Ágyban, párnák közt halni meg

"Ne ily halált adj, istenem,
Ne ily halált adj énnekem!"

Hős, akit egy cél vezérelt: legyőzni a 14 Óriást.

Lelked találjon békére, Szeretteid vígaszra.

"Legyek kőszirt, mit a hegyről a völgybe
Eget-földet rázó mennydörgés dönt le... "

Mi a valódi feminizmus?

 Bizonyára sokatok hallott már a Femen nevű női szervezetről. Kiállnak a nők, az elnyomottak jogaiért, harcolnak a begyőpösödött gondolkodás ellen. Nő és férfi egyenlő. Hogy a szervezetükre felhívják a figyelmet, eszméjüket félmeztelenül, egy szál ciciben terjesztik, testüket is transzparenseknek használva. Eddig ezzel nem is lenne semmi probléma. Csak néha az az érzésem velük kapcsolatban, feminizmusok nem más, mint férfi-gyűlölet, olyan, mint a Merle-féle Védett férfiakban. Vékony a határmezsgye a valódi feminizmus és az erősebbik nem utálata között.

 A Femen egyik kedvelt célpontja - az orosz elnök után - a katolikus Egyház képviselői. A múltkorjában is történt egy incidens, amikor a Femen aktivistái berontottak egy előadásra, ahol egy belga prímást leöntöttek vízzel, így tiltakozva az ellen, hogy az Egyház az abortusz tiltásával a nők önrendelkezési jogát szerintük semmibe veszi. Értem én az üzenetet -amivel egyébként nem értek egyet-, de a módszer végtelenül gyerekes. Ez nem problémamegoldás, hanem konfilktus gerjesztés. Senki sem fogja komolyan venni a szervezetet, az ilyen és ehhez hasonló akciókkal pont, hogy csak ártanak nőtársaiknak, nekünk. Az emberek csak legyinteni fognak, á, ezek csak ráérő fruskák - vagy durvább jelző a nőkre -, akik magamutogató hajlammal is rendelkeznek. 

 Mi volt a feminizmus eredeti célja? Az igazi egyenlőség. A feminizmus nem irányulhat a férfiak ellen, hanem a nők mellett szól. Nekünk, európai nőknek már nem kell harcolnunk azért, hogy dolgozhassunk, hogy szavunk legyen otthon és a nagyvilágban. De a világon még számos országban a nő csupán egy tárgy, akit az apja, később a férje birtokol és ne is akarjon ennél több lenni. Ha a Femen tényleg az elnyomás ellen akarna küzdeni, akkor első sorban ezekre az országokra hívná fel a figyelmet, olyan társadalmakra, ahol a női körülmetélés még máig létezik és jellemzően idősebb nők végzik el a gyereklányokon. 

 A másik "kedvenc" frázisom, amit puffogtatnak a nők önrendelkezési joga a nem kívánt terhességek kapcsán - szándékosan nem írok várandóságot, hiszen ezen nők számára a magzat teher. Azt gondolom, a nőnek önrendelkezési joga védekezni, ha nem akar áldott állapotba kerülni. Nyílván vannak helyzetek, amik felett nem tisztem pálcát tőrni, de csak azért abortuszra menni, mert valaki felelőtlen volt, akkor inkább szülje meg és adja örökbe. Hány meg hány olyan pár van, akik majd megvesznek azért, hogy gyermekük szülessen, de a gyermekáldás várat magára, vagy elmarad. A társadalmunk hajlamos arra, hogy a tettek következmények nélkül maradjanak és a problémákat a szőnyeg alá söpörjük.

 Mi a valódi feminizmus? Az, hogy a nők számára valódi választási lehetőségek állnak rendelkezésükre. Hogy dönthetnek a sorsuk felett. Ettől még nem kell gyűlölni a férfiakat, sőt, igazán csak a párkapcsolat során csúcsósodik ki az egyenlőség. És mindezek koronája a házasság, amely során egymást kiegészítjük, a másiknak tükröt tartunk, egymás által fejlődünk és győzzük le saját korlátainkat, hibáinkat. Persze nincsenek tündérmesék és a valóság sokszor senem fekete senem fehér. Hanem végtelenül színes. És evégett élettelteli.

 Ha a homokba dugjuk a fejünket és úgy éljük le az életünket, ugyan mi a csudát vésnek majd a sírunkra akkor?

Live Life Without You

 Elakadtam. Eljutottunk egy célig és most egy helyben toporgunk. Nem tudom, jó ötlet-e, hogy Budapestre küldjem őket. Bár már megideológizáltam magamnak, miért ne Bécsbe menjenek, vagy vissza északra. De ezzel cseppet sem vagyok elégedett. Úgyhogy most újra az elején fogok dolgozni. Jobban megismerjük a szereplőket, a motivációikat és 1912-öt. Törékeny illúzió tartja fogva a világot, a felszín alatt már érezni a közelgő világégést. De a fiataljaink még ártatlanul hisznek a világban, az emberekben. Ezt a naivítást vetkőzik le magukról fokozatosan, ahogy az északi küldetés nem egészen úgy alakul, ahogy eltervezték. A végén fogodzkodó nélkül maradnak. Vagy mégsem...

 Továbbra sem célom nagy szavakat hangoztatni. Vágyam szórakoztatni, célom ismertetni egy méltatlanul elfelejtett expedícióról, ahol a magyar orvosunk, Kepes doki tudása tartotta életben a felfedezőket mostoha körülmények között. Ezt az örökséget igyekszem továbbvinni, becsempészni Ragnhild sorai közé is.

 A történet még számomra is ismeretlen területre vezet tovább. Kíváncsian várom az út végét...

Miért szavaztam ByeAlex-re?

