok közti kölcsönhatásoknál is. Mindenkinek a rendelkezésére áll a lehetőség, hogy ilyen kapcsolatban éljen. Bátorság kell, hogy belevágjon, egy Társ, aki még viszont is szeret, és elfogadóképesség ("úgy szeretlek, ahogy vagy:)". De elsősorban nem a másikat kell elfogadnunk, hanem önmagunkkal kell megbékélnünk. Amíg bennünk nincs rend, addig a világot is kuszának látjuk. Persze, most akárki azt mondhatná, hogy könnyen beszélek. Az én receptem az, hogy élek és szeretek. Ennél több nem is kell. Nem szabad a holnapokon problámázni, mivel rengeteg lehetséges jövő áll előttünk. Mi dönthetjük el, hogy merre megyünk, melyiket választjuk. És még valami, határozottan ártalmas azon görcsölni, hogy mikor jön a "Nagy Ő". (bár én személy szerint nem vagyok megbékélve ezzel a titulussal) Jön, amikor jönnie kell. Egy perccel sem később, egy perccel sem hamarabb. Mert lehet, hogy ha nem a megfelelő időben toppan be életünkbe, akkor talán nem tudjuk úgy értékelni, ahogy megérdemelné.
Még sokáig tudnám ragozni, de most huszárvágással pontot teszek szavaim végére. Egyszercsak megint folytatom... Addig pedig, hagyom, hogy a gondolataim fénysebeséggel száguldhassanak tovább a csillagok és bolygórendszerek között...

Köszönöm a csodaszép rózsákat:)

Hová süllyed a Világ?

Hova tart ez a Világ? Komolyan, kedvem lenne jó messzire elmenni innen, ahol békén hagynának élni, minden politikától és erőszaktól távol. De harcosnak születtem, mint mindannyian. Meg kell védenünk a Hazánkat, mert lassan már semmi sem lesz, amit Hazának hívhatunk. Az embernek tudnia kell, hogy honnan jött, hogy lássa, hova tart. De az ösvényt, melyen mehetünk, köd lengi be. Hiába áll tengernyi lehetőség előttönk, nem látom, hogy a ma éjszaka eseményei hova vezetnek. Aggódom a Barátaimért, akik most kinn vannak, és próbálnak bejutni az MTV épületébe. '56 megismétlődne? Erre ma még nem tudok választ adni...

"Isten engem úgy segéljen!"

Túl vagyok az első napokon a suliban, pontosabban, az első napon, mert a mait csúnyán ellógtam - sosincs korán elkezdeni... A következő történt ugyanis: én teljesen abban a hitben voltam, hogy nem lesz tanítás, mert ma volt az évnyító mise és a Gólyák esküje a váci Domban, de tévedtem, mert előtte és utána is volt. De én már beszerveztem a Családom és Bosykát, hogy jöjjenek el velem, így végül a cukrászdában kötöttünk ki, ahol nagyon finom, szavakba nem önthető ízű diós sütit tömtem magamba. Nyam. A cukrászda már a múltkor is nagyon szimpatikusnak találtatott számomra, most már hívatalosan is a kedvencemmé avanzsáltam. :) Aztán letettük az esküt a mise után, majd hazajöttem. Később Linkával találkoztam - Ő becsületesen végig bent maradt :), legalább kettőnk közül egyikünk - és könyveket hajkurásztunk. Végül majdhogynem sikerrel jártunk. Végülis iszonyat drága német nyelvkkönyvet és egy fuvola kottát szereztünk. Majd Gönye is előkerült, kikisértük Kittit a Délibe, majd átmásztunk a váron, aztán most már itt vagyok, és lázasan pötyögöm gondolataimat.

Mostanában az olvasási időm lekorlátozódott a Vác és Budapest közötti napi kétszer 25 perces vonatútra. Nincs okom panaszra, mert az időm fennálló részét is hasznosan tudom eltölteni. :) Olvasok most egy könyvet, a címe az, hogy a Legenda, David Gemmel tollából. A könyvben az tetszik a legjobban, hogy nem csak a történet tart fogva, hanem olyan alapvető igazságokat ír le, amiket magam, és minden más ember társam is tud, de eddig nem volt senki, aki megfogalmazta volna. Az egyik ilyen bölcselet, ami megragadott a Szerelemről szólt, nem szó szerint idézem, azt írom le, amit kihámoztam belőle: a férfi és a nő tökéletes párt alkot, növelik egymás erősségeit, ellensúlyozzák egymás gyengéit. A szerelem erőt ad, hogy legyűrjük félelmeinket. Feltölti az embert, ha az illető nem fél kitárni Lelkét.* A félelem az egyik legveszélyesebb démon, a másik ilyen szerintem a zöld szemű szörny. Nem csak egy párkapcsolatban keserítheti meg az egyed életét, hanem Barátok közt is. Ahol pedig féltékenység van két Barát között, már nem nevezhető öszínte és igaz Barátságnak, mert az írigység közéjük áll. Persze, mindennek vannak buktatói, de ha nem lennének, túl egyszerű lenne minden. Szeretni kell, csak ennyi kell, mert szeretve lenni jó, vagy valami ilyesmi...

Tegnap este edzés után még moziba mentünk Gönyével, Lady in the water, M. Night Syhamalan filmje. Nagyon-nagyon tetszett!!! Meg fogom szerezni DVD-n, extrákkal együtt. Erről még fogok írni. De most megyek aludni, mert holnap korán kelek, és már késő van.

* Én is úgy érzem, hogy nincs mitől félnem... Azta, de magabiztos vagyok...:)

Törődés, Gondoskodás, Szeretet

Most már biztos, hogy el lettem kényesztettve az utóbbi időben... :)

Elég sok mindenről akarok írni a mai blogomba, na majd meglátjuk, hogy végül mi fog kisülni, mert többnyire úgy alakul, elkezdem püffölni a klaviaturát, az agyamban száguldanak a gondolatok, és hiába gépelek sebesen, nem mindig tudok velük lépést tartani...

Tegnap megintcsak a ZP-ben kötöttünk ki, Eleven Hold koncerten, Húgom, Gönye, Bosyka és Joyce társaságában, aztán maradtunk még táncolni egy kicsit. Tök szép volt a Hold, mikor este odaértünk, sárgás fényben derengett, éppen úgy, mint egy hónapja is, a Sayonara party előtt... Akkor Szandi képzeletének száguldása révén szinte lelki szemeink előtt láttuk, amint éppen Tél van, és farkasok vonyítanak valahol nem messze tőlünk. Mindössze egy hónap telt el a tábor óta, és mégis olybá' tűnik, mintha már évek múltak volna el. Rohan az idő, de hova ez a sietség? :)

A héten Nikával a kapcsolatok mivoltánk töprengtünk, hogy vajon mi tartja össze az embereket? Az egyik fontos kritérium szerintünk a kompromisszumkötő-képesség és az a fontos mondatocska, mi úgy hangzik: "Úgy szeretlek, ahogy vagy." :) Elfogadni a másikat minden hülyeségével, de nem csak egy párkapcsolatban, hanem a Családunkat, a Barátainkat is. És, nem utolsósorban nem árt, ha magunkkal is megbékélünk. Mi van akkor, ha itt-ott van rajtam egy kis felesleg? Az égvilágon semmi. A lényeg, hogy én jól érezzem magam a bőrömben. Aztán, akinek nem tetszem, azzal nem is foglalkozom. Nem érdemli meg a figyelmem. Nem a külsőségek alapján kell dönteni. De ez egy másik történet. Most zárom soraim, mert megyünk kutyát sétáltatni.