Nyaf-nyaf

Kicsit kimerültnek érzem magam. (És nem azért, mert Dodyval egész délelőtt az üzleteket jártuk). Közeleg a vizsgaidőszak, de már most úgy érzem magam, mintha ez az egész össze akarna roppantani, mérhetetlen súllya alatt. Pedig nem vállalok sokat, éppen ezért nem értem, mégis miért vagyok ennyire "gyenge". Egész jól alakulnak a vizsgaidőpontok is (csak a keresztény világnézet aggaszt). Na, majd meglátjuk, hogy miként alakulnak a dolgok. Azt hiszem, egy kiadós alvás igen jót tenne. És lehet, hogy most el is vonulok szundikálni. Reggel amúgy is felébresztettek. Ahogy én látom, most csak a nyafogásaimat írnám le, ezért pontot is teszek ezen panaszáradtnak, és megírom a tanulási technikákra a beadandót. Tudom, hogy képes vagyok rá, :) sokan állnak mellettem támogató szeretetükkel. (Nem csak ebben, amiért hálás is vagyok nekik.) Minden nap szép, még akkor is, ha aznap vizsgázom. Nem azt kell nézni, milyen megpróbáltatások várhatnak rám, hanem azt, hogy milyen örömteli dolgok (mint az, hogy az elültetett jácint hagymák rendellenes és korai fejlődésbe kezdtek a tavaszi-novemberi időjárás miatt...) Szóval, aki szintén úgy érzi, hogy kimerült, pislogjon maga elé kettő nagyot, és akkor majd pont rá fogok gondolni. (Vagy nem...) Arra buzdítok mindenkit, próbáljon meg mosolyogni akkor is, ha fáradt. Azt hiszem megéri. Már csak azért is, mert környezetünk nem egy búval bélelt arcot fog látni, hanem egy megnyerő, barátásgos és vidám pofikát. És ez adhat erőt a további "gyötrelmekhez". És még valami más is... : ) De ezt gondolja ki mindenki a maga módján és eszmerendeszerével...

Aggodalmak, remények, harcok

A vizsgaidőszak és a beadandók közeledtével egyre jobban elfog az aggodalom, vajon hogyan lesz, hány vizsgán fogok átmenni, miből bukok meg, etc... Aztán rájöttem, hogy teljesen feleslegesen emésztem magam ezeken. Az Élet ennél fontosabb kérdésekből áll.

Mostanában képes vagyok bárhol elaludni. Legyen az a zónázó vagy az Operettszínház, ma sikerült úgy elszundikálnom Szociálismunka elmélet előadáson, hogy még álmodtam is. Amikor "felébredtem", a tanár éppen azt mesélte, volt egy diákja, aki mindig aludt az óráin. Először azt hittem, rólam beszél, de aztán rájöttem, nem... Az illető most végzős, és az említett Tanár lett a konzulense. Egyébként nagyjából 25 percet tölthettem alvásszerű állapotban, de még álmodtam is valamit, egy várról, és éppen egy csigalépcsőn mentem fel meg le, és este volt, fáklyákkal világították meg a folyosókat... Sajnos nem emlékszem többre, pedig rengeteg minden történt. Azt hiszem, Gönye büszke lesz rám az alvásteljesítményem hallatán...

Visszaigazolt iwiwen a druszám. :) Sőt azóta már levelezésbe is fogtunk. Egyszer talán még egy találkozót is összehozhatnánk... még mindig olyan érzés, mintha saját magammal leveleznék.

Éppen Bryen Adamset hallgatok. Gönyével a múltkor a zenére való írásról beszélgettünk. Az elmélet az volt, mennyire jó vagy éppen nem jó zenére írni, azaz zenehallgatás mellett történeteket szőni. A múltkor direkt odafigyeltem erre, miközben a Dody-val közösen megírandó mese rám eső fejezétéről ábrándoztam. Először csak csendben ültem a gép villogó monitorra előtt, és semmilyen kép nem jelent meg előttem a mese cselekményéről. Aztán beraktam Gatheringet, és arra lettem figyelmes, hogy egyszercsak jöttek a gondolatok, a mondatok, egymás után, szépen sorban... Nálam bevált. De ez az én egyéni szubjektív megtapasztalásom.

Hétfőn kisebb társaság volt nálunk. Először elcsábítottam a Fősuliról Anitát, hogy maradjon nálunk. Cserhátsurányban lakik, de fel kellett jönnie Pestre Avonos cuccokért, és csak bajosan érte volna el a hazafelé menő vonatot. Aztán Dody futott be Bogival :). Majd Bosyka érkezett meg, hozott gyógyszereket a patikából, mert a helyi gyógyszertárban nem volt, és az én drága Kishúgomnak kezdődő arcüreggyulladása van :(. Aztán Őt követte Dóri és Előd, majd Linka, és este még Jankó is előkerült. Felköszöntötték a Húgomat névnapja alkalmából. Én nagyon szeretem, amikor ennyien összegyűlünk, jókat csevegünk, és Mi lenne ha? partykat játszunk. (igaz, hogy nem teljesen szabályszerűen, de a hangulat és a társaság a lényeg.) Nagyon jó volt látni Boldog Arcokat magam körül, Dody szinte ragyogott Bogi mellett - amit nem is csodálok. :) Rég nem láttam ilyennek. Előd is először volt nálunk, és remélem nem utoljára. Nálunk itthon szeretjük a nyüzsit, és örülünk minden olyan Léleknek, aki betéved hozzánk. És igen, Jankó, ez a természetes, és nem csak egy illúzió. Én szívből hiszek benne. Ez mégsem egy olyan pocsék élet. Vagyha mégis az, szerintem rajtunk áll, milyennek képzeljük el. 22-es csapdája, mert ha nem illúzió, akkor miért kell elképzelni... Nem, nem vagyok naiva.

Kedden edzésre mentem délután, amit Dani tartott. Mielőtt megérkeztem volna a megbeszélt találkozóhelyre, nem volt túl jó kedvem, ám ez már nem látszott rajtam az edzés végére. Nagyon feltöltődtem Lelkileg. Beszélgettem Szandival is - elő lettem léptetve legjobb barátnővé, nagy megtiszteltetés a számomra! Új remények vannak drága Barátnőm Életének egén, és szívből kívánom, teljesüljenek! ;). Ám, egy másik Barátomról elég rossz dolgokat hallottam, amiket még meg kell beszélnem vele.

Sokan szokták kérdezni, mit jelent nekem a Kardom. Korántsem erőszakot. Békét*. Én harcosnak születtem, de nem az erőszak a fegyverem. Elszántan küzdeni a szeretteimért, a céljaimért, az eszmékért, amikben hiszek, nekem ez a küldetésem. Megmutatni a Világnak, lehet Boldognak lenni, még itt is, annyi viszontagság és küzdelem mellett. Csak merni kell beengedni, ha az ajtónkon kopog. :) Ezzel bátran lehet vitatkozni. Én így gondolom.

* Tudom, paradox, hogy miként is jelenthet békét valami, amivel ölni lehet. Pontosan ez a baj, az emberek mindent felcímkéznek, legyen szó tárgyról, vagy emberről. Ezektől az előítéletektől kell megszabadulni. A Kard jelenthet halált, és jelenthet életet is... folyt. köv. :)

A drusza

Ma MSNen cseverésztem Anitával, és felhívta a figyelmemet arra, miszerint kétszer regisztráltam egy közösségi oldalon. Végül kiderült, hogy nem így történt, hanem a világon él egy másik Keresztes Julianna is. Írtam Neki üzenetet, remélem válszolni fog, olyan, mintha saját magammal kezdenék levelezésbe... : ]

Most éppen csokival tömöm magam. Családi összeröffenés volt az Erzsébetek tiszteletére, Újpesten a Keresztmamáméknál, és a Húgom kapott mindenféle finom csokit - aki nem tudná, mert személyesen nem ismer, annak mondom, a Húgom Erzsébet, de mi csak Zsókának hívjuk. Szóval sok csoki került ma birtokomba.

Eltelt ez a nap is. Ha így haladok, akkor nagyon gyorsan fognak eltelni, amit szívből remélek. Ma megtudtam, hogy miből áll a bakonyi - Gönye ezt kérte, hogy főzzem meg neki vasárnap, amikor újra a karjaimba zárhatom, és hosszú ideig nem fogom elereszteni onnan. (kezdek túl érzelgős lenni... pedig nincs is telihold, ma csak csillaghullás van, de felhős az ég.)

Tegnap a csajokkal színházban voltunk, a dr. Bőregeret néztük meg. Én annyira álmos voltam, hogy az utolsó negyed órát a második felvonásból végigaludtam. Egyébként nagyon jó volt! (nem azért aludtam el...)

Jól halad a meseírás is. Most írom a negyedik fejezetet, de szerintem majd holnap teszek pontot a végére.

Na lépek fürdeni. Megfáradt porcikáimat sorba rendezem... : )

Egy szalagavató, egy utazás és egy ZH

Gönye, Csacsa, Eszti, Hugi, Apu

Csütörtök este szalagavató bálon voltunk, Esztika idén végzős az EKG-ban - igen, ennyire telik az idő, tegnap még az én szalagavatóm volt, és holnapra azon kapom magam, hogy a Húgom bálján táncolok vele, miközben Ő meseszép fehér keringő-ruhát visel. Esztika is nagyon szép volt, szinte teljesen kivirült, egyszerű bája mindenkit meghatott. És bármennyire sem szeretett volna hölgynek látszani, kifogástalan megjelenéssel táncolta végig a keringőt, és a palotást. (és nagyon szexi volt az osztálytánc... : )

A Meseszép keringőruha

Találkoztam sok egykori tanárommal, néhány évfolyamtársammal is, és a régmúlt időkbe visszakószálva emlékeztünk meg a saját szalagavatónkról. Furcsa, de ez volt azóta már a negyedik szalagavató. Noha az idő múlása rajtam nem látszik, az évek mégis kérdés nélkül telnek el. Csendben, az egyik követi a másikat. Mi pedig szép lassan bejárjuk azokat az ösvényeket, amelyeket mi választunk ki. Nevezhetjük Véletlennek, vagy eleve elrendelésnek.

Angol keringő :)

Este még táncoltunk egyet Gönyével. Mi voltunk az egyetlenek a teremben, akik a Bécsi Keringő zenéjére az Angol Keringő lépéseit jártuk. (Gönye lekvár korában versenytáncolt... :) most táncházat keresek, ami időben megfelel. Ha valaki tud valamit, szóljon. Csaokit kaphat a szerencsés nyertes...) Aztán hazajöttünk, és Gönye összepakolta a cuccait, majd elbúcsúztunk egymástól. Hosszú időre elutazott hajnalban, az Olasz Alpokba mentek túrázni Apukájával. Amikor általam nagyon szeretett személytől kell rövidebb időre búcsút vennem, képtelen vagyok rá, hogy a megfelelő szavakat mondjam. Amúgy sem vagyok a szavak embere, és többnyire idétlen helyzetekbe tudom keverni saját magam... Tegnap este nagyon rossz paszban voltam, melynek következtében telebőgtem a párnám, ami rám egyáltalán nem jellemző, de lelki szemeim előtt rémesebbnél rémesebb képek jelentek meg, főleg arról, hogy többet nem látom viszont, mert... Ezt inkább nem szeretném tovább részletezni. Most minden napra szervezek valamit, hogy gyorsabban teljen az idő. Jövőhét vasárnap látjuk viszont egymást újra. Addig meg... Nos, addig meg minden órára be fogok járni, elmegyek kedden Dani edzésére, csütörtökön találkozom a csapat többi tagjával is. Megveszem a zászló-anyagot, és nekiállok a jelzések megrajzolásának, és kivarrásának. Folytatom a mesénket, amit Dodyval elkezdtünk írni - és a harmadik fejezetnél már kint van a 18-as karika... :)

Ma megírtam a pszichológia ZH-t. Aztán este színházba megyünk, dr. Bőregér című előadást nézzük meg. Majd csak eltelik ez a nyolc nap is... És ígérem, többet nem "hisztizek"...

