2013. május 22., szerda

Mi a valódi feminizmus?

 Bizonyára sokatok hallott már a Femen nevű női szervezetről. Kiállnak a nők, az elnyomottak jogaiért, harcolnak a begyőpösödött gondolkodás ellen. Nő és férfi egyenlő. Hogy a szervezetükre felhívják a figyelmet, eszméjüket félmeztelenül, egy szál ciciben terjesztik, testüket is transzparenseknek használva. Eddig ezzel nem is lenne semmi probléma. Csak néha az az érzésem velük kapcsolatban, feminizmusok nem más, mint férfi-gyűlölet, olyan, mint a Merle-féle Védett férfiakban. Vékony a határmezsgye a valódi feminizmus és az erősebbik nem utálata között.

 A Femen egyik kedvelt célpontja - az orosz elnök után - a katolikus Egyház képviselői. A múltkorjában is történt egy incidens, amikor a Femen aktivistái berontottak egy előadásra, ahol egy belga prímást leöntöttek vízzel, így tiltakozva az ellen, hogy az Egyház az abortusz tiltásával a nők önrendelkezési jogát szerintük semmibe veszi. Értem én az üzenetet -amivel egyébként nem értek egyet-, de a módszer végtelenül gyerekes. Ez nem problémamegoldás, hanem konfilktus gerjesztés. Senki sem fogja komolyan venni a szervezetet, az ilyen és ehhez hasonló akciókkal pont, hogy csak ártanak nőtársaiknak, nekünk. Az emberek csak legyinteni fognak, á, ezek csak ráérő fruskák - vagy durvább jelző a nőkre -, akik magamutogató hajlammal is rendelkeznek. 

 Mi volt a feminizmus eredeti célja? Az igazi egyenlőség. A feminizmus nem irányulhat a férfiak ellen, hanem a nők mellett szól. Nekünk, európai nőknek már nem kell harcolnunk azért, hogy dolgozhassunk, hogy szavunk legyen otthon és a nagyvilágban. De a világon még számos országban a nő csupán egy tárgy, akit az apja, később a férje birtokol és ne is akarjon ennél több lenni. Ha a Femen tényleg az elnyomás ellen akarna küzdeni, akkor első sorban ezekre az országokra hívná fel a figyelmet, olyan társadalmakra, ahol a női körülmetélés még máig létezik és jellemzően idősebb nők végzik el a gyereklányokon. 

 A másik "kedvenc" frázisom, amit puffogtatnak a nők önrendelkezési joga a nem kívánt terhességek kapcsán - szándékosan nem írok várandóságot, hiszen ezen nők számára a magzat teher. Azt gondolom, a nőnek önrendelkezési joga védekezni, ha nem akar áldott állapotba kerülni. Nyílván vannak helyzetek, amik felett nem tisztem pálcát tőrni, de csak azért abortuszra menni, mert valaki felelőtlen volt, akkor inkább szülje meg és adja örökbe. Hány meg hány olyan pár van, akik majd megvesznek azért, hogy gyermekük szülessen, de a gyermekáldás várat magára, vagy elmarad. A társadalmunk hajlamos arra, hogy a tettek következmények nélkül maradjanak és a problémákat a szőnyeg alá söpörjük.

 Mi a valódi feminizmus? Az, hogy a nők számára valódi választási lehetőségek állnak rendelkezésükre. Hogy dönthetnek a sorsuk felett. Ettől még nem kell gyűlölni a férfiakat, sőt, igazán csak a párkapcsolat során csúcsósodik ki az egyenlőség. És mindezek koronája a házasság, amely során egymást kiegészítjük, a másiknak tükröt tartunk, egymás által fejlődünk és győzzük le saját korlátainkat, hibáinkat. Persze nincsenek tündérmesék és a valóság sokszor senem fekete senem fehér. Hanem végtelenül színes. És evégett élettelteli.

 Ha a homokba dugjuk a fejünket és úgy éljük le az életünket, ugyan mi a csudát vésnek majd a sírunkra akkor?

5 megjegyzés:

anne írta...

Abszolút egyetértek, három dologgal egészíteném ki:

1: Nagyon óvatosan kell bánni minden nyugati embernek a tutifrankóság megmondásával. Könnyen nevezzük primitív kultúrának azokat a társadalmakat, ahol lányokat csonkítanak meg vagy más egyéb, a mi fejünkkel gondolkodva felfoghatatlan és borzalmas dolgokat tesznek vallási vagy egyéb célzattal. Természetesen nem helyeslem az ilyen eljárásokat, de ez azért van, mert más kultúrában és más szellemben neveltek és nevelkedtem. Ezt azért jó fejben tartani.

2. Az ilyen cicivillantós hisztériakeltő feministák a nagy női egyenjogúság közepette elfeledkeznek a vélemények szabadságáról. Ha katolikus egyház a Biblia tanítása alapján ellenzi az abortuszt, akkor ez az egyház és a hívőknek is a véleménye. Szívük/szívünk joga így gondolni.

3. Abortusz kapcsán még csak annyi, hogy a leánycsecsemők jogaival mi a helyzet? Ők is nők nem? Joguk van ugyanahhoz az élethez, amihez minden embernek. Beszélhetünk az anyák jogairól és önrendelkezéséről, de a babákét se felejtsük el.

+1: Minden feminista önmaga paródiája, amikor meztelenül rohangál az utcákon...

Ninares írta...

Köszi!
1, nem akartam leszólni őket, csupán fel akartam hívni a figyelmet arra, hogy ez a szokás még mindig él és még mindig az idősebb nők követik el a kislányokon.
2, pontosan ezt teszik, úgy kelnek a szólásszabadság védelmére, hogy közben elnyomják a "másvéleményeket".
3, van egy szervezet, most nem ugrik be a neve, akik nagy hangon hírdetik a nők önrendelkezési jogát, de ha megkérded őket, hogy mi a magzat, mélyen hallgatnak. Néha az az érzésem, csak betanult mondatokat hangoztatnak, de nem gondolkodnak tovább.
+1 "like" :D

anne írta...

Tudom, hogy nem leszólásból írtad, csak bevált amerikai szokás lebombázni akarom mondani úgynevezett demokráciát és nyugati vinni ezekbe az országokba. :)

anne írta...

* nyugati kultúrát

Ninares írta...

"bevált amerikai szokás"
abszolút fején találtad a szöget! :)