Magyar címe pedig Rettentő gyönyörűség... meg kell hagyni, elég érdekes címválasztás. Talán ha jobban megerőltetik magukat, akkor "A roppant hatalmú szépség" jobban hangzik, de ez mégsem takarja azt a rengeteg titkot és halált, amit a történet hordoz magában.
Libba Bray tollából született történet. 1895 Angliájában játszódik, ahol a nők kötelessége az, hogy férjük elnyomott bábja legyen, és ennek örüljön. Egy nő nem gondolkodhat, nem lehet véleménye, nem tehet semmit, mert csak bajt okoz és mindent elront. És még a szexet sem élvezheti, mert akkor is csak a jó öreg Angliára és a kisbabákra gondolhat.
És hogy mindezen álláspont fennmaradhasson, leánynevelő internátusok gondoskodnak arról, hogy tökéletes, de ugyanakkor üres fejű feleségek kerüljenek ki a falaik közül, akik aztán elfoglalják a kijelölt társadalmi státuszukat jó viselkedésük jutalmaként előnyös házasság keretében. Az sem baj, ha a jövendőbeli nagyjából az apjával egy idős. Egy nőnek nem lehet szava és az igaz szerelem is csak mese, amiről Jane Austin ír.
Ez a történet megmutatta annak a különös világnak a kiskapuit, ahogyan a lányok lehetőségeikhez mérten lázadnak a sorsuk ellen. A Spence akadémia falain belül négy lány köt szövetséget, felfedezik magukban ősanyáik erejét, azt, hogy képesek az illúziót valósággá és a valóságot illúzióvá tenni.
Közben meghal pár ember, mert olyan világban járnak, ahonnan a varázslat könnyen rossz kezekbe kerülhet, mert ők még "fruskák", nem értenek semmihez. De persze mindenki felnő a feladatához és a történet vége is egészen jól felépített végkifejletbe torkoll, az ember nem gondolná elsőre.
Betekíntést nyerünk egy olyan világba, ami számunkra elképzelhetetlen, hiszen mi szabadon szerethetünk, tanulhatunk, lehet véleményünk - bár utóbbira nem mindig van kereslet, de azért mi mindig kimondjuk. :P Számunkra elképzelhetetlen talán, milyen lehet az, amikor egyetlen dologra nevelik az embert: feleség legyen és jó anya. Persze a nők megtalálják a szabadságukat a házasságokban, aminek hátránya a társasági pletykanyűvök éles nyelvén való folytonos körforgás.
Most talán úgy tűnhet, házasságellenes szédelgő lettem a könyv hatására. Mindenkit megnyugtatok, csupán a XIX. századi angliai felfogással van bajom. Egy házasság értékszövetség két Lélek között, nem a vagyon és a rang határozza meg. És mint írtam már talán máskor is, nekem is célom feleségnek és anyának lenni, azt hiszem ez a legtökéletesebb karrier, amit egy nő valaha is álmodhat.
*
Marquez története folyamatban, a könyv itt lapul az ágyam alatt. A betegés előnye, hogy sokat olvasok, mivel ez az egyik olyan dolog, amit még minden nagyobb erőfeszítés nélkül meg tudok tenni. Nomeg, elborult agyszülemények is születtek, egy hosszabb és egy rövidebb iromány. Egyiket sem fogom közkinccsé tenni, túl személyesek lettek ahhoz, úgy érzem. Még idő kell, hogy megérjen... Még idő...
Egyébiránt, meg úgy érzem, tegnap volt a mélypont. Éjszaka elég síralmasan éreztem magam, mint akinek a fejében egyszere zúg egy légkondi és egy bombaraider típusú külső propreleres gép rotorja. Senki nem akarta kikapcsolni... Aztán eljött a reggel, inkább csak a délelőtt, ha a felkelésem időpontját nézzük. Ma már nem felejtettem el enni és valami különös okból kifolyólag, roppant mód rá vagyok állva a mandarinra és a citromra. (A csokira meg rá sem bírok nézni, ebből is látszik az influenza komolysága.) De úgy érzem, most már kimenőben vagyok ebből a botrányos állapotból. Talán egy csalfa mosoly is átfut arcomon, mégiscsak erős vagyok. (Ma kitakarítottam a lakást, igaz, csak módjával, tovább tartott, mint máskor, de ragyog minden, és a bacikat, virusokat messzire űztem néhány órás szellőztetéssel.) Már csak a köhögés és az orrfújás zavar. De már nem vészes. Holnap reggel korán kell kelnem, a szalagavató miatt ruhapróbára megyünk, Fótra, a hajnali órákban. Még szerencse, hogy kocsival visznek minket, különben nagyon morcos lennék. Kicsit bánom, hogy nem lesz keringő, szívesen paroláztam volna keringő ruhában, olyan rég volt már az enyém... De talán azt a bizonyos fehér ruhát már csak egyszer veszem fel az életemben. És ez így van rendjén.
Ma egész nap olyan szürke volt minden, szürkeség költözött belém is, amit igyekeztem elhesegetni, több-kevesebb sikerrel.
Megyek, eszem egy kis gyümölcsöt... Ehh, beteges dolog ez a részemről...
Libba Bray tollából született történet. 1895 Angliájában játszódik, ahol a nők kötelessége az, hogy férjük elnyomott bábja legyen, és ennek örüljön. Egy nő nem gondolkodhat, nem lehet véleménye, nem tehet semmit, mert csak bajt okoz és mindent elront. És még a szexet sem élvezheti, mert akkor is csak a jó öreg Angliára és a kisbabákra gondolhat.
És hogy mindezen álláspont fennmaradhasson, leánynevelő internátusok gondoskodnak arról, hogy tökéletes, de ugyanakkor üres fejű feleségek kerüljenek ki a falaik közül, akik aztán elfoglalják a kijelölt társadalmi státuszukat jó viselkedésük jutalmaként előnyös házasság keretében. Az sem baj, ha a jövendőbeli nagyjából az apjával egy idős. Egy nőnek nem lehet szava és az igaz szerelem is csak mese, amiről Jane Austin ír.
Ez a történet megmutatta annak a különös világnak a kiskapuit, ahogyan a lányok lehetőségeikhez mérten lázadnak a sorsuk ellen. A Spence akadémia falain belül négy lány köt szövetséget, felfedezik magukban ősanyáik erejét, azt, hogy képesek az illúziót valósággá és a valóságot illúzióvá tenni.
Közben meghal pár ember, mert olyan világban járnak, ahonnan a varázslat könnyen rossz kezekbe kerülhet, mert ők még "fruskák", nem értenek semmihez. De persze mindenki felnő a feladatához és a történet vége is egészen jól felépített végkifejletbe torkoll, az ember nem gondolná elsőre.
Betekíntést nyerünk egy olyan világba, ami számunkra elképzelhetetlen, hiszen mi szabadon szerethetünk, tanulhatunk, lehet véleményünk - bár utóbbira nem mindig van kereslet, de azért mi mindig kimondjuk. :P Számunkra elképzelhetetlen talán, milyen lehet az, amikor egyetlen dologra nevelik az embert: feleség legyen és jó anya. Persze a nők megtalálják a szabadságukat a házasságokban, aminek hátránya a társasági pletykanyűvök éles nyelvén való folytonos körforgás.
Most talán úgy tűnhet, házasságellenes szédelgő lettem a könyv hatására. Mindenkit megnyugtatok, csupán a XIX. századi angliai felfogással van bajom. Egy házasság értékszövetség két Lélek között, nem a vagyon és a rang határozza meg. És mint írtam már talán máskor is, nekem is célom feleségnek és anyának lenni, azt hiszem ez a legtökéletesebb karrier, amit egy nő valaha is álmodhat.
*
Marquez története folyamatban, a könyv itt lapul az ágyam alatt. A betegés előnye, hogy sokat olvasok, mivel ez az egyik olyan dolog, amit még minden nagyobb erőfeszítés nélkül meg tudok tenni. Nomeg, elborult agyszülemények is születtek, egy hosszabb és egy rövidebb iromány. Egyiket sem fogom közkinccsé tenni, túl személyesek lettek ahhoz, úgy érzem. Még idő kell, hogy megérjen... Még idő...
Egyébiránt, meg úgy érzem, tegnap volt a mélypont. Éjszaka elég síralmasan éreztem magam, mint akinek a fejében egyszere zúg egy légkondi és egy bombaraider típusú külső propreleres gép rotorja. Senki nem akarta kikapcsolni... Aztán eljött a reggel, inkább csak a délelőtt, ha a felkelésem időpontját nézzük. Ma már nem felejtettem el enni és valami különös okból kifolyólag, roppant mód rá vagyok állva a mandarinra és a citromra. (A csokira meg rá sem bírok nézni, ebből is látszik az influenza komolysága.) De úgy érzem, most már kimenőben vagyok ebből a botrányos állapotból. Talán egy csalfa mosoly is átfut arcomon, mégiscsak erős vagyok. (Ma kitakarítottam a lakást, igaz, csak módjával, tovább tartott, mint máskor, de ragyog minden, és a bacikat, virusokat messzire űztem néhány órás szellőztetéssel.) Már csak a köhögés és az orrfújás zavar. De már nem vészes. Holnap reggel korán kell kelnem, a szalagavató miatt ruhapróbára megyünk, Fótra, a hajnali órákban. Még szerencse, hogy kocsival visznek minket, különben nagyon morcos lennék. Kicsit bánom, hogy nem lesz keringő, szívesen paroláztam volna keringő ruhában, olyan rég volt már az enyém... De talán azt a bizonyos fehér ruhát már csak egyszer veszem fel az életemben. És ez így van rendjén.
Ma egész nap olyan szürke volt minden, szürkeség költözött belém is, amit igyekeztem elhesegetni, több-kevesebb sikerrel.
Megyek, eszem egy kis gyümölcsöt... Ehh, beteges dolog ez a részemről...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése