És itt már minden az elmúlásról szól. Készülnek az emberek az Őszre. Készül a Világ Északi Félteke. Készülök Haza.
Amikor megérkeztünk Oslo-ba, a dombon lévő fák őszi kosztümben pompáztak. Ma pedig nem, hogy ledobták leveleiket, hanem vastag hó fedi a tájat, az ágakat, a Lelkeket megérintette a Tél jeges érintése.
Annyi minden történik a világomban. Nolasyn folyamatosan változik. Szavakkal megfoghatatlan, most mégis ideje van az Írásnak.
Pénteken Hazamegyek. Szaladnak a napok előre. Tegnap még csak éppen landoltunk Oslo Gardemoen repterén, pénteken pedig hajnalban, a Napfény előtt elrepülünk. Várom már azt a pillanatot, hogy újra elengedjem a Föld vonzását és az égbe emelkedjek. A legfantasztikusabb másodperce a felszállásnak az, amikor a repülő kerekei elrugaszkodnak a Földtől. Émelyítő érzés, szédítő magasság. Az ember úgy érzi, mintha kiszakadna a valóságból, az idő alkotta korlátból, s megszűnik az ismert világ. Odafent az égben minden más. Két világ között lebeg. Közel az Univerzum végtelenségéhez. És a felhők felett mindig süt a Nap... Tény, láttam a két szememmel.
Hiányozni fog Oslo. Minden értelmét vesztette és új tartalommal telt meg. Látni a világ egy másik pontját, megtapasztalni egy másik életet. A látókör szélesebbé vált, s a világ kitágult. Nincsenek távolságok.
Pénteken hazamegyek és minden visszatér a régi kerékvágásba. Minden? Csak én nem. A hétköznapok újra köszöntenek és várnak, de közben mégis más lesz minden. Itt, Oslo-ban hagyom Lelkem egy darabját remélve egy későbbi újabb találkozást. És Oslo is bennem él tovább. Ígyhát, most elköszönöm Tőled, drága Oslo!
Annyi minden történik a világomban. Nolasyn folyamatosan változik. Szavakkal megfoghatatlan, most mégis ideje van az Írásnak.
Pénteken Hazamegyek. Szaladnak a napok előre. Tegnap még csak éppen landoltunk Oslo Gardemoen repterén, pénteken pedig hajnalban, a Napfény előtt elrepülünk. Várom már azt a pillanatot, hogy újra elengedjem a Föld vonzását és az égbe emelkedjek. A legfantasztikusabb másodperce a felszállásnak az, amikor a repülő kerekei elrugaszkodnak a Földtől. Émelyítő érzés, szédítő magasság. Az ember úgy érzi, mintha kiszakadna a valóságból, az idő alkotta korlátból, s megszűnik az ismert világ. Odafent az égben minden más. Két világ között lebeg. Közel az Univerzum végtelenségéhez. És a felhők felett mindig süt a Nap... Tény, láttam a két szememmel.
Hiányozni fog Oslo. Minden értelmét vesztette és új tartalommal telt meg. Látni a világ egy másik pontját, megtapasztalni egy másik életet. A látókör szélesebbé vált, s a világ kitágult. Nincsenek távolságok.
Pénteken hazamegyek és minden visszatér a régi kerékvágásba. Minden? Csak én nem. A hétköznapok újra köszöntenek és várnak, de közben mégis más lesz minden. Itt, Oslo-ban hagyom Lelkem egy darabját remélve egy későbbi újabb találkozást. És Oslo is bennem él tovább. Ígyhát, most elköszönöm Tőled, drága Oslo!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése