2009. június 28., vasárnap

Practical Magic

Avagy az Átkozott Boszorkák (1998). Természetesen, könyvadaptáció, de arról nem tudok nyilatkozni, sikeres-e vagy sem, mivel a kötethez -még- nem volt szerencsém. Tudom, már írtam erről korábban (hű olvasóim tudhatják...). A film röviden: Sally és Gillian, a két testvér mindig tudta, hogy nem olyan, mint a többi gyerek. Szüleik halála után különc nagynénjeik nevelték őket, és a háztartásuk egy cseppet sem volt hétköznapi, már kiskoruktól gyakorolták a családjukban generációról generációra öröklődő varázslást. Egy apró gond van csak a csodálatos örökséggel: egy átok, miszerint az a férfi, aki a család egyik nőtagjába beleszeret, idő előtt meghal. Sally igazi szerelemre vágyik, és megpróbál távol maradni a varázsló praktikáktól, míg Gillian bolondos és csapodár módon élvezi hatalmát a férfiak fölött. Amikor azonban Gillian találkozik Jimmy-vel, egyre különösebb dolgok történnek...

A filmet azért szeretjük, mert könnyen azonosulunk a két nővérrel. Két boszorokány, Nővérek, akik bármit megtesznek egymásért. Erős testvéri kötelék fűzi össze őket. Természetesen veszekednek, de ettől függetlenül nagyon szeretik egymást, és együtt fognak megöregedni, egy régi, öreg házban, sok-sok macskával. :)

Nem utolsó sorban a házat is nagyon kedveljük, ahol a történet játszódik. Tópart, messzebb hegyek, magas torony, konyhakert és a házhoz csatlakozó üvegház a kényesebb növényeknek. Messze a város zajától. Bizonyára ijesztő egyedül, éjszaka, de ugyanakkor, a csillagos eget tisztán lehet látni fényszennyezés nélkül... Varázslatos...

"Volt már, hogy széttártad a karod, és csak pörögtél, pörögtél nagyon sebesen? Hát, olyan a szerelem: zakatol a szíved, és fejtetőre áll a világ, de ha nem vigyázol, ha nem szegezed a tekinteted egy nyugodt pontra, könnyen elszédülsz, tudod, és akkor nem látod, mi történik körülötted az emberekkel, és azt sem, hogy mindjárt elesel."












"Azt álmodtam, teljes ember lettem, már nem tart ébren a kín, de mégis, amikor forró szél fúj és a tücskök ciripelnek, olyan szerelemről álmodom, amelytől talán megáll az idő. Jó lenne, ha valaki szeretne, rám nézne, de talán már megkaptam a boldogságot, ami nekem járt. Nem akarok hinni ebben, de nem vár más rám, csak a Hold!"

Amivel a mai napom eltelt...



Mostanában elhanyagoltam a rajzolást, úgyhogy sokat kell gyakorolnom, amivel tökéletesebbre tudom fejleszteni a képeket és a mondandójukat. A mai két alkotás a kedvenceim közé sorolhatók. Főleg az, amelyiken a pár szerepel.

Teszem hozzá, ezek még nem tökéletesek. De meg akartak születni és ehhez segítettem hozzá őket.

Végül egy nem ide vágó kérés: tud valaki egy albérletet egy fiatal párnak kisbabával? Nagyon sűrgös lenne, mert 30-án megszűnik az albérletük és utána nem tudnak hova menni. A kisbaba nagyon nyugodt.

Zivatarok közepén

Kellemes füst illata van a hajamnak. Tegnap Sástón volt a szokásos főzőverseny. Mivel most nem edzhetek, a csatában nem vettem részt - ami nagyon szomorú volt a számomra, hiszen az eső következtében átalakult az egész sárcsatává, amiben olyan jó lett volna futkorászni... Így maradtam a fakanál és a bogrács mellett. Egész finom lett a lecsó, ahhoz képest, hogy az én gondjaimra lett bízva. Kedvenc kis kötényem magamra tekertem - amit mint utólag kiderült, igen bölcsen tettem, különben csupa kosz lehettem volna, mire az étek elkészült.

Most is esik. Áthatolhatatlan esőfüggöny ereszkedik a városra. A mai napra festést tervezek, olyan sok kép feszít belülről, hogy addig nem lesz nyugtom, amíg nem rajzolom ki magamból. Persze, örömmel teszem, hiszen nagyon szeretek alkotni.

Éjjel befejeztem a Fekete Tőr Testvériség utolsó megjelent kötetét. A befejező rész várhatóan szeptemberben fog megjelenni. De ez az ötödik kötet nem tetszett. Ez már nekem is sok volt. Most Coelho és Joanne Harris verseng a kegyeimért. Az írónő könyvét már elkezdtem olvasni, de az első húsz oldal után még nem érintett meg. De azért kitartok. :P

Olvasni jó. Az éjszakákat megfesti a képzelet különböző lényeivel, tartalmi mondanivalók bújnak meg a sorok között - hacsak nem Ponyvaregény...

Nah jah, rákaptam a facebook alkalmazásaira és különböző magas színvonalú kvízeket töltöttem ki. Ezek során kiderült, hogy a Pulp Fiction szereplői közül Mia Wallace-re hasonlítok a leginkább, a South Park-ból Kyle-ra (no comment...), leginkább a pegazus, mint mesebeli lény az, ami közel áll hozzám, s ha már ló "márka" akkor a lipiczai, Aprajafalvából pedig Törpapa az, aki én lennék... A diktátor... (Ajánlom ehhez figyelmetekbe Carpathia írását Aprajafalva politikai berendezkedéséről. Igen tanúlságos.)

A bankett egyébiránt jól sikerült. Négykor ért véget a nagy mulatozás. Méltó befejezése négy évnek.

2009. június 26., péntek

Újra koherens

Éjjel már tudtam, hogy meghalt Jacko, hiszen a yahoo ettől volt hangos. Akkor az [origo]-n még úgy írták, rohamkocsival bevitték a LA kórházba. Egy korszak megint lezárult egy pop icon távozásával. Ki volt az ember a fekete-fehér bőrbe bújtatva? Sosem fogjuk megtudni, hiszen valószínűleg saját maga számára sem volt tiszta, hogy ő valójában kicsoda. Szomorú. Béke poraira.

Elmúlt a nyafis hangulatom, de ehhez kétségkívül hozzájárult azon kommunikáció, melyet K.D-vel folytattunk le. A történelem hiába ismétli önmagát, ostobság párhuzamokat vonni. Mert igazából nincs párhuzam. Mert a múlt már nem létezik. Ahogy a jővő sem. Csak az itt és most. És ebben a percben újra képes vagyok kiterjeszteni az érzékeimet a világ felé és koherensnek érzem magam benne.

Nagyon-nagyon büszke vagyok a Húgomra! Történelemből és biológiából megdícsérték. Ügyesen helyt állt, az elmúlt tizenkét év minden szenvedése és verejtéke megtérült. Megküzdött érte, és győztesen került felül. Igazi harcos Lélek. Nem hiába az én drága Húgom! :)

Hogyan tovább? Megy az Élete a maga irányába. Rengeteg lehetőség előtt áll, amiket ki is tud használni. Szeptembertől el tud indulni az álmainak útján...

Ma tartjuk Hugi bankettjét. Mivel az osztály nem nagyon áldozott az osztálypénz oltárán, így nem maradt külön arra, hogy még össznépi összkajálás is legyen. Így Anyuék úgy határoztak, itthon tartunk, de csak a közeli barátoknak - azaz az osztály 3/4 részének :P. Megyek is készíeni pompost. NYAM!!!

Az eső pedig olyan jó, hogy van! Ilyenkor mindig érzem az Ég hatalmát, ami egyben megrettent és lenyűgöz is. Hugi Crystalt hallgat. Megérint. Ha most nem kellene a konyhába szolgálatot teljesítenem, leülnék és festenék. Hiszen a Lelkem visszanyerte egyensúlyát pár kedves szónak, tettnek és érzelemnek hatására. Most lehet csak igazán alkotni. Maradandót. Emléket. Aztán továbblépni a következő emlékre.

2009. június 25., csütörtök

Ehh... nyaffi a köbön

Na jó, a transzcendentális hatatlmak az orromra koppíntottak, jól van, nem kételkedem Bennük. Ugyanakkor, hívás nem érkezett, de én "túl büszke vagyok ahhoz, hogy lépjek." És fáradt. Végtelenül kimerült. Hogy hol merítem le folyton az energiakészleteimet...? Rejtély...

Legalább a tücsköm hegedűl odakint. Ijesztő volt amúgy a mai nap. Mivel a Lelkem nem éppen a legjobb formában vészeli át a perceket, amikor véletlenül fizikai fájdalmat éreztem, jó érzés volt (csupán félreléptem... hát igen, a sötét lépcsőházak...:P) Az volt ebben az ijesztő, hogy jól esett a fájdalom. Addig sem éreztem a Lelkem.

Megörültem? Vagy ez így természetes? Vagy mivan?

Na, egy kis South Park... Yuhééééé... De azért az élet szép, ugye? Még vizes hajjal is, ugye?

Kegyetlen tréfa???

A történelem ismétli önmagát. Hányszor hallottam már ezt? De igazán sosem figyeltem oda, csak annyival nyugtáztam: biztos... És most itt állok, ezen az esős napon, ázottan, mint egy árva kismacska, és a Lelkem majd szétfeszül, úgy fáj. Régen elfeledett sebekről tépték fel a vart, csakhogy újra szembenézzek azzal, amin egyszer már elbuktam. És tényleg ennek így kell lennie? Miért van ennyi sok pici hasonlóság? Miért kell ezt újra átélnem? Már sosem lesz nyugtom? Sosem lehetek úgy igazűn boldog, csak úgy, szabadon, minden hülyeség nélkül? Mit szúrtam el az előző életemben? Mit tettem, amiért most a Sors, vagy a Karma, vagy bárki, nevezhetjük Istennek is újra gúnyos tréfát űz velem? Túl sok, túl sok a hasonlóság. Túl sok, túl sok az átfedés. De nekem már nincs több erőm, hogy ezzel harcoljak. Megadom magam. Legyen, ami lesz. Csak hát, ugye megint fáj. Szar ügy.

És csak várok, várok és várok. Szomorú ez a nap. De közben az egyik szemem sír, a másik nevet, mert tulajdonképpen nincs nagy tragédia. Csak azok a fránya érzelmek és emlékek kavalkádja ne lenne olyan bánatosan kínzó.

A Húgom ma leérettségizett. Ügyes volt, megdícsérték történelemből. Büszke vagyok rá :)

Szóval, én meg úgy elvagyok. Várok. Egyetlen hívásra várok. A fejem majd szétesik, a mellkasom megküzd minden egyes levegővételért. A Lelkem pedig... eltévedt valahol a múltban és ijesztő párhuzamokat talált a jelennel. Fogalmam sincs, hogyan oldjam meg a helyzetet. Fogalmam sincs, merre induljak. Fogalmam sincs... már semmiben sem vagyok biztos. Semmiben. Csak az az egy telefonhívás érkezne...

2009. június 19., péntek

Múzeumok Éjszakája 2009

Egyszeren magával ragad a mai nap hangulata. Szent Iván éjszakája... Egy álom, ahol a valóság keveredik az illúzióval. Az ég súlyosan nehezül a földre, bármelyik pillanatban leszakadhat.

Éjjel késő estig olvastam, de nem tűnt fel, milyen gyorsan eljárt felettem az idő. Kint fújt a szél, a vadszőlő leveleit tépkedte, de le nem szakította. Meghagyja őszre, amikor már kevesebb erőfeszítésébe kerül magáévá tennie, és kénye-kedve szerint játszani vele. Valamelyik nap este fele jöttem haza. Fújt a szél. A vállaim szabadon voltak, nem fedte sem ruha sem kendő. Egy kósza fuvalat kellemesen végigcirógatott rajta, s fogalomtáramban megjelent a "balzsamas" jelző. Olyan gyengéd volt, mintha egy törékeny kincset érintett volna. Abban a percben roppant különlegesnek éreztem magam. Mintha az Ég simogatott volna meg kedvesen.

Végeztem a sulival. Már csak az államvizsga és a zárófoglalkozás. Nincs több tantárgy. Csak gyakorlat. És vége. Egy hosszú szakasza az életemnek újra lezárul. De már vannak biztos pontok, amik segítenek túlélni és adaptálni a változásokat.

Ez pedig a Szeretet Művészete...

2009. június 18., csütörtök

Jai Ho - you are my destiny

So, I think about the english version of The Chronicles of Nolasyn. 'Cause my Friends from abroud want to read it... :P It could be big challange to me... the grammer is not my strength. But you can see it during you reed this lines... :P

But, I don't know how could I start it. I will make another page for this. (But now this is the first shared entry for the new blog.)

Twiligth time has come among the walls. The fox grape's bright green turned into dark. Our sweet flitter-mouse starts the night service. My little black cat just stands in the window and waits. Waits for the next minute. But I am not sure in it. Probably he doesn't care with the time passing. Just live in this moment.

Yesterday night I had seen the TV - usually I fall asleep on the noises and lights - there were a music video from the Slumdog Millionare movie. Jai Ho by The Pussycat's dolls. The atmosphere of the music simply grasp me. The original music is real Indian music. It could be a sign... Seema mentioned that in Hungary there some kind of scholarships to go to India, Jalna University. Who knows, India is interested me so well, and there are also some grants for 2-3 weeks. It's not a long period to stay there.

So the Jai ho, as I understand it means: you are my destiny... I love the Indian music. It makes me to dance... And if I close my eyes, I can take a journey on the wings of Notes. Sounds. It takes me to other worlds. Maybe I'm a daydreamer...

Here you can hear it: http://www.youtube.com/watch?v=UFpZ2mlR04I (this is not the official music video, I can't show you by the youtube that...but the music is the entity... or whatever...)

So, for first time that's all, "folks"...:)

2009. június 11., csütörtök

Seema, az indiai kollégám ma ment vissza Indiába. Hiányozni fog, tegnap rendesen nem tudtam elbúcsúzni tőle, hiszen utálok bárkitől is elválni. Talán soha többet nem fogunk találkozni. Aztán meg, ki tudja... Csak álltam a verőfényes napsütésben, és olyanokat dönyügtem, hogy "You too", "Take care", "it was nice to work together..." és hasonló bődületes és értelmes mondatokat. Megbénít a búcsú. Képtelen vagyok rá. Buta korlát... El kellene engednem.

Mostanában a korán kelés művészetét tanulom. Kicsit nehezen megy még... Ma reggel is elaludtam, mint mostanában előfordul, de negyed óra alatt sikerült emberi formát öltenem a reggeli borzas szirén ábrázatomból, és még a vonatot is elértem. A hét napjai hosszúra nyúlnak, most sem írok sokáig, csupán míg a dalom le nem megy. Nagyjából eddig a pontig...

2009. június 9., kedd

Újabb időelnyelőbe kerültem ma. Határozottan meg voltam arról győződve, hogy péntek van. (Ez azért elég húzos, így a hét elején, nem? :P) A jegenyefám ma csendben várta a fejleményeket, a szél sem mert beszólni neki. Számára aztán édesmindegy, milyen nap van. Fenségesen ágaskodik az ég felé, leveleit a napsugarakban füröszti. Leintegettem neki az 5. emeletről. Bár ez a magasság is -számomra tériszonyosan, de leküzdhetően - is némely fa fölé emel, de az én drágám a 8.-nál is magasabbra tőr. A legcsodálatosabb fa.

Már csak napok kérdése és lezárul a kutatás is, amit Seema-val végzünk. Elfáradtam, de érdekes volt. Uh, most pedig megyek, mielőtt leragad a szemem és a laptoppal a pocakomon alszom el. (nem lenne túl komfort...)

2009. június 7., vasárnap

A tükör

Nem tökéletes az arca. Nagyon sokat dolgoztam rajta, aztán egy óvatlan pillanatban megszaladt az ecset a kezemben... Úgyhogy ennyit tudtam megmenteni belőle. Majd talán egyszer javítok még rajta, de három filmnyi időm ment el így is rá. (Bűbáj, Csillagpor, Mamma Mia!) Hát igen, ma nem csináltam semmit és jól esett. Csak úgy voltam és a kedvteléseimnek éltem.

Ma elkezdem olvasni azt a kupacot, amit az elmúlt hónapokban gyűjtöttem össze. :) Végre-végre-vége!!!!

Na, közben pedig meglettek az eredmények! 15 %!!! Úgy örülök! Egy kis párt, akinek múltja alig néhány év a nagyok mellett pelenkásnak számít... És mégis... Örömöm még nagyobb, mert egy másik viszont nem érte el a küszöböt...

Ez egy csodás nap! Az eső ellenére! Most ideje van ünnepelni!

2009. június 6., szombat

heh... három szigorlat kipipálva...

És ezennel vége a szigorlatoknak. A következő megméretettés az államvizsga lesz.

Reggel, amikor elindultam, millió lehetőség tolongott előttem. Tekinteve, hogy két tételt húztunk a két témából - szoc.munka & szoc.ped. - bármilyen kombinációk szóba kerülhettek. Csak azt tudtam, olyan tételt fogok húzni, amit tudok. Így is lett. Természetesen jeles lett... :P Aminek örülök, mert megdolgoztam érte. Aminek örülök, mert számít a MA képzésben. Aminek örülök, mert ez volt az utolsó szigorlat. Nincs több. Az Út vége. Már csak egy államvizsga és a kezemben tarthatom a diplomám. Három év munkájának gyümölcsét. :)

Na de azért ne igyunk előre a medve bőrére. Most ideje van az alvásnak, de előtte még szinkronúszó gálára megyünk.

Minden kedves Barátomnak kitartás a vizsgaidőszakhoz!

2009. június 3., szerda

Tézis-antitézis-szintézis

Hégeli triáda szövődik a mindennapjaimban. Nem hiába mondják, az Élet a legnagyobb regény, aminek a vége felirat szimbólikusan értve a sírkövőn fogalmazódik meg.

Tegnap este úgy éreztem, mindannak a súlya összenyom, ami az életemet körbeölelik; s hogy egy aprócska, rezgő fényű csillagként pislákolok a végtelen univerzum több milliárd csillaga között. Mondhatni jelentéktlenül. Tele nevetséges félelmekkel. 

Nevetséges. Azt hiszem ez a megfelelő szó rá. Milyen alapja van a félelmeknek? Saját magunk. Saját tükörképünk, aki visszabámul ránk. És a környezet. Ha nagyon rendszerszemléletűen szeretném megközelíteni, úgy írhatnám le, amennyiben a környezetből érkező visszajelzések sérülnek, hiányosak, illetve deficit keletkezik, a hiány félelmeket generál. Az egyén félelem-index mutatója megnő, ahogy a hiány felett érzett űr szorongást kelt. Mely szorongások pedig olyan gondolatokhoz vezetnek, melyek saját magunkról és életterünkről alkotnak - helyenként torzításokkal - sémákat.

De a félelmekre szükség van. Szükség van, mégpedig azért, hogy képesek legyünk előre menni. Ezek is döntések. Valamilyen szinten. Nyilván a félelmek több rétegre oszthatóak.

No, de most visszatérek a tanuláshoz. Unalmas lehet, minden bejegyzésem erre végződik mostanában... Oh, és a héten betegállományban vagyok... :( Hiányzik az edzés...

2009. június 2., kedd

Félelmeim

Itt az ideje, hogy tisztán lássak. Hova tartok, mik a céljaim, merre menjek? Mi az, ami döntően befolyásolja a létezésem és rányomja bélyegét a mindennapokra? Egyfajta negatív számadás. Egy olyan számadás, mely minden rizikofaktort és stresszort sorra vesz. Ez a lista egyfajta önreflexió is a félelmekről. Mert úgy érzem, látens módon befolyásolnak, s démonokként suttognak éjszakánként a fülembe, megmérgezve álmaimat és a valóságom. És már nem bírom tovább elviselni a néma támadásokat...

Hogy mik az aggasztó tényezők az életemben?
1., suli. Vizsgaidőszak van, nyilván az elsődleges nyomasztó "gondok" közé tartoznak. a vizsgák teljesítése. Továbbá kompetencia kérdéseket vetnek fel, önértékelésem nagy százalékát befolyásolják. Konkrétan nem az érdemjegyeken keresztül mérem magam, hanem a mögötte megbúvó teljesítmény, melyet a tanulás jelent és foglal magába. 
2., előző pontból kiindulva: hova tovább? Mihez értek, hogy most lassan végzek és "szakembernek" leszek minősítve? Menjek MA-ra? Megyek, mert szükségem van újabb kihívásokra. Menjek PhD-ra? Menjek, hiszen eléggé nagyravágyó vagyok ahhoz, hogy ezt is bevállaljam. De mi lesz, ha egyszercsak az érzelmi életem kerül előtérbe és más helyen kell folytatnom tovább mindent, amit most elkezdtem, illetve elkezdek?
3., konferencia nyáron. Ami nem lenne gond, ha magyarul lenne, de amire a Főiskola elküldött, az bizony angolul lesz. Az abstractom nem a legjobb lett, utólag nagyon sívárnak találtam, de nem volt rá elég időm, mivel az utolsó napra hagytam, így valamit összedobtunk Katival. Áh, csak legyek túl rajta. A többi már nem számít. És jól fog mutatni az önéletrajzomban.
4., gyermekvállalás. Na nem, mintha aktuális lenne a dolog, de úgy érzem, ketyeg az a bizonyos biológiai óra és nem akarom megvárni a harmadik X-et, mielőtt az első babámat a világra hozom. De mi lesz akkor, ha...
...fogyatékosan születik és nem tud teljes életet élni, megtapasztalva minden jót és rosszat? Amit tehetetlenül tudnék csak végigasszisztálni örök önváddal mardosva magam, hogy rossz géneket adtam át és a selejt tulajdonképpen bennem van, de mégsem én szenvedek miatta, hanem a porontyom?
...rossz anya leszek és valami baja történik, mert nem vigyázok rá eléggé?
...nem lesz megfelelő otthon, amiről álmodok?
...elválunk és a gyermekeim csonka családban nőnek fel?
...nem lehet gyermekem szervi okok miatt. Ettől nagyon-nagyon félek.
...világvége... na jó, ez az utóbbi félelem már igencsak túlmutat a józan ész határán... (ez itt a poén helye... Ám ha Észak-Korea tovább játszik az atommal, akkor könnyen az egész világ megégetheti magát...)
Másrészt meg, nem érzem ezt a csúfondáros illúziókkal terhelt dimenziót alkalmasnak arra, hogy további Lelkeket hívjak meg ide, hogy éljenek, illetve az idejük javarészében szenvedjenek.
5., közösség. Bár ez is igen fontos, a sorrend lassan már értelmét veszti itt. Talán egy korszak lezárul lassan, nem tudom biztosan, csak azt, hogy nagyon félek. Félek a döntéstől, ami Demoklész kardjaként lebeg felettem. Talán nincs is rá szükség, de ahogy a dolgok és a csillagok jelenleg állnak, semmi jót sem jósolok magamnak.
6. gazdasági válság. Talán most már lecsendesül. Talán most már a nagyok megunták, hogy válságosat játszanak a világ nagy "Gazdálkodj okosan!" társasjátékában.
7. identitáskrízis. Ez nem annyira félelem. Pusztán tény. Egy elveszett Lélek cry for help szindrómája. 

És talán akad még félelem, de momentán ezek azok, amik a leginkább foglalkoztatnak. Negatív listája létezésemnek. Ki hinné, hogy nekem is vannak félelmeim? Az általános kép, amit a nagy világ lát rólam az, hogy lerázom magamról a gondjaim, megoldom őket, és élek, carpe diem és egyéb hangzatos eszmék tükrében. De mindeközben egyre inkább kívülállónak érzem magam ebben a világban. S nem pusztán Magyarországon, az én imádott Hazámban. Mintha kihúzták volna a lábam alól a talajt, és csak lebegnék... Nincs biztos pont... Talán elérkezett a sokadik pillanata a biztonságtól való búcsúnak...

Vagy csak szimplán pocsék napom volt, amit próbálok pozitívan átformálni. Holnap szerda... Egy sosem volt nap következik. 

Nah, ideje lesz aludni. Azt mondják, alvás után más színben látjuk a világot. Teszem hozzá, én minden reggel máshogy látom a világot, tekintve, hogy látásom élessége elég gyenge. Így mindig külön felfedezés az ébredés, egészen addig a pillanatig, míg megtalálom a szemüvegem, vagy a kontaklencsét... :P