Ezüstkeret

Mint derült égből villámcsapás. Szokták mondani, mikor váratlan dolog történik. Ma hajnalban, miközben száguldottam a Borostyán látcső sorai között, éppen Mary Malone próbálta meglátni a mindig mellette maradó ámde láthatatlan daimónját. Pont úgy, amikor az ember egy sztereogramot próbál kihámozni. A kép síkja mögé kell fókuszálni, és akkor feltárulnak a rejtett dimenziók. Hogy mi a közös a hölgyben és a titokzatos térbeli alakzatokban? Csupán annyi, hogy eszembe jutatta a tegnapelőtti álmom. Leírhatatlan az az érzés, amikor egy emlék betódul a tudatba. Node az álmom! Essen róla is pár szó, különben nem kerítenék ekkora feneket neki. Kár lett volna elfelejteni, olyan csodálatos volt. De ez csak egyetlen kis mozzanata a teljes álomnak. A többi része még mindig homályos és amikor emlékezni próbálok valami megtör.

Ezüstös keretben három deltoid kapaszkodott egymásba, felületüket átlók metszették, amik szintén ezüstös színezetett kaptak. Nem szabványos forma, ettől volt olyan tökéletes. Sokáig kellett nézni, hogy megmutassa amit rejt. A középső deltoidra csúszott a másik kettő, de nem fizikailag, csak érzékelni lehetett. Olyan, mint amikor a már említett sztereogramot bűvöli az ember a szemével. Eleinte nem megy, de minél tovább próbálkozik, annál jobban sikerül meglátni. De nem szabad görcsösen akarni, hogy feltáruljon előttünk. El kell engedni minden más gondolatot. Az én álmombeli különleges deltoidomban csodálatos vörös rózsa képe tárult fel. Oly' eleven színekben pompázott! Ezért maradhatott meg az emlékeimben, hiszen az igazi sztereogramoknak nincs más színük, mint az alap. Amikor pedig abbahagytam a koncentrálást, a rózsa megint eltűnt és a kép a szokott formáját mutatta. Nem volt nagyobb jelentősége, de a rózsa az ezüst háttérben... Megfoghatatlanul gyönyörű volt.

Az Óév vélhetőleg utolsó bejegyzésének vége előtt egy is játékra invítállak Benneteket. Keressétek meg az alábbi sztereogramban, hogy mit ábrázol. Leteszteltem, nagyon jól kivehetőek annak a valaminek a körvonalai, amit ez a barna pacni rejt.


Drágáim, találkozunk 2008-ban! (muhahaha, ez aztán a félelmetes fenyegetés...:)

Salve 2007!

Ma éjfélkor a világvége elmarad. Tekíntve, hogy a Földön az időeltolódások miatt nem egységesen köszönt be 2008, így az Armageddon Szervezési Bizottság - tagjainak legnagyobb sajnálatára - nem tudott megegyezni egy világrengető időpontban.

Alig 24 óra és lezárul ez az Év. 2007 az edigi legszínesebb évem volt. Tanított az Életről, megkavarta az érzelmeket körülöttem, mintha csak finom égi Por lenne a felnőttek daimónjai körül. Érzelmek, olyan megfoghatatlanul leírhatatlanok. Pedig itt vannak mindig, a mellkasomban, ott érzem a leginkább jelenlétüket.

Kíváncsisággal vegyült félelemmel állok az Újév kapujában. Emlékek repülnek a fejem felett, magasan szállnak mint megannyi büszke madár. (Nem lehet őket egy kalap alá venni, minden emlék más-más madár alakját ölti fel, némelyik cinege, más pedig solyóm...) Oly' fiatal vagyok én, s az Örökléthez képest tűnékeny másodperc az életem.

Nem teszek fogadalmakat, hogy így-meg-úgy-meg olyan leszek. Én így vagyok én. Noha változom, folyamatosan alakulok, öregszem, ez sem kérdéses. Tökéletes sem vagyok, hála az Égnek. Elfogadom ami jön, nem állok a változások útjában sem. De élek is. Vannak, akik elfelejtik, élni jó, noha néha fájdalmas, de az is hozzánk tartozik. Mire elérkezik az az óra, amikor elhagyjuk ezt a világot, Életünk képei peregnek le előttünk, hogy aztán homályos foszlányokká váljanak. Képek, hangok, illatok. Az Idő elveszíti jelentőségét, akkor már nem számít, milyen évet jegyzünk...

A vonat végighasított az éjszaka leplében. Noha alig múlt el 5 óra, odakint már sötétbe burkolózott a táj. Az ablakon túli világ határának a vonat ablakából kiszürődő fény szolgált csupán. Néha még egy-két magányosan álló anbár lámpa megvilágítása tárt fel némi látványosságot a tájból a rendelkezésre álló fényforrásokon túl. Lassan kúszott az óra mutatója, a vonat ugyan száguldott, de a két óra rátelepedett a Lelkemre. A véremben van a vonatozás, hiszen nap, mint nap ingázok Budapest és Vác között és néha egyedül egy könyv vagy hímzés társaságában. De az a táj már ismerős, már barát.

Az IC pontosan gördült be Dombóvár állomására. Magányos utazásom végetért, Dody és az Anyukája felszedtek. Döbrököz felé a kocsiból megcsodáltam a helyi "új látványosságokat", az amerikai minták alapján kivilágított házakat, kerteket, kerítéseket. Igazából csak a képzelet szabott határt a díszégősorok elhelyezésének. Bár nem egyszer éreztem magam úgy, mintha a világítás célja villodzó üzenet az idegeneknek (jó, ez erős túlzás...:D, mintahogy a díszvilágítások némelyike is, egy égősor még ízléses, és nemegyszer a kevés is több, mint a kellete). Dodyékhoz érve viszont megtámadtam és megdögönyöztem Dévt. :)

Pénteken tettünk egy rövidke sétát a hólepte tájban. Felcaplattunk az én drága horhóimon a Kereszthez. Mikor felértünk, nyugodt csend fogadott, a városi zajokhoz szokott fülem nem bírt betelni a jóleső békés némasággal. Az ég alja szürkén derengett a fák ágait fehér kontúrvonalként övezte a hó. A vadászlesek üresen álltak, hangtalan tanúk gyanánt a természet csodáinak.

Este leültünk vacsorázni. Az tetszett a legjobban, hogy az aztalt körbeülvén együtt volt a Család és a legkülönbbfélébb dolgokról beszélgettünk.

Tegnap hazajöttem, Dody is velem jött vissza, nem voltam egyedül újabb két órás ismeretlen tájn át vezető úton. Este Húgommal és az egyik Unokanővéremmel -akit szintén Huginak becézünk...- mentünk Jégszínházba. Diótörő mesés történetét táncolták el nekünk. Csodálatos emelések, piruettek, forgások. Két órára elvarázsoltak minket. Miután beteltünk a látvánnyal (a helyes harisnyás pasikkal :D) felmentünk még kicsit Hugiékhoz csacsogni egy kis házikészítésű tojásikőr társaságában.

Mindenki azt kérdezi, milyen lesz a Szilveszterem. Személy szerint utálom az Óév búcsuztatóját, rettegek előre, sosem sikerül semmi sem. Hát most nem tervezek előre. Majd meglátjuk, hogy akkor mi lesz... De semmiféle elvárást nem támasztok ez év utolsó napjához. Legszívesebben végialudnám...

Most megyek, mert Lyra és Will átjutottak egy olyan világba, ami...

A Képzelet Varázsa

Ha olvasok, vagy ha egy ismerősöm, Barátom történetet mesél, ami vele, vagy mással esett meg a szavak átalakulnak, s megjelennek a fejemben sok-sok képben. Látom magam előtt, érzem, amit a szereplő érezhet. Ez így van rendjén. De tegnap elakadtam. Hiába erőltettem a sorok olvasását az Arany Íránytű trilógia utolsó kötetének első oldalán, nem jöttek a képek, csak üresen álltak egymás mellett a betűk. Majdnemhogy kétségbeestem, aztán az jutott eszembe, miért nem akarhatja megmutatni magát. A második kötet befejezése nem nyerte el tetszésem és magamban lázongtam, hogy nem, ez nem ér, ez nem lehet. (Aztán beleolvastam kicsit a harmadik kötet a végébe és megnyugodtam... :) Így este, amikor már minden elcsendesült folytattam. Eleinte megintcsak nem kötötte le a figyelmem, de aztán előkerült Will, találkozott a Bene Elimekkel, rájött, hol van Lyra, és újra láttam a történetet s a külvilág megszünt. Megintcsak azon kaptam magam, lassan hajnali kettőhöz közelít az óra mutatója. A könyvet letettem az ágyam mellé, Szuszi éppen dorombolva landolt a zongoráról az ágyamra, tapicskolt egy sort a cica-takarón, majd kedvenc alvópózában elhelyezkedett. Megcírógattam a buksiját, elégedetten előre nyújtózkodott a mancsaival. Lassan álomba ringatott az éjszaka békés leple. Álmomban Lyraval és Will-lel voltam, kerestük Lord Asrielt a boszorkányokkal, hogy aztán csatarendbe álljunk a többi harcossal a legfőbb Ellenfél ellen... Reggel az óra csörgése előtt ébredtem fel... Nagyon jó vagyok. Most megyek, lassan indulok a Keletibe. Bár nem a fél 3as IC-vel megyek, mint terveztem, de már csak két órám van, hogy amit még kell, befejezek.

Északi Fény

Délelőtt Pantalaimonnal és Iorekkel kiszabadítottuk az Átkosok által elfogott gyermekeket és daimónjaikat, mielőtt még végrehajtották volna rajtuk az intercízió fájdalmas műveletét.

Milyen érzés lenne, ha ki akarnák vágni a Lelketek, mondván, hogy megszabadítanak minden rossztól? Ez az értekezés megmarad nekem, mivel nem mindenki szereti az ilyen elvont történeket, s gondolataim inkább a Naplómba jegyzem le. Ugyanis Hugimtól kaptam egy igazi nagy n betűs Naplót. Megszámlálhatatlanul sok füzetem volt már, amik az évek során cinkos társam voltak életem mozzanatainak. Ha nosztalgiázni támad kedvem, csak előbányászom Őket titkos rejtekhelyükről és sétálok egyet a múltban. De Napló nem lehet akármelyik jött-ment füzet. Az elmúlt időben nem volt Naplóm, s nem azért, mert helyette a blogot pötyögtem, hanem mert nem találtam meg az Igazit. Ha meglátok egy füzetet - legyen az spirál vagy keményfedeles - megérzem, hogy alkalmas-e naplónak, vagy sem. Nagyon sokáig nem éreztem közel magamhoz egyet sem. De amit a Húgomtól kaptam, az az Igazi Napló. Keményfedeles, textilborítású, virágok és madarak vannak rajta, van egy amulett féleség az elején. Belseje senem kockás senem vonalas. Konkrétan semmi nincs benne, csak üres lapok, amik várják az első betűket, mondatokat, történeteket. Még nem írtam bele, túl szép, hogy elrontsam, de nem sokára ideje lesz leírnom az első sort. Bár már most pánikolok, hogy mi lesz akkor, amikor betelik. Egy-egy Napló végét jelenti az, amikor nincs több oldal. És akkor elveszítem, mert már többet nem írhatok bele, mert korlátai vannak... Ez a Naplók Sorsa. Nem meghalnak ők, Emlékek Őrei lesznek, fontos, de néha akár hálátlan feladat.

Sok minden aggaszt mostanában. A Lelkemet a kétely mételye mardossa. Olyan bizonytalan minden, hogy az már biztosnak látszik. Úgy fáj sok minden, aminek már nem kellene, régi sebek kerülnek felszínre. Sebek, amikről azt gondolná az ember már rég feledésbe merültek. Talán, ha vérmohát és havat tennék rá örökre eltűnnének, mint Iorek sérülései az élethalál harc után.

Talán ahogy közeledik ennek az évnek a vége, úgy kerül egyre nagyobb előtérbe a számadás az elmúlt hónapokról. De nem csak erről az évről gyűjtött emlékeim fájnak, s nem csak azért, mert esetleg engem bántottak meg. Én sem vagyok szent, senem tökéletes. Akarva-akaratlanul úgyanúgy átgázolhattam én is más, érző, Lélekkel rendelkező Lényeken...

Lassan megint idősebb leszek egy évvel. Mit kérek szülinapomra? Nem tudja senkisem megadni. Sorsom viágosan körvonalazódik előttem, jobb, ha elfogadom, s nem küzdök ellene. Elég lehangoló lett a vége, így egy gyors huszárvágással be is fejezem mára.

Szeretettel ölel: Nolasyn Krónikása

A szavak nem tudják közvetíteni a Szeretet erejét. A szavak elkoptak. A szavaknak nincs jelentősége. A tetteknek van.

Ezen a napon minden a Szeretetről szól. Megajándékozzuk egymást, de nem a díszesen becsomagolt meglepetés a lényeg. Az csak a forma, amit az eltelt száz évek szültek s teremtettek hagyománnyá. A tartalom számít. Ha valakinek ajándékot adsz, teheted azt kötelességből is, mert úgy érzed elvárják. Akkor az az ajándék csupán egy protokolláris valami, de nem Szeretet. Ha szívből adsz valakinek valamit, nem feltétlen kell kézzel készítened, a lényeg, hogy a Lelked válassza. Ráérézel, kinek mi a megfelelő tartalom a papírban. Ahogyan bóklásztam magam is a városban és belekeveredtem a vásári forgatag sűrűjébe, nem az Ünnep melegségét éreztem át, hanem a sok ember leheletétől átforrósodott kisebb-nagyobb boltok lelketlenségét. Ez aztán megölte a születőben lévő Karácsony hangulatom. Bántott ez a rideg világ, az utcákról eltűnt a Szeretet, az emberek szemében a "gyorsan-mindent-megvenni-és-hamar-letudni" fény csillogott. Hazamenekültem. Itthon nyugalom vett körbe. Helyreállt a lelkibékém. Szánalom ébredt fel bennem azon embertársaim iránt, akiket megtévesztett a nagy bevásárlóközpontok csillogásának ünnepi illúziója.

Nem szeretem azt mondani, Boldog Karácsonyt, mert nem érzem teljesnek, csak ügyesen egymás mellé pakolt két szónak. Inkább azt kívánom Mindenkinek, ölelje körbe annyi Szeretet az Életét, amennyit csak elbír fogadni.

Szeretettel ölellek Bennetek! :)

Csillagpor

A film zenéjét hallgatva megelevenedik előttem a történet. Ami nemcsupán egy Csillag földrepottyanásáról számol be, hanem arról a titokzatos erő műkődéséről, ami a két főszereplő (Yvaine és Trisztán, csakhogy konkretizáljuk a dolgot) között alakítja az érzelmek táncát. Bár az elején lehet sejteni a végkifejletet, mégsem szokványos a történet. Eleve ki gondolná, hogy a Csillagok figyelnek minket? Pedig árgus csillagszemeikkel átlátnak a falakon, a bőrünkön, tekíntetük tőre Lelkünkig hatol. Onnan messziről figyelik az Életünket, node nem élik meg. Yvaine ezért szerencsés. Megtanul szeretni. Sőt, szerelmesnek lenni. Noha tudja, mi a szerelem, mert látta már másokon jeleit. De mégis mennyivel másabb megtapasztalni a saját szívén. Szívén, amit örökre odaad Trisztánnak, akinek nem kell kivágnia ahhoz -mint más földi halandónak vagy boszorkánynak-, hogy neki is örök élete legyen. Yvaine megtapasztalja, milyen a feltétel nélküli Szeretet. Miután rádöbben, hogy ő is képes szeretni, de Trisztán még mindig vakon követi álmaiban Viktória karcsú sziluettjét, Yvaine nem tolakszik előtérbe a saját érzelmeivel, hanem "segít" a fiúnak, pont azért, mert szereti. Nem magának akarja senem birtokolni, hanem azt akarja, hogy Boldog legyen. Persze Viktória, aki után Trisztán lohol csak a saját érdekeit nézi. Eleinte persze tökéletesnek tűnik a szőkeség, úgy fest, meg van benne az a valami, amit Trisztán keres, de aztán betoppan, pontosabban, lehull Yvaine. Noha Trisztán szemre rolót von Viktória bája, de ahogy az idő múlik maga is rádöbben, az igaz Szerelem ott van az orra előtt.

Elmaradásomat pótolván pötyögök néhány sort arról, hogyan is bonyolódok bele az Élet forgatagába.

Ahogy látom, szerdán írtam utoljára. Azóta levizsgáztam családpszichológiából, a családi életciklust nomeg a különböző szakaszok sajátosságai végett adódó házastársak közti konfliktus lehetőségeket és azok feloldását kérdezték tőlem, meg egy kis Erikson. (kezd örök sláger lenni...) Aztán oh, mi is volt még? Jah, igen, drámaped, most már abból is eltelt az első félévem. Vizsgák kipipálva másodszakon. Még kell egy szerelmesvers gyűjteményt leadni, aztán ennyi. Drámajátékvezetés volt, nagyon élveztem. Társ- és önismereti gyakorlatok. Sokat röhögcséltünk, node csupán nyolcan jelentünk meg plusz a tanár "bácsi".

Este Fundy és Linka aludt nálunk... Hogy-hogy nem, magam sem értem miért, de eltűnt egy üveg félédes vörösbor tartalma. Mondjuk, viszonylag korán elmentem aludni... Másnap reggel Peti beugrott, retorika vizsgáról érkezett, s nagyon elegáns volt. Majd Yunnal találkoztam a Móriczon, hazahoztam a gyermekeim. Már nagyon hiányoztak és most egy darabig nem szeretném őket kitenni sehova sem. Kaptam sok építő kritikát a Vendégkönyvbe :). De nem győzöm hangsúlyozni, ők az én elképzeléseim, nem várom el, hogy másnak is kiváltsa tetszését. Szeretek rajzolni, élettel megtölteni a fehér lapokat, nézni, ahogyan színek és formák veszik át az uralmat az egyszerűség felett.

Majd átugrottam Dodyékhoz, ahol éppen a Bajnokok Ligájának volt a sorsolása. (Vagy mi. :)

Pénteken még elmentem Apunak megvenni az ajándékát, Józsi -volt általános iskolatársam - társaságában. Találtam egy teázót, ahol lehet venni napraforgós teát. Véletlen folytán a tea fantázia neve "szamuráj". (Tényleg véletlen...) Aztán este még Anyu meglepetése is felfedeztetett, hála Bosyka körültekíntésének.

Éjjel nagyon különös álmom volt, de nem megyek bele a részletekbe, mert elég zavarosak még számomra is. Remélem egyszermajd továbbálmodom...

Mostanában Lelkemre telepedett az "ez az év is elmúlt és tekíntsünk vissza rá, milyen volt" hangulat. Néha azon kapom magam, a múltban teszek sétákat, miközben mondjuk a port távolítom el a zongora tetejéről, vagy éppen felmosok. Ezek az utazások számadások arról, hogyan éltem meg ezt az évet. Sok szomorú pillanata volt, ezt nem lehet elkendőzni. De ezek az élmények elhanyagolhatóak azon szép emlékeim mellett, amiket volt alkalmam megélni. Mind, legyen szó bánatról vagy örömről hozzám tartoznak. Az enyémek. És jó, hogy vannak, de ez nem jelenti azt, bennük élek. Még sok minden vár rám, előttem az Élet (csak nem látok tőle semmit...) és várom a Holnapot. Minden Holnapot. Nem telik el úgy nap, hogy ne tanuljak valamit, legyen az aprócska dolog, vagy világnézetrengető.

Még valami eszembe jutott, ha már így nagyon belelovaltam magam az elmélkedésekbe. Egy tanulmányom szerint az emberek (de leginkább a gyerekek) sajátosan élik meg mások által kapott Szeretetet. Eddig ebben semmi új nincsen. Úgynevezett Szeretet-tankokból tudnak erőt meríteni a mindennapokhoz. S ha a Szeretet-tank üres, akkor... Akkor jön a gödör és társai. Az embereknek többnyire 5 olyan úgynevezett Szeretet-nyelve van. Ilyenek az ajándékozás, a figyelmesség, a minőségi idő, a testi éríntés és az elismerő szavak. Most gondold végig azt, mi az, amitől a legjobban úgy érzed, mások szeretnek Téged. Ilyenkor decemberben, amikor a média erőlteti az ajándékozást és a minél "nagyobbat adsz annál jobban szereted azt az illetőt", elvész az igazi lényeg. A Tartalom.

Na de, nem akarok tovább szót fecsérelni és még be kell fejeznem valamit... (tényleg csak pár sort akartam írni... kárpótlásul, katt ide.

Hm, tegnap nem írtam blogot... Fel sem tűnt, hogy eltelt egy nap... Ezt most fontos volt megosztanom a világgal...

"Siessünk Szeretni Egymást!"

Ma volt a SOTE-s karácsonyi party, onnan a bejegyzés címe.

Délelőtt Elemérnél tettem tiszteletem, az utóbbi időben nem igazán volt alkalmam beszélgetni a Mesteremmel, de ma ezt bepótoltam. Kőbánya, Gergely utca. Lakásukhoz tartozó belső udvarukon a Tél havas keze söpört végig, maga mögött hagyva hófehér tájat. Olyan békés minden, míg az utcán rohannak az autók, mindössze tíz méterrel beljebb a kapun túl nyugalom honol. Leadtam a havi írásom is, ami a hatalom címre hallgatott e hónapban.

Aztán Anyuhoz mentem ünnepi összejövetelre, ahol a legidősebb Magtudoros intézetis gyerköc voltam. Bár ezt a címet nem hívatalosan nyertem el. :) Az elmúlt időben sok kollégának született babája, a legtöbb már totyog és külön felfedező úton ismeri meg a világot. A gyertya lángja örök sláger, oly' csábítóan hívogatja őket, hogy belenyúljanak és megfogják azt, amit nem lehet... Számukra nem létezik lehetetlen. A gyerekekben nincs félelem sem kétely. Csak a kis világuk van, amit a legyártott sémáikból felépítenek...

Fura a Húgom gépén pötyögni. A sajátomat nem kapcsoltam be, különben a tanulás rovására szaladt volna el az idő. A Holnap hosszúnak ígérkezik, szurkoljatok reggel 9től ki tudja meddig. Oh, és a nap legjobb híre: Petinek sikerült a JAPÁN!!! :)

A börtön ablakába soha nem süt be a Nap...

Ami persze nem igaz, mert a Nap akkor is besüt az ablakon, ha rácsok vannak rajta.

Újabb börtönkaland. Vácott kezdtünk, ahol hat elítélt járult színünk elé és adta elő búját-baját. Ugyanaz a szürke egyenruha, mint a tököli bv-ben. Magad falak, drótok, rácsok. Fegyelem, kiabálás, anyázás. Röviden e szavakkal lehet jellemezni a folyosói hangulatot. Egyszer a tereptanárom magamra hagyott a szobában, mert az egyik emberke nem került még elő, az őrízetesek kint tébláboltak. Nem mondom, hogy nem féltem kicsit, hiszen zsarolók, tolvajok, gyilkosok is voltak köztük... De mint utóbb megtudtam az egyik fegyenc kint állt az ajtó előtt és vigyázott rám, hogy senki ne jöjjön be. A kultúra teremben tartottuk a fogadóórát, ahol egy színpad és sok szék sorakozott fel.

Innen Márianosztrára mentünk át. A börtön egykor kolostor volt, mellette még mindig áll egy templom, amit a Pálos rend tagjai gondoznak. Nosztrán éppen nagy felfordulás volt, vendégsmasszerek érkeztek és szétszedtek minden cellát. Razziát tartottak, mert a hétvégén verekedések is történtek. Mindkét börtönben kaptunk egy vészjelzésre szolgáló kis szerkentyűt... bíztató... Utóbbi helyen négyen jöttek be a legkülönbözőbb problémákkal. És azt gondolom mondanom sem kell, mind ártatlannak vallják magukat... Tudjátok, sajnáltam őket, mert nem hiszem, hogy direkt bűnőznek. Egyszerűen akad, aki megélhetés miatt kényszerül tolvaj pályára. Jó, persze vannak pszichológiai esetek is, mint az egyik fiú -1988-as születésű delikvens - aki súlyos testi sértés végett -alig volt nagyobb széltében és hosszábban nálam- került előzetes letartóztatásba. Nehogy azt gondoljátok, nagyon megbánta tettét...

Nosztrán fekete egyenruhások is voltak kutyákkal. (Az egyik dögön ha nem lett volna szájkosár, akkor tuti szétszedi valamelyik börtönviselt tagot. Ezek egyáltalán nem ölebek voltak...)

Érdekes volt betekíntést nyerni két bv intézet működésébe. De azért nem szívesen mennék vissza. A sok rács és ajtó nagyon nyomasztó...

333

Néha irígykedve figyelem az öregembereket, akik társukba karolva meghitt harmóniában ráérősen sétálnak az utcán. Nincs hova sietniük, hiszen már megtalálták egymást. Talán több gyerköcöt is felneveltek bodogságban, esetleg már unokák is bearanyozzák az életük. Negyven-ötven év. Talán már ennyi ideje vannak együtt. Együtt. Micsoda varázslatos íze van ennek a szónak. Pedig csak egy szó. Egyetlen egy szó, árván a sorok között, de mégsem magányosan. Amikor még a múltkorjában orvosnál voltam és a váróban unottan figyeltem a percek múlását, egy idős házaspár jött ki a rendelőből. A bácsi felsegítette a nénire a kabátot és leszőgezte, sapka nélkül nem mehet ki, mert hideg van. A néni a receptekkel babrált, sorba vett mindent. "Ez a Tiéd, ez az enyém..." Köztük volt Valami, amit a környezetükbe sugároztak. Bizonyára az egykori Szerelmük nyomai, ami mély Szeretetté finomult az évek során. Vajon hogyan találkoztak? Mennyit kellett küzdeniük egymásért? Mi mindenen mentek keresztül? Miért nem váltak el? Mi tartotta össze őket? Talán az Ő történetük "egyszerű" volt. Találkoztak, egymásbaszerettek, ami nem múlt el, társakká váltak egy közös játszmában, amit Életnek hívnak. Talán én bonyolítom túl és nem veszem észre a dolgokat. Talán görcsösen keresek és elszaladok a lényeg mellett. Talán... De ez mind csak feltételezés. Nem tudom, hogy merre vezet most az utam, soha ennyire nem volt még bizonytalan. De minden állandó változásban van és a legváratlanabb pillanatokban történnek olyan dolgok, amik esetlegesen felforgathatnak mindent.

Nincs több szó. Nincs több gondolat. Csak van az Élet. Ha tetszik, ha nem, élni kell. Akkor is, ha nagyon bizonytalan. Ám csodaszép percekkel ajándékoz meg nap, mint nap.

Ő Eamon. A Daimónom lenne, ha abban a másik világban élnék.
(Nem én választottam, hogy ilyen lett... :D)

Csodálatos ez a Nap! Bolygónk drága társa előbújt a felhők mögül. Megyek Vácra, drámára, majd este mozi :D Az arany íránytű... Tartalmát megnézhetitek itt. Most megyek kicsit takarítok, zenét hallgatok, mécses láng táncának fényében. Vanillia illat itattja át a szobát. Gyönyörű ez a nap!

Kinder Bueno

Hivalatolasn még két napig tart a szorgalmi időszak, ám számomra ma már végetért. Mindez az utolsó leadott házidolgozat -esetünkben egy sebtében tökéletesen összehozott szociometriai felmérés- képében történt meg. Az életkedvem picivel feljebb kúszott a mérőn, de még kell egy kis idő, amikor teljesen helyreáll. Mert történik rengeteg "jó" dolog, az elszomorítókat pedig nem érdemes emlegetni.

Tegnap a szakmai kézségfejlesztés utolsó foglalkozása volt. Meghitt hangulat, mini karácsonyfa, mécses, ajándékozás. Értékes ajándékok. Saját kezünkkel készítettük, foglalkoztunk vele, és nem csak addig, míg a polcról levettük és a kosárba tettük. (Persze az alapanyagok így jártak, de azok akkor még részek voltak és csak egy hosszabb folyamat után lettek teljessé.) Mindennki olyan ajándékot kapott, ami hozzáillett. Idézetek repkedtek a levegőben és adták varázslatos hangulatot a kis szobának, ami alig nagyobb, mint Apu műhelye, de mégis van ott valami. Mi. Azaz, csak voltunk. Nincs több szakmai. Ott már nem lesz több álarcok nélküli Lelkek találkozása.

Délután drámapedagógia, másodszakos óra. Tánc és mozgás. :D Nagyon-nagyon-nagyon szeretek táncolni!!! Ráadásul, a tánctanár felkért végig, így szakszerűen meg lettem pörgetve a tengelyem körül. Csárdás. Beleszerettem. Eddig csak palotásozni tudtam, de ez a csárdás... Valami fantasztikus. Mennyi minden van egy táncban... Bemelegítés gyanánt Francia Négyeseztünk. Az is tetszett, csak többet kell benne ugrálni. Akit érdekel, annak megtanítom, bármelyiket!

Szerdán, hoppá, az ma van. Szal ma reggel Népi hímzésen megnézték szakértő szemek a kézimunkáimat. Most egy keresztszemesen dolgozom, elég fárasztó folyton kiszámolni, de megéri. (Ez nincs előírva, mint a többi hímzés, hanem egy minta alapján kell munkálkodni.)

Majd hazajöttem, mert kellett ez meg az, aztán vissza szoc.pszichora, aztán haza. (Ez volt a tömör változat.) Minden gyakorlati tárgyam (az a négy darab) 5 lett. Ezek már biztosak. 13 tárgyam van, abból négy volt gyakrolatis, nyolc vizsgás és egy pedig maga a két hetes gyakorlat, amit terepen töltöttünk le/el.

Este vendégedzésen voltunk valahol fenn, a 21-es busz vonalán, ott, ahol keresztezi a fogaskerekűt. Jókai klub. Az edzőterem inkább színháztér, mint dojo, de a hangulat ott van füstölgő és házioltár képében. Csúszós parketta kontra tabizokni. Én nyertem... Végül Enikőék elhoztak a nyugatiig, így hamar hazaértem.

Az edzés arra volt jó, hogy kiüresedjek. Túl sok gondolat, túl sok érzelem, túl sok minden tornyusult rajtam, bennem. A feladatok, amik rám várnak, a vizsgaidőszak megszervezése, az ünnepteli várakozás beengedése a Lelkembe. Nem akarom, hogy elrohanjon mellettem az Üzenet. Sokan járnak így, de én nem akarok a sok lenni. Megállni és nézni, milyen szép a December és nem csak azért, mert vége a szorgalmi időszaknak... A Barátaimmal szeretnék törődni, a Családommal lenni, s adni, ilyenkor lehet a legtöbbet adni, Szeretetet. Mondják, ez a Szeretet Ünnepe, de lassan pusztán csak szavak, tartalom nélkül.

Holnap mozi, Az Arany íránytű, drámajátékvezetés után. Akit érdekel, szóljon, délelőtt lefoglalom a jegyeket. Csak azt is közölje velem, hogy diák vagy teljesárú kell. Olyan 9 fele.

Kinder Bueno: amiért vége lett az első szériás hajtásnak, hazafeléjövet Vácról megjutalmaztam magam kinder csokival... Kellett egy kis "boldogság hormon"...

Ez a nap röviden...

...esős + kimerülős + zh írós + rossz hangulatos + MÁVot egy életre elátkozós + edzésre elmenni nem tudós + a tököm tele van a világgal életérzős + fogalmazni már nem menős + holnap korán kelős + és még milliónyi olyan jelző, amit most nem írok le... folytatása nem következik...

... volt.

De amúgy jól vagyok :D Tényleg. Majd kicsattanok a jókedvtől...

Csókkal születik a boldogság...

Bűbáj... :D

Rengeteg időm van, csak minden percem hasznosan be van osztva... Nem rossz, ahogy a szoros "napirendemmel" vonszolom magam egyik helyről a másikra. /a határidő naplóm teljesen betelt a hétre... XD Meg a jövőhétre. És aztánira is.../ Vadul szalad az Élet, én meg loholok a nyomában, nagyjából úgy, mint amikor este Dodyval jöttünk hazafele a KözG.-ről, a Fővámr tértől az Astoiráig... Újabb Tárcatükör, ezúttal az oktatás volt aranytálcán kivesézve. Most nem fogok többet erről írni, mert elég fáradt vagyok és nem hiszem, hogy valami nagyon értelmes dolgot tudnék összehozni.

Most már azt kell írnom, a tegnapi - mert már elmúlt éjfél, ahogy nézem az órám- nap folyamán este még elmentünk Hugival moziba... Nem bántam meg...

Szerdán, amikor ültem bent szociálpszichológia szemináriumon, egy lány tartott előadást. /egyész pontosan Janka, de olvasóközönségem tagjai aligha ismerhetitek, évfolyamtársam, és eleddig nem esett róla szó. A szerepe a történetben is "csak" ennyi. Előadást tartott egy szociometriai felmérésről. Miközben beszélt, figyeltem a többieket. A legtöbbjük tekíntette reá vetült. Node azok, akik nem kötötték le figyelmüket az előadás értő figyelemmel kísérésével, kreatívan feltalálván magukat, találtak más tevékenységet, amivel mulatták az időt. Akadt, aki betűhalmok tanulmányozásával foglalta le magát, elbújván táskájuk oltalma mögött. Mások egyszerű padra borult állapotban pihentették a szemük. (némelyikük talán még hortyogott is a nagy koncentrálásban.) Megint mások fontos levelezésbe bonyolódtak. De a legkreatívabbak csupán nyított szemmel bámultak ki, de Lélekben nagyon messze jártak.

Minő meglepő fordulat, én az utóbbi bagázshz csatlakoztam, miután társaim megfigyelésével végeztem. Noha én nem az egyesek által jól bevált módszernek, az aludjunk a táskán és kész mozgalomnak tagjai mögé sorakoztam fel, hanem nyított szemmel, a figyelem illúzióját keltvén merültem mélyen gondolataimba.

A gondolatok meg jöttek-mentek. Mint ahogy azt tenni szokták, ha szabadáramlásnak teszem ki őket. Gondolatok egy olyan világról, ami igazán közel áll hozzám - most nem Nolasynra gondolok -, hanem arra, amit most értettem meg igazán.

Az Anyaság. Így, nagybetűvel. A legtökéletesebb hivatás, ami a világon létezik. Porontyok nevelése, meleg családi fészek, az Otthon kialakítása és karbantartása. Támasznak lenni. Puszival és öleléssel gyógyítani minden fájdalmat, lett légyen az testi, vagy lelki eredetű. Anyának lenni nem csak nyolc óra a napból, 24 órás ügyelet. Mégis a legszebb, ami a világon megtalálható.

Volt egyszer egy nap

És volt több is, de most konkrétan egy napról van szó. A mairól.

Hajnalban valósághű álmomból felébredvén Szuszi nyirvákolt bele az arcomba. Álomittasan robogtam ki Vácra, miután a szokásos reggeli szertartásokat elvégeztem.

Szakmai. Hullámvölgy. Túlságosan közel kerültem a csoporttársaimhoz. Fájdalmuk a Lelkem mélyébe hatolt. Nem mindig akadok a megfelelő szavakra. Főleg nem, ha bárkit is veszteség és gyász ér. Úgy érzem, egy ölelés többet adhat, mint bármely ezer másik szó. A fáradt Lelkek egymásba kapaszkodnak, kölcsönösen megvigasztalják a másikat és erőt adnak a küzdelmek folytatásához.

Délben Anyuval ebédeltem együtt, csokiöntetes piskóta kockát. Ez volt az egyik fénypontja a napnak. A másik a Személyiségelméletek vizsga. Erikson pszichoszociális modelljét ismertettem, majd össze kellett hasonlítanom végül Freud pszichoszexuális fejlődéselméletével. (5 lett...) Majd drámapedagógia szakirány, két és fél órán keresztül játszottunk. Eleinte töltöttek a feladatok, végül nagyon elfáradtam.

Este az Élet továbbzajlott, s most nagyon aggódom az egyik Barátnőmért.

Hinata vs Neji

Nem jönnek a szavak. Pedig mi mindent lehetne leírni! Tényleg ilyen sok órából állna egy nap? Reggel, amikor a telefonom megszólalt, nem nagyon akartam elhinni, hogy már eltelt az éjszaka. Aztán az Idő Kereke csikorogva lelassult, mint amikor a vonatom Vác-Alsóvároshoz ér. Teltek a percek, de nem peregtek, mint máskor. Volt idő mindenre, de leginkább távol járni ettől a világtól. Ma magányosan jártam a fősuli folyosóit, termeit. Órákat ültem egyedül és hímeztem.

Nem jönnek a szavak. Csak vánszorognak a percek, de nem jönnek a szavak. Valahol belül elvesztek.

Cyber-Szuszi

Reggel nem fértem a gépemhez, mert Szuszi fontos emilt várt... :P

Belső harmónia

Csak ülök a monitor sápadt fénye előtt, s ahogy tekíntettem tovakúszik az ablakon túlra, az égen alig látok pislákolni csillagot. Az udvar sötétségbe burkolózik, a szemben lévő tűzfalat átszövő vadszőlő indák kisérteties alakzatokat rajzolnak ki. Mintha egy másik világban lennék. Az egész kezdődött Vácon, amikor végigsétáltunk a Főtéren, ahol már minden ünnepi fényárban úszik, a tér közepén roppant méretű karácsonyfa áll. Alig lézengtek néhányan, pedig a Templom órája épp, hogy csak elütötte játékos dallamaival a 3/4 ötöt. Messze lent, a Duna csordogált békésen medrében, a túlparton tornyusoló hegyek felett a felhők alját bíborra festette a Nap. Aztán gyorsan átvette az égi uralmat a csillagtalan éjszaka. Az éjszaka, ami néha menedék, néha cinkos társ, van, mikor álmatlanul követi lépteid, vagy éppen álmot szór a szemedre. Álmot, mely messzi tájakra repít, vagy jelened elfojtott vágyait tükrözi.

Egyre jobban érzem az elmúlás jeges éríntését Lelkemen. Közeleg az év vége, de ezzel együtt egy új is kezdetét veszi. Megint idősebb leszek egy évvel. Idősebb és talán egyre magányosabb. Noha megtaláltam a belső harmóniát, amit mindig is kerestem, de akinek az almám másik felét adhatnám igencsak várat magára. Sebaj, hiszek még a szőke lovas fehér hercegben... :P

Világfájdalom. Milyen nevetségessé vált ez a szó. Elvesztette tartalmát, s ha valakit oltani akarunk, egyszerűen csak odavetjük neki, "menj, és keress egy szimpatikus sarkot, és elmélkedj a világfájdalmadon...". Világfájdalom, egy fenét, nem erről van szó. Figyelemről. Mindenkinek szüksége van törődésre, a legkeményebb jellem sem tökéletesen Boldog, ha nincs mellette egy Társ, vagy egy Barát. Szeretet kell. Mindenkinek. Rossz a megfogalmazás. Nem kell, hanem kell. Így, lágyan. Ahogyan a Nap szereti a Földet. Melegével élteti azt, de biztos távolságból teszi; nem jön közelebb, mert akkor megégetné, nem megy messzebb, mert akkor is csak megölné. Nem megfojtjani, hanem éltetni akarja. "Jó, hogy vagy, és azt akarom, hogy legyél!"

Boldogság, Szerelem, Élet... Szavak, mely tartalmukkal világot építhetnek. Legbelül mind erre vágyunk, hiába tagadja bárki is.

Ok, visszavonom, egy csillag halovány ragyogását befogta a retinám... Ideje pontot tennem e kusza sorok végére. Fázom,valahol beszökik a hideg...