Sosem tudom megunni... Budapest-Vác között a vonatút mindig más. Noha harmadik éve már, hogy számtalanszor vezet erre utam, mindig találok valami újat, valami szépet. Valami Lélekcsemegét. Bár Ti is látnátok!
Jegenyefák állnak sorfalat, miután elhagyjuk Istvánteleket. Sebesen robogunk ki a városból, a felhők versenyre kelnek velünk. És az Ősz beköltözött a levelek közé.
Reggel, amikor felébredtem, csodálatos napsütés kúszott be a két sötétítő függöny közti résen. Szutyok az ágyam végében nyújtózkodott, amint észrevette ébrenlétem. Majd dorombolással vegyített nyávogással kívánt jó reggelt. Leugrott az ágyról, előresietett a konyhába, hogy türelmesen leülve várja a reggelit, gömbölyded idomai tökéletesen macskás. :)
Gyönyörű reggel, egy hétfő reggel, melyet egy különös hétvége utóérzelmei töltik ki.
Különös hétvége?
Szombat délután a Klinikák mögötti utcán lépkedtem a Találkozás felé. Szürkületi idő volt már, madarak szálltak a Nap utolsó sugaraival búcsúrepülést. A Szél a hallójárataimba hozott egy furcsa éneket. A fák énekét, ahogyan a falevelek együtt zenélnek, miközben a levegő táncot jár körülöttük. Olyan Pillanat volt, amit az ember szívesen megoszt Másokkal. Amikor a Mindenség tárul elé egy tünékeny másodpercig. Tökéletesen egyedül voltam az utcán, macskák sem jártak arra, pedig a közeli Fűvészkertben szívesen portyáznak egerek után. De mégsem voltam magányos. A Képzeletem messzire repített onnan, egy vízpartra, ahol szomorú fűzfa ága lóg a vízbe. S messze távol, valahol ott, ahol az Ég és Föld összeér a Nap alábukik a kéklő hegyek mögött.
Ma pedig Vácott találkoztam a Kövér Fehér Macskával, akit Daginak kereszteltem el önkéntesen. Már azt hittem, történt kis duci Barátommal valami, mert már régen nem tette mancsát a környékre. Öregszik, látni rajta, én több, mint két éve ismerem már, és akkor sem volt fiatal kandúr. Bundája örökké szürke, noha valaha hófehér lehetett.
Amikor megérkeztem Vácra, az állomás felett boltíves szivárvány görbült. Tökéletesen lehetett látni mind a hét színt, két vége talán a földig ért, de a házak eltakarták. Talán ott rejtették el a Koboldok a kincsüket.
Ma a Húgom a világot jelentő deszkákra lép.
Reggel, amikor felébredtem, csodálatos napsütés kúszott be a két sötétítő függöny közti résen. Szutyok az ágyam végében nyújtózkodott, amint észrevette ébrenlétem. Majd dorombolással vegyített nyávogással kívánt jó reggelt. Leugrott az ágyról, előresietett a konyhába, hogy türelmesen leülve várja a reggelit, gömbölyded idomai tökéletesen macskás. :)
Gyönyörű reggel, egy hétfő reggel, melyet egy különös hétvége utóérzelmei töltik ki.
Különös hétvége?
Szombat délután a Klinikák mögötti utcán lépkedtem a Találkozás felé. Szürkületi idő volt már, madarak szálltak a Nap utolsó sugaraival búcsúrepülést. A Szél a hallójárataimba hozott egy furcsa éneket. A fák énekét, ahogyan a falevelek együtt zenélnek, miközben a levegő táncot jár körülöttük. Olyan Pillanat volt, amit az ember szívesen megoszt Másokkal. Amikor a Mindenség tárul elé egy tünékeny másodpercig. Tökéletesen egyedül voltam az utcán, macskák sem jártak arra, pedig a közeli Fűvészkertben szívesen portyáznak egerek után. De mégsem voltam magányos. A Képzeletem messzire repített onnan, egy vízpartra, ahol szomorú fűzfa ága lóg a vízbe. S messze távol, valahol ott, ahol az Ég és Föld összeér a Nap alábukik a kéklő hegyek mögött.
Ma pedig Vácott találkoztam a Kövér Fehér Macskával, akit Daginak kereszteltem el önkéntesen. Már azt hittem, történt kis duci Barátommal valami, mert már régen nem tette mancsát a környékre. Öregszik, látni rajta, én több, mint két éve ismerem már, és akkor sem volt fiatal kandúr. Bundája örökké szürke, noha valaha hófehér lehetett.
Amikor megérkeztem Vácra, az állomás felett boltíves szivárvány görbült. Tökéletesen lehetett látni mind a hét színt, két vége talán a földig ért, de a házak eltakarták. Talán ott rejtették el a Koboldok a kincsüket.
Ma a Húgom a világot jelentő deszkákra lép.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése