Ezt még gyorsan megosztom veletek, aztán kinyúlok, mint Szuszmó is teszi most az ágyam közepén, nehogy véletlenül még én is odaférhessek. (Macskalogika...)
Tegnap városnézni voltam, de nem mentem messzire, csupán szeretett fővárosomat mutattam be norvég vendégeinknek. Érdekes volt úgy beszélni és mesélni róla, mint egy régi ismerősről, pedig itt élek, mégis néha vakká válok észrevenni szépségét. (Mert van és erről nem nyitok vitát.) Hosszú nap volt, érintettünk a főbb látnivalókat, a Citadellán hosszabb időt töltöttünk el, annyira magával ragadt a napsütés és a látkép. Koszos szmog ereszkedett ugyan a látóhatár alá, de erről csak mi, emberek tehetünk. A város nem. A Gellért hegy amúgy is Lelkem kedves pihenőhelye.
És amiről mindenképp írni akartam Nektek az a következő kép, mely retinámon végigtáncolt a következő volt: éppen egy pillanatra megállt a turista busz, amikor a méltóságteljes épületnek - teljesen függetlenül attól, ami benne zajlik - tornyokkal tűzdelt tetőjén átbukfencezett a napfény, s ahogy földet ért szétfolyvt a betonfolyó szürkeségén, egy kis színt csempészve az élettelen világba. Látnotok kellett volna! Aztán a busz tovaindult s egy igen rövidke másodpercre a Duna kékes felszíne tárult elém. Nem tehetek róla, egyszerűen jól eső érzéssel tölt el figyelni a vizet.
Legkedvesebb Dunaközeli helyem viszont nem a Margit szigeten van, ahogy azt gondolni lehetne, hiszen ott alkalmanként a vízhez is le lehet jutni. Hanem a Petőfi híd pesti hídfőjétől a z Új (randa) Nemzeti Színház irányába elfekvő nagyjából egy kilométeres szakasz. Alkonyati fényben a legszebb...
Tegnap városnézni voltam, de nem mentem messzire, csupán szeretett fővárosomat mutattam be norvég vendégeinknek. Érdekes volt úgy beszélni és mesélni róla, mint egy régi ismerősről, pedig itt élek, mégis néha vakká válok észrevenni szépségét. (Mert van és erről nem nyitok vitát.) Hosszú nap volt, érintettünk a főbb látnivalókat, a Citadellán hosszabb időt töltöttünk el, annyira magával ragadt a napsütés és a látkép. Koszos szmog ereszkedett ugyan a látóhatár alá, de erről csak mi, emberek tehetünk. A város nem. A Gellért hegy amúgy is Lelkem kedves pihenőhelye.
És amiről mindenképp írni akartam Nektek az a következő kép, mely retinámon végigtáncolt a következő volt: éppen egy pillanatra megállt a turista busz, amikor a méltóságteljes épületnek - teljesen függetlenül attól, ami benne zajlik - tornyokkal tűzdelt tetőjén átbukfencezett a napfény, s ahogy földet ért szétfolyvt a betonfolyó szürkeségén, egy kis színt csempészve az élettelen világba. Látnotok kellett volna! Aztán a busz tovaindult s egy igen rövidke másodpercre a Duna kékes felszíne tárult elém. Nem tehetek róla, egyszerűen jól eső érzéssel tölt el figyelni a vizet.
Legkedvesebb Dunaközeli helyem viszont nem a Margit szigeten van, ahogy azt gondolni lehetne, hiszen ott alkalmanként a vízhez is le lehet jutni. Hanem a Petőfi híd pesti hídfőjétől a z Új (randa) Nemzeti Színház irányába elfekvő nagyjából egy kilométeres szakasz. Alkonyati fényben a legszebb...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése