Mégpedig a jövő. Ami olyan sebesen közeleg felém, mint egy vad musztáng, akit hajt a vére a szabadság, a vágta és a végtelen puszták felé. Közeleg felém? Már itt is van! Holnap még itthon alszom, aztán pedig irány az Elképzelhetetlen. És közben apró terveket szövögetek magamban, hogy mit fogok tenni odakint. Nagyon remélem, hogy lesz internetem, mert nélküle még magányosabbnak fogom érezni magam. A Család, a Szerelem, a Barátság. Mind-mind ott lesz a világhálón. És ott lesz bennem is. A távolság csupán annyit jelent, hogy az idő és a tér tréfál meg éppen bennünket. Nomeg a Valóság. Soha nem gondoltam azt, hogy valaha is eljutok olyan helyekre, mint Oslo. Aztán a gondolatok átalakultak, és már az vált természetessé, hogy adott a lehetőség. Elsős korom óta kiszúrtam magamnak Oslo-t. Már akkor éreztem valahol mélyen, egyszer adott lesz a Találkozás. Valamiért vár Oslo. Valami van ott, amit meg kell néznem. Talán maga "csak" a város. Az utcák, az emberek, a hangulat. A tenger. A sós illat, a sirályok éneke a lemenő napfényben. És félek, már nem a repüléstől, hanem attól, hogy a most megélt varázslatot nem fogom megtalálni ott. Lélekben már bejártam az utat Oslo-tól Tønsbergig, onnan pedig Nøterøy Szigetét is megnéztem. Nagypapám Unokatestvére vár. Így Oslo nem csupán egy tanulmányút lesz az Ismeretlenben, hanem séta a múltban, Családom Emlékei között. Kíváncsiam váron.
Most pedig az idő java része lázas pakolással telik, node, nem esek túlzásba, noha nem hagyom az utolsó percre, mint ahogy máskor szoktam, amikor belföldön, vagy Prágába megyek. (Prága nem idegen, mint most Oslo még kicsit az.) Elhatároztam, hogy sokat fogok sétálni annak dacára, hogy a suli biztosít nekünk havi bérletet, ami nagyjából 24 000 HUF spórolás (elég költséges kint a tömegközlekedés... remélem színvonalasabb, mint itthon a BKV.)
Így, az utolsó előtti itthon töltött napon a következőképp zárom bejegyzésem: hétfőn este már életem egyik nagy kalandjának kapujába lépek, amikor becsekkolok a reptéren. Szeretnék ablak mellett ülni és megörökíteni a világot onnan fentről. Repülhetek!!! Szárnyak nélkül, és bár nem fogom bőrömön érezni a szél érintését, mégis olyan lesz, mint amikor Daidalosz és Ikarosz először emelkedett az égbe. Ígérem én nem megyek közel a Naphoz... Csak a felhőket nézem meg közelről.
Drága Oslo, várom a hétfői Találkozást, készülj, mert megyek... Reszkess Norvégia...
Most pedig az idő java része lázas pakolással telik, node, nem esek túlzásba, noha nem hagyom az utolsó percre, mint ahogy máskor szoktam, amikor belföldön, vagy Prágába megyek. (Prága nem idegen, mint most Oslo még kicsit az.) Elhatároztam, hogy sokat fogok sétálni annak dacára, hogy a suli biztosít nekünk havi bérletet, ami nagyjából 24 000 HUF spórolás (elég költséges kint a tömegközlekedés... remélem színvonalasabb, mint itthon a BKV.)
Így, az utolsó előtti itthon töltött napon a következőképp zárom bejegyzésem: hétfőn este már életem egyik nagy kalandjának kapujába lépek, amikor becsekkolok a reptéren. Szeretnék ablak mellett ülni és megörökíteni a világot onnan fentről. Repülhetek!!! Szárnyak nélkül, és bár nem fogom bőrömön érezni a szél érintését, mégis olyan lesz, mint amikor Daidalosz és Ikarosz először emelkedett az égbe. Ígérem én nem megyek közel a Naphoz... Csak a felhőket nézem meg közelről.
Drága Oslo, várom a hétfői Találkozást, készülj, mert megyek... Reszkess Norvégia...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése