Hello, Péntek!

 Van valami kellemes bája a csütörtök estéknek. előrevetíti a péntek "hétvége van!" ízét. Az Infopark dolgozói közelebb érzik magukhoz a tavaszt, madarak - és dohányosok - csivitelnek, kellemes idő honol az épületek között. Bár a tegnapi köd olyan hatást keltett itt, a Dunához közel, mintha valami földöntúli helyen járnánk. Míg a Petőfi hídnál vártam a kedvenc buszomra, figyeltem az ELTE felé igyekvő diákokat, az épület nem látszódott, olybá' hatott, mintha hosszú, tömött sorokban a túlvilágra igyekeznének. Száz méterre tőlem el is tűnt az elől haladók sziluettje. Elvesztek a semmiben.

 Mától Pápán leszek vasárnapig. Utolsó simítások és kész vagyunk a szervezéssel. Mostantól hátradőlhetek és írhatom a szakdolgozatomat.

 Csak KD hiánya az, ami felemészti jókedvemet. Bárcsak... :(

 Mindannyian szolgák vagyunk. Van, aki önszántából, van, aki öntudatán kívül, van, aki nem tudja, hogy az, mások pedig alázatosan elfogadják sorsuk. Mert mind szolgálunk. Ki így, ki úgy. Nem vagyunk urak, nem vagyunk egyenlőek, mert van, aki nagyobb odaadással képes mások szolgálatára lenni, más pedig csak azt lesi, hogyan szolgálnak neki. Senki sem kivétel a szolgálat alól. Hiába próbálunk kibújni alóla. Ugyanakkor, nem mindenki a másik embert szolgálja. Tárgyakat éppen úgy lehet szolgálni, mint embert. Bár utóbbi nem vezet a kiteljesedéshez.

 Szolgálunk. Élünk. Szolgálnak. Hol itt a szabadság? Hát a szolgálatban... Mert ha mást nem, önmagadat szolgálod....

Szolgálat

 Idén még nem voltam misén. Nem vitt rá a Lélek. Vagy, pontosabban, vitt volna, csak én ellenkeztem. Most is. De a lábaim átvették az uralmat és elvittek misére. Sziklatemplom. Este nyolc óra. Sajátos hangulata van a Helynek. Sajátos hangulata van a misének. Pálos szerzetesek igyekeznek utat mutatni a bárányoknak. Szolgálnak. Minket. Kérdés nélkül. Kritika nélkül. Kedvesen. Pedig maguknak is számtalan nehézségük lehet. Mint a papoknak úgy általánosságban. Megszentelt, nehéz hívatás.
 Én nem tudok hinni. Már nem tudok. Lemondtam róla, mert így már nem érhet csalódás. Így már tudom, hogy csak magamra számíthatok. Isten van, nem hit kérdése. De az, hogy segít-e... na az már más kérdés. Talán azért nem, mert elfordult a világtól. Talán azért nem, mert én fordultam el Tőle. Talán azért nem, mert ez a világ úgy romlott, ahogy van, dacára a Fénynek, ami időnként átjárja. A világ talán már várja a mindent elsöprő Végső Ütközetet.
 Tegnap, ahogy a prédikációt hallgattam, a sziklafalat bámultam magam előtt. Időnként elkalandoztam, de általában sikerült magam visszarángatni a valóságba. A valóságba. Összeszorul a gyomrom, hacsak rá gondolok. "Túl sok, túl sok" kiabálom belülről, de mindent, mindent lehet fokozni.
 Aztán a prédiákció során megfogott egy gondolat: "Ha akarod, meggyógyíthatsz." Ha akarod? Mégis ez mit akar jelenteni? Nem úgy van, hogy az elveszett bárányokat megkeresed?
 Ha akarod, Te tehetsz valamit értem. De én nem erőszakoskodhatok, hogy a kezedbe vegyél fel és vigyázz rám.
 Pedig, csak egy szóval mondd, és meggyógyul az én Lelkem.

Talita kum. Csak ennyi kell. S a Lelkem újra élni fog.

124 nap...

...múlva esküvő. Nincs zenekar, nincs ruha, nincs torta. PÁÁÁÁÁNIK. A héten muszáj lesz mindent elintézni, most a munkahelyemen úgyis arra várunk, hogy véleményezzék a csodás alkotásunk, ami nagyjából a hét második felére lesz meg, addig lesz időm az esküvő szervezésére. Szombaton meg ruhavadászat az Anyukámmal.

 Akinek már herótja van esküvővel kapcsolatban, ne olvassa tovább. ;)

 Lassan kész a szálláslista. Az ajándékötletekhez fel akartam írni pár gondolatot, de végül rájöttem, hogy valójában semmire sincs szükségünk. Mire összeházasodunk, már szinte minden meglesz hála KD szorgalmának. Úgyhogy marad egy versike, amiben az egyetlen ajándékötlet a "boríték". Viaskodom még magammal azon, hogy bekerüljön-e a meghívó borítékba. Úgyis mindenki meg fogja kérdezni, mit szeretnénk. Én leginkább azt, hogy mindenki jól érezze magát az esküvőn. KD szerint viszont nem gond, ha betesszük a meghívó mellé. Ma megírtam a szövegét is, alapnak Anyukámék meghívóját használtam fel, most már csak meg kell találnom a megfelelő formátumot.

 Írnom kell még sok embernek szervezéssel kapcsolatban, bár néhány feladatot kiszerveztem lelkes önkénteseknek. De nem szeretnék másokat terhelni. Elkészült a fogatókönyv is. ÉÉÉÉÉÉSSSS az éjfél utáni táncunk alapja is megvan! Annyira, de annyira jó lesz, hogy már alig várom. (öhm, éljen a youtube... onnan tanulunk táncolni...)

 De, hogy mit jelent mindez, a szervezés, az esküvő, és a házasság? Egy új, boldog életet, aminek az egét ugyan fogják felhők is takarni, de az egésznek a lényege az, hogy együtt. És ezt nem szabad sosem elfelejteni. az egész világot jelenti az, hogy találtunk valakit, aki kiegészít, aki elfogadja a hibáinkat, aki megért, aki feltétel nélkül szeret. Aki a másikért félre tudja tenni önmagát. És ezt az örömöt szeretnénk megosztani másokkal és megmutatni, hogy a sok-sok nehézség között lehet boldognak lenni. Igaz, kis munka árán. Hiszen minden kapcsolat igényel ápolást, gondozást és nem utolsósorban: sok-sok szeretet. 

Habos-meggyes álom

 Ha szombat, akkor gasztróblog. Ma csak egy sütire futotta az időmből, mert a házimunka is a nyakamba szakadt. A héten sok munka volt, aminek következtében sok-sok túlóra gyűlt össze, amit aztán pénteken beváltottam és korábban hazamehettem. Pont jól is jött, mert baromira fáradt voltam és kipihenhettem fáradlmaimat. Csütörtök este a munkaanyag korrektúrázása közben vicceket írtam fel a lap aljára, hogy kicsit feldobjam megfáradt kollégámat is... de ezen előtte - idióta módon - fél órán át szakadtam... Aztán ő is... Kínjában... Hogy milyen lökött kolleginával áldotta meg őt a balsors. (Vagy nem... :P)

 No de, a süti: Habos-meggyes álom. Már azóta ácsingóztam rá, mióta még a korábbi munkahelyemen az egyik kollégám behozta és valami hihetetlen finom volt.

 Így ma eljött az ideje annak, hogy elkészítsem.

 A süti két részből áll és a tojás szétválasztásával kezdődik az elkészítése. 5 db tojás sárgáját gépi habverővel 8 evőkanál cukorral elkeverjük, míg habos nem lesz. Aztán 15 dkg szobahőmérsékletű margarin, egy egész citrom reszelt héja, fél csomag sütőpor, egy pohár tejföl. Ezeket szintén jól elkeverjük, majd lisztet szórunk bele, míg galuska sűrüségű nem lesz. Kivajazott-lisztezett tepsibe öntjük és beletesszük a meggybefőttet, amit előzetesen leszűrtünk. Előmelegített sütőbe tesszük, nagyjából 175 fokon 20-25 percig sütjük.

Ezután következik a tojás fehérje, mind az öté, ami megmaradt a szétválasztás után. Nyolc kanál cukorral és egy fél citrom levével gőz felett keményre felverünk. Ha kész, akkor a süti tetejére tesszük, és akkor vesszük ki, ha már aranybarna a teteje (de azért nem kell pecsenyére sütni...)

Tálalás: teljesen mindegy, mert mindenhogy finom :)

 No, de vajon ki fogja megnyerni azt a "megtiszteltetést", hogy országunkat Bakuban, az Eurovíziós dalfesztíválon képviselje? :P Érzitek azért ugye, hogy az Eurovíziós Dalfesztivált idén Azerbajdzsánban tartják. Azerbajdzsán... mint Európa része...

A 20 millió éve elzárt tó

 A Föld bolygón azért akad olyan hely, ahova az ember még nem piszkitott oda, de szorgalmasan dolgozik azon, hogy mindenhol ott hagyja a kézjegyét. Jelen esetünkben egy olyan tóról beszélünk, amely több, mint 20 millió éve a jég fogságában raboskodik.

 A szarkazmust félretéve komolyra fordítva a szót, vajon milyen élővilág alakult ki ott? Elég hosszú idő volt arra, hogy komplett, egyszerű élőlényekből álló társadalom alakuljon ki. Ha az evolucionistáknak igazuk van, akkor ott valaminek lennie kell, amit Életnek is nevezhetünk, nyílván nem az általunk megszokott értelemben. 

 És miért ne lehetne igazuk? Ha logikailag nézzük, akkor teljesen értelmesnek tűnik az evolúció, hogy mi miből következett, fejlődött tovább. De engem jobban érdekel az az eset, ha semmit sem találnak. Ennek nyílván kicsi az esélye, hiszen a tengerek mélyén is virágzik az élet azokkal az ijesztő küllemű halakkal és társaikkal. De ha nem találnak semmit a feltételezésekkel ellentétben, akkor el kezdünk majd hinni Istenben? Vagy azt mondjuk, hogy fatális tragédia történt ami kisöpörte az életet onnan? Mindenesetre, az eredményekre még elég sokat kell várnunk. Az elemzés nem lesz egyszerű, már csak azért sem, mert a felszínre hozott minták megfagytak, mire felértek vele. Vosztok állomáson, ahol a bázis és a vizsgálat található, - 89, 2 °C-t mértek 1983. június 21-én (ott akkor van tél, ugye). Ez az eddig mért hidegrekord. Hogy nem fagy meg az arcuk?

 Egyébként nyáron sincs jobb idő, a maximum "meleg" -15 °C. (Ismerős lehet a mai magyar időjárásból, ami, megjegyzem, teljesen természetes, tél révén. Végre picit normálisabb telünk van. Legalább a kártékony férgek elfagynak a földben és jobb lesz a termés.)

 A mostani sikeres fúrást már több sikertelen akció előzte meg.

 És igen, jól gondoltátok, hogy eredendően orosz bázisról beszélünk. Bírják ők a hideget :)

 A képen látható a mechanizmus, ami alapján "lenéznek" a tóba.

Forrás: Index

Egyébként, az Antartktisz és így a Vosztok bázis nemzetközi hívószáma: +672. ;)

Vörös Posztó

 Semmivel sem vagyok különlegesebb Nálatok. Ugyanolyan képességeim vannak, mint Nektek. Ugyanabban a világban élek, mint Ti. Semmivel sem vagyok különlegesebb. Semmivel. 

 Nem tartom magam beképzeltnek, de úgy érzem, joggal vagyok büszke arra, amit leteszek az asztalra. Azért, mert kemény munka áll mögötte. Attól még, hogy nem panaszkodom (gyakran) nem jelenti azt, hogy nincsenek nehézségeim. Csakhogy, összeszorított fogakkal haladok tovább az úton, amit elképzeltem magamnak, amit szeretnék, vágyaim célja felé.

 És ez a büszkeség az, amit félre lehet értelmezni. Mert büszke vagyok arra, hogy novemberben nem omlottam atomjaimra, amiért megszűnt a munkahelyem, hanem addig mentem, ameddig olyan állást, hivatást találtam, amit imádok és amiben az én-integritásom is jelentősen kifejezésre tud kerülni.

 Büszke vagyok arra, hogy most januárban sikerült a vizsgaidőszakom napi nyolc óra, agyilag leterhelő munka mellett. Büszke vagyok arra, hogy a szakdolgozatom viszonylag pozitív kritikát kapott és nem húztak le belőle oldalakat, további bővítést javasoltak hozzá - amire tudtam, szükség lesz, hiszen nem volt időm alaposabban utánaolvasni a nemzetközi szakirodalomnak. Büszke vagyok arra, hogy nem kellett mást megkérnem, hogy írjon meg helyettem beadandót, mert mindent sikerült egyedül is, saját erőből megoldanom. Igaz, szép januári hétvégéket kellett ezért beáldoznom. De aztán megjutalmaztam magam egy sétával egy kedves Baráttal a Kopaszi- gáton.

 Büszke vagyok arra, hogy KD-val ott tartunk, ahol. Emögött is rengeteg munka van, hogy a kapcsolatunk olyan most, amiben mindketten jól érezzük magunkat. De folyamatosan dolgozunk azon, hogy egymás méltó Társai lehessünk. Kemény, néha fárasztó és ősszel komoly gondjaink voltak. De leküzdöttük. Mert belefektettünk energiát, nem pedig elmenekültünk. Pedig számtalanszor lett volna rá oka a másiknak, hogy kilépjen. De túléltük, és most erősebbek vagyunk, mint bármikor.

 Büszke vagyok a Családomra, hogy talpon marad ebben a változó, nehéz világban.

 Büszke vagyok a Barátaimra. Mert akik igazán ismernek, tudják, hogy mit rejt a felszín és a kemény, néha túl szúrós máz mögött valami más is lapul.

 Büszke vagyok. Nem beképzelt. De a kettőt külső, felszínes szemlélő könnyen összetévesztheti.

 És igen, sokat változtam az elmúlt hónapokban. De én inkább úgy fogalmaznék: felnőttem. Most már végleg. Én már nem tudok visszatérni Sohaországba. Ám ezt én választottam és nagyon élvezem. Reggel felkelni és munkába indulni, ahol a kollégák úgy gondolnak rám, mint megbízható munkaerő. Szeretem a hétköznapokat, amikor este hazaérek, Szuszi önzetlen szeretettel fogad, játékra invitál, hogy foglalkozzak vele (ősz szőrszálak jelentek meg a feje búbján :(. 

 És mi, magunk vagyunk a cselekedeteink mozgatói. Nehéz természetem van, én ezt tudom, sokan szenvedtek már tőle. De ez nem jelenti azt, hogy nem mennék tűzbe azokért, akiket szeretek. Rögvest, gondolkodás nélkül.

 Ha valaki eldob, szíve joga. Én akkor is maradok alássan Nolasyn Krónikása.

Esküvőszervezés

 Este felhívott egy csóka, aki egy zenekarnak a tagja. Elismerésem az elért érdemeiért és valódi művészlélek, de az ár, amit elkérnek... Meséltem KD-nak is, ő nem hídalt le annyira, mint én. Szomorú vagyok, mert tetszene a dolog, de a csillagászati összeg megriasztott. Szükséges egyáltalán, hogy zenekar legyen? Én nem szeretnék túlnyomórészben mulatós zenét, mert attól Dunának megyek. Persze lesz valami ahhoz hasonló, hogy az idősebbek is jól érezzék magukat és táncolhassanak a megszokott, számukra kedves dallamokra. Szóval még mindig nem tudom, hogy dj vagy zenekar. Mindkettő mellett vannak érvek, ellenérvek. Ha meg szar a zene... hát akkor egy kis időre eltünök a férjecskémmel... No, ilyet azért nem tennék, a vőfélyünk mesélte, hogy egy rosszul sikerült menyasszonyrablás eredménye az lett, hogy mind a menyasszony, mind a vőlegény két órára eltűnt a násznépet hátrahagyva. Ugyanis a menyasszonyt elvitték piálni a rablói, míg szegény vőlegény kereste őt... aztán megtalálta... aztán maradt piálni... aztán eszükbe jutott a násznép... :D 

 A forgatókönyv készen van, átrágtuk a vőfélyünkkel - aki egyékbént roppant mód szimpatikus - a móka délutáni lánykikéréssel indul és hajnalig tartó bulizással ér véget. Szép lesz a másnap... Amikor a szervezéssel foglalkozom, mindig úgy érzem, de jó lenne, ha már holnap túlesnénk rajta. Rengeteg stresszor borzalja a kedélyeket, főleg az, hogy a helyszín és a zene megfelelő legyen nem csak nekünk, hanem a vendégeinknek is. Az ételről nem is beszélve. Az ital... az szerintem nem kérdéses :D

 Most már csak az utolsó simítások vannak, hónap végén lenézek Pápára is. A ruhám végül nem dőlt el, amit akartam, az végül is nem a legjobb :(

 Végezetül, az elmúlt napokban kiműveltem magam esküvő témából - lassan fuldoklom tőle... :D töménytelen rózsaszín... - az egyik cikk a koszorúslányoknak ad tanácsot, mit kell tenni, egy valami megfogott, ez pedig a következő: "Mondd neki, hogy gyönyörű, még ha nem is úgy van."  :P Hát köszi... :D Most már mindent értek... de legalább nem kell aggódnom, úgyis én leszek a legszebb... akkor is, ha nem úgy van... pedig, általában úgy van...

 Szar poén. Ideje letennem mára a pennát.

A családsegítés margójára

 Időnként szeretném letagadni, hogy bármi közöm is lenne a szociális szakmához. Tapasztalat, vannak kollégák, akik ahol kellene, ott nem csinálnak semmit, mert nehéz. Ahol nem kell, ott pedig beavatkoznak. Mert ott könnyű. A családból kiemelés a legrosszabb, amit megtehetnek egy gyermekkel még akkor is, ha az a család történetesen nem működik. Tehát nem a gyermeket kell kiragadni a megszokott környezetből, hanem a családot kell meggyógyítani. Oh, hogy ez bonyolult? ...annyira szép, amit tanulunk arról, hogyan segítsük a családokat. A gyakorlatban pedig alig tud bármi is megvalósulni.

 Miért?

 A szakma alulfizetett. Tény. Sokan panaszkodtak nekem az elmúlt hetekben, hogy csökkent a fizetésük. Elvették a cafeteriat, nem fizetik a bérletet, benzin pénz már régóta nincsen. Hogyan menjenek el így a családokhoz?

 Kiégés. Sokszor a kliensek nehezítik meg a segítő tevékenységét. Alacsony a sikerarány. Te tudnál úgy dolgozni, hogy folyamatos kudarcok érnek?

 A törvények, rendeletek, határozatok megkötik a kezeket. Leginkább pénzügyi segítségre lenne szükség, a legtöbb család eladósodott, nem tudja fizetni a közüzemi számlákat, hiteleket, nincs pénz egészséges ételre. Vagy semmilyen ételre. De a pénzügyi segítség a legkevesebb, ami a rendelkezésre áll.

 Hol romlott el minden? Még a negyvenes évek végén, amikor a 'jólét' betört az országba, és minden szociális problémát megoldott a szocializmus. De valójában a problémákat a szőnyeg alá söpörték, amelyek a rendszerváltás előszelével a nyolcvanas évek végén egyre jobban előjöttek. És a névváltozáskor ráomlott a rendszerre. Azóta sem tért magához, és a forrásmegvonások, ellehetetlenítési szándékok gúzsba kötik a valódi segítő munkát.

 Mi lehetne a megoldás? Közösségek újraélesztése. Kellenek karízmatív emberek, Lelkek, akik felvállalják, hogy előre mennek, utat törnek. Németországban erős a civilszervezet mozgalom, van egy, úgynevezett "Helyi Szövetség a Családokért". Nincs benne sok pénz. Önkéntes alapon menedzselik. Összefogással, valódi tenni akarással. És nem kell NAGY dolgokat tenni. Kicsiben kell kezdeni. Ugye... "légy a változás, amit látni akarsz a világban..."

 Csakhogy. Mi, magyarok nem tudunk összefogni. Példa erre számos külföldön élő magyar, akik egymást marják, ha a másiknak jobb. Itthon sem más a helyzet. Dögöljön meg a szomszéd tehene is...

 És ameddig ez a hozzáállás, itt nem lesz nem, hogy kánaán, de egy kis oázis sem.

 Szépen megkomponált, felépített csapda. Besétáltak. Tudom, kire számíthatok, kire nem. A reakciók mindent elárultak. Ideje kezembe venni a dolgok irányítását. Bármennyire leplezett érzelmek... Felszínre kerültek. Eddig is sejtettem, eztán tisztábban látok.

 Ideje kézbe vennem az irányítást.

Szombat esti asszonyképző

 Ha igazán hosszú és tartalmas házasságot akar bármely feleség is, nem csupán a rúdtánchoz kell értenie, hanem a konyhaművészethez is. Mert ugye drága férjeinket általában két dologgal lehet 'megfogni' és kényeztetni ;) Az egyik pedig a pocakjuk (a másik sincs messze onnan, ugye... ˇpajzán vigyorˇ). Mostanában komolyabban foglalkoztat a főzés. Egészen megkedveltem, bámulatos dolgokat lehet kihozni egyszerű alapanyagokból is. Igyekszem minden szombaton valami finomat készíteni, szerencsére van, kiken teszteljem. Családom lelkes zsűrim...

 A mai vacsora menű

Gombaleves

A Vásárcsarnokban friss gombára bukkantam. Nem lehetett ott hagyni. És nem is csalódtam benne, amikor odatettem főni. 

 Először sikerült félreolvasnom a receptet. Vöröshagyma helyett lilahagymát akartam odatenni, de még időben kapcsoltam... :D Először egy, nagyobb (vagy két kisebb) vöröshagyma fejet kell tűzön megpirítani, míg átlátszó nem lesz. Aztán rá őrölt pirospaprika, majd liszt, só, bors és a felszeletelt gomba. Egy kicsit így is meg kell pirítani, majd vizet önteni reá. Aztán várni, míg az ízek összefőnek. A végén petruska zöldje és cérnametélt. (Vagy eperlevél, ízlés szerint. Lehet betűtészta is, de én inkább a paradicsom levesben szeretem. :))

 Tálalás: tejföllel, ha van rá igény. Önmagában is roppant finom.

