Szülinap, töltény, duzzogás...

...tömören így telt a hétvégém.

Szombaton megünnepeltük Apukámnak az 59. szülinapját, szűk családi körben. (cirka 20 fő) Aztán este felmentünk sétálni a várba, Gönye, a Húgom és István társaságában. És Családunk 6 tagúra bővült... Bár, még mindig vannak kérdések bizonyos dolgokban, de a fiatalok majd csak elrendezik. :) Én viszont örülük, és nagyon remélem, hogy boldogok lesznek, and they live happily, everafter... Semmit sem akarok elkiabálni...

Vasárnap mentünk paintballazni a csapattal, Tököl környékére. Gönye és Robi is másik csapatba került :( ez eleve negatívan éríntette piciny lelkivilágom. 6 pálya volt, rögtön először egy találat érte a lapockámat, méghozzá a mellvért hátul védő része mögé, amit még most sem értek, hogyan, hiszen azt elméletileg nem érhette volna el. Aztán jöttek szépen a többi találatok is, bár nem kaptam sokat, sokszor a fejemet érte, ami pedig szintén védve volt. Bár a szeművegem nemegyszer bepárásodott, nem sokat láttam a külvilágból, akkor előtérbe került a többi ösztönöm... Nem is éreztem az idő múlását, pedig fél háromtól fél 6ig lövöldöztünk egymásra. Ért sikerélmény is:). Elemér mellett harcoltam, az egyik pályán a lőszeres dobozt kellett megszereznünk az ellenféltől. Én végig életben maradtam, és a házban meg is találtam a dobozt. És még élve ki is jutottam. Aztán mikor szerepcsere volt, bevackoltam magam a doboz mellé a házba, és lőttem mindenre, ami mozgott, ha be akart jönni. Meg is védtük! De, meg kell említenem, hogy a csapat összedolgozása nélkül biztos nem sikerült volna megvédeni. A többi pálya is izgalmas volt:). Többször is a zászlót kellett (volna) megszerezni, de nem találtuk, mert úgy elrejtették a szervezők, hogy még speciális zászlókeresőkkel sem leltük volna meg... összegezve, iszonyat jól éreztem magam, a kezdeti antilelkesedésem után. (a már említett első lapockatalálat tette be a kaput akkor) Aztán még Csepelen pizzázni mentünk, és még egész emberi időben haza is értem. mindössze egy nagyobb foltom van, és három kisebb. De a nagyobb az kb 5 centi átmérőjű, félhold alakú, és lila színű az alja... De Gönye többet kapott, csak kisebbeket. Erről a Halálos Fegyver jut az eszembe, amikor a csaj-Renee Russou, és a pasi-Mel Gibson azon verseng, hogy kinek van/volt több, és komolyabb sérülése... A mi esetünkben döntetlen... Szerintem:)

Tegnap duzzogtam. Hozzá kell tegyem, mindenkinek lehetnek rossz napjai, nekem tegnap volt. Bárkivel előfordulhat, még velem is, hiába próbálom felvenni a tökéletesség álarcát, nem mindig sikerül. De így vagyok olyan szeretnivaló... És szerény.

Befejztem Bíborka történetét. Ha minden jól megy, ma fel is rakom. Ez akkor fog kiderülni, hogy fent van-e vagy sem, hogy egy újabb link fog megjelenni balra.

Bíborka, a vörös hajú lány, avagy egy fiatal kamaszszív megpróbáltatásai 1.

A novella nem jöhetett volna létre az Apor Vilmos Katolikus Főiskola nyújtotta unalm...akarom írni, csodálatos órái nélkül, és drága Linka közreműkődésének hiányában sem.

A nem kimondottan szép arcocska színe vörösbe szaladt át. Hatalmas könnycsepp jelent meg a tűrkizkék szemekben. Hiába fogadta meg, hogy soha nem fog mások előtt sírni, most minden-mindegy alapon hagyta, hogy a könnyek végigguruljanak orcáján.
Sokféle könnycseppet különböztetünk meg, lehet édes, mint az öröm könnye, lehet keserű, mint a bánaté, és van a mindent felülmúló künnycsepp, a megalázottság könnyei.
A teremben senki nem mert szólni. Az osztályt megdöbbentette a lány érzékenysége. Az eddigi csúfolásaik tárgya éppoly érző lény, mint ők. Hirtelen a szégyen érzete árasztotta el őket. Mindenkinek önkéntelenül is eszébe jutottak olyan emlékek, amikre senki sem gondol vissza szívesen. Az együttérzés hullámként söpört végig az osztályon, és néma fogadalmat tettek, többet nem fogják gúnyos megjegyzések céltűzébe állítani őt, a lányt, akinek bűne mindössze annyi volt, hogy vörös hajkoronával ajándékozta meg az ég.
Bíborka megtörölte szemeit, kitartóan a fölset nézte, várta, mikor nyeli el őt végre. Megpróbáltatásainak a tanár betoppanása vetett véget. Mindenki a helyére ment, ő a hátsó padhoz somfordált abban a reményben, hogy élete hátralevő részében láthatatlan lesz.
Az óa tárgyára utólag sem tudott volna visszaemlékezni, amikor kicsengettek, úgy érezte, mintha mély álomból tért volna vissza a valóságba. Az utolsó óra volt már, de még csak szerda. Két napot még túl kell élnie, aztán a hétvégén az otthon védő falai közé menekülhet. A többiek zsibbongva készülődtek haza, ő igyekezett minél csendesebben elhagyni a terepet. Éppen az ajtóhoz ért már, amikor az osztály két főkolomposa az útját állta. Bíborka igyekezett elkerülni tekíntetüket, de amikor véletlenül Marcell szemébe nézett, a fiú kitartóan szuggerálta őtt, így képtelen volt másmerre nézni. "mára még nem volt elég?"-gondolta a lány, szíve újra hevesen kezdett verni, s Lelke újfent zaklatottá vált.
- Bóbita... vagyis, Bíborka! - szólt a fiú. Az osztály köréjük sereglett, csendben várták a fejleményeket. A lány nem szólt semmit, erősen küzdött, hogy ne sírjon megint. - Bíborka - folytatta Marcell. - Szeretnénk tőled bocsánatot kérni, amiért olyan csúnyán viselkedtünk Veled! - a lány alaposan megfigyelte Marcell arcát, vajon hihet neki? Miért kérne bocsánatot tőle, hiszen az elmúlt négy hónap folyamán mindig ő volt a leghangosabb, ha piszkálni akarták őt.
- A bocsánatkéréselfogadva! - hadarta egy szuszra remegő hanggal.
- Jösz holnap, nem?
- Igen.
- Akkor, majd még beszélünk. - bizonytalan mosolyt küldött a lány felé.
- Én is ettől tartok-tette hozzá magában Bíborka, igyekezett minél hamarabb az iskola falain kívül lenni...

FOLYTATÁSA (egyszercsak) következik...:)

Várom a véleményket, bár, ez egy aprócska részlet volt...

Magánvélemény

Végülis egy Barátom sem volt ott azok között, akik az MTV-nél vandálkodtak. Mert a végén már nem arra ment ki a játék, hogy átadják a petíciót-információim szerint-, hanem fosztogatásba csapott át az egész . De erre nem is nagyon szándékozom több szót fecsérelni, mert 1., mindenki ismeri, hogy melyik oldal felé húz a Szívem; 2., mindenkinek meg van a maga véleménye a politikáról-a legmocskosabb dolog, amivel valaha is találkoztam...; 3., tiszteletben tartom akárkinek is a meggyőződését, mert nincs sem jogom, sem tisztem, hogy pálcát törjek bárki felett is. És végül, de nem utolsósorban, Dody jobban ért hozzá, mint én, ezért ezt a részét ráhagyom. :)

Más téma: ma családszociológián azon tanakodtunk, hogy mi a jobb, érdekházasság, vagy értékközösség. Noha a történelemben láttunk példát arra, hogy az érdekházasság végül szerelemmel végződött, és értékközösséggé alakult át. Mitől tudhatjuk, hogy "jó" párkapcsolatban élünk? Egyik főbb ismérve az, hogy a felek a másik tulajdonságait pozítivan látja-legyen szó bármiről is, és ez talán a külvilág számára érthetetlen lehet. De fontos megemlítenem, hogy a kapcsolat -jobb esetben- két tagja külön világban él, amit a környezet nem feltétlen ért, de nem is nagyon tartozik rájuk. Ők egymással egy felsőbb közegben vannak. Két fél így lesz egy egész, és szoros kötelék alakul ki köztük az idő folyamán, erősebb még az atomok közti kölcsönhatásoknál is. Mindenkinek a rendelkezésére áll a lehetőség, hogy ilyen kapcsolatban éljen. Bátorság kell, hogy belevágjon, egy Társ, aki még viszont is szeret, és elfogadóképesség ("úgy szeretlek, ahogy vagy:)". De elsősorban nem a másikat kell elfogadnunk, hanem önmagunkkal kell megbékélnünk. Amíg bennünk nincs rend, addig a világot is kuszának látjuk. Persze, most akárki azt mondhatná, hogy könnyen beszélek. Az én receptem az, hogy élek és szeretek. Ennél több nem is kell. Nem szabad a holnapokon problámázni, mivel rengeteg lehetséges jövő áll előttünk. Mi dönthetjük el, hogy merre megyünk, melyiket választjuk. És még valami, határozottan ártalmas azon görcsölni, hogy mikor jön a "Nagy Ő". (bár én személy szerint nem vagyok megbékélve ezzel a titulussal) Jön, amikor jönnie kell. Egy perccel sem később, egy perccel sem hamarabb. Mert lehet, hogy ha nem a megfelelő időben toppan be életünkbe, akkor talán nem tudjuk úgy értékelni, ahogy megérdemelné.
Még sokáig tudnám ragozni, de most huszárvágással pontot teszek szavaim végére. Egyszercsak megint folytatom... Addig pedig, hagyom, hogy a gondolataim fénysebeséggel száguldhassanak tovább a csillagok és bolygórendszerek között...

Köszönöm a csodaszép rózsákat:)

Hová süllyed a Világ?

Hova tart ez a Világ? Komolyan, kedvem lenne jó messzire elmenni innen, ahol békén hagynának élni, minden politikától és erőszaktól távol. De harcosnak születtem, mint mindannyian. Meg kell védenünk a Hazánkat, mert lassan már semmi sem lesz, amit Hazának hívhatunk. Az embernek tudnia kell, hogy honnan jött, hogy lássa, hova tart. De az ösvényt, melyen mehetünk, köd lengi be. Hiába áll tengernyi lehetőség előttönk, nem látom, hogy a ma éjszaka eseményei hova vezetnek. Aggódom a Barátaimért, akik most kinn vannak, és próbálnak bejutni az MTV épületébe. '56 megismétlődne? Erre ma még nem tudok választ adni...

"Isten engem úgy segéljen!"

Túl vagyok az első napokon a suliban, pontosabban, az első napon, mert a mait csúnyán ellógtam - sosincs korán elkezdeni... A következő történt ugyanis: én teljesen abban a hitben voltam, hogy nem lesz tanítás, mert ma volt az évnyító mise és a Gólyák esküje a váci Domban, de tévedtem, mert előtte és utána is volt. De én már beszerveztem a Családom és Bosykát, hogy jöjjenek el velem, így végül a cukrászdában kötöttünk ki, ahol nagyon finom, szavakba nem önthető ízű diós sütit tömtem magamba. Nyam. A cukrászda már a múltkor is nagyon szimpatikusnak találtatott számomra, most már hívatalosan is a kedvencemmé avanzsáltam. :) Aztán letettük az esküt a mise után, majd hazajöttem. Később Linkával találkoztam - Ő becsületesen végig bent maradt :), legalább kettőnk közül egyikünk - és könyveket hajkurásztunk. Végül majdhogynem sikerrel jártunk. Végülis iszonyat drága német nyelvkkönyvet és egy fuvola kottát szereztünk. Majd Gönye is előkerült, kikisértük Kittit a Délibe, majd átmásztunk a váron, aztán most már itt vagyok, és lázasan pötyögöm gondolataimat.

Mostanában az olvasási időm lekorlátozódott a Vác és Budapest közötti napi kétszer 25 perces vonatútra. Nincs okom panaszra, mert az időm fennálló részét is hasznosan tudom eltölteni. :) Olvasok most egy könyvet, a címe az, hogy a Legenda, David Gemmel tollából. A könyvben az tetszik a legjobban, hogy nem csak a történet tart fogva, hanem olyan alapvető igazságokat ír le, amiket magam, és minden más ember társam is tud, de eddig nem volt senki, aki megfogalmazta volna. Az egyik ilyen bölcselet, ami megragadott a Szerelemről szólt, nem szó szerint idézem, azt írom le, amit kihámoztam belőle: a férfi és a nő tökéletes párt alkot, növelik egymás erősségeit, ellensúlyozzák egymás gyengéit. A szerelem erőt ad, hogy legyűrjük félelmeinket. Feltölti az embert, ha az illető nem fél kitárni Lelkét.* A félelem az egyik legveszélyesebb démon, a másik ilyen szerintem a zöld szemű szörny. Nem csak egy párkapcsolatban keserítheti meg az egyed életét, hanem Barátok közt is. Ahol pedig féltékenység van két Barát között, már nem nevezhető öszínte és igaz Barátságnak, mert az írigység közéjük áll. Persze, mindennek vannak buktatói, de ha nem lennének, túl egyszerű lenne minden. Szeretni kell, csak ennyi kell, mert szeretve lenni jó, vagy valami ilyesmi...

Tegnap este edzés után még moziba mentünk Gönyével, Lady in the water, M. Night Syhamalan filmje. Nagyon-nagyon tetszett!!! Meg fogom szerezni DVD-n, extrákkal együtt. Erről még fogok írni. De most megyek aludni, mert holnap korán kelek, és már késő van.

* Én is úgy érzem, hogy nincs mitől félnem... Azta, de magabiztos vagyok...:)

Törődés, Gondoskodás, Szeretet

Most már biztos, hogy el lettem kényesztettve az utóbbi időben... :)

Elég sok mindenről akarok írni a mai blogomba, na majd meglátjuk, hogy végül mi fog kisülni, mert többnyire úgy alakul, elkezdem püffölni a klaviaturát, az agyamban száguldanak a gondolatok, és hiába gépelek sebesen, nem mindig tudok velük lépést tartani...

Tegnap megintcsak a ZP-ben kötöttünk ki, Eleven Hold koncerten, Húgom, Gönye, Bosyka és Joyce társaságában, aztán maradtunk még táncolni egy kicsit. Tök szép volt a Hold, mikor este odaértünk, sárgás fényben derengett, éppen úgy, mint egy hónapja is, a Sayonara party előtt... Akkor Szandi képzeletének száguldása révén szinte lelki szemeink előtt láttuk, amint éppen Tél van, és farkasok vonyítanak valahol nem messze tőlünk. Mindössze egy hónap telt el a tábor óta, és mégis olybá' tűnik, mintha már évek múltak volna el. Rohan az idő, de hova ez a sietség? :)

A héten Nikával a kapcsolatok mivoltánk töprengtünk, hogy vajon mi tartja össze az embereket? Az egyik fontos kritérium szerintünk a kompromisszumkötő-képesség és az a fontos mondatocska, mi úgy hangzik: "Úgy szeretlek, ahogy vagy." :) Elfogadni a másikat minden hülyeségével, de nem csak egy párkapcsolatban, hanem a Családunkat, a Barátainkat is. És, nem utolsósorban nem árt, ha magunkkal is megbékélünk. Mi van akkor, ha itt-ott van rajtam egy kis felesleg? Az égvilágon semmi. A lényeg, hogy én jól érezzem magam a bőrömben. Aztán, akinek nem tetszem, azzal nem is foglalkozom. Nem érdemli meg a figyelmem. Nem a külsőségek alapján kell dönteni. De ez egy másik történet. Most zárom soraim, mert megyünk kutyát sétáltatni.

Rég írtam

Mostanában nagyon hanyag blogozó vagyok. Szíves elnézését kérem mindenkitől, akiket olvasóim hű táborában üdvözölhetek. (Azt az 5 darab embert...:) Dody volt szíves felhívni figyelmem, hogy írjak. Nem, mintha ez számomra kötelesség lenne, csak egyszerűen kevés 24 óra egy napból, vagy alvásra kellene kevesebb időt fordítanom. Még kevesebbet... De nincs ok panaszra, hiszen süt a Nap, szép vénasszonyok nyara köszöntött reánk.

Tegnap Gönyével megmásztuk a Sas-hegyet. De előtte még benéztünk a Sportkórházba a lába végett. Falábat és kampós kezet szeretett volna, de nem volt a méretében, ezért erről a tervéről le kellett tennie...:) Most egy hónapig kimélnie kell a lábát. Ezért mentünk sziklát mászni.

Linkával összeállítottuk az órarendünket. Nem túl jó, de lehetne rosszabb is, ezért egész elviselhetőnek találtatott. Lesz "A" meg "B" hetünk. Csodás.

Éjjel elaludhattam a nyakam, mert most úgy be van állva. (Ez nem teljesen közérdekű közlemény volt). Ma edzés, előtte még felszedem Szandit a Moszkván. Annyira szükségem van mozgásra! Erre hétfőn jöttem rá, a tábor óta tartott első edzésen. Jött néhány új ember, ami nagyon helyes, bővül a csapat. Tanítottuk őket párbajozni. Kicsit fura volt, legalábbis számomra, hiszen nemrégiben még engem okítottak mindenfélére, most meg nekem kell átadnom a "tudásom". De egy fehér öves srácot - Milánt - orrba vágtam, teljesen véletlenül. Párbajoztunk, és kicsit elcsúszott a vágásom. Emlékeimben még elevenen él az első ütőfás élményeim. Amikor még félve támadtam másokra, aztán egyszer Szandi szemüvegét is levertem... Az önkontroll jegyében.

Új ösvények a susnyásban

Ma Vácott voltunk, megnéztük az ártéri tanösvényt... Azaz, új utakat kerestünk a pallós mentén. (Egyedülálló módon az országban csak itt van olyan út a Duna ártéri erdejében, ami a talajtól fél méter magasra épített fahíd, ami végigvezet úgy 150 m-en keresztül az ártéri erdőben. Nagyon hangulatos, mitöbb, Gönyével megállapítottuk, hogy romantikus, vadregényes táj. Le is tértünk a "kitaposott" ösvényről, és a kidölt fák törzsén kerestünk új lehetőségeket az ártéri kóborlásra. Elég messze mentünk az úttól, ahol Húgom és István vártak minket. Közben rengeteg leveli béka -akik lényegesen gyorsabbak nálam, de még jó, mert Gólya vagyok- és vörös légivadász sertepertélt körülöttünk. Majd, miután alaposan összemaszatoltuk magunkat, és ettem, továbbindultunk a cukrászda felé. De találtunk egy játszóteret, ahol mindenképp ki kellett próbálnunk azt a csuszkát, ami kötélpályán megy végig. Becsületesen beálltunk a sorba, a gyerekek mögé, és egy menet erejéig "repültünk"... :) Aztán csak eljutottunk a cukrászdába, ahol degeszre ettük magunkat fagyival, a fiúk meg sütivel. Végül felszálltunk a vonatra, ami hazahozott minket. Jó volt ez a nap is. Talán egyike az olyan szabad hétvégéimnek, amikor még van időm mindenre, és nem görnyedek meg a tanulás súlya alatt. Még kialakulóban van, hogy milyenek lesznek a mindennapjaim. Holnap lesz az első edzésem is, két hét után először. Már nagyon hiányzott! Bár, kicsit furcsa lesz újra visszarázódni. A tábor óta sok minden történt, és olyan, mintha egy örökkévalóság telt el volna azóta. Kíváncsian várom az izgalmas holnapokat! Mert minden nap tartogat valamit...;)

Kezd a Shrek... Egyik kedvencem.

Virágok nyílnak a réten

Sorjában a negyedik esküvőn voltunk tegnap. Anikó, egykori angolos tanítványom ment férjhez, azaz, ahogy a meghívón írták: "Miután meggyőzödtünk arról, hogy nekünk együtt a legjobb, ezért a sikeres folytatás érdekében 2006. szeptember 02.-án összeházasodunk." :) Református szertartáson voltunk, eddigi életem folyamán egy keresztelőn voltam, ami szintén Református volt, és az se tegnap történt, de egész jól feltaláltam magam arra nézve, hogy mikor mit kell(ene) tenni, vagy mondani. Egyébiránt, érdekelnek világunk sokszínűségéhez hozzájáruló különböző vallások, de nem nagyon van alkalmam közelebbről is megfigyelni. (Ez tudom elég furcsán hangzik, de én a megfigyelésen azt értem, hogy elmenni, és résztvenni egy szertartáson.) Egy biztos, a Református Lelkészek többet tudnak beszélni, mint a Római Katolikus papok. Számomra az volt a különös, hogy nem kellett sem térdet hajtani, sem keresztet vetni, amikor beléptünk a Templomba, mint ahogy azt az elmúlt 21 év folyamán megszoktam.

Aztán, mint minden esküvőn, miután gratuláltunk az Ifjú Párnak - akik nagyon bájosak voltak :) -következett a menyasszonyi csokor eldobása a még kiárusító sorban lévő hajadonok számára. Anikó háromszor is hátranézett, hogy hol állok. Látam a szemében, hogy mire készül... Az első próbálkozás nem volt teljesen sikeres, a csokrok előttem potyantak le a földre, és a mellettem álló lány gondolkodás nélkül rávetette magát. Nem nagyon zavartattam magam, hogy magamhoz ragadjam bármelyiket is- három, barack színű tearózsákból font csokor került reptetésre. A Násznagy azt mondta, hogy ez nem volt jó, mégegyszer. Anikó megint bemérte, hogy hol találhatna el a csokrokkal. Aztán megint eldobta... Az egyik végül nálam kötött ki. De nem tudom, mennyire érvényes az, ha direkt az embernek dobják? :) De senki ne készüljön úgy, hogy a közeljövőben engem fog fehér ruhában látni. Az még kicsit odébb van... Várom a jelentkezőket koszorúslányoknak...:)


Aztán este elmentünk még táncolni, a Húgom, Bubu és István társaságában. Csocsoztunk egyet, de Lord Boo mindenkit lealázott, nem lehet ellene nyerni. Kb. 2-re értünk haza, aztán most nem rég keltem, Gönye is lassan befut, megyünk Vácra, és megmutatom a Többieknek, hogy hol fogok sínylődni az elkövetkezendő időkben. Eredetileg a Rám-szakadékhoz mentünk volna, de pillanatnyilag nem érzek lelkierőt, hogy menjünk. Megyek, és felöltözöm, mert pizsamában mégsem mehetek.

u.i.: A Húgom reggeli ébresztés gyanánt vörös rózsa csokort kapott...:)

Csak pár sort írok...

...aztán megyek fürdeni és inhalálni, mert kicsit megfáztam-nem vagyok beteg, csak átmenetileg sokszor kell fújnom az orrom-aztán jót alszom, és holnap folytatom a takarítást.

Az előbb lett vége a Lostnak. Igazából az első évadot nem nagyon néztem, most is csak azért ültem le a zajláda elé sorozatnézés céljából, mert jobbat nem találtam a csatornák kínálatai között, nomeg, érdekelt már, hogy mit rejt a bunker. Egyszer régen álmodtam a Szigettel, és valami hasonló helyzettel, ahol a Barátaimmal voltam, és küzdöttünk a túlélésért. Érdekes volt... De már megszoktam, hogy a világ megmentése folyton álmaim központi témája. :) Lehetne rosszabb is.

De most lépek és nem kezdek bele álmaim fejtegetésébe. Noha rövidke lett e bejegyzés, és nem is túl elgondolkodtató, de taknyos orral tőlem most csak ennyi telik.