A nagy útkeresés közben vakká váltam és nem vettem észre, hogy már réges-régen azon az Úton járok, amit elterveztem magamnak, amiről én sem tudtam, mégis rátettem lábam, nem most, már akkor, amikor megszülettem.
És erre olvasás közben döbbentem rá. A folytonos változás, amit sokan megérzünk a Lelkek rezdülésein hozzátartoznak az Úthoz, a fejlődéshez. Ki vagyok én? Ha ezt a kérdést itt és most könnyen meg tudnám válaszolni, a következő pillanatban már nem is léteznék.
Elég sok minden foglalkoztat mostanában. Keresem önmagam, s amint megtalálom, mindig elveszítem újra és újra. De minden egyes találkozáskor valami más kerül szemem elé. Megfoghatatlan érzés.
Eme bejegyzésem címében leírt mondat Richard Bachtól származik. Egy levél címe, amit húsz évvel fiatalkori énének írna. Természetesen én még nem írok húgy évvel ezelőtti énemnek, hiszen akkor még nem tudtam olvasni, és ilyenkor tájt Februárban lázas izgalommal vártam Húgom érkezését. Első és féltve őrzött gyermekkori emlékképem Húgom, de még Anyukám pocakjában. Amikor az állítólagos Testvérem - akkori négy éves fejemmel hogyan is lehetett volna elképzelni, hogy odabent az Anyu hasában van valaki, akivel majd játszani fogok - szóval a Húgom rugdalása az, amit mélyen őrzök az Emlékek Könyvében. Anyu szólt, "Julika, gyere csak ide" a fotellben ült, hasa előre gömbölyödött, éppen gobleint hímzett. Odamentem, az ágyon játszottam, de félbehagytam a tevékenységet. Amikor letelepedtem a fotell karfájára, Anyu a kezemet a hasára tette, alulra. Ott a Húgom - akkor még nem tudtam, hogy lány lesz, mert a doki szerint fiú lett volna, hát jól benézte, de én nem bánom - dörömbölt a hasfalon át, mintha megakarta volna fogni a kezem. Felbecsülhetetlen emlék.
Tehát a levelet nem írom meg négy éves Julikának. Talán majd húsz év múlva a mostani énemnek összedobok egyet. Az valóban hasznosabb lenne... Valóban. Továbbfűzve a gondolatot, vajon milyen levelet kaphatnék húsz évvel idősebb, egy negyvennégy éves Juliannától. Vajon én lennék? Vajon mennyire változok majd meg? Mennyivel leszek vidámabb vagy szomorúbb? Mi lesz velem negyvennégy évesen? Boldog családanya leszek? Lesz még Hazám? Mennyi, mennyi kérdés tódul fejembe, ezekből csak egy-kettőt vetek ide. De mivel ilyen levelet nem valószínű, hogy kapok - bármennyire is szimultán csorog az idő a filmkockákon - inkább mostani énem ír majd levelet negyvennégy éves énemnek. Hadd nevessek majd egyet ezen, amikor szarkalábas szemem mosolyra húzódik, mikor az a levél kezembe kerül születésnapomon. Fogalmam sincs, hol leszek akkor, talán már nem is leszek...
Most viszont várnak a könyveim... :) /Szalagavatós tudósítás pedig a következő bejegyzésben.../
És erre olvasás közben döbbentem rá. A folytonos változás, amit sokan megérzünk a Lelkek rezdülésein hozzátartoznak az Úthoz, a fejlődéshez. Ki vagyok én? Ha ezt a kérdést itt és most könnyen meg tudnám válaszolni, a következő pillanatban már nem is léteznék.
Elég sok minden foglalkoztat mostanában. Keresem önmagam, s amint megtalálom, mindig elveszítem újra és újra. De minden egyes találkozáskor valami más kerül szemem elé. Megfoghatatlan érzés.
Eme bejegyzésem címében leírt mondat Richard Bachtól származik. Egy levél címe, amit húsz évvel fiatalkori énének írna. Természetesen én még nem írok húgy évvel ezelőtti énemnek, hiszen akkor még nem tudtam olvasni, és ilyenkor tájt Februárban lázas izgalommal vártam Húgom érkezését. Első és féltve őrzött gyermekkori emlékképem Húgom, de még Anyukám pocakjában. Amikor az állítólagos Testvérem - akkori négy éves fejemmel hogyan is lehetett volna elképzelni, hogy odabent az Anyu hasában van valaki, akivel majd játszani fogok - szóval a Húgom rugdalása az, amit mélyen őrzök az Emlékek Könyvében. Anyu szólt, "Julika, gyere csak ide" a fotellben ült, hasa előre gömbölyödött, éppen gobleint hímzett. Odamentem, az ágyon játszottam, de félbehagytam a tevékenységet. Amikor letelepedtem a fotell karfájára, Anyu a kezemet a hasára tette, alulra. Ott a Húgom - akkor még nem tudtam, hogy lány lesz, mert a doki szerint fiú lett volna, hát jól benézte, de én nem bánom - dörömbölt a hasfalon át, mintha megakarta volna fogni a kezem. Felbecsülhetetlen emlék.
Tehát a levelet nem írom meg négy éves Julikának. Talán majd húsz év múlva a mostani énemnek összedobok egyet. Az valóban hasznosabb lenne... Valóban. Továbbfűzve a gondolatot, vajon milyen levelet kaphatnék húsz évvel idősebb, egy negyvennégy éves Juliannától. Vajon én lennék? Vajon mennyire változok majd meg? Mennyivel leszek vidámabb vagy szomorúbb? Mi lesz velem negyvennégy évesen? Boldog családanya leszek? Lesz még Hazám? Mennyi, mennyi kérdés tódul fejembe, ezekből csak egy-kettőt vetek ide. De mivel ilyen levelet nem valószínű, hogy kapok - bármennyire is szimultán csorog az idő a filmkockákon - inkább mostani énem ír majd levelet negyvennégy éves énemnek. Hadd nevessek majd egyet ezen, amikor szarkalábas szemem mosolyra húzódik, mikor az a levél kezembe kerül születésnapomon. Fogalmam sincs, hol leszek akkor, talán már nem is leszek...
Most viszont várnak a könyveim... :) /Szalagavatós tudósítás pedig a következő bejegyzésben.../
3 megjegyzés:
szia!:)
Ezt én is megcsináltam. Bár nem húszéves időtartammal de amikor 12 éves voltam írtam egy levelet magamnak, vagyis kettőt. Az egyikben azt írtam le, h mit gondolok milyen leszek 4 év múlva mit fogok csinálni kik lesznek a barátaim, hol fogok tanulni stb, a másikat pedig 10 évvel későbbre szántam.
Hát az egyiket már "megkaptam" 16 évesen. Vicces volt. a másik pedig idén lesz esedékes, szeptemberben...Kíváncsi leszek. Furi, hogy nem emlékszem mit írtam. De biztos nem erre gondoltam , hogy itt fogok ülni Sopronban és még mindig kilátástalan a vége...:S
De sebaj. Lehet én is írok gyorsan egyet, bár ma tanulni akartam :D
Tetszett ez a bejegyzésed, bár a legtöbbször megérintenek az írásaid! Sok puszi: Linka
Szavakkal nem lehet kifejezni azt a jó érzést, ami bennem él, miután DR WALE nagyszerű munkát végzett értem. Amikor egy barátom jókat mondott nekem DR WALE-ről, csak ki kellett próbálnom, és meglepetésemre minden úgy ment, ahogy DR WALE mondta. Ma boldog vagyok, mert én és a férjem boldogan élünk együtt. DR WALE WHATSAPP +2347054019402. DR WALE a szavának embere, mindössze annyit kell tennie, hogy követi az összes utasítást, amit Önnek ad. Mert amikor megkérdeztem a barátomat, hogy milyen jó egy DR WALE-i munka, azt mondta, hogy kifizette azokat a tárgyakat, amelyeket DR WALE kért tőle, és miután kifizette a férjét, aki azt tervezte, hogy magára hagyja, soha többé nem hagyta el. Azt mondta, férje bocsánatért könyörgött. Én is fizettem az összes TERMÉKért, amikor DR WALE megkért. És minden munka, amit DR WALE végzett értem, mind SIKERES. Ma boldog nő vagyok. DR WALE kapcsolatfelvétel: WhatsApp/Viber: +2347054019402 VAGY e-mail: drwalespellhome@gmail.com
Igazi varázslót keresel?
Elképesztő, milyen gyorsan hozta vissza hozzám DR. WALE a férjemet.
2014-ben feleségül mentem életem szerelméhez, és most két gyönyörű ikerpárunk van, akik 2016-ban születtek. A férjem elhagyott, és egy másik nőhöz költözött. Úgy éreztem, vége az életemnek, és a gyerekeim azt hitték, soha többé nem látják az apjukat. Próbáltam erős lenni csak a gyerekek miatt, de nem tudtam kontrollálni a szívemet gyötörő fájdalmakat, a szívem tele volt bánattal és fájdalommal, mert nagyon szerelmes voltam a férjembe. Sok lehetőséget kipróbáltam, de nem tért vissza, amíg nem találkoztam egy barátommal, aki DR. WALE-hez, egy varázslóhoz irányított, aki egy hét után segített visszahozni a férjemet. A férjem újra boldogan él együtt. Ez az ember hatalmas, vedd fel a kapcsolatot DR. WALE-lel, ha bármilyen nehézségen mész keresztül az életben, vagy gondjaid vannak a házasságodban vagy a párkapcsolatodban, ő képes helyrehozni a dolgokat. Ne hagyd ki a lehetőséget, hogy a legjobb varázslóval dolgozz. Itt az elérhetősége. Írj neki WhatsApp/Viber címet: +2347054019402
VAGY írj neki e-mailt a következő címre: drwalespellhome@gmail.com
Megjegyzés küldése