Ma péntek van, mint ahogy az a naptárban feketén-fehéren áll. Ezenkívül pedig megfoghatatlan napja a felfoghatatlan Univerzumnak. Ma mély de javu érzés futott át az érzékszerveimen, az összesen - mind a haton :P - melynek hatásától percekig csak álltam a napsütésben és nem győztem magamhoz térni, miközben interakciót kellett (volna) folytatnom a múzeumpedagógus kísérőnkkel a Természettudományi Múzeum kertjében, ahol azok az ostoba dínó szobrok vannak többé-kevésbbé kiállítva.
Visszatérve az újra átélt élményre, a különös valóban az volt benne, hogy kitartóan futkosott utána a hátamon a hideg. Éppen az udvarra mentünk ki megtekinteni a lovarda egykori kifutóját, ahol az említett őslények leledzenek. (Groteszk látvány, de 10 év alatt megfogja az illető fantáziáját, nyilván nem én voltam a célközönség.) Az ajtón léptünk ki, amikor puff... jött az élmény, megfagyott és egyben felolvadt a világ, évmilliók teltek el röpke másodperc alatt. A szemem világa elé táruló látvány; az illat -roppant domináns és egyben édes parfüm illatmolekuláit sodorta orrom nyálkahártyájába a szellő, s szinte a számban éreztem a gyümölcs ízét; a hangok -mégpedig az, hogy SÜN (nem viccelek...); az ahogyan nekiütköztem az ajtónak, mert majdnem fellökött néhány szaladgáló csitri; és végül az az érzés, amikor megcsap egy emlék, hogy ez már megtörtént Velem, de most mégis itt vagyok... Ez mind hozzájárult későbbi kóválygásomhoz a kertben, szabad teret keresve a nyüzsitől, ami körbevett. Aztán magamhoz tértem és láttam, a világon semmi, de semmi nem változott, és senkinek sem tűnt fel, hogy pár másodperc erejéig az Élet, a Világmindenség meg Minden része voltam úgy, hogy tudtam is róla oly' tudattal, amit az agyi kapacitások miatt nem lehet leírni.
A történet ennyi.
A múzeumped. gyakorlat jó volt, sőt, eddig ez tetszett a legjobban, mert kellően interaktív elemeket is tartalmazott. A titkos föld alatti tárolókban is jártunk. Félelmetes, tiszta X-akta beli helyszín. De nem jött sem szörny, sem vámpít, sem egyéb Chris Carter által a történetbe írt rémség. Csak a növényvilág nemes és kevésbé előkelő képviselőinek kiszárított részei gondosan elcsomagolva. Aztán végül a tajvani pillangókat is megnéztük, konkrétan köztük sétáltunk. Szeretek ily' módon kapcsolatba lépni a természettel. Ezért is rajzolgatok szárnyakat.
A hetek igen változatosan teltek legutóbbi cyber zsonglőrködésem óta. Húsvét és plusz kilók kipipálva, jöhet a futás a Stadionoknál... Sajnos a főiskolán folytatódik az élet, úgy megszoktam a láblógatást, nehezen tudtam felrugdalni magam Vácra. (Mert úgye Vác Budapest felett van a térképen, így oda nem le- hanem felmegy az ember :P) Igazából most már nem sok dolgom van, csak vizsgázgatok, arra kell készülnom, de a szakdolgozatom KÉSZ, csak kötettni kell. Sőt, már védettnek is tekintik, mivel TDK-ztam. Megérte a sok szenvedés és hajnalig tartó munka. Most új távlatok felé vettem az irányt, de erről majd legközelebb. Maradjunk annyiban, hogy nemzetközi vizekre evezek a tudományos életben. Nem, mintha annyira okos lennék. Csak nem szeretek unatkozni ezért keresek magamnak különböző elfoglaltságokat.
Gyakorlaton pedig olyan helyen vagyok, ahol sokat tanulok az Életről és a Halálról. Szomorú de egyben feledhetetlen. Az úgy nevezett egészséges emberek nem is sejtik milyen érzés az, ha valaki azzal a tudattal él nap, mint nap, hogy bizony oly' gyógyíthatatlan betegségben szenved, aminek a vége a Fény az Alagút végén. Na igen, mindenkinek ez a "vége". De van, akivel ezt fehér köppenyes emberek közlik, s az ilyesmit nem árt komolyan venni. Vagy éppen nem.
Ebben a két hétben pedig a norvég cserediákok is itt vannak. A héten sokat kellett tolmácsolnom nekik, de legalább visszahoztam az angol kommunikációt az életembe. Bár most már ott tartok, hogy önkéntelenül is hajlamos vagyok angolul válaszolni... Bár még van, mit fejlesztenem a szókincsemen.
Hugi jövőhéten ballag. Emberek, öregszünk...
És végül: tegnap megvettem a NEW MOON-t!!! Ma éjjel nagy olvasó party-t szervezek, úgyhogy ideje egy kis kávét innom, mert nem szeretnék elaludni, mielőtt nem olvasom ki. Sajnálom Arthur Dent, de további kalandjaidat akkor folytatjuk, ha Edward visszatalál Bellához...
Visszatérve az újra átélt élményre, a különös valóban az volt benne, hogy kitartóan futkosott utána a hátamon a hideg. Éppen az udvarra mentünk ki megtekinteni a lovarda egykori kifutóját, ahol az említett őslények leledzenek. (Groteszk látvány, de 10 év alatt megfogja az illető fantáziáját, nyilván nem én voltam a célközönség.) Az ajtón léptünk ki, amikor puff... jött az élmény, megfagyott és egyben felolvadt a világ, évmilliók teltek el röpke másodperc alatt. A szemem világa elé táruló látvány; az illat -roppant domináns és egyben édes parfüm illatmolekuláit sodorta orrom nyálkahártyájába a szellő, s szinte a számban éreztem a gyümölcs ízét; a hangok -mégpedig az, hogy SÜN (nem viccelek...); az ahogyan nekiütköztem az ajtónak, mert majdnem fellökött néhány szaladgáló csitri; és végül az az érzés, amikor megcsap egy emlék, hogy ez már megtörtént Velem, de most mégis itt vagyok... Ez mind hozzájárult későbbi kóválygásomhoz a kertben, szabad teret keresve a nyüzsitől, ami körbevett. Aztán magamhoz tértem és láttam, a világon semmi, de semmi nem változott, és senkinek sem tűnt fel, hogy pár másodperc erejéig az Élet, a Világmindenség meg Minden része voltam úgy, hogy tudtam is róla oly' tudattal, amit az agyi kapacitások miatt nem lehet leírni.
A történet ennyi.
A múzeumped. gyakorlat jó volt, sőt, eddig ez tetszett a legjobban, mert kellően interaktív elemeket is tartalmazott. A titkos föld alatti tárolókban is jártunk. Félelmetes, tiszta X-akta beli helyszín. De nem jött sem szörny, sem vámpít, sem egyéb Chris Carter által a történetbe írt rémség. Csak a növényvilág nemes és kevésbé előkelő képviselőinek kiszárított részei gondosan elcsomagolva. Aztán végül a tajvani pillangókat is megnéztük, konkrétan köztük sétáltunk. Szeretek ily' módon kapcsolatba lépni a természettel. Ezért is rajzolgatok szárnyakat.
A hetek igen változatosan teltek legutóbbi cyber zsonglőrködésem óta. Húsvét és plusz kilók kipipálva, jöhet a futás a Stadionoknál... Sajnos a főiskolán folytatódik az élet, úgy megszoktam a láblógatást, nehezen tudtam felrugdalni magam Vácra. (Mert úgye Vác Budapest felett van a térképen, így oda nem le- hanem felmegy az ember :P) Igazából most már nem sok dolgom van, csak vizsgázgatok, arra kell készülnom, de a szakdolgozatom KÉSZ, csak kötettni kell. Sőt, már védettnek is tekintik, mivel TDK-ztam. Megérte a sok szenvedés és hajnalig tartó munka. Most új távlatok felé vettem az irányt, de erről majd legközelebb. Maradjunk annyiban, hogy nemzetközi vizekre evezek a tudományos életben. Nem, mintha annyira okos lennék. Csak nem szeretek unatkozni ezért keresek magamnak különböző elfoglaltságokat.
Gyakorlaton pedig olyan helyen vagyok, ahol sokat tanulok az Életről és a Halálról. Szomorú de egyben feledhetetlen. Az úgy nevezett egészséges emberek nem is sejtik milyen érzés az, ha valaki azzal a tudattal él nap, mint nap, hogy bizony oly' gyógyíthatatlan betegségben szenved, aminek a vége a Fény az Alagút végén. Na igen, mindenkinek ez a "vége". De van, akivel ezt fehér köppenyes emberek közlik, s az ilyesmit nem árt komolyan venni. Vagy éppen nem.
Ebben a két hétben pedig a norvég cserediákok is itt vannak. A héten sokat kellett tolmácsolnom nekik, de legalább visszahoztam az angol kommunikációt az életembe. Bár most már ott tartok, hogy önkéntelenül is hajlamos vagyok angolul válaszolni... Bár még van, mit fejlesztenem a szókincsemen.
Hugi jövőhéten ballag. Emberek, öregszünk...
És végül: tegnap megvettem a NEW MOON-t!!! Ma éjjel nagy olvasó party-t szervezek, úgyhogy ideje egy kis kávét innom, mert nem szeretnék elaludni, mielőtt nem olvasom ki. Sajnálom Arthur Dent, de további kalandjaidat akkor folytatjuk, ha Edward visszatalál Bellához...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése