Pillanatnyi Helyzetjelentés

Megjelent a fény az alagút végén. Halovány reménysugár bontakozott ki a sötétben, már nem tapogatózunk vaktában, reális célok felé tartunk. A zavar, mely fellépett az éterben kreatív energiákká formálódtak át. Krizisben voltunk az elmúlt közel két hónapban, mely megoldása nem várt fordulatokat hozott magával. Hihetetlenül hálás vagyok mindenkinek a támogatásáért. Legyen szó pár mondatról vagy hátbaveregetésről. Az elmúlt időszak tökéletesen megmutatta, kikre tudunk számítani, kinek jár a szája és ki az, aki abszolut leszar mindent, ami mással történik. Nyilván nekem is megvannak azok a kapcsolataim, amikben én is ugyanezt adom vissza.

Ugyanakkor életem egy fontos területen a kapcsolat zátonyra futott. Nem tudom, hogyan tovább. Nem tudom, merre tovább. Mintha valamit valamiért cserébe működne a világ, s ha valami pozitívum érkezik, máris jönnek a keselyűk és elveszik, ami addig a világot jelentette. S itt maradsz árván, magányosan.

Hogy lehet megállítani a homokóra szemeit?

Fel

Tegnap este moziba mentünk, a Disney-Pixar legújabb meséjét néztük meg 3D-ben. Könnyed szórakozásra vágytunk, amit meg is kaptunk. De volt 4 perc 7 másodperc, ami alatt nyeltem a könnyeim. A következő jelenet miatt tört el a mécses:

http://www.youtube.com/watch?v=8QYJMnika0Y&NR=1

Olyan csodálatosan lerajzolja egy életnyi Szerelem megpróbáltatásait, szépségeit és a végén... Ez van, ilyen túlérzékeny vagyok. Szentimentalista hülye.

Ha van rá módotok, nézzétek meg.

2 %

Én benne vagyok... és Te? Megoldási időm 12 perc. :P

Az érthetőség kedvéért:

Einstein feladványa:

Ezt a feladatot Einstein írta. Azt mondta, hogy az emberek 98%-a nem tudja megoldani. Te a 2%-ban vagy?

Tények:
1. 5 ház van, különböző színüek.
2. Minden házban él egy-egy ember, mindegyik más nemzetiségű.
3. Az öt tulajdonos különböző italokat fogyaszt, különféle cigit szív és más-más állatot tart.
4. Nincs két olyan tulajdonos aki ugyanazt az állatot tartaná, ugyanazt a cigit szívná, vagy ugyanazt az italt inná.

1. A brit a piros házban lakik.
2. A svéd kutyát tart.
3. A dán teát iszik.
4. A zöld ház a fehér ház bal oldalán van.
5. A zöld ház tulajdonosa kávét iszik.
6. Az a személy aki Pall Mall-t szív madarat tart.
7. A sárga ház tulajdonosa Dunhill-t szív.
8. Az az ember aki a középső házban lakik tejet iszik.
9. A norvég az első házban lakik.
10. Az ember aki Blend cigit szív amellett lakik aki macskát tart.
11. Az az ember aki lovat tart amellett lakik aki Dunhill cigit szív.
12. A tulaj aki Blue Mastert szív, sört iszik.
13. A német Prince-t szív.
14. A norvég a kék ház mellett lakik.
15. Az ember aki Blend-et szív, a vizet ivó ember szomszédja.

A kérdés: Melyik tart halat?

Kár, hogy nincs több ilyen feladat. (Tudtommal... Ha valaki tud, nyugodtan írja meg.)

Szolgálati közlemény: borzalmasan el vagyok maradva levelekkel, sajnálom... Igyekszem mindenkinek írni. De ma is egész nap Gödöllőn, meg Aszódon voltam...

Holnap reggeltől vasárnap estig Aszódon leszek a Javítóban. Vélhetően semmilyen módon sem fogok csatlakozni a cyber világhoz, nincs kapcsolat, a gépet meg nem cipelem le magammal, gyanítom wifi sincs ott. (brühüm-brühüm)

A táskám bepakoltam, de minden utazás előtt aggódom azon, mindent elrámoltam-e. Mivel nem mehetünk ki az épületből, három napi hideg élelem lapul túratáskám javarészében. (Aki ismer tudja, hogy ez több csokival jár és halackász (nyami) konzervvel. (Idén becsúszott gyümi is az étlapra...) Rengeteg idegen fog körülvenni. Hát majd valahogy túlélem vasárnapig. (Legalább kaja lesz, ha internet nem is. Persze kapunk reggelit, ebédet, vacsorát...)

Ideje aludnom, hosszú hétvége előtt állok. (Illetve ülök... Nem sokára fekszek...)

Ég Veled, Budapest. A vasárnap esti viszontlátásra! :)

Váratlan utazás

A Duna Tv-n most újra adják, noha a teljes egésze megvan DVD-n. Most is könnyet csal szemembe, oly' kedves és bájos, egyszerű és tiszta sorozat, a mindennapi szennyben igazi felüdülés. A mai résznek épp vége, s szívem szerint elköltöznék Avonlea-ba. (Nem érdekel, hogy sem internet, sem angol wc, sem egyéb olyan komfort tényezők nem lennének, mint amik most veszik körbe kényelmes kis életem. Cserébe kapnék tengert, tiszta levegőt, egyszerű embereket, Lelkeket, romlatlanságot. Meglehet többet szenvednék a betegségektől, meglehet, kényelmetlen lenne gyalogolni a boltig, meglehet sok gond lenne az állatok mindennapi ellátásával. Talán nem lenne annyi jó könyv, mint most. Talán sok minden hiányozna, ami most osztályrészem. De talán nem tudnék ezek létezéséről és evégett nem is tűnne fel hiányuk...

Ma Tökölön voltam az fk-s börtönben. Első interjú fogvatartottakkal. Két fk beszélgetett velünk. Egyikük életellenes bűncselekmény miatt ül, másikuk pedig rablás vétségét követte el. Sok mindent megtudtam a bv intézmény belső életéről, de persze mindez csupán a felszín volt... Ki tudja, mi zajlik a zárkákban, amikor a felügyelő "nem lát és nem hall" semmit... Csicska, Csatlós, csontra szabadul, megcsináltam az okosságot, karácsonyfa... börtönszleng.

Hónap végén a pártfogókkal is megyek Tökölre. Most hétvégén meg Aszód... Péntek reggel már elszivárgok a városból és csak vasárnap este térek vissza. A csoporttársaim erről a kurzusról első látásra szimpatikusak. Jól érzem magam köztük.

Ma este - Hedzsinek hála - még megyek egy előadásra az ELTE-re. Annyira imádom ezt a szellemi pezsgést ami mostanában körbeöleli napjaim. :)

Egy igen esős hétfő krónikája

Fúj... kezdhetném imigyen is, de inkább: végre megérkezett az eső. (Így azért már sokkal szebb, nem?) Szóval reggel az a csúnya telefon ébresztett, bár Cartel Burwell zenéje zökkentett ki az álmok folyamából, mégsem éreztem túl nagy kedvet - amivel valószínűleg nem voltam egyedül - ahhoz, hogy elkezdjem a napot. De valahogy megállt az idő és a lustálkodás ellenére időben elindultam és beértem. Bár gyak.helyen nem találtam magam. Jött egy lány a fősuliról egy hetes gyakorlatra, színfolt volt eddigi adminisztrációval telt heteim életében. Újfent megállapítottuk, kicsi a világ... EKG, Oslo... és persze a drága Vác.

Mostanában felelevenítem zongorás múltam darabjait, órákig ülök imádott hangszerem mellett és püffölöm a fekete-fehér billentyűket. Messzi tájakra repít, vagy épp a múltba. Lelki szemeim előtt megelevenednek történetek. Vajon hányan és kik játszották vagy játsszák ugyanezen műveket? Vajon hány és hány érdemes alkotás hever porlepte sarokban? S vajon hány és hány csodamű nem kerül soha audencia elé, mert alkotója a sírba viszi magával a páratlan dallamokat és hangzásvilágot?

A zene hídakat épít, de eme igazságot nem én fogalmazom meg először.

Odakint oly' sötét van, itt az ősz, itt van újra. Most már végérvényesen beköltözött... Tavaly ilyenkor lázasan készülődtem a repülésre. Mily' távoli emlékként hat most. Egy év. Hogy elrepült az idő felettem... Hiányzik Oslo, az a szabadság, gondtalan világ, ami ott fogadott és őrízte mindennapjaim. Csodálatos volt. Talán egyszer visszatérek, de most megálljt parancsolok a mélázásnak a múlton, s megyek, felkészítem Lelkem a Találkozásra. :)

The return of Julcsi

Bár változatlanul úgy állnak a dolgok, ahogy, tegnap este határozottan blogíró ihletem volt. Szóval itt az ideje a visszatérésre. Bár a wordpress nagyon tetszett, mégis a blogspotot tartom az igazinak.

Gyakorlaton vagyok, s tulajdonképpen ez tölti ki mindennapjaim. Szakdoli ugye kipipálva, csak az elméleti hátteret kell kicsit rendbetennem. (Bár a kutya nem fogja elolvasni, mert már úgyis megvédtem... Aki korán kel, az TDK-t lel...)

Az elmúlt két hetem börtönökről szólt. (Bár nem teljesen korrekt leegyszerűsíteni csupán börtönre a bv-intézeteket, mivel három formája létezik a szabadságvesztésnek: fogház > börtön > fegyház. Az első a legenyhébb - az elítéltek szerint a fogházasok levelezőn végzik a börtönt - míg a fegyházban egy átlagos napon a fogvatartott 24 órából 23-at a cellájában tölt. (Ami nem túl nagy és nem komfortos.) Sok mindent tudnék mesélni, de majd akkor, ha a Pest megyei bv-k kipipálva lesznek.

Pártfogóknál vagyok gyakorlaton és az ELTE-n is elkezdtem egy kurzust ennek jegyében hétfő esténként. Ezért láttam börtönöket belülről. És az aszódi javítót. Szavamra, ott igazán hatékony nevelői munka folyik, míg a börtönökben... sem erő, sem pénz, sem motiváció nincs. És ebből a motiváció hiánya a legnagyobb probléma. De ugyanakkor ott a másik oldal. Hiába integráljunk szerencsementesebb sorstársainkat, ha kimegy, akkor feltehetően ugyanaz a környezet várja... Szóval van itt még mit tenni, de senki sem tesz semmit, mert oly' mértékű átformálásra lenne szükség, amire a többségi társadalom nem vevő. (Noha kicsiben is lehetne tenni...)

Márianosztra, Vác, Budapest - Kozma utca, Aszód. Az elmúlt két hét mérlege. Kedden Tököl, majd a hétvégén Aszód újra. Csapatépítő és kézségfejlesztő a javítóban alvós tréning - ersze nem az fk-sok körletében. Juhu. Emellett naponta bejárunk a Hivatalba is, időnként terepen kt, vagy családlátogatás. Izgalmas, csak semmi másra nem marad idő. Persze most mondhatná mindenki, időm arra van, amire én akarom, hogy legyen. Csak még nekem sem megy az egyszerre két helyen lenni dolog - s nem egyszer estig nyúlnak a dolgos napok - és olyan jópofa időnyerőm sincs, mint Hermione-nak. Szeptemberben egy darab könyvet nem tudtam kiolvasni, csak belekezdtem jónéhányba, mindig abba, ami éppen kéznél volt... Így került terítékre a Fekete-tőr testvériség utolsó kötetete (juhu) és egy Star wars könyv. Bár olyan ügyes voltam a könyvtárban, hogy a polcról a harmadik kötetét sikerült levennem a Jedi-akadémiának. Sebaj, annyira megörültem neki, hogy ilyen "aprósággal" nem törődtem. Különben meg Lucas-ék is az utolsó hárommal kezdték a megfilmesítést...

És persze nem hanyagolom el az írást sem. Két kedves Barátommal közösködünk egy-egy történet megalkotásában, a többit meg írogatom magam, már ha jön az a bizonyos belső erő, ami segít a megfelelő szavak manifesztálodásában. Vagy mi.

Újra itt. Hiányzott a mindennapjaimból a blog. Ejh, ejh, mennyi mindennel elmaradtam... De most itt ez a csodálatos Október... majdnem olyan édes, mint a November... :)

Végszó: csapongó, s már-már álmos gondolatok vezették e sorokat, ennek tükrében olvasd. Emilekre már csak holnap jut "erő"...

Új blog - átmenetileg

Rövid időre átteszem működésem a wordpress oldalára.

Az alábbi címen elérhetitek:

http://nolasyn.wordpress.com/

Összekuszálódtak a dolgok, míg nem oldódnak meg,

addig ide egyszerűen nem tudok írni.

A Hit próbája

Hogyan is lehetne szavakba foglalni úgy, hogy ne vesszen el a lényeg? Ezen gondolkodtam, míg betöltött a blogger. Hitről nem szeretek beszélni. Írni pedig pláne nem. De amikor ma Apunak nyafogtam végső elkeseredésemben - ami persze a gyengék bástyája baj esetén - hogy miközben a hosszan tartó hullámvölgyből keressük a kiutat, akkor hol van a transzcendentális hatalom, akihez fordulunk. Apu az asztalnál ült, elmélkedéséből hirtelen felriadva így szólt: Ez a hit próbája, rajtunk el, hogy elbukjuk-e vagy sem. Ott akkor, mint derült égből a villámcsapás hatottak rám szavai. Nem nagyon szoktam Apuval ilyesmiről beszélni, de mindig is tudtam, milyen mélyen gyökerezik a hite. Ezóta a pillanat óta úgy érzem, tökéletesen része lettem a világnak és nem állhat utamba semmi. Ez talán furán hangozhat mindenki számára, aki még nem élte volna át milyen az, amikor úgy érzed, feloldódsz abba a rengeteg nyomasztó gondba és mindened leteszed Elé, semmid sem marad. Csak Te. És akkor, és ott, abban az egyetlen egy törékeny másodpercben Egy minden. Nem létezik sem a múlt, sem a jelen, sem a jövő. Semmi. De mégis minden ott van. Szóval ezért is olyan nehéz erről írnom. Nem könnyű megfogni azt, amire hiányos a fogalomtárunk. Persze vannak elnevezések és történetek, amik nálam jobban leírják ezt az érzést, ezt az eseményt. És tényleg, nincs lehetetlen. Sem korlát. Csak mi építhetünk gátat magunknak.

Szóval a Hit próbája. Mindnekinek eljön az életében. Akár többször is. De nem minig tudjuk, hogy éppen azon megyünk keresztül. Talán mások másnak hívják. De a végeredmény mindig ugyanaz...

Köszönöm a Támogatást Nektek, Linka és Morag! :)

Nincs mit mondanom

Avagy most összecsapnak azok a bizonyos hullámok. Családom nehezebb időszakon megy keresztül, minden energiára szükségünk van a kitartáshoz. Ugyan történnek apró jó dolgok, amiket most nagyon nehéz észrevenni. Közben szüntelenül igyekszünk mindenben meglátni a pozitív oldalt. Azt mondják, vannak ilyen hullámvölgyek, utána jó dolgok történnek. De ez olyan, mint amikor fekete-fehérre kockázzuk a világot, és nem hagyjuk a többi színt is érvényesülni mellette.

Pedig most a drága tücskeim éjjeli nótájukat zengik. Minden békével teli. Valahol megbújik köztük a harmónia is.

Valahol...

Az önjelölt internetceleb tanulmányozása...

Az emberi hülyeség határtalan?

Tulajdonképpen ez inkább költői kérdés marad... Tegnap egy ismerősöm felhívta a figyelmem egy önjelölt EMO internetcelebre. Mint legtöbben tudjátok, a TDK munkám során felmértem az EMO sub-culture és depresszió kapcsolatát. Egyrészt azt ugye leszögezhetjük, ez az új irányzat nem más, mint identitáskeresés, ami ugye pont a 15 éves kor körül kezd kialakulni - de ugye ezt illik kinőni, láttatok Ti már 25 felett EMO-t? Ha igen, akkor szóljatok, mert szívesen elbeszélgetnék vele, megismerve élettörténetét és azt, miért ágál a fejlődés ellen.

Na de térjünk vissza önjelölt celebünkhöz, aki exhibicionista hajlamait a cyber világ lehetőségeit maximálisan kihasználva éli ki. A delikvens mostanában tölti be a 21., melyre az amerikai "sweet sixteen-t" majmolva rendez bulit. (Mi ez, ha nem az utánzás legfelsőbb művészete? Megint... Semmi önállóság sincs már kis Hazánk "jövő generációjában"?) És ezen említett rendezvényen az alig nagykorú vagy ennél is kisebb sihederek kb némbereknek fognak beöltözni. Torz személyiségfejlődéshez vezethet az ilyen. Bár nem tisztem pálcát tőrni felettük. Nem is ezért vagyok itt. De mint minden divathullám, egyszer ez is elvész a süllyesztőben. Az már máskérdés mennyire lesznek koherensek és integráltak ezek a személyiségek felnőttkorukban.

Csupán az interneten talált megnyilvánlásai alapján tudok szubjektív véleményt alkotni. (Hogy miért szükséges mindez? Mert mint szociálpedagógus elsősorban a tinédzser korosztállyal lesz dolgom és nem árt ismernem azokat az irányzatokat, melyek hatással vannak rájuk. És azt kell mondjam, bizony az ilyen önjelölt maki-királyok igen erős befolyással vannak a fiatal, fejlődésben lévő Lelkekre.) Szóval pont az előbb ismertetett ok miatt találtam szánalmasnak. Akad egy pár ezer fős rajongótábora, mind család- és érzelemhiányos tini, akik a divat, vagy a figyelemfelhívás miatt ennek a kultúrának hódolnak.

És pont ezért veszélyes ez a nyikhaj. Példakép. De még fogalmazni sem tud, a helyesírásáról nem beszélve. (Ha már kiáll vezető szerepbe, akkor alapvetően legyen művelt és valóban követhező.)

Ok, szeretne celeb lenni, mert ez most olyan nagy divat és viszonylag könnyen pénzt lehet vele szerezni. A hírnév pedig kötelez. (Láttunk már példát erre is.) De - és itt most egy nagyon fontos észrevétel kövekezik - ha már mindenképp híres akar lenni, akkor miért nem műveltebb? Ha már mindenképp hírnévre vágyik, akkor miért csinál majmot magából? Vagy, pont ez a cél? Akkor meg miért háborodik fel azon, ha a napiszaron, vagy a puruttyán, vagy bármely ilyen oldalon találja magát? Gondolkodni kellene. Kicsit.

Szóval van ez a gyerek, aki identitáskrizisen megy keresztül és ebből még hírnévet is kreál magának. A konferencián is erről beszélgettünk. Az EMO és a nemiség kapcsolata is lehet egy érdekes kutatási téma. És ha megtudjuk, miért van ennyi beteg Lélek, akkor könnyebb gyógyítani is őket.

Mert ez így tényleg csak szánalmas marad. A többségi társadalom nem veszi komolyan és megmosolyogja a dolgot. (Vagy felteszi az internetre az anti-celeb oldalakra...)

De ha nekik ez kell és tényleg nem látnak tovább, esetleg a fa eltakarja az erdőt, akkor Lelke rajta. Viszont ebben az esetben ne jöjjön pampogni, hogy ilyen, meg olyan negatív kritikát kap. A hírnév ezzel is jár. Vastag bőr kell hozzá, hogy az ember ezt elviselje...

Mert az ember szeret kritizálni. Saját magát jobbnak látni. Ez is belénk lett kódolva. Persze, minden, mi itt áll, lehet tévedés is...

Rendőrakadémia

1984. Ekkora datálható az első rész megjelenése. Nosztalgiából végignéztük ma este az ötödik részt. Bár a poénok már nem úgy csattannak, mint anno, de még mindig lehet nevetni, vagy olykor inkább csak megmosolyogni.

Más világ. De olyan etalon marad, mint Bud Spencer és Terence Hill, vagy éppen az én drágaságom, Krokodil Dundee filmjei. (még jó, h beszereztem magamnak is egy szőke, kék szemű, napbarnított bőrű "hasonmást".)

El vagyok maradva az emilekkel is, most is csak idefirkantok, aztán megyek tova. Szorít a határidő... Már csak egy hetem van arra, hogy elkészüljek... Majd meglátjuk.

Augusztus 20. Tömeg, napsütés, repülőgépek - amikbe változatlanul és javíthatatlanul szerelmes vagyok. (Nem hiába Richard Bach a Sirályt választotta...) Továbbá esti népbutító tűzijáték kipipálva. Ünnephangulat? Hm, a legkevésbé sem.

Tegnap Bösztörpusztán voltunk, MOGY-on. Sok ember volt, de a koncertek tetszettek. Bővebb beszámoló legközelebb. Most vissza a "melóhoz". Szeptemberre új kutatási tervvel kell előállnom. Sok a dolgom... nagyon sok... de legalább nem unatkozom.

Szurkoljatok hétfőn... állásinterjúúúúúúú... yuhúúúúú... majd beszámolót arról is akkor írok...

Star Wars (mánia)

ta-ta-ta-taaa-taaa| -ta-ta-ta-taaa-ta| -ta-ta-ta-taaa-ta| -ta-ta-taaaaa... vagy valami ilyesmi... :P

Tegnap este a második új rész után végignéztem az utolsó hármat is. Sokkal másabb élmény volt így, h tudtam az előzményeket. De igazából hatalmas hasadékot éreztem a régi és az új széria miatt. Nem csak azért, mert képileg és jellmezileg volt "silányabb" a 4-6, hanem a történet néhány ponton nem klappolt az első részekkel. És ez így számomra fura volt. Az első három új rész erős, az utolsó három viszont kicsit gyengébb. Valahogy még nem forrott ki igazán a történet akkoriban, 30 évvel ezelőtt. Mostanra ért meg. Valamiért végig ez volt az érzésem.

És könyörgöm, az Ewok macik... aranyosak, meg minden, de az egész csatának a jelentőségét elveszik. Retardált kis mackók. De számomra inkább parodikus hangulata lett a harmadik rész végének. Pedig az alapötlet nagyon jó, avagy a gonosz Ani hogy lesz újra önmaga. És a legvége összecsapott.

Na de nem fröcsögök tovább, mert tulképp nem volt rossz. Csak már magasan van a léc, amit nehéz a '70es, '80as éveknek átugrania.

Ezer Hold és minden Csillag

Nagyjából már kész vagyok a takarítás fáradalmaival és még előttem áll az egész délutánom! Írást tervezek, csak nem tudom, melyikkel folytassam... :P

Köszönöm a már kapott kritikákat. Igazán megtisztelő, ha bárki is veszi a fáradtságot és elolvassa. Mostanában megint kérdések között vergődök, de akadnak válaszok is bőven.

Tegnap meg ma is Star Wars hangulat van... Múlt héten Gyűrűk ura maraton, most pedig SW. Nagyjából egy szinten áll nálam a két hős eposz. Mély tartalommal állítanak mintákat az emberek elé. Csakhát, ugye az Üzenet nem jut el mindnekihez, mivel akadnak, akik legyíntenek ha maghallják a címeket. "Fantazmagória..." mondják rá. De ez csak a köntöse a Tartalomnak. Tudni kell és érdemes is továbblátni, mint amit a felszínen mutatkozik.

Hétfőn állás ügybe megyek Szigetszentmiklósra. Drukkoljatok, mert nagy kedvem lenne hozzá és már látom magam előtt, ahogy beállok a dolgozók sorába. Csak ugye, pályakezdőként azért sok a kérdőjel. Attól is függ, hány pályázat érkezett be és hány embernek van sokkal több éves gyakorlata, mint nekem. (Feltételezem, sokaknak...)

Tegnap, amikor a novellát befejeztem, egyrészt büszke voltam rá, amiért meg tudott születni és engedte is. (Ezek a történetek nagyon szeszélyesek, van amikor üvöltözve ki akarnak tőrni, máskor meg alig lehet őket szavakra bírni.) Másrészt pedig, kicsit szomorú voltam, mert most már lezárult. Ilyenkor a szereplők "nyugdíjba vonulnak" az aktív életemből, és öregesen figyelik társaik megszületését.

Hugi énekel, úgyhogy most abbahagyom a pötyögést, hogy ne zavarjam a művésznőt.

Út a Végtelenbe

Novella. Nem törekedtem a szereplők pontos kidolgozására, csupán a történet szálát gördítettem előre. Aki kíváncsi rá, dobjon meg egy emillel, amire szeretné az engedélyt az olvasáshoz. (Bocsánat a bizalmatlanságomért, de a szellemi gyermekemet nem teszem ki "támadásoknak".)

Végtelenül hosszú napok állnak mögöttem. Fáradt vagyok, de ez inkább jobban sarkall az írásra... Nem hiába, nyomás alatt nő a pálma...

Annyira kedvem lenne sétálni, de túl meleg van a létezéshez...

"A rose by any other name would smell as sweet"

Hinnétek-e, hogy ez a kép Magyarországon készült? Nem is messze a fővárostól, a IV.-es bányatónál, Délegyházán. (Vagy ahogy újabban hívjuk, a Seikenaiken-tó - köszi, Lun!) Ez az, ami annyira hiányzott a táborból. Ez, és a péntek délutánom a dombomon, a tó partján. A ragyogó augusztusi napfényben, amikor a lágyan ringatozó vizen keresztül fut az Arany-híd.

Lélekcsemege.

Ennek a csodás képnek a megszületését Rolandnak köszönhetem. Tegnap meglátogatott, mesélt a táborról, ami kicsit ugyan érzékenyen érintett, de ugyanakkor jó volt hallani róla. Egy kedves Barátomtól kaptam egy SMSt, amire nem is számítottam. Kedden a Mesterem is megnézte, élek-e még és állandó jellegű edzőtársam is tiszteletét tette nálam. Szóval így könnyebb túlélni.

Ehhez a képhez tudom ajánlani Thomas Newman: Any other name című zongorával kísért dalát.

Nem idevágó megjegyzés: akit érdekel a Hetedik napon, szóljon, küldök engedélyt az olvasáshoz.

Holdtündér és a Lovag

Tegnap este festettem, meg ma is egész nap festeni fogok. Ez az utolsó igazi nyaram, amikor még megtehetem. Gyanítom, hogy diploma után vár rám a munka világa és a levelező Msc... Most csak úgy vagyok, úszom a semmiben. Vagy valami ilyesmi.

Jelentkeztem facilitátor képzésre. Hm, izgalmas lesz, de legalább lesz már egy olyan papírom, amivel tréningeket szervezhetek és jövedelmezőbb, mint az alapdiplomám. Bár az alapdiplomám szükséges ehhez a képzéshez... Még szerencse, hogy ilyen területre tévedtem. De szeretem is csinálni. És már azt is tudom, hogy az első csoportomat a főiskolán fogom megszervezni. Bár titkos vágyam az, hogy a főiskolán taníthassak. Ki tudja, merre sodródom még... Ez az izgalmas és félelmetes ebben az életben...

Újra a helyén

Újra van gépem! Hoszú-hosszú hónapok teltek el nélküle. És a türelmes várakozásom meghozta gyümölcsét. Újra az alaplap mondta fel a szolgálatot, de mivel garanciális volt, kicserélték. Úgyhogy most nagyon örülök a világnak, vagy ahogy abban a dalban is éneklik: "nekem az is elég, ha szép az idő..."

Úgyhogy most már lesz időm rendesen vezetni a naplómat is. Sok gondolat van - még szerencse, különben kiüresednék, mint egy terméketlen kalász a búzamezőn. Bár néha megijedek ezen gondolatok ambivalenciáján. De sebaj, az ilyen ellentétek feloldása hozza meg az igazán nagy kihívásokat.

De ne szaladjak ennyire előre, ugye?

Ma egy kedves barátomnál voltunk, a vizipipa rejtelmeit tanulmányoztuk két pók, és egy degu család társaságában. (Akik között a kis három degu ma született, vicces volt, néztük a ketrecben az apróságokat, és akkor hirtelen felkiáltok, h "dejó! kicsik is vannak?" mire vendéglátónk rám néz és imígyen szólalá meg: "nahát, úgy látszik igen"... :D

A délután kellemes eltelt. Este pedig sajnos Linka is elment. Olyan üres lett nélküle a szoba.

Este pedig azon gondolkodtam, hogy mi a valóság és az illúzió. De itt most nem arra az illúzióra gondolok, amikor a bűvész előhúzza a fehér nyuszit a keménykalapból, hanem arra az igazi illúzióra, ami a képzeletünk révén átszővi a mindennapjainkat. Tudjátok, amikor elrepültem a messzi Északra, akkor sokáig abban sem voltam biztos, h ez az Oslo tényleg létezik-e, vagy nem. De persze nem úgy értem, ahogy Ti gondoljátok, h értem. Nyilván tudtam, h ott lesz, hiszen a térképen rajta állt, de az is csak egy papír volt némi vonallal meg jellel. Aztán megérkeztem a reptérre és megcsapott a hideg északi levegő... Ma pedig álom, h ott jártam. És hiányzik. Talán soha többet nem fogok eljutni Oslo-ba.

Na de igazából nem ezen agyaltam ma, hanem azon, h amíg Krokodil Dundee-val nem találkozom, addig ő is csak egyfajta illúzió, képzeletem édes szüleménye. Akiről tudom, h van, és hozzátartozom, ám mégis akkor lesz igazi, ha meg tudom érinteni. Addig csak egy magányos lélek maradok, aki szomorúan és boldogan várja kedvesét. Szomorúan, m nincs mellette. Boldogan, m bármikor mellette lehet.