 Amikor a német eredményeket láttam, eléggé csalódott voltam, feleslegesen küldtünk szavazatot a magyar indulóra. Aztán Lena elszúrta a három első helyezet bejelentését, nem kis megdöbbenést okozott, Germany gave 10 points to LOVELY Hungary. Nekünk már ez is felért egy győzelemmel. Küldtünk egy-egy szavazatot ByeAlex.re, ha már kiszakadtunk az anyaország kebléből, akkor ennyit igazán megtehetünk. Hiszen a mi kutyánk kölyke.

 Persze lehet azon vitázni, mennyire volt szar vagy különc a magyar induló dala. Sokadik meghallgatásra már eléggé belemászott az én fülembe is. A többi eurovíziós dal közül kitűnt, hiszen nem volt egy kommersz sláger. Otthon nyílván nagy a felháborodás, hogy nem az egyik kertévé által kinevelt körömcipős cirkuszi majom nyerte meg a nemzeti előválogatót, hanem ez a semmiből jött "királyfi", aki elindult szerencsét próbálni és legyőzte a hétfejű sárkányt. Összességében a 10. hely nem rossz, sőt, eddig eurovíziós szerepléseink harmadik legjobbika. Nesze nektek, most lehet szarral dobálózni, de nem érdemes.

 Ez a tizedik hely azt is megmutatja, nem számít, hogy valaki magyarul énekel-e, így is lehet szép eredményt elérni (39 ország közül...). Mindenesetre azt nem kívánom kis hazámnak, hogy az elkövetkező jövőben megnyerje a dalfesztivált, mivel megrendezési költségei az egekben vannak. De az nem rossz, ha mindig képesek vagyunk az élmezőnyben végezni.

 Emmelie de Forest pedig megérdemelten nyert. Bár Anouk sem volt rossz, vagy a görögök alkohol himnusza. 

 Az Eurovíziós dalfesztivál pedig összehozza Európát, még mindig a legnézettebb műsor az egész kontinensen. Minden országban közös a zene szeretete és ez az, amire újra és újra emlékeztet minket. Az idei hívómondat jól összefoglalta mindezt: "We are one".

 Egy év múlva vár minket Dánia.

Itt élned, s halnod kell!

 Az elmúlt egy hétben Otthon voltunk. Imádtam minden egyes percét, Család, Barátok, Szuszi. Hamar elrepült az idő, most újra itt vagyunk, idegenek között, idegenekként. Ilyenkor mindig jobban gyötör a honvágy, tegnap úgy éreztem magam, mint egy macska, akit egy kád vízbe akarnak tuszkolni. Otthon Valakik vagyunk, itt viszont Senkik. Nincsenek gyökereink, nincs közösségünk, magunk vagyunk, mint egy aprócska sziget a határtalan Csendes-Óceánon. Néha irigykedve figyelem a helyieket, amikor valami esemény van a városban, mindenki tudja a helyét, ismeri a másikat. Mi itt csupán megtűrt kívülállók vagyunk, akik elvégzik a munkát, ami ők nem akarnak. És ha hibázunk, akkor a szemét "auslander" rangot is megkapjuk.

 Egyik Barátnőmnek - aki szintén kint él fent Brémában- tökéletesen igaza volt: amíg nem tudjuk, hogy miért pont azok az emberek voltak Ausztráliában a "Celeb vagyok, ments ki innen" nagy sikerű műsorban, addig sosem leszünk idevalósiak. Szükséges-e tudnunk? Akarjunk-e asszimilálódni? Mi lesz, ha hazamegyünk? Már most borítékolom, hogy a visszaköltözés sem lesz egyszerű menet. Tulajdonképpen két ország között vagyunk. Otthon már nem lenne jó, itt még most nem jó, s talán sosem lesz. 

 Szombaton ballagott KD húga, az eseményt a szózattal zártuk. Sokáig visszhangzott a fejemben, 'Itt élned, s halnod kell'. Mi talán cserbenhagytuk az országot a saját érdekeinket szem előtt tartva. Kiveszett volna belőlünk a küzdés? Nem, ezt nem mondhatjuk, hiszen egy idegen országban élünk nap, mint nap. Akkor kiveszett volna belőlünk a hazaszeretet? Ezt sem mondhatnánk, a szeretet nem múlik el és aki a Duna vizét issza, ízét soha nem feledi. Akkor a Haza mondott le rólunk? Nem, a Haza, mint egy édesanya, akkor is az oldalunkon áll, ha távol kerülünk tőle. Akkor mi történt? Miért kellett eljönnünk?

 Talán azért, mert lehetőségünk volt rá. Szabadon mozoghatunk az országok között. És ez egy olyan kincs, amit 25 éve még nem gondoltak volna a szüleink. Amit '56-ban a kertek alatt lehetett csak megtenni. És nincs minden veszve. Úgy tekintek erre az életszakaszra, mint ha egy másik civilizációt tanulmányoznék, noha ez egy másfajta dzsungel, mint mondjuk Dél-Amerikában. Megfigyelem az embereket, a szokásaikat, feljegyzéseket készítek róluk. Megint más kérdés, melyik társadalmi berendezkedés a boldogabb.

 És arról se feledkezzünk meg, hogy szorgalmasan gyűjtünk, amit itt összeteszünk, azt otthon költjük majd el, segítve a hazai gazdaságot.

 Most kicsit olyanok is vagyunk, mint a mesebeli királyok. Az egyik szemünk sír, a másik nevet. Sír, mert messzire szakadtunk a jól ismert világunktól. Nevet, mert számtalan új lehetőség nyílt előttünk. És mindezek mélyén ezt kell látnunk, ezt kell szem előtt tartanunk. És majd egyszer hazamegyünk, a tapasztalatainkat Otthon kamatoztathatjuk tovább.

 És ez a nem mindegy ebben a kérdéskörben.