Kedves Naplóm,

Már lassan egy hete nem néztem feléd, porosan heversz a sarokban, a tankönyveim súlya nyomja emlékekkel teli lapjaid egymáshoz. Némán figyeled kívülállóként az életem, ahogy a napok lassan egymásba kúsznak, ahogyan a Nap váltakozik a Holddal az égen.

Egy hét alatt a világ nem változott, az élet ugyanúgy zajlik megszokott medrében. Lassan véget ér az év is, miközben Ünnepi színekbe öltözik minden, fényárban úszik a körút. A vonatsínek mentén ugyan már elolvadt a hó, de a kopár világ nem feledteti a Tél érintését. Reggel fagy ül meg az ágakon, látszik a leheletem, amikor kilépek az ajtón, a drága falak és vadszőlő indák köszöntenek. Várakozással telik az idő.

Szerda óta a szorgalmi időszak végét számolom. Holnap mentálhigiéné ZH, aztán csütörtökön még két vizsga, az utolsó megpróbáltatás pedig december 19. ebben az évben. Ez az időszak nem csak az életemet nehezíti. Barátaim szintén a felsőoktatás nagy hajrájában élik mindennapjaik. Éjfél után fekszünk, a hajnal első sugaraival kelünk. Tanulunk. Tanulunk azért, hogy a személyiségünk gazdagabb legyen. Azért, hogy valamit tehessünk a jövőnkért. A Hazánkért is... De erről majd máskor.

Kitartás. Ez az időszak erről szól. Most pedig visszatérek a könyveim fölé.