Hat perccel éjfél előtt írok néhány sort az itt és mostról. Norvégia egyre közelebb én pedig egyre távolabb érzem magam a világtól. Ahogy eszembe jut a következő három hét, a gyomrom csecsemő ököl nagyságúra csökken, s menekülnék messze innen. Innen? Nem is, inkább csak Norvégia elől. Nem a repüléstől félek, már vágyom rá és mint ahogy egy Kedves Barátom mondta, nem úszom meg az életet olyan olcsón, hogy egy repülőgép szerencsétlenségben távozzak e világból. Repülés... Mindig áhítoztam rá és most, amikor elérhetővé vált már nem tartom olyan nagy csodának. És Norvégia... Te ismeretlen világ. Reszkető Lélekkel várom a Találkozást.

Közben itthon nem áll meg az Élet. Csak én fogok hiányozni a mindennapi képletből. Talán ezt a szorongató érzést hívják Félelemnek. Félelemnek az Ismeretlentől. Létezik Norvégia... Valahol a valóság és az illúzió határán. Ott, ahol nincsenek jegenyefák, sem macskák, sem Biztonság. Mindent itthon hagyok, kivéve Iorek Byrnissont, a páncélos medvémet. Ő lesz az egyetlen Biztonság. Pótlék, minden, ami sokat jelent Itthon.

Itthon. Itt hagyom a Családom, Krokodil Dundee-t, a Barátaimat. Nehéz lesz. De a fióka megtanult repülni, ideje van a szárnyalásnak.

És talán nem is olyan ijesztő. Talán nem. De nem kergetek léghajókat. Csak várok. A Róka újra vár, de most nem a Kishercegre, akivel megszelídítettük egymást. Várok, de közben igyekszem megállítani az Időt. Az Időt... És már annak sincs jelentősége, aminek tegnap volt. Csak a Szeretetnek. Semmi másnak. Ez mindent magába foglal, keretet ad és támogat. Aki igazán Szeret, nem fél, képes feloldódni benne, a korlátokat lebontani. Korlátokat... A Félelem ravasz úr, akkor támad, amikor nem számítunk rá, amikor gyengék vagyunk. Messziről kiszagolja. A ma éjszaka a csatáé. A Félelem seregeivel vívott küzdelemé.

És közben valahol mélyen örülök az Életnek.