Képes Krónika

VÁCI ÁRTÉRI ERDŐ

"Lélekvesztő"

Út a végtelenbe

Kilépett a Duna a medréből

Víz, víz és víz

Fakó világ

Kedden sikertelenül próbáltam megszerezni az indexem a RATTI-n (Romológia és Alkalmazott Társadalomtudományok Intézet), mivel az ügyintéző influenzás. Krokodil Dundee elkísért a leckekönyv visszaszerzési hadműveletre - amit végül csak tegnap sikerült elintéznem. Így utunkat az ártéri erdő felé vettük. Előtte még rövid sétát tettünk az elvarázsolt Duna parton, sziklák, kavicsok, kagylók hegyén-hátán bóklászva. Helyenként csepegett az eső, de egyáltalán nem volt zavaró, sőt, mintha függönyt vont volna valóság és képzelet közé. Aztán amikor ráléptünk a deszkapallosokból kirakott ösvényre egy mesebeli világba kerültünk, ahonnan ugyan kivesztek a színek, de mégis minden élettel teli volt. Az itteni képek közül az első a kedvencem.

Vácott az ártéri erdő olyan hely, ahova vissza lehet vonulni egy kis elmélkedésre, vagy meditálásra. Nem túl felkapott, csendes vidék, alig húsz perc sétára a főiskola központi épületétől. Nem is értem, miért nem járnak arra többen, de nem bánom. Kicsit olyan, mintha külön nekem készült volna egy olyan csigaház, melynek nincsenek falai, mégis védve érzi magát az ember a Természet lágy ringatásában.

PÁPA

A tűzoltótorony és a Nagytemplom tornya

Sikátor...

Hó és torony

Az ország legvastagabb törzsű fája (hívatalos cím:)

A várkert látképe

Január 29, csütörtök este. Már Győrben hó fogadott, bár az ablakon túlra nehezen lehetett ellátni, csupán a vonatból kiszűrődő fény szolgált világítás gyanánt. A fehér kis pelyhek rendezetten pihentek az elsuhanó maszatos tájon. Este 10 után értünk Pápa állomására, onnan a hóval beborított városon át mentünk haza. Lassan lehetett csak araszolni a kocsival a havas úton, melynek két oldalán a csupasz bokrok és alacsony cserjék ágait hó takarta be, olyan hatást keltve, mintha egy másik világban járnánk. Szállingozott néhány apró kristály, ami még mesésebbé tette az egyszerű utcai látképet. Gyors vacsora után még kimentünk a közeli dombra szánkózni. Nem is emlékszem, hogy pontosan mikor lehetett utoljára, amikor szánra pattanva bátran lecsúsztam egy meredekebb domboldalról... Fittyet hányva köhögésemre teljes odaadással vetettem bele magam a hóba. Egy Lélek sem járt arra rajtunk kívül. Miután alaposan megdobáltuk egymást fehér kis hógolyókkal, amit ügyesen gyúrtunk össze a kupacokból, kifáradva, kipirosodott orcákkal kullogtunk haza. A másnapi sétán készültek a fenti képek. Nem készült sok alkotás, mivel csak a telefonom volt nálam, és sajnos nem igen alkalmas minden fajta élmény megörökítésére, de ahhoz képest elégedett vagyok a teljesítményével.

Ezen a télen el voltam kényesztetve hóval. Először Oslo-ban lepett meg csendben, egy reggel arra ébredtünk, hogy vakítóan özönlik be a fény a függöny résein át, és akkor mind a négyen az ablakhoz siettünk - nekem nem kellett sokat moccanom ezért, mert ágyam ott állt mellette.

Február csendben kúszott be az életembe. A karnevál és Farsang hónapja... Folytatódik a Tél Ünnepe. :)