 Tepsiben sült csirkecomb, krumplival, kukoricával

Bőrében hagyjuk a csirkecombikat, de az alsó és a felső részt szétszedjük és az ínak mentén bevágjuk. Joghurtos-citromos pácba tesszük - úgy, hogy alaposan elfedje a husit. Én három órát hagytam a trutyiban, ennyi is elég volt. De az eredeti recept szerint fél napot kell legalább. Aztán tepsibe olajat öntünk az aljára - nem kell sok - belerakjuk a krumplit, amit előzetesen héjában megfőzünk, majd megpucolunk és karikára vágunk. Erre kerül a pácos husi - nem kell lemosni róla a pácot - kukorica, só, bors. Aztán erre is öntünk egy kis olajat és az előmelegített sütőbe tesszük. Le kell takarni, és legalább egy órán át így kell sütni, majd az utolsó negyed órára le kell venni a fóliát és megpirítani a tetejét. 

Tálalás: savanyúsággal, a vecsési és a lila káposzta remekül passzol hozzá.
 Az eredeti receptet a praktika februári számában találtam. Ott még rozmaringgal is meg lehet bolondítani az ízek haromináját.

 Csöröge fánk

Valami hihetetlenül finom lett. Kicsit más, mint a szalagos fánk. Először is, liszt, bele sütőpor (a szalagosban felfutatott élesztő, ez az egyik nagy különbség), porcukor, margarin, só, vanilíás cukor, sütőrum és tejföl (a szalagosban sem rum, sem tejföl sincs.) Oh és tojás SÁRGÁJA. Össze kell dolgozni és egy órát pihenni hagyni. Majd nagyon vékonyra kinyújtani és most jön a matematikai rész, rombusz alakura kell kiszaggatni. Ha ezzel készen vagyunk, akkor a közepén egy vágást kell ejteni, amin az egyik oldalt áthajtuk és fura alakot kapunk. Aztán forró olajba bele kell vágni és kisütni. Ezt a részt utálom a legjobban, de el kell viselni az eredmény érdekében.

 Tálalás: barack lekvárral, porcukorral. NYAMMM

 Degeszre zabáltuk magunkat. Egy háziaszony számára nincs nagyobb dícséret, mint az, ha valaki azt mondja: 'kérek még'.

 Egyébként a héten készítettem túros batyút is, de az olyan gyorsan elfogyott, hogy időm sem volt megemlékezni róla :D

Szövetség az ördöggel

 Ruanda 1994. Romeo Dallaire tábornok, ENSZ békefenntartó. Emberfeletti erővel igyekezte megfékezni a vérontást, amit a hutuk követtek el a tuszik ellen. Amit a nemzetközi közösség bénultan figyelte, nem akart azzal szembenézni, hogy népírtást zajlik az országban. Romeo Dallaire tábornok közreműködésével 32 ezet tuszi életét mentette meg.

 Az elmúlt években számos jelentés látott napvilágot, amely arról tett tanúbizonyságot, hogy a tuszik kiírtását módszeresen megtervezték. Ruanda a korábbi évben 500 machette-t rendelt, ami jóval több volt, mint a korábbi évek során. A tuszik gyilkolására szólították fel a lakosságot. "Ha tuszi szomszédod van, öld meg, különben mi ölünk meg" A legtöbb áldozatot az otthonában gyilkoltak meg. A szomszédok. Akikkel korábban még jóban voltak. De a félelem nagy úr. Nem ismer barátságot. Nem ismer kegyelmet.

 A harcok 100 napig tartottak. Az ENSZ közben SEMMIT sem tett. Dallaire tábornoknak gúzsbakötötték a kezét, egyre csökkentették a ruandában állomásozó békefenntartók számát. A világ végignézte, ahogy közel 1 millió tuszi vére áztatja a földet. Ahogy a templomokba beterelve kivégezték őket. A tuszik halálsikolya nem jutott el az öltönyös emberek fülébe.

 Aztán persze az ENSZ vizsgálódott, a háborús bűnösöket kergették, volt, akit elkaptak és elítéltek, de akadtak, akik megléptek.

Ég Veled, Malév :(