Ma Délegyházán voltunk lenn, nyílt fekete-öves edzésen. Nem értem, miért paráztam annyit, nem volt semmi olyasmi, ami felzakklatta volna kicsiny lelkivilágomat. Azaz nem kellett kiállnom, hogy megmutassam technikai "nem-tudásom" : ). Még sokat kell gyakorolnom, főleg a Kardrántásra kell ráállnom, mert... Nos, inkább nem kezdem el ecsetelni.
Ez a nap úgy kezdődött, hogy Szandival korahajnalban elindultunk -mivel tegnap Nálunk aludt, így együtt mehettünk, mint, ahogy táborba indulás előtt is. : ) A Kőkin szálltunk fel a vonatra, ami Dunavarsányig repített minket. Onnan gyalog nekivágtunk a Délegyháza felé vezető útnak, a Nomád camping-be. Útközben kocsival felszedett minket a Sallai Géza, és megbeszéltük, hogy nem haragszik rám, és nem bántottam meg semmivel... : ) Aztám megérkeztünk "szenvedéseink szinterére", a táborhelyre... Vegyes érzelmek törtek rám, ahogy újra láttam a partot, a tavat, a Torit, a büfét, és a többi épületet, és helyet, ami ott van, és hozzá tartozik a táborhoz. Nem túl precíz a megfogalmazásom, a lényeg az, hogy egyáltalán nem éreztem magam rosszul, sőt, boldog voltam, hogy viszontláthattam a szívemnek oly' kedves táborhelyet.
11 körül konyhaszolgálatra lettünk fogva, Szandival, Danival, Enivel, a Hajdú Laci irányítása alatt. Hagymát pucoltam, aprítottam-türelemmel megtanították nekem-, és alaposan meg is könnyeztem. De finom lett a csilis bab...! (az éhség minden étel ízét feljavítja) Került bele minden, természetesen az a hüvelyes növény, amiről az étel a nevét kapta, kukorica, paprika, és valami piros színű lötyi. A fözöcskézés után/közben egy kis edzés, és párbaj következett, Krecsmarik Zsuzsival kerültem szembe. Aztán a "Nagyok" gyékényt vágták, András kenshin egy égő gyékénnyel bánt el. Aztán az idő elrepült és már 5 óra lett. A társaság jóízűen elfogyasztotta az ételt- senki nem panaszkodott. Majd Gönyével lenéztünk a tópartra, és leültünk egy kicsit nosztalgiázni... : ) Végül csak fél 9 körül értünk haza, mert Csizi - az egyik barnaöves - megígérte, hogy elhoz minket Pestre, de még el kellett mennie valahova. Fél nyolcig vártunk rá, miközben a feketék már javában buliztak, ezért mi Gönyével jobbnak láttuk sétálni és tüzet őrízni menni... A naplemente páratlan és leírhatatlan színekkel szolgált, ahogy a lila és a rózsaszin színárnyalataiban pompázott a felhők közt. A tó sima víze visszatükrözte a fényeket, az egész olybá tünt, mintha egy Munkácsy-festmény lett volna. Úszni most nem mentünk Gönyével... Nem volt fürdőruhánk. : )
Nagyon "furcsa" volt visszontlátni a campinget. Most mindenhol az Ősz jelei mutatkoztak, falevelek borították azt az utat is, amit napjában többször is megjárunk edzések előtt, és után. (jót csoszogtunk benne most) A mosdóban változatlan pók-helyzetek uralkodtak. A partról meg eltüntek a padok.
Délegyháza az a hely, ahol a múlt és a jelen összeforr, és a jövő minden lehetősége ott lebeg. Csak az tudja értékelni azt a nyugalmat, aki nem fél kitárni Lelkét, és befogadni mindazt, amit ott kapunk. Csak az tudja megérteni, miről beszélek, aki átéli.
Ez a nap úgy kezdődött, hogy Szandival korahajnalban elindultunk -mivel tegnap Nálunk aludt, így együtt mehettünk, mint, ahogy táborba indulás előtt is. : ) A Kőkin szálltunk fel a vonatra, ami Dunavarsányig repített minket. Onnan gyalog nekivágtunk a Délegyháza felé vezető útnak, a Nomád camping-be. Útközben kocsival felszedett minket a Sallai Géza, és megbeszéltük, hogy nem haragszik rám, és nem bántottam meg semmivel... : ) Aztám megérkeztünk "szenvedéseink szinterére", a táborhelyre... Vegyes érzelmek törtek rám, ahogy újra láttam a partot, a tavat, a Torit, a büfét, és a többi épületet, és helyet, ami ott van, és hozzá tartozik a táborhoz. Nem túl precíz a megfogalmazásom, a lényeg az, hogy egyáltalán nem éreztem magam rosszul, sőt, boldog voltam, hogy viszontláthattam a szívemnek oly' kedves táborhelyet.
11 körül konyhaszolgálatra lettünk fogva, Szandival, Danival, Enivel, a Hajdú Laci irányítása alatt. Hagymát pucoltam, aprítottam-türelemmel megtanították nekem-, és alaposan meg is könnyeztem. De finom lett a csilis bab...! (az éhség minden étel ízét feljavítja) Került bele minden, természetesen az a hüvelyes növény, amiről az étel a nevét kapta, kukorica, paprika, és valami piros színű lötyi. A fözöcskézés után/közben egy kis edzés, és párbaj következett, Krecsmarik Zsuzsival kerültem szembe. Aztán a "Nagyok" gyékényt vágták, András kenshin egy égő gyékénnyel bánt el. Aztán az idő elrepült és már 5 óra lett. A társaság jóízűen elfogyasztotta az ételt- senki nem panaszkodott. Majd Gönyével lenéztünk a tópartra, és leültünk egy kicsit nosztalgiázni... : ) Végül csak fél 9 körül értünk haza, mert Csizi - az egyik barnaöves - megígérte, hogy elhoz minket Pestre, de még el kellett mennie valahova. Fél nyolcig vártunk rá, miközben a feketék már javában buliztak, ezért mi Gönyével jobbnak láttuk sétálni és tüzet őrízni menni... A naplemente páratlan és leírhatatlan színekkel szolgált, ahogy a lila és a rózsaszin színárnyalataiban pompázott a felhők közt. A tó sima víze visszatükrözte a fényeket, az egész olybá tünt, mintha egy Munkácsy-festmény lett volna. Úszni most nem mentünk Gönyével... Nem volt fürdőruhánk. : )
Nagyon "furcsa" volt visszontlátni a campinget. Most mindenhol az Ősz jelei mutatkoztak, falevelek borították azt az utat is, amit napjában többször is megjárunk edzések előtt, és után. (jót csoszogtunk benne most) A mosdóban változatlan pók-helyzetek uralkodtak. A partról meg eltüntek a padok.
Délegyháza az a hely, ahol a múlt és a jelen összeforr, és a jövő minden lehetősége ott lebeg. Csak az tudja értékelni azt a nyugalmat, aki nem fél kitárni Lelkét, és befogadni mindazt, amit ott kapunk. Csak az tudja megérteni, miről beszélek, aki átéli.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése