2006. október 24., kedd

Könnyek a szélben

Méltatlan, ami ebben az országban zajlik. Hova vezet mindez? Noha megfogadtam, hogy nem fogok politikát belevinni a blogomba, de ezt már nem bírom megállni, hogy ne kommentáljam.

Gumitöltények, könnygránát, vízágyú. Ez a receptje a randalínozó embertömegek hathatós szétoszlatására a Magyar Rendörségnek. De miért kell ezt alkalmazni a békésen utcán sétálgatós, '56-ra megemlékezős emberek ellen? Mi volt a bűnük? Csupán annyi, hogy szívükben a Szeretet Lángjával méltó körülmények között akartak megemlékezni azokról a Hősökról, akik Reményt adtak, miszerint a Szabadság nem pusztán illúzió, és vágyálom... Bár most az az érzésem, hogy nagyobb szükségünk van bárminemű Csodára, mint akkor. Noha a Külföld tisztán látja, hogy mi zajlik meggyötört Hazánkban, ám beleavatkozni nem tudnak a mi belügyeinkbe. Röhög rajtunk a Világ... Nem először, és nem is utoljára. És amennyire birka nép a Magyar, most is csak hagyja. Senki ne várjon változást, ne reménykedjen Gyurcsány lemondásában. Nem fog semmi sem változni. Csak több sebesült lesz, és talán köztük halottak is. Zokog a szívem, hogy látom Nemzetem pusztulását. Egy olyan Vezető kell, aki nem csak beszél, hanem tesz, és hisznek neki a népek. (Az én tarsolyomban sajnos nincs ilyen.) Hogy mi lenne a megoldás? Erre a választ ne Tőlem várjátok. Én csak egy vékonyka hang vagyok, akit elnyom a tömeg és a könnygránátok zaja.

Nincsenek megjegyzések: