Ébredj fel, Kiscsillag!

Ma egy körül értem haza, a Macskáimon kívül senki nem volt itthon. Elterültem az ágyamon, és hallgattam a Csendet. Azon ritka pillnatok egyike adatott meg ma nekem, ami nem túl sűrűn esik meg: egyedül lehettem itthon. : ) Néha kell egy kis magány, hogy az ember álmodozhasson, vagy csak egyszerűen örüljön a puszta Létnek. Alapjábavéve szükségem van a nyüzsgésre, csak néha jól esik a Csend társasága is. Odakint süt a Nap - ez fontos számomra, noha a felhőket is szeretem elnézni, ahogy méltóságteljesen átvonulnak az égen. Még a vadszőlő is zöldell a falakon, van már, amelyik bíborba borult, akad olyan is, ami meg már lehullott. Gyönyörű Ősz köszöntött ránk. Noha ma reggel, amikor a 6:55-ös zónázó vonathoz siettem, még sötét volt, és hideg... De ennek ellenére is csodaszép az idő. Vác meg elbüvőlő. Reggel még bementem a kedvenc cukrászdámba, de áramszünet volt, így forrócsokit nem kaptam, csak fözőtt csoki kockát-ami egy süti-féle, és igen finom. Egyébként, ha bárki az Olvasóim közül Vácott jár, ajánlom a kedvenc kis cukrászdámat. Nem nagy, a piac mögött bújik meg, alig észrevehetően. De egész nagy kínálata van, sőt, többnyire a bőség zavara lép fel, amikor a sütis-pult előtt állok, és döntenem kell(ene). Ám ismerem gyomrom űrtartalmát, és bármennyire is szívesen tömném magamba a több fajta-féle, szem-szájnak ingere tipusú sütiket, nem bírnék el velük...

Mennem kell, később még visszanézek. Ez nem üres fenyegetés... És akkor befejezem szeleburdi gondolataimat. : )