Táncol a világ

Hajnali 5:45. Edzőtábor óta nem kellett ilyen korán kelnem. Álmosan kászálódtam ki az ágyamból, Szuszi természetesen megpróbált csak négyszer elgáncsolni, mire kijutottam a konyhába, hogy a kakaómat elfogyasszam. Amíg nem folyik az a nedű az ereimben, nem lehet velem mit kezdeni. (Kakaófüggőségről nem igen hallott még a szakirodalom, de tessék, ime itt vagyok én, rajtam lehet a tüneteket megfigyelni majd rögzíteni, bár ilyen kakaófüggő lény, mint én huszonöt évente egy születik.)

Hétre már a Kaesz Gyula Faipari szakközép előtt voltam, ahol már kisebb-nagyobb csoportosulásokban már vártak rám meg a többi lányra, akik a szalagavatón táncolnak. A mai program a ruhapróba volt. Árpád kedvesen köszöntött és alattomosan megjegyezte, milyen szép táskák húzodnak végig a szemem alatt... Ehh, ha nem lettem volna legyengülve, bokán rugtam volna, csak finoman, a régi idők és emlékek kedééért, amikor még együtt küzdöttünk táborokban. De így csak kínosan mosolyogtam és hebegtem, na igen, az alvás éjszaka nem megy rendesen, ellenben nappal bárhol, bármikor, bármeddig...

Nagyjából negyed óra tehetetlenkedés és tökvakarás után a négy autóból álló konvoj megindult Fót felé. Az anyós ülést választottam, kihasználva a "beteg és öreg" vagyok kártyát... :P Becsatoltam a biztonsági övet, csodálkozásomra a többiek nem tették. Az osztályból az egyik srác vezetett az apja kocsiján, mit ne mondjak, ugyan a térdem nem remegett, mikor a fóti filmgyár parkolójában kiszálltam, de igen hálás voltam őrangyalomnak. A srác -akit magamban csak Kapucnisnak hívtam öltözéke miatt- noha biztonságosan vezetett, de olyan stílussal, ami csak igen régi veteránok engednek meg maguknak, akik már igazán jól ismerik a közlekedést és mások szokásait az utakon. Ezen szóözönből kihámozva azt kell írnom, egészen élveztem, amikor száguldottunk az M3-on. (Cifrább dolgokról meg nem fogok írni... ehhe, halálközeli élmény egy volt...) Na de a sebesség növeli az adrenalin szintem, amit ha tehetnék, folyton szinten tartanék ejtőernyőzéssel vagy motorozással - rejtett énem mélyen dédelgetett vágyálmai.

A ruhapróba egész hamar lezajlott, találtam magamnak megfelelő öltözéket, ami pöttöm méreteimnek szinte tökéletesen megfelelnek. Segítettem a többi lánynak is öltözködni, a tapasztalt róka, aki már túlélt már palotást. (Igaz, ennél szebb ruhában... de ez sem lesz rossz...) A hajamat majd két oldalt fonom copfba, talán kötök bele szalagot. A pártát egységesen leszavaztuk. (Nagyon csúnyák voltak és a fodor egyes darabokon már megsárgult... Elég szégyenletes, hogy a filmgyár kelléktára ilyen holmikat tukmál az emberre.)

Miután végeztünk, visszaindultunk Pestre, de nem az autópálya irányába. Sokkal tovább tartott, végigbolyongtunk Rákosborzasztón, de végül kijutottunk Zuglóba, a sulihoz. Izgalmas volt és jó tapasztalat az osztállyal eltöltött néhány óra... Generációk választanak el tőlük, erre ma rádöbbentem. Sajátos kis szubkultúra ez az osztály, de tetszett a benne megbúvó hierarchia, ahogy magától kialakult, hiszen senki sem mutatott irányt a számukra. Ahogy megfigyeltem, a Kapucnis igen előkelő helyet foglal el ebben a rendben, úgy igazán egy kaszthoz sem tartozik, de mégis sokan keresik kegyeit.

Aztán még délelőtt hazaértem, azóta meg csak úgy vagyok. Kicsit kimerített a mászkálás, de este még orvoshoz kell mennem, most már nem bírom tovább a köhögést, kérek valamit, ami végleg kiűzi szervezetemből.

A betegség így is az agyamra ment. De legalábbis másra nem tudom fogni, hogy miért nem kívánom a csokit... Ellenben tegnap a konyhában portyáztam, zsákmányra vadásztam, amikor a gyümölcsöknél felfedeztem néhány csábító formát. Ahogy rászegeztem tekintetem, szemem előtt a préda felírat vilogott. Rávetettem magam a naracsszínű gömb formákra, s miután meghámoztam és elfogyasztottam a gerezdeket, még többet és többet akartam legyűrni a torkomon. Mint egy újszülött vámpír, aki rákap az emberi vér ízére. Miután a mandarinokkal végeztem, beteges vonzalmat kezdtem érezni egy citrom iránt, de ezt a vágyódást már sikeresebben tudtam leküzdeni, de a mandarin csorda közül sokan estek áldozatamul. Nyam...

Végezetül pedig íme a ruha:

Ilyen lenne az összkép...

Ez pedig a mellény maga, kicsit részletesebben... nomeg telefonom reklámja...:)
És a régi ruhám, 2003. február 14.-én... Egy dolog változatlan
azóta is: a bőröm sápadtsága... úgy látszik ez a védjegyem :)
18 éves énem táncol e képen