Bűbájos Boszorka

Nagy valószínűséggel január utolsó bejegyzését olvashatjátok. Ma elhagyom a város szürkeségét és felkeresem a vidék élettel teli pompáját, csak vasárnap térek vissza a kipufogó gázzal beborított utcák közé.

Lassan kúsznak előre a percek ma is. Mostanában mintha vánszorogna az Idő. Ugyanakkor minden egyes eltelt másodpercet megérzek, a fejemben zakatol, tikk-takk, tikk-takk. Közben pedig sebesen rohan előre. Ebből is látszik, mennyire képtelen a negyedik dimenzió... (paradox?)

Ma álmomban azt hiszem fájt a fejem és azon gondolkodtam, hogyan szüntethetném meg a nyomást benne. Reggel, mikor felébredtem, elmúlt, mintha nem is létezett volna soha. Már megijedtem, hogy visszaestem, most, mikor végre visszanyertem a szabadásgomat... Brrrr... Senkinek sem kívánom, hogy beteg legyen, ennél szörnyűbb dolog aligha akad a világon. (Mondjuk, a macska-jaj még ide sorolható, pedig mennyire jó is lenne megúszni az előző napi dajdalozást fejfájás és rosszullét nélkül...)

Befejeztem egy újabb könyvet, de még így is maradt három, amit párhuzamosan olvasok, és mind jön velem, természetesen Iorek társaságában.

Két és fél óra az út, míg Pápára ér a mozdony és mögötte a többi szerelvény. Ilyenkor igazából nincs más dolgom, mint várni. Mivel este megyünk, odakint az árnyak fogják átvenni a terepet és a vonatablakon túli világ csak a képzeletemben fog látszani. Mint abban a könyvben, amit ma reggel fejeztem be. Roppant gazdag világú elméből pattant ki a történet, Terry Pratchett-re hajaz a stílus, ezért is élveztem oly' nagyon a sorokat. (Egy könyv akkor könyv, ha legalább 500 oldal. :) Természetesen minden oldalon boszorkányok, varázslók és egyéb mágikus lények rohangáltak szabadlábon. Teljes mértékben valóságellenes Angie Sage Mágia című meséje. (Talán mondhatni azt is, jobb, mint a Harry Potter...)

Erre a pár napra maradt Marquez Szerelme a kolera idején, Austin naplója és a Balszerencse áradása. Olvasni jó... Mindenképp szélesíti az ember látókörét. Örülök, hogy még elsős elemi koromban elsajátítottam ezt a tudományt és azóta sem felejtettem el... :P

Most pedig csomagolás következik. Az utazásokban ez az egyetlen dolog, amit nem szeretek, sosem tudhatom, mit hagyok itthon. Úgyhogy Iorek lesz az első, akit elpakolok... A biztonság kedvéért.

Jut eszembe, reggel rigó füttyre ébredtem... Már nagyon várom a tavasz ébredését.

Mamma mia! és palacsinta

A vizsgaidőszak utolsó hete, bár már nagyjából három hete letettem minden őszi félévi terhet, ami hosszú hónapokon át nyomta vállaim. Eleinte nem tudtam magammal mit kezdeni, nem volt több megpróbáltatás, csak a nagy semmi lebegett körülöttem. Aztán a tervek kirajzolódtak körülöttem, csendben kúsztak a napok egymásba, váltották a megszokott sorrendben. Minden nap tartalmasan telt el, minden nap történt valami, amit naplómba pár sorban feljegyeztem. És persze, a betegség, ami hosszan rátelepedett életemre elvett néhány napot tőlem és kivont a forgalomból. Ámde még ennek is volt tanulsága, noha a napok javarészét mormotaként töltöttem el.

Meggyógyultam, újra visszakaptam szabadságom.

Tegnap este sétáltam haza a Blaháról edzés után. Csepegett az eső, mire hazaértem a kabátomat mindenhol vízcseppek borítanák. Hosszan beszélgettünk Csapattársaimmal, bár nem voltunk sokan edzésen és én is csak a kispadról néztem az eseményeket, amiket szorgalmasan feljegyzeteltem. (Ma is hasonló sors vár rám központin, de nem lenne jó visszaesni.) A varázs itt néha kis dolgokban villan meg, nyitott szemmel kell járni, hogy észrevegyük és ne csak kötelességből, hanem szívből tudjunk előre menni tovább. A negyedik táborom előtt állok - bár most joggal mondhatná bárki, augusztus messze van, de nem, nincs messze. pikk-pakk eltelik az idő. Már az idei tábor is másként írta bele magát naplómba. Nem tudom megmagyarázni, miért éreztem így. Sokszor "meghalok", amikor egy-egy tábori edzésen a korlátainkat feszegetik. De ezek a halálok kapukat nyitnak meg bennem, felfedezéseket tehetek egy ismeretlen világban, s mely érzéseket nem tudok leírni mert még nem találkoztam velük. Addig. És ugye a tábor péntekje, amikor vége a vizsgának. Szeretek elmerülni abban az érzésben, leülök a dombomra, alattam a kék víz lágyan ringatózik, mögöttem a sátrak sorakoznak, a táborlakók örülnek maguknak, amiért megcsinálták és túlélték a hetet. Abban a pillanatban van valami ritka és törékeny. De amíg hasonló helyzetben nem találod magad, aligha érted meg, s nem azért, mert kevés lennél hozzá, hanem mert nincs saját tapasztalatod róla.

Tehát valami ilyesmi, jövőhéten már regisztrációs hét lesz, utána pedig a tavaszi szorgalmi időszak veszi kezdetét. Az utolsó.

Most pedig palacsintát nassolok és a Mamma mia!-t nézem. Ebben az esős napban legalább legyen valami vicces... :)

Roppant felhős ég súllya nehezül a városra

A tegnapi ragyogó napsütésnek semmi nyoma, mintha sosem volt Napfény az égen. Köd gomolyog alattam, ahogy eltekintek a Nagyvárad téri magaslatból végig a szürke városon. Álmosan szaladnak az emberek odalent, mint valami hangyafalka szaladnak le a metróaluljáróba, ami innen fentről csak egy 1 cm-szer 1 cm-es kockanyílás, ami levezet a föld gyomrába.

Most nem szeretem a várost, minden olyan színtelen. Ahogy végigpásztázom ezt a mérhetetlen szürkeséget, nem látok mást, csak megsápadt falú házakat. Fakó, fakó, fakó, hajtogatom egyre csak. Pedig csodálatos kedd is lehetne akár. Reggel a szokásos könyvtári ügyelettel indítottam a napom, majd pedig molekuláimat áttereltem a Nagyvárad térre. Azóta itt létezem, figyelem a lenti világot, tologatom az aktákat, hivatalos levelet írok. Innen meg ugye átrendeződök este edzésre, noha még nem állhatok be - úgyhogy kedves Csapattársaim, fellélegezhettek. :)

Ez a hét az utolsó Januárból, sőt, vasárnap már a második hónapot köszönthetjük. Kétségkívül a jövő hónap nagy és grandíózus eseménye a Húgom szalagavatója lesz. Mindannyian nagyon várjuk már. :)

Az idő csupán illúzió

Belül mélyen méltatlankodom. De erről nem írhatok, mert neveltetésem nem teszi szabaddá. Így marad a belül tomboló érzelem, mely egyre csak harsog odabenn. Megint tévedtem, rossz belátnom, mondhatni, majdnem csalódtam, de ezt a luxust már régen nem engedem meg magamnak. Majd egy novellában megírom, és az mindenki számára elfogadható módon fog megtörténni.

Zavaros? Sebaj. Nem kell mindenben mindig értelmet keresni.

Úgyhogy más téma. Az idő. Vesszőparipám lett az elmúlt napokban, mióta A hetedik napon című írásomat megálmodtam és már teljesen kész változatban várja azt, hogy valaha bárki elolvassa. Egyszer. Még ennek nem jött el az ideje, de a várólistára fel lehet iratkozni.

Megfogott, amit Einstein mondott: Az idő csupán illúzió, valójában minden egy időben, azaz szimultán megy végbe. Nehéz megérteni és megfejteni, vajon mit akar ezzel mondani. (Avagy, a csirke ment át az úton, vagy az út ment át a látszólag nyugalomban lévő csirke alatt?)

De ha ezt sikerül megértened, akkor tényleg szabaddá válhatsz. Annyiszor írtam már erről, nem céltalan. Nem könnyű megérteni, hogy nem létezik az idő, hiszen mindenüket beszabályozza. Tény, szükség van rá, "hogy ne legyen káosz", de ugyanakkor korlátokba ütköztet minket.

Azt kell megérteni, hogy nem haladhatsz előre az időben, mert minden egy időben megy végbe. Ez olyan, mintha kockáról kockára ugrálnál. De az időnek nincs eleje, nincs vége, csak úgy van, és Te benne vagy, nem tudsz nélküle létezni, de ki tudsz törni belőle... Paradox... Amikor felnézünk az égre, akkor sem azt látjuk, ami éppen akkor történik, hanem az események múltját szemléljük. Ez a fénysebesség trükkje.

Tudod milyen érzés, amikor itt van a megoldás a közelben, de még nem sikerült leírnod? Úgy küzdök most én is ezekkel a sorokkal. Közben de javu érzése szorongat. Nem véletlen...

Az őszhaj sármja

Őszbe fordult haj, kellemes orgánumú hang, meleg tekintet.

Az orvosi rendelő várójában Húgommal mulattuk az időt, vártuk, hogy peregjenek a percek, nagyon nem szeretünk dokihoz rohangálni, de muszáj volt ma menni. Fentről jött az utasítás, nem lehetett szembemenni vele...

Viszonylag rövid ideig ültünk kint a barna padon, mire szólították a Családunkat. Bementünk a vizsgálóba, ahol a megszokott háziorvosunk helyett egy másik, kedves idős ismerősünk fogadott. Elvileg emlékeznem kellene rá, mert pöttöm koromban egyszer találkoztam vele., sőt, pocaklakó korom óta ismer. Miután megvizsgált és megállapította a diagnózist - semmi komoly, kaptam rá antibiotikumot és köhögéscsillapítót - vártunk a receptek nyomtatására. Addig beszélgetésbe kezdtünk. A stílusával puhára főzött engem. Kedves, sármos, udvarias ember, mint Sean Connery. Most már biztos vagyok benne, hogy Az Elveszett Lélekben lesz egy karakter, aki hasonlítani fog hozzá. Nem lehet kihagyni... :)

Táncol a világ

Hajnali 5:45. Edzőtábor óta nem kellett ilyen korán kelnem. Álmosan kászálódtam ki az ágyamból, Szuszi természetesen megpróbált csak négyszer elgáncsolni, mire kijutottam a konyhába, hogy a kakaómat elfogyasszam. Amíg nem folyik az a nedű az ereimben, nem lehet velem mit kezdeni. (Kakaófüggőségről nem igen hallott még a szakirodalom, de tessék, ime itt vagyok én, rajtam lehet a tüneteket megfigyelni majd rögzíteni, bár ilyen kakaófüggő lény, mint én huszonöt évente egy születik.)

Hétre már a Kaesz Gyula Faipari szakközép előtt voltam, ahol már kisebb-nagyobb csoportosulásokban már vártak rám meg a többi lányra, akik a szalagavatón táncolnak. A mai program a ruhapróba volt. Árpád kedvesen köszöntött és alattomosan megjegyezte, milyen szép táskák húzodnak végig a szemem alatt... Ehh, ha nem lettem volna legyengülve, bokán rugtam volna, csak finoman, a régi idők és emlékek kedééért, amikor még együtt küzdöttünk táborokban. De így csak kínosan mosolyogtam és hebegtem, na igen, az alvás éjszaka nem megy rendesen, ellenben nappal bárhol, bármikor, bármeddig...

Nagyjából negyed óra tehetetlenkedés és tökvakarás után a négy autóból álló konvoj megindult Fót felé. Az anyós ülést választottam, kihasználva a "beteg és öreg" vagyok kártyát... :P Becsatoltam a biztonsági övet, csodálkozásomra a többiek nem tették. Az osztályból az egyik srác vezetett az apja kocsiján, mit ne mondjak, ugyan a térdem nem remegett, mikor a fóti filmgyár parkolójában kiszálltam, de igen hálás voltam őrangyalomnak. A srác -akit magamban csak Kapucnisnak hívtam öltözéke miatt- noha biztonságosan vezetett, de olyan stílussal, ami csak igen régi veteránok engednek meg maguknak, akik már igazán jól ismerik a közlekedést és mások szokásait az utakon. Ezen szóözönből kihámozva azt kell írnom, egészen élveztem, amikor száguldottunk az M3-on. (Cifrább dolgokról meg nem fogok írni... ehhe, halálközeli élmény egy volt...) Na de a sebesség növeli az adrenalin szintem, amit ha tehetnék, folyton szinten tartanék ejtőernyőzéssel vagy motorozással - rejtett énem mélyen dédelgetett vágyálmai.

A ruhapróba egész hamar lezajlott, találtam magamnak megfelelő öltözéket, ami pöttöm méreteimnek szinte tökéletesen megfelelnek. Segítettem a többi lánynak is öltözködni, a tapasztalt róka, aki már túlélt már palotást. (Igaz, ennél szebb ruhában... de ez sem lesz rossz...) A hajamat majd két oldalt fonom copfba, talán kötök bele szalagot. A pártát egységesen leszavaztuk. (Nagyon csúnyák voltak és a fodor egyes darabokon már megsárgult... Elég szégyenletes, hogy a filmgyár kelléktára ilyen holmikat tukmál az emberre.)

Miután végeztünk, visszaindultunk Pestre, de nem az autópálya irányába. Sokkal tovább tartott, végigbolyongtunk Rákosborzasztón, de végül kijutottunk Zuglóba, a sulihoz. Izgalmas volt és jó tapasztalat az osztállyal eltöltött néhány óra... Generációk választanak el tőlük, erre ma rádöbbentem. Sajátos kis szubkultúra ez az osztály, de tetszett a benne megbúvó hierarchia, ahogy magától kialakult, hiszen senki sem mutatott irányt a számukra. Ahogy megfigyeltem, a Kapucnis igen előkelő helyet foglal el ebben a rendben, úgy igazán egy kaszthoz sem tartozik, de mégis sokan keresik kegyeit.

Aztán még délelőtt hazaértem, azóta meg csak úgy vagyok. Kicsit kimerített a mászkálás, de este még orvoshoz kell mennem, most már nem bírom tovább a köhögést, kérek valamit, ami végleg kiűzi szervezetemből.

A betegség így is az agyamra ment. De legalábbis másra nem tudom fogni, hogy miért nem kívánom a csokit... Ellenben tegnap a konyhában portyáztam, zsákmányra vadásztam, amikor a gyümölcsöknél felfedeztem néhány csábító formát. Ahogy rászegeztem tekintetem, szemem előtt a préda felírat vilogott. Rávetettem magam a naracsszínű gömb formákra, s miután meghámoztam és elfogyasztottam a gerezdeket, még többet és többet akartam legyűrni a torkomon. Mint egy újszülött vámpír, aki rákap az emberi vér ízére. Miután a mandarinokkal végeztem, beteges vonzalmat kezdtem érezni egy citrom iránt, de ezt a vágyódást már sikeresebben tudtam leküzdeni, de a mandarin csorda közül sokan estek áldozatamul. Nyam...

Végezetül pedig íme a ruha:

Ilyen lenne az összkép...

Ez pedig a mellény maga, kicsit részletesebben... nomeg telefonom reklámja...:)
És a régi ruhám, 2003. február 14.-én... Egy dolog változatlan
azóta is: a bőröm sápadtsága... úgy látszik ez a védjegyem :)
18 éves énem táncol e képen

A Great and Terrible Beauty

Magyar címe pedig Rettentő gyönyörűség... meg kell hagyni, elég érdekes címválasztás. Talán ha jobban megerőltetik magukat, akkor "A roppant hatalmú szépség" jobban hangzik, de ez mégsem takarja azt a rengeteg titkot és halált, amit a történet hordoz magában.

Libba Bray tollából született történet. 1895 Angliájában játszódik, ahol a nők kötelessége az, hogy férjük elnyomott bábja legyen, és ennek örüljön. Egy nő nem gondolkodhat, nem lehet véleménye, nem tehet semmit, mert csak bajt okoz és mindent elront. És még a szexet sem élvezheti, mert akkor is csak a jó öreg Angliára és a kisbabákra gondolhat.

És hogy mindezen álláspont fennmaradhasson, leánynevelő internátusok gondoskodnak arról, hogy tökéletes, de ugyanakkor üres fejű feleségek kerüljenek ki a falaik közül, akik aztán elfoglalják a kijelölt társadalmi státuszukat jó viselkedésük jutalmaként előnyös házasság keretében. Az sem baj, ha a jövendőbeli nagyjából az apjával egy idős. Egy nőnek nem lehet szava és az igaz szerelem is csak mese, amiről Jane Austin ír.

Ez a történet megmutatta annak a különös világnak a kiskapuit, ahogyan a lányok lehetőségeikhez mérten lázadnak a sorsuk ellen. A Spence akadémia falain belül négy lány köt szövetséget, felfedezik magukban ősanyáik erejét, azt, hogy képesek az illúziót valósággá és a valóságot illúzióvá tenni.

Közben meghal pár ember, mert olyan világban járnak, ahonnan a varázslat könnyen rossz kezekbe kerülhet, mert ők még "fruskák", nem értenek semmihez. De persze mindenki felnő a feladatához és a történet vége is egészen jól felépített végkifejletbe torkoll, az ember nem gondolná elsőre.

Betekíntést nyerünk egy olyan világba, ami számunkra elképzelhetetlen, hiszen mi szabadon szerethetünk, tanulhatunk, lehet véleményünk - bár utóbbira nem mindig van kereslet, de azért mi mindig kimondjuk. :P Számunkra elképzelhetetlen talán, milyen lehet az, amikor egyetlen dologra nevelik az embert: feleség legyen és jó anya. Persze a nők megtalálják a szabadságukat a házasságokban, aminek hátránya a társasági pletykanyűvök éles nyelvén való folytonos körforgás.

Most talán úgy tűnhet, házasságellenes szédelgő lettem a könyv hatására. Mindenkit megnyugtatok, csupán a XIX. századi angliai felfogással van bajom. Egy házasság értékszövetség két Lélek között, nem a vagyon és a rang határozza meg. És mint írtam már talán máskor is, nekem is célom feleségnek és anyának lenni, azt hiszem ez a legtökéletesebb karrier, amit egy nő valaha is álmodhat.

*

Marquez története folyamatban, a könyv itt lapul az ágyam alatt. A betegés előnye, hogy sokat olvasok, mivel ez az egyik olyan dolog, amit még minden nagyobb erőfeszítés nélkül meg tudok tenni. Nomeg, elborult agyszülemények is születtek, egy hosszabb és egy rövidebb iromány. Egyiket sem fogom közkinccsé tenni, túl személyesek lettek ahhoz, úgy érzem. Még idő kell, hogy megérjen... Még idő...

Egyébiránt, meg úgy érzem, tegnap volt a mélypont. Éjszaka elég síralmasan éreztem magam, mint akinek a fejében egyszere zúg egy légkondi és egy bombaraider típusú külső propreleres gép rotorja. Senki nem akarta kikapcsolni... Aztán eljött a reggel, inkább csak a délelőtt, ha a felkelésem időpontját nézzük. Ma már nem felejtettem el enni és valami különös okból kifolyólag, roppant mód rá vagyok állva a mandarinra és a citromra. (A csokira meg rá sem bírok nézni, ebből is látszik az influenza komolysága.) De úgy érzem, most már kimenőben vagyok ebből a botrányos állapotból. Talán egy csalfa mosoly is átfut arcomon, mégiscsak erős vagyok. (Ma kitakarítottam a lakást, igaz, csak módjával, tovább tartott, mint máskor, de ragyog minden, és a bacikat, virusokat messzire űztem néhány órás szellőztetéssel.) Már csak a köhögés és az orrfújás zavar. De már nem vészes. Holnap reggel korán kell kelnem, a szalagavató miatt ruhapróbára megyünk, Fótra, a hajnali órákban. Még szerencse, hogy kocsival visznek minket, különben nagyon morcos lennék. Kicsit bánom, hogy nem lesz keringő, szívesen paroláztam volna keringő ruhában, olyan rég volt már az enyém... De talán azt a bizonyos fehér ruhát már csak egyszer veszem fel az életemben. És ez így van rendjén.

Ma egész nap olyan szürke volt minden, szürkeség költözött belém is, amit igyekeztem elhesegetni, több-kevesebb sikerrel.

Megyek, eszem egy kis gyümölcsöt... Ehh, beteges dolog ez a részemről...

Novella a Képzelt Író tollából VII.

Utazás
Bármilyen megegyezés a valósággal pusztán a véletlen műve.
Szabadjára engedett Képzelet.

A két narancsszínű c-vitamin pezsgőtabletta bugyborékolva olvad meg a langyos vízben. Nézem, ahogy elmerülnek a pohár fenekére, majd mikor fajsúlyuk kisebb lesz, mint a vízé, a felszínre emelkednek és ott folytatják pezsgésüket, végül pedig teljesen átadják magukat a víznek. Kész. Ajkaimhoz emelem a nedűt, lágyan csorog végig meggyötört torkomon. Ezzel mára vége, minden lehetséges fegyvert bejuttattam a Szervezetembe. Egy újabb csata előhírnöke gyanánt köhögőroham fut végig testemen, félek, a tüdőm lassan már nem bírja tovább a terhelést. Noha kamilla gőze felett inhaláltam. Éreztem, ahogy a tüdőmbe tódul a meleg és vele együtt a gyógyerejű növény jótékony hatása, hogy aztán a véráramomba jutva eljusson minden porcikámba. Bizsereg tőle az ujjam hegye is.

Befekszem az ágyamba, négy takaró oltalmat adó melege igyekszik átsegíteni a hideglelésen. Hogyan is képzeljem el a Szervezetem elfoglalásáért küzdő parányi lényeket? Úgy, mint a reklámfilmekben? Narancsszínű paca, vagy kék trutyi? Egyik lehetőség sem tetszik.

Kezdődik egy újabb lázálmokkal terhes éjszaka. Vacogok a paplan alatt, nincs, mi megálljt parancsolna zabolátlan izmaimnak. Zsibong a fejem, szűnni nem akaró éles hangok süvítenek keresztül a két fülem között. És valaki kapcsolja ki a légkondi zúgását, de azt sem bánnám, ha a repülő rotorját állítanák le... Kezdek átcsusszanni a valóságból a képzeletbe. Talán lázrózsák nyílnak az orcámon... Nincs kertész, aki gondozná őket.

A végtagjaim bénultak, nem tudok mozogni, tehetetlen kupac vagyok az ágyon. Egyre elviselhetetlenebbül gyötör, az apró minilények nem akarnak távozni, otthonul választották az orrom, a torkom, a tüdőm... kínok között reszketek, fáj minden levegővétel. Több fronton zajlik a csata, küzdök, nem adom fel, hiszen mindent megtettem a győzelem érdekében. Mindent?

Ekkor hasít belém a felismerés. Elfelejtettem ma úgy igazán enni. A táplálékfelvétel ma nem volt programon, csak egy kis babapiskóta gurult le torkomon. Ezért vagyok gyenge... Pedig a fasírtok a konyhaasztalon minduntalan kedvesen hívtak, gyere, egyél meg minket, ezért vagyunk.

Kúszik előre az éjszaka, masszívan betölti a szoba légkörét, nyomasztóan telepszik rám. Valahol mélyen kiabálok, "elég volt, nem bírom, feladom", a fejfájás elviselhetetlenül meggátolja a józan gondolkodást. Őrület, gondolom magamban. A fájdalom eléri a küszöböt, amin túl már nincs különbség két gyötrő kín között.

És ekkor csend.

Hirtelen az ágyam végében találom magam és onnan figyelem tovább az eseményeket. Különös érzés, hiszen a testem továbbra is ott fekszik, ahol az előbb hagytam. Látom, ahogyan vörösre fújt orromon keresztül beáramlik a levegő, ki, be, ki... így váltakozik a két periódusa a légzésnek. Látom, de hogyan, hiszen sötét van? - kapcsolok hirtelen, de az ágyamra fény vetül. Rájövök, az én fényem az. Megörülök, hiszen hirtelen megízlelem a szabadságot. Napok óta beteg testem börtönébe élek, mint a hercegkisasszony, akit bezártak egy magas elefántcsonttoronyba és messzire dobták a kulcsot, a gyógyulás zálogát.

Miközben öröm járja át Lelkem, megjelenik a fekete macskám. Cseppet sem finoman felugrik az ágyamra, a lábamon landol. Rám mered tekintete, én pedig megijedek, mi van, ha szegény értelmileg visszamaradt kis csúfságom úgy megrémül tőlem, hogy megint több napra eltűnik az ágy alá ott rettegve az ismeretlentől. Szemei áthatóan végigpásztáznak, sárga aranyban úszó fekete mandulavágás figyel. Aztán úgy találja, nem vagyok ijesztő, így dagasztásba fog, dorombol. Élesebben hallom, ahogy dorombol, de közben felsejlik valami nyugtató ének.

Kisvártatva a vörös macska is puha léptekkel bejön a szobába. Ahogy meglát, oldal irányú test tartásba vágja magát, szőrét az égnek borzolja és figyel. Azt hittem, Neked több eszed van! Szalad át az agyamon, mire a cica békét köt velem miután felméri, nem vagyok veszélyes, szintén felugrik az ágyamra. A párnámon a fejemnél helyezi magát kényelembe. Szintén dorombolni kezd és szintén hallom a távolban felcsendülő éneket.

Aztán a meggyötört testem mágnesként vonzani kezd vissza. Nem akarok még menni, olyan jó újra élvezni a szabadságot. Most értékelem csak igazán, milyen jó dolog egészségesnek lenni. De a vonzás győz felettem, újra rabságban találom magam.

Próbálok aludni, ám minduntalan zakatolnak a gondolataim. Közben egy tóparton találom magam. Kísértetiesen hasonlít ahhoz a helyhez, amit egy esti thriller szerű filmsorozat egyik epizódjában láttam. A tó vize befagyott. Itt nagyon sötét van és hideg. Egyetlen út a tavon keresztül vezet. Mögöttem sustorgás és léptek zaja töri meg a csendet és az erdő árnyékát. Köd gomolyog ki, körbetáncol, ahogy ott állok tétován. El kell indulnom, nem várhatok tovább. Rálépek a jégre csupasz lábammal, egy zoknit azért felvehettem volna! Félek, ahogy egyre előrébb csúszok, mi van, ha nem elég vastag a jég? Közben lelki szemeim előtt elképzelem, ahogy beszakad alattam a dermedt víz és kétségbeesetten próbálok feltőrni alóla. Megrémít ez a gondolat, igyekszem elhesegetni magamtól. Közben az erdő egyre hangosabban suttog, árnyak szaladnak végig a parton, de a jégre nem jöhetnek ki. Kellett nekem az esti filmet megnézni! Félek, de egyik lábamat a másik után rakom. A túloldal biztonsásogos. Már talán a tó felénél tartok, amikor hirtelen felemelkedem és lebegni kezdek. Így teszem meg a maradék utat. A bátorság repít tovább. A parton egy fehér mozgó folt vár, de mivel sem kontaklencse sem szemüveg nincs nálam, nem látom tisztán. Álljunk csak meg, ez az én álmom, képes vagyok javítani a szememen. Mire kinyítom a szemem, jól fogok látni! mormogom magam előtt. És így is történik, amikor újra feltekíntek, tisztán látom, hogy ki vár a parton.

Az én drága páncélos medvém, teljes életnagyságban. Igaz, páncélját most levetette, fehér bundája ragyog a hó visszaverődő fényében. Kilebegek hozzá, biztonságban vagyok, a hangja megnyugtat. Int, hogy szálljak fel a hátára. Gyengén kapaszkodok a puha bundába. Iorek rohanni kezd az örök hó birodalmában. Szorosan odabújok hozzá, melegsége óvón körbevesz. Rohanunk előre, mindig csak Észak felé...

Aztán reggel felébredek csatakosan a láztól. Minden csak álom volt...

A hetedik napon

A minap azon tűnődtem, milyen érzés lehet az, amikor az embert a hideg rázza. Kell az élmény egy történethez.

Aztán rájöttem, egyáltalán nem vicces. Sőt... Kellett nekem ezen gondolkodnom.

Tegnap este még találkoztam Enikővel, teáztunk, beszélgettünk, az esküvőjét szervezgettük. Már akkor köhögtem, de nem foglalkoztam vele, száraz volt a levegő a teázóban, így annak számlájára írtam. Fél kilenc fele értem haza, leültem a kanapéra, és onnantól kezdve nem tudtam parancsolni szervezetemnek, olyan belső rázkódás fogott el, amilyet emlékeim szerint még soha nem éltem át.

Tény, hűen le tudom írni az érzést abba a történetbe, amelyikhez kellett. De a hideglelés nem múlt el, csak késő este hagyott alább, akkor pedig a köhögőrohamok törtek rám. újra Vidám történet... Végtagfájdalom, láz -ma este én nyertem meg itthon a lázmérő versenyt...-, köhögés, torokgyulladás, csöpögő orr... Egy szóval, influenza. A dolog iróniája, hogy Anyu a múlt héten mondta, menjünk oltásra, a munkahelyén mi is kaphatunk, mivel egészségügyi dolgozó hozzátartozói vagyunk. Erre mondtam, köszönöm, nem kell, úgysem kaphatjuk el...

Most pedig karanténban vagyok, nem mehetek sehova, de igazából nem is érzek elég erőt ahhoz, hogy kimenjek a lakásból, vagy egyáltalán, az ágyamból. Folyton csak aludnék. De most fenn kell maradnom még éjfélig, be kell vennem akkor a gyógyszert - elég hülye időpont. Másnak sem ajánlom, hogy meglátogasson, amíg nem takarodik ki ez a nyavalya a szervezetemből, nem akarok senkit sem fertőzni.

Na de legalább ma is sütött egy kicsit a nap, mint ahogy tegnap is.

A hetedik napon című történetemet pedig befejeztem. Egyelőre még nem adom ki kezemből, hadd érlelődjön még pár napot.

A Szerelem ideje az Alkonyat

Egy könyvet a legjobb úgy olvasni, ha van elég időnk egy szuszra végigélni a történetet. -akkor is, ha annak terjedelme történetesen több száz oldalra rúg. A hangulata jobban ki tud teljesedni, majd álomba olvadni.

Hajnalban, amikor elfogytak az oldalak, leoltottam a lámpám, majd a következő pillanatban már talán aludtam is. Talán. Nem tudom biztosan, közel volt a hajnal ébredése, látomás szerű képzetek látogattak meg. Végig az a letargikus érzés uralta világom, amit akkor érzek, amikor egy könyvet befejezek. Bár tudom, nem kell sokat várnom a folytatásra, de a következő kötetek száma is véges. És bár a Harry Potter széria óta nem szeretek várni, hiszen annak a történetnek nem tett jót a hirtelen jött világsiker. (Az utolsó két kötete az ifjú varázsló kalandjainak elbeszélésben igazán rémesre sikerült - és akkor még nagyon finoman és diplomatikusan fogalmaztam.)

Így félve tekintek előre, vajon milyen hatással lesz az írónőre a világon körbeszaladó, már-már örületbe átcsapó fanatikus imádata a Twilight Saga-nak. Mi a vonzereje? A Szerelem leírása emberlény és halhatatlan között, mégpedig úgy, hogy megbújik a sorok között, nem ömleng, kellőképpen irónikus az elgondolás képtelenségén, mintha maga az írónő a háttérben mulatna mindezen. A Twilight nem egy vámpír rémregény, melyben folyik a vér és hullahegyek maradnak mindenfelé. Illúziók világa, mely egy olyan dimenziót nyit meg, ami csak bennünk van. Hogy is szól az a bizonyos mondás?

"Alattunk a föld, felettünk az ég, bennünk a létra."

A következő történet, amit olvasni fogok G. G. M. Szerelem a kolera idején.

Csillagidő Budapesten: 20:53:30

Mennyi mennyi lehetőségünk van arra, hogy megválasszuk a felnőtt kori pályánkat. Az ideállis az, ha olyasmit tudunk találni, ami személyiségünkkel összhangban van, amiben igazán megtaláljuk a kiteljesedés útját. Nagy fokú önismeretre van ehhez szükség. Amit hol másutt, mint a középiskolában kell(ene) megkapnunk. De tanár hiány miatt nemigen találunk olyan oktatási intézményt, ahol a tanár, mint facilitátora vesz részt diákjának életében és serketni afelé, hogy terveit meg tudja valósítani.

Vannak társadalmi rendek, amikkel maximálisan egyet tudok érteni. Példának okáért: a Régi Japán. (Talán még most is megtalálhatjuk nyomait.) A kiteljesedést keresték a foglalkozásaikban. Tisztelettel tekintettek mindenre és mindenkire. Nyilván vannak hátulütői rendszerének, de érdemesebb kiragadni a jót, ami számunkra is hasznos lehet. Továbbá, a kapcsolatok ápolása a nők elsődleges feladata. Talán ódivatúan hangzik, de gondoljuk csak el, mihez ért a nő leginkább? Ahhoz, hogy másokkal törődjön, gondoskodjon, elsődlegesen az anyasághoz. Egy nő számára ez biztosítja a legnagyobb karriert életében. Hiába a sok diploma és a képzések hada, mindez saját önismeretéhez segíti hozzá, hogy igazán relative jó anya lehessen. Nyilván minden nő szomjazza az elismerést amit nem minden anya és feleség kap meg, hiszen "ez a dolga". De az elégedett mosolyok és a csillogó szemek a legnagyobb elismerések, amit egy gyakorló családanya kaphat. Hiába a szakmai csúcskarrier, egyszer mindannyian megöregszünk és nem marad más, csak a Család. Aki pedig lemond a Családról, igen magányos öregkor elé nézhet...

Az ehavi írástéma a harmónia. Harmónia, milyen csodálatos hangzása van már magának a szónak is. Harmónia. A Család egyenlő a harmóniával. A Család kerek egész.

Csillagidő Budapesten 21:04:56. Julián Dátum: 2454847.

A Csillagászat éve

Délután bandukoltam az utcánkban a körúti villamos megálló felé. Már besötétetedett, negyed hatot kalimpált az óra. Központi edzésre igyekeztem, elmélyültem a gondolataimban, amikor valamiért tekintetemet felvonzotta az ég, mégpedig a Vénusz csodálatos ragyogása. Egészen februárig tölti be az eget fénye. Jobb távcsövekkel a felszínét is meg lehet vizsgálni és megfigyelhetővé válik a Holdhoz hasonló ciklusai is.

2009. a Csillagászat éve

Az ENSZ és az UNESCO döntése értelmében 2009 A csillagászat nemzetközi éve (International Year of Astronomy 2009, IYA2009). Az időpontválasztás alapja, hogy Galileo Galilei 400 évvel ezelőtt kezdte a távcsövet csillagászati célra használni, ami a világképünket gyökeresen átalakító felfedezésekhez vezetett.

A nemzetközi év célja, hogy a csillagászat szerepére és jelentőségére felhívja a nagyközönség figyelmét, és egyben ez az eddigi legnagyobb szabású összefogás az amatőr- és szakcsillagászok között.

Az eseménysorozathoz több mint száz ország csatlakozott, köztük sok a fejlődő állam. Magyarországon az ELTE Csillagászati Tanszék, az MTA Konkoly-Thege Miklós Csillagászati Kutatóintézet és a Magyar Csillagászati Egyesület (MCSE) koordinálja a rendezvényeket.

A kapcsolódó eseményekről, tudnivalókról a www.csillagaszat2009.hu honlap számol be, a rendezvényekről csillagászati programajánló ad áttekintést, illetve a Polaris TV sugároz élő közvetítést.

Alkonyat

Süt a Nap!!! Végre látom a felhők mögött lágy sziluettjét, ahogyan szégyenlősen kikandikál a fehér fátyoltakaró mögül. Látványa olyan, mint amikor a Hold kerekded alakja előtt úsznak át sötét fellegek. Gyenge a Nap most, alig érnek el sugarai hozzánk.

Reggel majdnem hasraestem a csúszos úton, szerencsére nem veszítettem el egyensúlyom, de a mozdulat igen vicces lehetett. Most itt fenn, a NET XX. emeletjén - ugye eleve gyorsabban telik az idő - a város fehér ködben úszik, mi kimagaslunk ebből a tejfehér rétegből.

Egyszerűen nem ronthatják el a kedvem. Ma megkaptam a Twilight című könyvet, este nagy olvasás maratont rendezek :). Nagyon kíváncsi vagyok, milyen lesz a könyv.

Szmogos, szürke idő

Amiről mindig a Gyűrűk Ura Holtlápja jut eszembe. Köd borul alá a tájra, a föld fagyos és jeges. Ha mégis jégre lépsz, betörik alattad és cipődbe nyomul a hideg víz. Majd megfagysz, szürke minden. Kikoptak a színek a világból...

Budapest felett szürke az Ég. Hideg van, -12 fok. Októberi Norvégiában volt ilyen hideg éjjelente. A minap belémhasított a felismerés, miért hiányzik Oslo. Hiszen javarészt egyedül voltam, messze Északon, ahol a Mesék is mások. Mégis, amikor a szobám ablakán feltekintettem a csillagokkal teleszórt égre és a Hold duzzadó alakjára, a helyén éreztem az Életem. Messzire kellett mennem ahhoz, hogy megtaláljam. Mi volt ott messze, ami itt nem volt? Teljes magány. Noha három szobatársam volt, de gyakran egyedül lehettem a szobában, fenn az ágyamon, a hasamon a lap top, benne az egész Világ. Alkalmanként ott is volt wifi, és nem csak a billiárd teremben - ahol pedig sok-sok vidám óra telt el éjszakába nyúlóan. Reggel álmosan ugyan, de tettre készen ébredtünk. Minden új volt, minden más. Ha esett az eső, akkor is láttuk a Szivárványt. És a dombról -melynek tetején a szállásunk magaslott, és hányszor esett nehezünkre felmászni egy-egy kirándulás után - a kilátás onnan az öbölre nézett, ahol sirályok repültek a tökéletesség felé. Minden nap meg kellett terveznem, mit és hol fogok enni, mikor mossam ki a ruháimat, a szárító szobában van-e hely, és műkődik-e a mosogép... Más korlát nem uralta életem. Szabad voltam, mint a kismadár, aki hirtelen kiszabadult a kalitkájából*. Eleinte szédített. Aztán megtanultam bátran kitárni szárnyaim magam is és reggelente leszaladtunk a zúzmarás dombról a sirályok közé... Önfeledten.

És hiába térhetek vissza újra Oslo-ba idén Őszel. Már soha nem lesz olyan, mint amikor 2008. Október 31-én hajnalban elhagytam. A repülő felszállt és a múltban maradt minden Emlék. A Jővő, amit ígér már másról mesél. Ami elmúlt, nincs többé, csak bennem él tovább.

Amikor a tömegben sodródom az utcán, minden rohan körülöttem, lelassítom lépteim és önkéntelenül is mosolyra húzom szájam szélét. Megállítom az Időt, képes vagyok rá. Egyszer már sikerült, három hétre. És mosolygok az embereken, ahogyan rohannak előre, versenyt szaladnak saját szubjektív idejükkel, mely versenyt sosem nyerhetik meg. Az Idő bennünk van, a negyedik dimenzió.

És most, amikor minden vizsgámmal végeztem (4,85 - de mit számít az eredmény, a mögötte álló verejtékem és vérem többet ér), a nyakamba roskadt egy hónap teljes semmittevés. És közben úgy érzem, megfojt ez a tétlenség, mely úgy lebeg a levegőben felettem. Nincsenek célok Februárig. Az elmúlt félévben mindent megtettem, amit tűrőképességem határmezsgyéjén végig tudtam vinni. Hiába, nem fért bele minden az életembe, bárhogy is osztottam le a lapokat.

De most új év van. Tizenkét napja. Ugye, hogy elszaladt? Csak úgy csendben egymásba olvadtak... És nem sokára megint ünnepelünk egy évet... Hidd el, hamarabb elérünk oda, mint gondolnád... De most ünnepeljük a Telet, a hideget, a Januárt...
________
* Kalitka: minden, ami a megszokásba taszítja az embert, ha elfeledkezünk élni, s csak úgy hagyjuk eltelni a napokat anélkül, hogy igazán látnánk a lényeget. Engem megöl az unalom.

A Tél Ünnepe

Töltöttem fel képeket, Twilight, Kék Madár és Hópehely. (Katt rá és vélemény...De ha lejjebb görgettek, akkor is megtaláljátok legfiatalabb gyermekeim.)

8 perc - Az időutazás

Ennyi idő kell ahhoz, hogy a Nap sugarai elérjenek a Földre. Így amikor mi feltekintünk Csillagunkra, akkor a Nap múltját látjuk. Képtelenség összehangolni az órákat mindenhol. Az idő nem egyformán telik. A világűrben az órák lassabban ketyegnek. Az idő tehét nem egyetemes. Különböző helyeken különböző módokon telik. Az Idő is egy Dimenzió, a negyedik. De ezt nem tudjuk így elképzelni, az agyunk képtelen megugrani ezt a logikai ugrást. Az Idő dimenziója szorosan kapcsolatban áll a másik három dimenzióval. Téridő. Ez egy szövedék, amit meg lehet nyújtani, csomózni... stb. Ergo az időutazás nem lehetetlen.

Az átlag ember 1 s alatt halad előre az időben. De már ma is élnek köztünk időutazók: az űrhajósok. Az elsődleges módszerük a sebesség. Minden űrhajó egy időgép, mivel a sebessége miatt lelassul az idő.

A fénysebesség kozmikus korlát, ennél gyorsabban semmi sem mozoghat. 300 000 km/s, amely érték az egész univerzumban egyenlő. Az idő ebből kifolyólag manipulálható. Széthúzható, összenyomható. De hogyan? (Szubjektív időérzékelés és társai...)

CERN. Részecskegyorsító. Szubatomi világ tanulmányozása és az univerzum működése. Az egyik fontos részecske az időutazásban a müon. A müon nagyon rövid ideig él, de fénysebességgel meghosszabbítható.

Az időutazás buktatója: TÖMEG!!! Mozgás közben nagyobb a tömeg, mint álló helyzetben. A CERN csöveiben felgyorsított müonok tömege az alap 7000szerese lesz. Ez végtelen nagy energiát igényel az ember esetében... Nincs elég energia a fénysebesség alapú időutazásra. De nem irányítható és ez csak a jövőbe történik.

Akkor mi lehet a megoldás?

Ugye az előreugrás elfogadott eszköze a sebesség, de nincs visszatérésre lehetőség.

És mi a helyzet a gravitációval?

Csak egy egyszerű erő, ami a Földön tart minket?

Az időutazó szmára gravitáció a tér-idő szerkezetének a görbülete... A téridő bennünk van = gravitáció. Minnél nagyobb egy test tömege, annál nagyobb gravitációs ereje van. Ezt az univerzumban kószáló fényeken keresztül látjuk. Ha a fény elhalad egy galaxis mellett akkor a fény megtörik. A gravitáció tehát képes meggörbíteni a tér-időt. Mindennek pályája van, ami maga a gravitáció. Ez pedig befolyásolja az idő múlását. Minél közelebb vagyunk a földhöz, annál lassabban telik az idő. Fent viszont gyorsabban, minnél magasabban vagyunk, annál gyorsabban telik az idő.

Világűrben pedig ennél is tisztábban látható a különbség. GPS: műholdak számára gyorsabban telik az idő, de az amerikai hadsereg minden nap összehangolja a földi-világűrbeli időt.

De a gravitáció sem elég az időutazáshoz. Erősen csupán a fekete lyukakban gyűrődik meg a tér-idő. A fekete lyukakban az idő is számottevően lelassul.

Eseményhorizont, a legsűrűbb pont a fekete lyukban - szingularitás - megszűnik létezni bármi, ami belekerül.

A fekete lyukak forognak - tércsavaródás - magukkal sodornak mindent, az időt is. Kört hoznak létre.

Időben hátra felé utazás a természetben van, egy gyorsan forgó fekete lyuk közepe... Kozmikus húrok - a nagy bumm után megmaradt vékony szálak. Nagyon erősek, egy méteres ilyen húr erősebb gravitációval rendelkezik, mint a Föld. Két ilyen húr egymás közelébe érve ék alakba elhajlítanák az időt. Visszautazhatna az időben. Rövidebb utat hoznak létre. Az idő folyása nem lineáris, hanem kört alkot.

Egy ilyen húrra azonban nagyon nehéz rátalaláni és nagyon sok paraméternek kell(ene) megvalósulnia.

Veszélye pedig az, hogy fekete lyukba potyoghat.

Féreglyuk: két dimenzió között teremt kapcsolatot. De eddig a kutatók még nem találtak ilyet...

Nahát akkor lássuk, hogy mi lehet az időutazás kellékei: forgó fekete lyukak, kozmikus húrok, féregjáratok => gravitáció... A fény pedig felhasználható a gravitáció befolyásolására.

De bárhogy is legyen, mindannyian a jövő felé utazunk, ha tetszik, ha nem.

Párhuzamos dimenziók megléte: fotonokon keresztül bizonyítást nyert létezésük, mivel egyszerre lehetnek több helyen. Maga az univerzum hasad fel a cselekvés pillanatában, végtelensok univerzum, amik egymásról ágaznak le. Talán ebben a percben én több helyen vagyok. Ergo a mi univerzumunk egy lap egy kártyapakliban. Multiuniverzumban élünk.

Mindezt a National Georgaphicon hallottam, gondolatébresztőként írtam le... Lehet rajta elmélkedni. Néhol belefűztem saját kommenteket is. Bárkinek van bármi gondolata, nyugodtan ossza meg velem.

Twilight - Alkonyat

Egy film, amiben vámpírok vannak... Már a gondolata borzolt, egyben pedig kíváncsi is voltam rá. Az elmúlt évek során a csapból is az élőholtak folytak. Egyes történetekben világuralmi terveket szőttek, máskor pedig a magánytól szenvedtek. Ezek után vajon mi újat tudna adni és mutatni egy legújabb elgondolás?

Ezen szkeptikus érzelmekkel - és kicsit megkésve, de csak a reklám blokk kockái maradtak le - ültem be a nézőtérre. Leghátsó sor, ahonnan teljes egészében be lehet látni a vászont. Éppen csak levetettem a kabátomat és a kardigánom, amikor Bella elkezdi mesélni a történetét... Amiről nem fogom itt most írni, nem rontom el senki játékát azzal, hogy poéngyilkos gúnyát öltök magamra és minden frázisát elpufogtatom a történetnek. Saját szavaimmal amúgy sem tudom hűen átadni azt a hatást, amit abban a nem egészen két órában éreztem folyamatosan. De azért megkísérlem felvázolni nagy vonalakban...

Egy vámpír, aki beleszeret egy halandó törékeny lányba, akinek különleges a vére, mert messziről "jó az illata". Rómeó és Júlia = vámpír és halandó - kicsit hasonlít a Kárhozottak királynőjében megismert történetre. De a karakterek sokkal kifinomultabban kidolgozottak. Edward udvarias, fel- illetve lesegíti a lány kabátját, figyelmes, ugyanakkor harmonikusan uralkodó és megvédi kedvesét, amikor bajban van; vigyázza lépteit, de hagyja szabadon járni, nem fullasztja meg, nem telepszik rá. (Lássuk be, a legtöbb nő erre vágyik és nem arra, hogy lenézzék, vagy semmibe vegyék stb...) Bella pedig elfogadja Őt úgy, ahogy van, továbbá elfogadja a játékszabályokat, amik a vámpír-léttel járnak. Kapcsolatuk pedig elmélyül miközben rengeteget beszélgetnek, magukról, a világról, mindenről... A vámpír Családja pedig befogadja a halandó lányt, és amikor baj van, mindannyian összefognak érte, értük.

A film az elejétől a végéig lekötötte a figyelmemet, folyamatosan úgy éreztem, valami borzongató feszültség tart fogva, ami aztán feloldódott a feliratozás végére. (Naná, hogy Linkin Park zenével- Leave out all the rest.)

Nem hiába négy kötetes történet első filmes változatáról beszélünk, hiszen mindvégig éreztem, sok minden van még ebben a mesében.

Ma megrendeltem az azonos című könyvet, amiből az adaptáció készült. Kíváncsi vagyok, mennyire lesz más.

Kék Madár és Hópehely

FN

Hideg szél fújt, bekúszott a nyakamnál a sál alá, oda, ahová hanyagul vetettem át nyakmelegítőmet. Kellemesen cirógatott. Álltam a villamosmegállóban a Nyugatinál, éppen előttem ment el egy sárga hernyó. Várnom kellett. Nem először és nem is utoljára. Nekidőltem a megkopott zöld korlátnak, amikor egy fiatal lányra lettem figyelmes. Egy fejjel lehetett magasabb nálam, szőke, göndör haja a vállára omlott, kék szemeiben pedig ott csillogott a mese. Egy fekete, középtermetű kutya -Vezér, ha jól emlékszem, vagy Vitéz...- követte őt pórázon és az emberek illatát vette leltárba. A lány újságol árult. Olyan emberek művészi alkotásait, akiknek a Nagyvilág az Otthonuk. Vettem egy újságot tőle, majd míg a villamos elért a Wesselényi utcáig, átfutottam az oldalakon s ráakadtam egy remekműre. Akit érdekel, annak megmutatom személyesen, de szerzői jogok miatt itt nem oszthatom meg Veletek. A sorok elgondolkodtattak.

Attól még, hogy valaki az utcán él, lehet "jó" gondolkodása. Vannak érzései, akad világlátása is. A fedél nélküliek nem csupán fogatlan, bűzös, embernek látszó árnyékok. S talán nem egyszer bölcsebbek, mint azok, akik több diplomát és zsíros állást szereznek maguknak. Mindig szomorúan látom, amikor utam során hajléktalannal találkozom, aki kezében cipeli minden vagyonát, szatyrokba zsúfolva, egy Élet "kellékeit". Ezen embertársaink között talán akadnak, akik tényleg szabadok, mint Jonathan, a sirály. Elképzelni sem merem, milyen lehet Otthon nélkül tengődni nap, mint nap, megfosztva egy Odú biztonságától.

Megérintett a lap, amit olvastam. És nem értem a Társadalmat*, amiben élünk. Mi, emberek, hajlamosak vagyunk egymás feje fölé állni és lenézni a másikat. Pedig mi mind egyformák vagyunk. A Születésünktől fogva az Életünkön át egészen a Halálunkig. Lehet ez ellen tiltakozni. Lehet azt mondani, nem, mi nem lehetünk egyformák... De kérlek, nézz az arcomba, nézz a szemembe... Magadat fogod látni. Nézz bármely más ember szemébe. Ott meg fog csillanni a Lélek egy kis darabkája. Van, akinek erősebb, van, akinek gyengébb. De van. Nem hit kérdése már régen, mint Isten keresése sem. Bizonyosság. (Köszönöm, Carpathia...)
__________________________
*majd egy következő bejegyzés során kifejtem a Társadalmakról alkotott nézetem.

Vége!!!

2009. január 08. 10:40 perc. Az ötödik félévem utolsó tantárgyának vizsgadolgozának leadásának időpontja. (Szándékosan megnéztem az órámat, hogy hűen tudjam megörökíteni e jeles dátumot. :P)

Tudjátok, még sosem végeztem ennyire korán. Bár a mai vizsgán jelentkezett a szokásos "utolsó-vizsga-szindróma", amely annyiban merül ki, hogy nagyon nehezen tudok összpontosítani az aktuális tárgyra, mert már ott lebeg felettem a Szabadság. Így most egy könnyebb tárgyat tettem a végére. Ennek a három hét láblóbálásnak pedig ára volt. Mégpedig a decemberi szorgalmi időszak hajtása. Most kényelmesen hátradőlhetek az ágyamon és OLVASHATOK!!! De természetesen szeretném hasznosan eltölteni ezt a három hetet.

Mindenkinek, aki viszont még viseli a vizsgaidőszak terhét, kitartást a számukra. Mert el fog jönni az a pillanat, amikor végre mindenki hátradőlhet és pihenhet.

Dr. Jekyll és Mr. Hyde

Az Új házi kedvencem, magyal csemete. Sajnos Lil' nem bírta a kiképzést és kirohadt a virágföldből. (Élt fél évet, de az az időszak igen gazdag volt s bármely növény megirigyelhetné kis törékeny életét.) Állítólag Családom legújabb példánya jól bírja a szélsőségeket és kipusztíthatatlan. (Ez egy fontos szempont volt, mikor kiválasztották a számomra...) Utóbbira kíváncsi leszek, mert mellettem még egy növény sem bírta, pedig én tényleg igyekeztem gondoskodni róluk. (Lil'-nek is ez okozta a vesztét, túlgondoskodtam...:S most már tudom, hogy az aloe vera származékok nem szeretnek ázni a vízben...) De Dr. Jekyll és Mr. Hyde (a két piros bogyó miatt) direkt nekem nőtt, már magkorában tudta, egy napon találkozunk és én leszek a kertésze. Röviden csak Bogyó Géza, ígérem Neked, nem foglak túllocsolni, kiszárítani, leejteni, kint hagyni a fagyban ősszel.

A napok óta tartó lehangoltságom ma reggelre eltűnni látszik. Talán ehhez az is hozzájárul, hogy ma van az utolsó vizsgám (10-től lehet rám gondolni és erősen szurkolni...). És ma süt a Nap is. Csütörtök van, délután tánc próba, nem egészen egy hónap múlva pedig debütálok -újfent- a PECSÁban, Árpád szalagavatóján. Izgalmas hónapok elé nézünk. :)

...

Valahogy csak sikerült túlélnem a napot.

Köszönöm mindenkinek, aki ma gondolt rám és továbbá köszönöm, hogy megkíméltetek a "boldog szülinapot" puffogtatásától. Talán némi magyarázattal tartozom, amiért "megtiltottam" eme fennkölt mondat mai napon történő elhangzását: felszínes, tartalom nélküli forma, amit a hagyományok miatt mondunk olyan napokon, amikor bárkinek is megemlékezést tartunk öregségéről.

Ez a szokás lehet jó és lehet rossz is. Attól függ, hogy ki hogyan éli meg.

A hétköznapokban pedig a mai napon az utolsó előtti vizsgámat is letettem. Szóbeli, nem kell félteni, a szokásos érdemjegyet gyűjtöttem be érte... Nagyon nincs szükségem ma az írásra, így itt és most PONT.

24

12 óra múlva újra öregebb leszek egy évvel. Kérlek Benneteket, kíméljetek meg a kommersz szülinapi virtuális képeslapoktól és boldog születésnapot köszöntőktől. Nem akarok bunkónak tűnni, de a legszívesebben kitörölném ezt a napot az életemből...

Holnap vizsgázom is és momentán nem érzem magam olyan hú de nagyon felkészültnek. Utána hazajövök és három fajta muffint fogok készíteni. (Ami annyit jelent, hogy lesz itthon 36 darab sacher, rigó jancsi és tiramisu máfín.)

Meglehet, valami magasröptűbb bejegyzés jobban illene a mai naphoz. Lássuk csak, hogyan is érzem magam a Napom előestéjén. Álmos vagyok, mára már végeztem a tananyag átismétlésével. Aludhatok még úgy hat órát. A MÁV menetrend megint változott, de most csak két perccel szívóznak. Várom, hogy mehessek Vácra. Már csak emlékeimben élnek azok az érzések, amiket kiváltottak bennem a szorgalmi időszakbeli ingázások.

24. Fiatal felnőttkorom ezennel véget ér. :'(

Mostanában a Leonidas csillaghajón töltöm időmet Lun társaságában. Valahogy ott most jobban jönnek a gondolatok...

Hogy az a rézfánfüttyölőrézangyalát!!!

Lássuk csak, hogyan is folytathatnám az írást, amikor egy hosszú és kimerítő vitán vagyok túl. Aminek megjegyzem semmi értelme és aminek köszönhetően színjátszó pályafutásom véget is ért. Nem baj, marad a cosplay... :P

Bánt a dolog, mert olyan emberekről kellett lemondanom, akiknek szemében láttam a "mesét". De az ő útjuk más merre vezet tovább. Az enyém meg halad tovább az ismeretlen tájon, ahol megtalálom azt a Forrást, amit sokan keresünk. Egyébként meg belefáradtam abba, hogy megmutassam Nolasynt sok idegen szemnek. Köszönöm, vannak Barátaim, akikre számíthatok, s nem csak bajban, hanem örömben is. Nincs szükségem több olyan jelentkezőre, akik aztán csak hátbatámadnak. Inkább igyekszem az igazi "Lelkitársaimmal" foglalkozni és rájuk időt és gondoskodást szánni.

Visszatérve az első bekezdésben elejtett információra: idén tavasszal reszkess PECSA, megint beöltözünk. És én egy csodálatos kimonot viselhetek majd!!! (Annyira lesz csodálatos, amilyenre sikerül megvarrnom. :P) A további részletek viszont titkosak. :) Elvileg feketére be kellene festenem a hajam, de nem szeretném ilyesminek kitenni amúgy is meggyötört hajhagymáimat. Helyette már kitaláltam a megoldást. De erről sem írhatok, mert még lenyúlná bárki is az ötletem.

Ma rádöbbentem, mennyire nehéz kompromisszumot kötnöm. Azt hiszem én a mindent vagy semmit játékos típus vagyok. (De végletekben való gondolkodás női tulajdonság, igaz, Carpathia?)

Viszont ma megszületett bennem egy nevelési terv, és ahelyett, hogy azt írtam volna, hosszú órákra elrabolták az időmet a Szürke Urak, akiket MSNen küldtek rám. Csúnya dolog más idővirágait ellopni és abból cigit sodorni! Most még megprbóláok azért foglalkozni a nevelési tervvel, amúgy sem tudok elaludni. Szilveszter óta átálltam az éjszakai üzemmódra, latens bagoly énem felszínre tört és a mélybe taszította a pacsírtát.

Elég kusza ez a mostani bejegyzés, de igazából csaponganak a gondolataim is. Másik ablakban az említett iskolai szociális munkáról készítek értekezés. Holnap viszont már muszáj lesz tanulnom. A mai nap is elmászott felettem, noha a harmadik muffin is elkészült a Nagy Muffin Könyvből. Kedden vizsga, de nagyon nincs kedvem tanulni. Inkább átaludnám az egész januárt. A hónap 8. napján végzek az őszi félév megpróbáltatásaival - ha minden jól megy. Utána egy hónap tétlenség. Ami annyira nem lesz tétlenség, csak most ijeszt az az egy hónap, ami úszik a levegőben.

Lassan zárom e fennkölt bejegyzést. Folytatom vándorutam az ismeretlenbe.

PS.: Linka utitársat keres az El Caminora. Nyáron szeretne menni. Várom a jelentkezőket. Nekem még nem jött el az időm, hogy egyszer végigjárjam, de tudom, nem kerülhetem el...

...és a kerék átfordult

Tegnap este Linka befutott Szolnokról és elő-szülinapi ajándék gyanánt naptárt kaptam, Paulo Coelho idézeteivel. Eszerint 2009 a kihívás éve lesz. Kihívás, az elkövetkező 365 nap mindegyikén úgy tekintek mindenre és mindenkire, mintha először tenném - különösen az apró dolgokra. Nem mindig értek egyet az említett brazíl író szavaival, de tény, elgondolkodtatnak. Ám de Richard Bach "árnyékában" ír. (Ajánlom mindenkinek, mielőtt Coelho könyveivel összabarátkozik.)

2008 elmúlt, történelemmé vált a szememben. December 31-én Barátaim körében emlékeztünk meg az Óévről és üdvözültök az Újévet. Ez is csak egy olyan nap, mint a többi. Az óra számlapján a percek ugyanúgy másznak körbe újra és újra, mint máskor is. De mi, emberek, akik tartalmat adunk az év utolsó napjának tesszük különlegessé az éjszakát. Idén ez a nap szerdára esett. Este nyolcra meghívást kaptunk egy Kedves Barátomhoz. Borvirág felajánlotta a kabinet számára, hogy töltsük együtt Szilveszter éjszakáját. Mivel Yunina is meghívott minket, így - jó sok nevetés, játék és mókázás után - este tízkor búcsút vettünk "kabinetes" Barátainktól. Yunina felé félúton összetalálkoztunk Barátainkkal. Kilencen voltunk Yunina Otthonában, játszottunk, majd ott koccintottunk az Új Év hajnalán. Végül pedig az Odúban folytatódott az éjszaka. Nagy sikert aratott a táncpad. (Ayame, Yun és a fiúk kitartásának köszönhetően végül csak sikerült "A" minősítést is elérni...:) Már pirkadt, amikor a búcsúzás ülte meg a hangulatot.

Eddigi Életem legszebb Szilvesztere volt. És nem azért mert ez vagy az történt. Az események mellékesek. Az igazán fontos az volt, hogy a Barátaim - akár rövidebb vagy éppen hosszabb ideig -mellettem voltak. A Családom. A Testvérem. Krokodil Dundee. Mi, emberek tettük igazán emlékezetessé, élettel telivé, Ünnepé.

Mai napomat pedig egy Kedves Barátom Izlandról küldött képei tették szebbé. Mesés Észak... :)

Most pedig előveszem az új, huszonnegyedik tarisznyámat, melyre 2009 van felírva, amibe beletehetem az új emlékeimet. 2008 pedig a többi mellé kerül a képzeletbeli fogasra, Nolasyn egy távoli szegletében.

Bort, búzát, békességet!

Új Év, új külső... :) (Eredetileg zöld lett volna, de építő jellegű kritika érte a portált, így váltottam erre az új sablonra. :P)