Újabb hét, újabb küzdelmek

Kicsit álmosan nézek ki a fejemből. A Húgom tegnap nem aludt itthon, Joyce elrabolta. Sokáig TV-ztem, mert nem szeretek egyedül lenni a sötétben. Sőt, kimondottan elszokott néha fogni a Félelem. Ez van, ilyen pánikolos vagyok. De csak akkor, ha egyedül kell lennem itthon, a szobában. Persze, ha van mellettem valaki - legyen szó akár négylábú szőrcsomóról - akkor megnyugszom, és már jobban tudok aludni. De tegnap se matka, se Hugi, se Gönye nem volt. Egyedül, brrr. Persze ez most remek alkalom volt arra, hogy szembenézek önmagammal. Valamilyen szinten sikerült, mert valamikor egy óra felé a kóma szélén voltam a fáradtságtól, és már nem érdekelt, hogy egyedül vagyok, meg a sötét sem, és elaludtam. (Az már más kérdés, hogy mi mindent össze nem álmodtam valami esküvőről, de ez annyira ködös, mint a táj, amit reggelente látok, mikor megyek ki Vácra a hajnali órákban.)

De ma süt a NAP! : ) A szomszéd tűzfalat megvilágtja, ahol a vadszőlő levelei még bordóbbnak látszanak. (Már amelyek még nem hulltak le.)

Vasárnap Gönyével felmásztunk az Erzsébet-kilátóhoz, és nagyjából akkor értünk fel, amikor sötétedni kezdett, és bekapcsolták a világítást. A város alattunk terült el, szinte mindent látni lehetett, és a hegyeket is! Oly' csodásak! És az a legszebb az egszben, hogy nincs is messze a kilátó, a Moszkva-tértől kell menni 21-es busszal, és onnan sétálni egyet. A budapestiek nem is sejtik, micsoda szép tájak vannak a közelükben. Vagy csak nagyon kevesen tudják. Én azt mondom, menjen mindenki, és nézze meg. Megéri! Táplálék a Léleknek a rengeteg beton után.

Köszönet az Olvasóknak :)

Minden írói álmokat dédelgető egyén számára az elismerés nem az, ha sikerül bárhol is publikálni a gondolatait, történeteit - ez csak a technikai rész, ami ugyan fontos, de ezáltal csak elérhetővé teszi Mindenki számára. Az elismerés az, ha olvassák, amit lejegyez. Mi is késztet arra, hogy írjak? Egyszerűen most csak annyival intézném el ezt a kérdést: belső motíváció. Írnom kell, mert a gondolataim ki akarnak jutni. (Talán azért, mert találkoztam egy Tendével, aki átadta a halhatatlan üzenetet.) Tegnap este is még feltétlenül meg kellett osztanom Veletek a Kis Róka történetét. Tudom, sokan ismeritek, de nem árt, ha felevelenítjük mondanivalóját. (Mindenki magára levonatkoztatva.)

No, de a mai blog azért is szól Rólatok, az Olvasókról, mert tegnap 21 látógatóm volt. : ) Valószínű, hogy kereső-progik voltak többnyire, de akkor is, ha csak egy ember olvassa el, amit oly' nagy buzgalommal pötyögök ide, már Boldognak mondhatom magam. : ) Ugyanakkor, az általam felvetett témákról gondolom Neketek is van véleményetek. Bátran lehet velük ostromolni- ahogy Dody és Rob is szokta tenni : )

Éjjel álmodtam. Forradalmár voltam, és felmásztam valami szoborra, amit még soha életemben nem láttam. De egy szovjet katona lelőtt. Nem tudom, hogy meghaltam-e, hideg lett minden, és a továbbiakban úgy tűnt, mintha kívülről szemlélném az eseményeket. Aztán felriadtam, és miután sikerült visszaaludnom, megint az események kereszttűzében találtam magam. A Hősök Terén voltam, ahol mindenki halott volt. És egyszercsak fehér ködfoszlányok szálltak ki a testekből, és nagyjából fél méterre a Földtől táncba kezdtek, földöntúli zenére... Aztán megint felkeltem, és visszaaludtam harmadszorra is. Akkor már a jelenben voltam, és szakmai kézségfejlesztésen voltunk a csoporttal, ahol mindenki 50 évvel idősebb volt...

Ennyire emlékszem, nagyjából.

A Róka, aki csak várt, várt és várt...

...és a végén kezdte úgy érezni, hogy mindenki elfelejtkezett róla. Kicsi szíve hűséggel megtelve dobogott, nem panaszkodott, csak várt. Képes volt arra, hogy akkor is örüljön Barátjának és mosolygós pofiját mutassa felé, amikor a Kisherceg történetesen pontatlan volt, vagy bizonyos okokból késlekednie kellett. A Róka megszelídetté vált. Pedig mindig is utált várni. De a Kisherceget szerette, minden csepp Szeretetével. Ezért volt képes mindig felülemelkedni saját duzzogásán, és jókedvvel köszönteni őt... : )

Mindannyiunkban ott van a Róka, és ott van a Kisherceg is. Van úgy, hogy mi nem tudunk pontosak lenni - szóval igen, én többnyire Kisherceg vagyok, mint Róka... Mostanában nem tudok időben elindulni... Ha mégis késünk valahonnan, akkor is fontos, hogy megőrízzük nyugalmunkat. A kapkodással és sietséggel már nem fogunk változtatni a tényen, hogy elkéstünk. Akkor már az lesz az adott szituáció, amit meg kell oldanunk, és nem maga a késés. Persze, sokat számít, hogy a Róka miként fogadja. Nem éri meg morcosnak lenni, inkább örüljünk annak, hogy végre találkozunk azzal, akit már nagyon várunk. Persze, utálatos dolog várakozni. De az Életben szinte mindig mindenre várni kell. Gondoljunk csak arra, hogy 9 hónap feszült és örömteli várakozással teli időszak a Babavárás. Várunk a tömegközleskedési eszközökre, a tanórák elmúlására, vagy csak csaupán az idő eltelésére. Ezért nincs mit felróni, ha valaki elkésik. Légy Boldog akkor, hogy ott van, és a karjaidba zárhatod, vagy jót beszélgethetsz egy rég nem látott Baráttal. Nem tudhatod, meddig élsz. Hidd el, nem éri meg negítiv érzelmeket sugározni a külvilágba. Sokkal jobban kifizetődöbb mosolyogva fogadni azt, amit a várakozásod végén kapsz... Rajtad áll... Élj a lehetőséggel... : )

: )

Üzenet a múltból

" Nyugodtan járjatok a lárma és a kapkodás között,

és mindig emlékezzetek a békességre, amely a csendben létezni tud.
Elidegenülés nélkül jó viszonyban éljetek minden emberrel, amennyire lehetséges.
Mondjátok el szeliden és világosan a magatok igazát;
és hallgassátok meg a többieket, még az egyszerű lelkűeket és a tudatlanokat is;
nekik is megvan a maguk története.

Kerüljétek a zajos és agresszív embereket, mert megzavarják a szellemet.
Ne hasonlítgassátok magatokat senkihez;
azt kockáztatnátok, hogy léhák és hiúak lesztek.
Mindig vannak nagyobbak és kisebbek nálatok.

Örüljetek terveiteknek és azok megvalósításának is.
Tartsátok mindig fontosnak karriereteket, bármilyen szerény legyen is;
ez a valódi érték az idő változékonyelőrehaladásában.
Legyetek óvatosak ügyeitekben: a világ tele van csalással.
De ne legyetek vakká a létező erényekkel szemben;
sok ember keres ideálokat, és az élet mindenütt tele van hősiességgel.
LEGYETEK ÖNMAGATOK!!!

Legfőképpen ne szinleljétek a Barátságot.
Ne legyetek cinikusak a Szerelemben sem, mert a Szerelem minden meddőség
és kiábrándultság ellenére is olyan örök, mint a fű.
Fogadjátok szívesen az évek tanácsát, jó szívvel lemondva ifjúságotokról.
Eddzétek lelkierőtöket, hogy váratlan bajban segítségetekre legyen.
De ne kísértsétek magatokat rémálmokkal.
A fáradtság és a magány számtalan félelmet szül.
Bizonyos egészséges önfegyelmen túl legyetek gyengédek Önmagatokkal.
Ti is a Világmindenség gyermekei vagytok, nem kevésbé,
mint a fák és a csillagok: jogotok van itt lenni.
És akár világos előtettek, akár nem,
a Világmindenség kétségkívül úgy megy a maga útján, ahogy kell.

Legyetek békében Istennel, bármi is az elképzelésetek róla.
És bármilyenek legyenek munkáitok és terveitek,
őrízzétek meg az Élet zajos zűrzavarában a békét és a rendet a Lelketek mélyén.
Összes álnoksággal, fárasztó robotjaival és összetört álmaival mégis szép.
Figyeljetek erre!
Igyekezzetek Boldogok lenni!"

A fenit szöveg találtatott egy régi, öreg
baltimore-i templomban, 1692-ben.
Szerzője Ismeretlen

Édes November

Amint az előbb tekintettem az ablakon túli világra tévedt, meglepetten láttam, hogy bizony, hópelyhek szállíngóznak. : )

Nagyon sok minden történt már megint, ami persze nem baj, mert legalább zajlik az Élet, amit annyira szeretek!

Vasárnap megnéztük a Szabadság, Szerelem című filmet. Aztán még órákig a hatása alatt voltam. Azon tűnődtem, vajon én mit tennék hasonló helyzetben. Nagyon valószínűnek tartom, nem mennék ki, és nem fognék fegyvert. Kell valaki, aki otthon marad, és főz, szállást biztosít, és menedéket nyújt. De attól még, hogy nem az utcai harcokban vennék részt, nem lennék kevesebb azoknál, mint akik az életüket kockáztatják kint. Kell egy hely, ahová vissza lehet menni, és megpihenni... De ebbe most nem mennék bele. Valószínűleg betegre aggódnám magam Barátaimért, akik meg kint küzdenének a Szabadságért. Nem vagyok az erőszak híve - hiába Kardozom, az nekem mást szimbólizál.

Hétfőn beköszönötött az Őszi szünet! : ) Kedden pedig Halloween éjszakája... A csajokkal tartottunk egy kisebb összejövetelt. Gönye, Dody és Jankó is felugrott hozzánk, de nem maradtak sokáig, ahhoz át kellett volna operáltatni magukat, hogy egy csaj-partyn részt vehessenek... (így a fiúk még elvitték Gönyét kocsmázni...) Kedden egész délelőtt boszi-sapikat gyártottam, különböző színben, és nagyjából egyenméretben. Aztán 10 körül egyöntetűen boszorkányokká váltunk, és hajnali valameddig táncoltunk, azaz, valami olyasmit műveltünk, amit aztán enyhe túlzással neveztünk táncnak... Másnap csak filmeket néztünk.

Balról jobbra: Yunina, Hugi, Szandi, Csacsa-azaz én- és Bosyka. Eszti nincs rajta a képen, ő fényképzett. : )

Tegnap edzésen nagyon csúszott a Kardom, túl sok olajat tettem rá. Az edzés jó volt, Dani tartotta. Utána a kocsmában a Zenedoboz rejtélyét fejtettük meg. A lényeg az, hogy van egy Zenedoboz, amibe a Minden belefér, de a Semmi már nem. Dorottya belefér, de Bianka nem, Tivadar is belefér, de Ákos nem... Akit érdekel, az jelentkezzen nálam...

Most megyek kicsi tanulni is... : ) Vannak napok, amikor egyszerűen nem nagyon akar menni a blogírás. Mint most is... Sebaj, majd holnap!

Én is attól tartok...

...napok óta pesszimista vagyok. Sajnos nem látom az Ország jövőjét, nem, mintha jós lennék, csak szimplán boszorkány...

Viccet félre téve, talán azt kell megérnem, egy sötét, borongós napon, hogy Magyarország nincs többé, vagy ha van is, az is csak árnyéka önmagának. Mitöbb, már most sem az, mi régen volt. Nem mondom, hogy már a teljes pusztulás köszöntött ránk, de nagyon is úgy tűnik, hogy halálra itéltetett. Nincs jó megoldás, bárhogy is lesz, az jót nem hozhat. Legfeljebb csak enyhíthet. De már soha semmi nem lesz olyan, mint régen, egyszer, amikor még Aranykor volt Hazánkban is. (azaz nem az elmúlt sok száz évben...) Talán - ha optimista akarok lenni, akkor azt mondom, talán a gyermekeim gyermekeinek az utódainak a leszármazottainak távoli rokonai újra Magyarországon élhetnek majd. És akkor ezzel a kijelentéssel már optimista voltam... Hova tünsz, Szeretett Hazám? Miért hagynak pusztulni Téged? Mit tehetnénk Érted? Talán kevesek vagyunk egy egész nép megmozdításához. (pedig Dody anno kinevezett a "Nemzet totális mozgósításáért és harcba állításáért felelős tárca nélküli miniszternek".) Csupán annyit tehetünk, hogy ami erőnkből telik, azt meglépjük, és töretlen Hittel és Szeretettel állunk fel Nemzeti Lobogónk mellé. Emberek, rajtunk áll, hogy miként cselekszünk. De figyelmeztetek mindenkit: ésszel lépj!

Pár lépés a végtelen...

Egy gyönyörű Barátság születésének lehetek szemtanúja az AVKF falain belül. Szereplői két olyan évfolyamtársam, akik mindketten Rokonlelkeim. Sokan mondják, hogy nem létezhet barátság fiú és lány között. Ennek megcáfolására tudnék példákat felhozni, de a Barátaim nem azért vannak, hogy tanúlságvégezetű mesék szereplői legyenek. Bár, ahogy tartja a szólás, mindenki jó valamire, ha másnak nem is, hát elrettentő példának... : )

Tegnap Balázs hazakisért edzés után. Közben jót csevegtünk, már rég nem kerítettünk erre sort. A város utcáin most nyugalom honolt. Az emberek többsége fejüket elfordítva az eseményektől a maguk dolga után rohannak. Néhány évfolyamtársamon látom, hogy mennyire nincsenek tisztában az Élet dolgaival. Sokukat egyáltalán nem érdekli az, ami hétfőn történt. Amíg közvetlenül nem fenyegeti őket a "veszély", addig nem is nagyon tesznek keresztbe semmit, még azt a bizonyos szalmaszálat sem. Persze, ezért nem okolom őket, hiszen csak azt teszik, amit tudásuk és meggyöződésük diktál. Azaz, élik az életüket, elzárkózva mindentől, a valóságban. Nem baj, azért vagyunk egy páran, akik hisznek egy szebb világban... Talán minket hívnak idealistának. És ha az vagyok? Ez van, ezt kell szeretni. Hinni jó, főleg, ha ezzel világot építhetünk. Persze, az már más kérdés, hogy az a világ hol van... Nolasyn Krónikái pont erről adnak hírt, csak a sorok között kell olvasnod, és ott megtalálod, kedves Barátom, ki e sorokat faod szemeiddel. De ha kéred, akkor pontos leírást adok róla.

Ébredj fel, Kiscsillag!

Ma egy körül értem haza, a Macskáimon kívül senki nem volt itthon. Elterültem az ágyamon, és hallgattam a Csendet. Azon ritka pillnatok egyike adatott meg ma nekem, ami nem túl sűrűn esik meg: egyedül lehettem itthon. : ) Néha kell egy kis magány, hogy az ember álmodozhasson, vagy csak egyszerűen örüljön a puszta Létnek. Alapjábavéve szükségem van a nyüzsgésre, csak néha jól esik a Csend társasága is. Odakint süt a Nap - ez fontos számomra, noha a felhőket is szeretem elnézni, ahogy méltóságteljesen átvonulnak az égen. Még a vadszőlő is zöldell a falakon, van már, amelyik bíborba borult, akad olyan is, ami meg már lehullott. Gyönyörű Ősz köszöntött ránk. Noha ma reggel, amikor a 6:55-ös zónázó vonathoz siettem, még sötét volt, és hideg... De ennek ellenére is csodaszép az idő. Vác meg elbüvőlő. Reggel még bementem a kedvenc cukrászdámba, de áramszünet volt, így forrócsokit nem kaptam, csak fözőtt csoki kockát-ami egy süti-féle, és igen finom. Egyébként, ha bárki az Olvasóim közül Vácott jár, ajánlom a kedvenc kis cukrászdámat. Nem nagy, a piac mögött bújik meg, alig észrevehetően. De egész nagy kínálata van, sőt, többnyire a bőség zavara lép fel, amikor a sütis-pult előtt állok, és döntenem kell(ene). Ám ismerem gyomrom űrtartalmát, és bármennyire is szívesen tömném magamba a több fajta-féle, szem-szájnak ingere tipusú sütiket, nem bírnék el velük...

Mennem kell, később még visszanézek. Ez nem üres fenyegetés... És akkor befejezem szeleburdi gondolataimat. : )

Könnyek a szélben

Méltatlan, ami ebben az országban zajlik. Hova vezet mindez? Noha megfogadtam, hogy nem fogok politikát belevinni a blogomba, de ezt már nem bírom megállni, hogy ne kommentáljam.

Gumitöltények, könnygránát, vízágyú. Ez a receptje a randalínozó embertömegek hathatós szétoszlatására a Magyar Rendörségnek. De miért kell ezt alkalmazni a békésen utcán sétálgatós, '56-ra megemlékezős emberek ellen? Mi volt a bűnük? Csupán annyi, hogy szívükben a Szeretet Lángjával méltó körülmények között akartak megemlékezni azokról a Hősökról, akik Reményt adtak, miszerint a Szabadság nem pusztán illúzió, és vágyálom... Bár most az az érzésem, hogy nagyobb szükségünk van bárminemű Csodára, mint akkor. Noha a Külföld tisztán látja, hogy mi zajlik meggyötört Hazánkban, ám beleavatkozni nem tudnak a mi belügyeinkbe. Röhög rajtunk a Világ... Nem először, és nem is utoljára. És amennyire birka nép a Magyar, most is csak hagyja. Senki ne várjon változást, ne reménykedjen Gyurcsány lemondásában. Nem fog semmi sem változni. Csak több sebesült lesz, és talán köztük halottak is. Zokog a szívem, hogy látom Nemzetem pusztulását. Egy olyan Vezető kell, aki nem csak beszél, hanem tesz, és hisznek neki a népek. (Az én tarsolyomban sajnos nincs ilyen.) Hogy mi lenne a megoldás? Erre a választ ne Tőlem várjátok. Én csak egy vékonyka hang vagyok, akit elnyom a tömeg és a könnygránátok zaja.

Ahol a múlt és a jelen összeforr a jövő tükrében

Ma Délegyházán voltunk lenn, nyílt fekete-öves edzésen. Nem értem, miért paráztam annyit, nem volt semmi olyasmi, ami felzakklatta volna kicsiny lelkivilágomat. Azaz nem kellett kiállnom, hogy megmutassam technikai "nem-tudásom" : ). Még sokat kell gyakorolnom, főleg a Kardrántásra kell ráállnom, mert... Nos, inkább nem kezdem el ecsetelni.

Ez a nap úgy kezdődött, hogy Szandival korahajnalban elindultunk -mivel tegnap Nálunk aludt, így együtt mehettünk, mint, ahogy táborba indulás előtt is. : ) A Kőkin szálltunk fel a vonatra, ami Dunavarsányig repített minket. Onnan gyalog nekivágtunk a Délegyháza felé vezető útnak, a Nomád camping-be. Útközben kocsival felszedett minket a Sallai Géza, és megbeszéltük, hogy nem haragszik rám, és nem bántottam meg semmivel... : ) Aztám megérkeztünk "szenvedéseink szinterére", a táborhelyre... Vegyes érzelmek törtek rám, ahogy újra láttam a partot, a tavat, a Torit, a büfét, és a többi épületet, és helyet, ami ott van, és hozzá tartozik a táborhoz. Nem túl precíz a megfogalmazásom, a lényeg az, hogy egyáltalán nem éreztem magam rosszul, sőt, boldog voltam, hogy viszontláthattam a szívemnek oly' kedves táborhelyet.

11 körül konyhaszolgálatra lettünk fogva, Szandival, Danival, Enivel, a Hajdú Laci irányítása alatt. Hagymát pucoltam, aprítottam-türelemmel megtanították nekem-, és alaposan meg is könnyeztem. De finom lett a csilis bab...! (az éhség minden étel ízét feljavítja) Került bele minden, természetesen az a hüvelyes növény, amiről az étel a nevét kapta, kukorica, paprika, és valami piros színű lötyi. A fözöcskézés után/közben egy kis edzés, és párbaj következett, Krecsmarik Zsuzsival kerültem szembe. Aztán a "Nagyok" gyékényt vágták, András kenshin egy égő gyékénnyel bánt el. Aztán az idő elrepült és már 5 óra lett. A társaság jóízűen elfogyasztotta az ételt- senki nem panaszkodott. Majd Gönyével lenéztünk a tópartra, és leültünk egy kicsit nosztalgiázni... : ) Végül csak fél 9 körül értünk haza, mert Csizi - az egyik barnaöves - megígérte, hogy elhoz minket Pestre, de még el kellett mennie valahova. Fél nyolcig vártunk rá, miközben a feketék már javában buliztak, ezért mi Gönyével jobbnak láttuk sétálni és tüzet őrízni menni... A naplemente páratlan és leírhatatlan színekkel szolgált, ahogy a lila és a rózsaszin színárnyalataiban pompázott a felhők közt. A tó sima víze visszatükrözte a fényeket, az egész olybá tünt, mintha egy Munkácsy-festmény lett volna. Úszni most nem mentünk Gönyével... Nem volt fürdőruhánk. : )

Nagyon "furcsa" volt visszontlátni a campinget. Most mindenhol az Ősz jelei mutatkoztak, falevelek borították azt az utat is, amit napjában többször is megjárunk edzések előtt, és után. (jót csoszogtunk benne most) A mosdóban változatlan pók-helyzetek uralkodtak. A partról meg eltüntek a padok.

Délegyháza az a hely, ahol a múlt és a jelen összeforr, és a jövő minden lehetősége ott lebeg. Csak az tudja értékelni azt a nyugalmat, aki nem fél kitárni Lelkét, és befogadni mindazt, amit ott kapunk. Csak az tudja megérteni, miről beszélek, aki átéli.

Közvéleménykutatás

Három teljes napja már, hogy mérni tudom a blog nézettségét. És mivel iszonyat kíváncsi vagyok - elvégre nőnek születtem - szeretném tudni, hogy kik azok az emberek, akik megtisztelnek azzal, hogy gondolataimat olvassák. Bátran lehet nekem írni emilt (ninares@citromail.hu), vagy wiwen üzenetet. Mindenkinek válaszolni fogok. Bármilyen kritikát szívesen fogadok-lehet nemtetszést kifejező is, és szólhat a levél régebbi írásaimról is. Egyébként, a napi olvasottságom átlagosan 10 fő. Nagyon örülök, és nagyon köszönöm!!! A google is kidobja Nolasyn Krónikáit, ha valaki rákeres a "gólyák esküjére", akkor megtalálja, a negyedik helyen.

Ma megjártuk az Ikeát. Új ágyunk lesz, mert a régiek kiszolgálták az idejüket. Mindenki vésse eszébe, utálok vásárolni! Ennek tudatában próbáljon meg bárki is megkérni, hogy kisérjem el bárhova is pénzköltési céllal. Csak akkor megyek bármit is venni, ha tudom, mit akarok, és megyek, megveszem, ennyi. Nagyon hisztis tudok lenni, ha már céltalanul kóborlunk az áruk kinálta polcok között.

Holnap megyünk le Délegyházára, nyílt feketeöves edzésre. Gönye szerint, nincs miért aggódnom. Lemegyünk, és edzünk egy jót. Senki nem fog belémkötni, semmi ilyesmire nem kell számítanom... Én hiszek neki, és most nyugodt vagyok. Majd holnap úgyis minden kiderül. Most megyek egy kicsit gyakorolni nunchakuzni. Nagyon szeretem, de van még mit gyakorolnom... Szandi ma nálunk alszik, akárcsak a táborba indulás előtt. Kicsit nosztalgiázni fogunk holnap. Az emlékek, az a rengeteg érzés, ami a bűvkörébe vont a tábor ideje alatt, mintha csak egy másik világba kerültem volna 5 napra...

Költői hitvallás

Minden írói álmokat dédelgető egyed egyszer eljut arra a pontra, hogy szavakba foglalja költői hitvallását. Egyfajta eligazódás gyanánt a világ kis és nagy dolgaiban. Én most érzem úgy, hogy szavakba kell foglalnom a véleményem az Életemről, és azon emberekről, akik igen fontos szerepet töltenek be nálam.

Sokszor gondolkodtam azon, vajon mi az az erő, ami arra motivál, hogy újra és újra történeteket álmodjak, amiket aztán papirra, vagy virtuális formába önthetek. Válasz nem mindig születik, de ha mégis, az akkor annyira ködös, és megfoghatatlan, hogy mire eljön a Hajnal, már csak emlékfoszlányok silány másolata marad meg belőle.

Vannak Dolgok az Életben, amik nélkül nem lenne értelme a Létnek. De ezen említett, és most még csak homályosan megfogalmazott Dolgokról hajlamosak vagyunk mi gyarló emberek megfeledkezni, beleveszve a mindennapok rohanásába. Pedig nem kell több, csak egy pillanatra megállni, és körbekémlelni magunk körül. Most, ebben a percben nézz körbe! Mit látsz? (A monitor villodzó fénye nem számít...) Talán van egy ablak a gép mellett, vagy valahol, a szobában ahol most, ebben a percben tartozkódol. Sétálj oda, és nézz ki, az ablakon túlra, ami egy másik világot rejt, elszeparálva Tőled. Lehet, hogy csak egy tűzfalat fogsz látni, amit lehet, hogy vadszőlő nőtt körbe úgy, ahogy azt a futónövények márcsak tenni szokták. Vagy, emeld fel tekíntetedet az Égre, lehet, hogy már késő este van, lehet, hogy ragyogó napsütés. Teljesen mindegy, mert hatalmadban áll a Képzeleted segítségével megváltoztatni azt, ébren álmodva. Lehetőséged van dönteni, most, ebben a percben. Mert helyetted, Kedves Kobór Lélek, senki nem fog döntést hozni. Ha valaki más dönti el, mitévő legyél, akkor nem is vagy Önmagad. Csak egy elveszett valami, ami keres valamit. Megfoghatatlan, igaz? Mondtam én az elején, hogy nem lesz könnyű. Nemes feladat megfogalmazni azt, amit szinte lehetetlen. De ne feledd, Életed felett Neked van hatalmad, s nem másnak. Merj élni, mert ezért születtél. Céltalannak tűnik mindez? Minek születtél meg? Hiszen van a Földön hat milliárd ember, köztük csak egy lennél? Nem akarlak elkeseríteni, de Te csak egy vagy a sok közül. De nem akármilyen egy. Belőled csak egyetlen van, megismételhetetlen, leutánozhatatlan, komplett személyiséggel, vágyakkal, tervekkel, élettel. Szóval, senki ne merészeljen nekem azzal jönni, hogy Ő nem számít, mert így-meg-úgy és stb. Ez nem kifogás. És az akadályok, nos azok is csak értünk vannak. Megint egy furcsa gondolat... Hogy lehetne valami értünk, amikor az pont akadályoztatt minket? Viszont, ha nem lenne, akkor kevesebb tapasztalatunk lenne, és akkor talán nehezebben boldogulnánk az útvesztők kinálta lehetőségek között. Lehet, úgy tűnik, egyes embertársaink irigylésre méltóan élnek. Mi lenne az Ő titkuk? Elárulhatom Neked, semmi, ami számodra hasznos lenne. Minden ember külön projekttel rendelkezik, ami az egyiknek bejön, a másiknak nem biztos, hogy jó. Így bátran állíthatom, senkit nem szabad irigyelni elért dolgaiért. Mindenki saját magáért felelős. Bátor szívvel, előre tekíntve lehet csak menni. (ha hátra nézel, s a múltban merengsz, megbotlasz az utadon burjánzó gyökerekben) Még mindig azt mondod, nincs Célod? Gondolj arra, hogy nem véletlen születtél meg. Talán mind egy nagyobb terv részei vagyunk, talán nem. Ezt mindenki maga döntse el. De ha már mindenképp akarsz egy Célt magadnak, szerezz be egy kisállatot, akit gondozni kell, nap, mint nap. (de még egy virág is megteszi :) Ne emészd sose Magad azon, hogy mi volt, ami megtörtént, azon már úgysem tudsz változtatni. (Hacsak nem fedezted fel az időutazás titkát, de akkor feltétlen szólj nekem! Lenne egy-két történelmi esemény, amin szívesen ott lennék, persze, csak mint néző...) Ha Valakivel "bajod" van, állj elé, és mondd el. Még senkit sem ettek meg azért, mert öszínte volt. (Eltekintve azoktól a keresztényektől, akiket anno felfalattak az oroszlánokkal, de szerencsére már a XXI. (?) században élünk... :) Ne feledd, nem tudhatod, hogy meddig élsz, mennyi van hátra, lehet, hogy a következő percben elhagyod ezt a világot, lehet, hogy el sem jutsz a mai blogom végéig -elég hosszúra nyúlt. Élj úgy, ahogy tetszik. Oho, azt mondod erre, az nem ilyen egyszerű. Erre én azt mondom, akkor saját Magad vagy saját Magad akadálya...

Jah, és nevess, sokat, amennyit csak lehet. Az minden búra és bánatra gyógyír.

Dióhéjben ennyi lenne : )

Végül, de nem utoljára: minden, mi itt áll, meglehet tévedés...

Yusaki : )

Szerda óta nem írtam. Ezt már mások is észrevették, és akadt olyan is, aki nem átalott ezt a szememre vetni. Ezt persze teljességgel megértem, hiszen milyen hanyag blogíró vagyok...

Csütörtökön elkisértem Dody-t könyvszponzorszerző útjára. Meghírdetnek egy történelmi versenyt, ami Klebersberg Kúno nevéhez fűződik. Jó érzés volt olyan emberekkel találkozni, aki támogató szeretetükről biztosítják a Jobbikot.

Délután edzésem volt-nem késtem el. Iszonyat jól éreztem magam-noha a Kardozásom még mindig nem olyan, mint lennie kellene, de majd egyszer, nem vagyok kétségbeesve. Jött egy új lány a Csapatba, Luca, aki konduktor-pedagógusnak tanul, most elsőéves, és nagyon jól tud masszírozni. Ez mind hasznos tulajdonság, főleg, ha az ember már most előre tervez a táborra... :)

Pénteken korahajnalban Gönye átjött, és elmentünk Vácra. Sajnos könyvtárismeretre nem tudott beülni, mert a Tanár, hogy is fogalmazzak, igen érdekes személyiség, de amúgy semmi bajom nincs vele. Aztán egészségügyi alapismereten megtekíntettük a Super Size Me-t. Volt egy két rész, amit nem bírtam, de csak azért, mert reggel nekem is rendetlenkedett a gyomrom. Miután visszaértünk a városba, kimentünk Enihez a Hoventára, ami tök jó lett volna, ha nem lettem volna kicsit rosszul, szóval, gyorsan hazajöttünk, én meg ünneprontó voltam... : ( Szombaton sajnos nem tudtam elmenni Eninek a szülinapi összejövetelére, ágyba lettem parancsolva. De elég hamar összeszedtem magam hála az Anyukám és Gönye gondoskodásának.

A szombat a teljes nyugalom jegyében telt. Bosyka átjött kicsit, szerencsére teljesen jól érzi magát, ment bowlingozni a Patikával, szülinapot ünnepeltek.

Vasárnap a Csajaimmal találkoztam. Kitti és Szandi társaságában mentünk ki Pesterzsébetre, szintén szülinapot ünnepelni, ott, ahol régen Szandi is dolgozott McDonalds'-ban. (én még erősen a pénteki Super Size Me, és rosszullétem hatása alatt voltam...) Üveget festettünk, hennáztunk, de csak hennafilctoll volt, ezért hazajöttünk, és feketehennával mindenkinek készítettem mintát. Gönye hazament tanulni, mert kedden ZH-zik. (valami olyasmiből, aminek a megértéséhez az én agysejteim igen kevésnek bizonyulnak. Szombaton kinyomtattuk a könyvet... A Számitásizé alapjai, vagy valami ilyesmi.)

És a Csajokkal megalapítottuk a Yusaki-t : ). De erről most nem írhatok többet... Majd egyszer... Csak a benfennteseknek...

Október 11. : )

Csak úgy telnek a napok, és én azt veszem észre, hogy a vonatsínek metnén már bíborba borul a Természet. A reggeli napsütés cirógatásában még élénkebb színekben pompázik. Csodás látvány, főleg az álmos diákoknak, akik Vác felé száguldanak a kora hajnali órákban.

Ma Családszociológián megintcsak a párkapcsolatokat boncolgattuk, vajon mitől tökéletes, vagy közelít a tökéletesség felé? És mi a biztosíték arra, hogy 35 év után is erős kötelék marad? Erre, és ehhez hasonló kérdésekre keressük a választ, miközben az órűn bemutatott, vagy felhozott mintákon keresztül láthatjuk, hogy mi műkődik, vagy éppen nem.

Nekem nincs okom panaszra... : )

Eljön az a pillanat is, amikor mindenkivel megosztom az órán megszerzett hasznos tapasztalatokat. De már megint sikerült elég kései órában blogírásba kezdeni. Majd egy legközelebbi időpontban.

Ma egyébként a nunchakummal barátkoztam, és már kezdjük megkedvelni egymást, azaz, most már nagyjából azt csinálja, amit én akarok, és nem leng ki a maga útjára.

Ma is látom a Holdat innen, a számítógép mellől, ahogy az ablakunkon lágyan bekúszik a szobába, és az árnykékokat útjából elzavarja.

Sütni fog a Nap...

...egész héten, ha pedig nem, akkor is csak mi nem fogjuk látni a felhők miatt. Nincs időm most írni, fel kell varrnom a hakamám, a múltkor is kevéske kellett hozzá, hogy ne essek pofára Kardozás közben.

Most is cask azért írok, hogy ne mondhassák azt, hogy elhanyagolom a blogom.

Ezercsillag is jól érzi magát, még nem mutatja a kipusztulás tüneteit. (tegnap óta...)

Szóval, most megyek varrogatni, aztán edzésre.

Egyszercsak eljön a péntek. Linka is, meg én is nagyon várjuk a pénteket. (már most, hétfőn)

Sushi, nyami :)

Nekem izlik, kövezzenek meg érte, de ma nagyon finom sushit ettem. Lazacos, nyam!!! Persze, wasabi nélkül. Ám az kiderült, hogy csupán két darab algába tekert, rizzsel megtömködött nyers haldarabot tudok letuszkolni élvezettel a torkomon. A harmadik már kevésbbé finom. Szóval, ezen fenti állítások után, jogal kijelenthetjük, hogy két darab sushira vagyok limitálva.

Elmentem Gönye által közvetített Sipi kérésére bemutatozni, de én néző és szorólapozó voltam. Csupán fél éve vagyok a Csapat tagja, és technikai tudásom még nem éri el a bemutatós szintet. De Gönye tényleg jól csinálja. Tudom, hogy nem hiszi el nekem, mondván, hogy én elfogult vagyok, pedig ezesetben tényleg nem így van. :)

Aztán megnéztük a bonsai-kiállítást is, és szereztem egy Ezercsillag nevű pici fát. Amit ezentúl szeretettel és áhítattal gondozhatok. Két-három naponta kell meglocsolni, félévente egyszer tápot neki, és persze nyesegetni, olyan formára, amilyenre akarjuk. (jobb leszek a végén, mint Ollókezű Edward)

Most éppen arra várok, hogy a többiek egyenek, aztán megyünk a Délibe, kikisérjük Istvánt.

Jah, és majdnem elfelejtettem fontos bejegyzést ejteni a tegnapi Moccanj! napról. A Húgomék sulijának csepeli részlegének udvarán zajlott, és besöpörtem minden díjat, amit lehetett nyerni, ugrókötelezésért, helyből távolugrásért, és egy körös futásért. De mivel én olyan jószívű vagyok, ezért a nyeremények nagyrészét-ami édesség volt, és gumicukor, amit amúgy sem szeretek- elajándékoztam a gyerköcöknek. (mielőtt még bárki azzal gyanúsítana meg, hogy elnyertem mindent a kicsik elől, közlöm, hogy két kategória volt, 10 éven alul, és 10 éven felül, így mindenkinek esélye volt nyerni. Most viszont, izomlázam van, és csak egy kis masszásra várok.)