A mai eszmefejtegetésnek viszont véget vetek. Leragad a szemem, úgyhogy megyek és alszom egyet. Oh, várnak az álmok...

1979.

Krokodil Dundee sógorának készítettem válogatást a bejegyzés címében szereplő évből. Technikai okok miatt csupán külföldi TOP 100-as listáról válogattam. És nem is akármilyen gyöngyszemeket találtam: Pink Floyd, The Police, Kiss, AC/DC, Kool & The Gang, The Cure, The Police, Led Zeppelin, Queen, The Bee Gees... és még folytathatnám. Nem is sejtettem, milyen kincsesbányára bukkanok a nagy kutakodás közben. Szóval most ezt a listát hallgatom. Vegyítve Linkin Parkkal - kövezzetek meg érte, de én szeretem! Gossippal és Végtelennel.

Úgy néz ki, nem megyünk Prágába, m a Nagynénink elég beteg. Húgomat érzékenyebben érinti, mivel neki a kedvenc városa és már nagyon beleélte magát. Úgy sajnálom.

A héten volt a tábor - ez korábbi írásaimból nyílvánvaló - és igazából egyik csapattársamat sem érdekelte, h nem mentem, csak más klánból kérdezték meg, mi van velem... Ez kimondottan rosszulesett, de nyílván rászolgáltam erre a bánásmódra...

Most megyek, átadom a gépet. Sajnos az enyém még mindig szervízben... Úgy hiányzik... Nyaff...

700.

Mint a mellékelt ábra is mutatja, végül nem mentem le Sayonara partyra, tekintettel a lázas állapotomra, ami ezt igen erősen megakadályozta. Ahogy egy kedves Barátom nemesen megfogalmazta: "betegnek lenni szarügy...". Ezt dobta a gép és egyéb mélyen szántó közhelyek repkedtetése. Ennek itt pont.

Tegnap Szuszi egy emelettel lejjebb landolt, mint ahol lakunk. Hogy történt? Nem tudom. Épp itt ültem a gép előtt, zenét hallgattam, amikor éktelen macska nyirvákolásra lettem figyelmes. Gondoltam, nem az én macskám, hiszen az itt alszik bent mellettem... hoppá, tekintetem a zongora alá tévedt és ott nem volt macska. Hát jó, akkor felkerekedek és megnézem a szokott helyein. De sehol sem találtam. A nyávogás a "Szuszi" kiablására erősebb lett, és akkor felfedeztem az elsőn. Ehh, hülye macska, hát nem ejtőernyőzött ernyő nélkül? Rejtély, hogy miért nem a földszinten landolt, hanem az elsőn. Lementem, ráadásul Ayako - a japán barátom- ablakában nyirvákolt, onnan nem tudtam kiszedni súlyos sérülések nélkül. Így aztán Ayako is kijött, az ajtót meg becsapta a huzat, így kint álltunk - este 10 fele - nyüszítő maccsal és kulcs nélkül. Szerencsére Apu ereje elég volt ahhoz, h az ajtó megadja magát, de Aputól meg fél a macska, noha soha nem volt interakció köztük, de valahogy az erős hangját nem bírja. Úgyhogy Aput felzavartam, mire végre bementem és megszereztem azt a kis hülye dögöt. Próbáltam felcipelni az emeletre, de meg volt arról győződve, h a megfelelő emeleten van, hiszen az alattunk lévő lakás alaprajza miniméterről miniméterre megegyezik. És ott is van zongora. Ami alá ugye el lehet bújni. Így hosszas tusakodás és veszekedés után sikerült felcitálnom haza.

Ennyit a macskámról. Úgy meg volt ijedve, h aztán este ki sem tette a lábát az ágyam környékéről, csak kajálni.

Tegnap este megnéztük a HP 6. részét. Mit mondjak, az eddigi legjobb adaptáció volt, de... Hát nem is tudom. Egyedül a 3D-s részére voltam kiváncsi. A többit meg végigaludtam... Sajnos a smarties-om az elején elfogyott, így a film vége felé már különböző étkekről fantáziáltam. Kóros... Mióta nem edzhetek, többet eszek és ha ez így halad, akkor csúnya vége lesz... Úgyhogy muszáj böjtölnöm kicsit... Nyaffi...

Oh, bár mehettem volna táborba! Olyan rossz ennyire selejtnek lenni!