Amikor a Fram fedélzetén jártam - Oslo, Fram Museet-, elképzeltem milyen lehetett ott az Élet, amikor a büszke hajó felfedezőútján szelte a tengert. Ameddig a szem ellát csak jég, jég és jég. Ámde, az Aurora Boralis minden nap a legénység feje felett lebegett. Csontig hatoló hideg, amikor lélegzel a leheleted megfagy és lehull a hajópadlóra. Utazott a hajón egy fiatal lány, úgy 16 éves lehetett. Sosem fogja elfelejteni, amíg csak él, amikor áthaladtak az Északi Sarkon. A Nagybátyja a fedélzeten utazó tudósok vezetője, unokahúga gyámja. Nem tudta a lányt kire hagyni, ezért magával vitte.
A lány a szülei halála óta magányos, képzelt barátokkal társalog magányában, a sötétben, ezzel leplezve félelmét az éjszakai egyedüllétektől. Egyetlen barátja a Naplója.
A fiatal tudós egy napon észrevette a lányt a fedélzeten, akit levegőzni küldtek ki a hajókabinjából. Magányosan sétált, a matrózok lesütött szemmel mentek el mellette, fehérnép a hajón, szerencsétlenség.
A fiatal tudós Lelkébe melegség költözött, akárhányszor pillantást vethetett a törékeny virágszálra a zord időjárási viszontagságok között.
Aztán egy napon megszólította...
A lány a szülei halála óta magányos, képzelt barátokkal társalog magányában, a sötétben, ezzel leplezve félelmét az éjszakai egyedüllétektől. Egyetlen barátja a Naplója.
A fiatal tudós egy napon észrevette a lányt a fedélzeten, akit levegőzni küldtek ki a hajókabinjából. Magányosan sétált, a matrózok lesütött szemmel mentek el mellette, fehérnép a hajón, szerencsétlenség.
A fiatal tudós Lelkébe melegség költözött, akárhányszor pillantást vethetett a törékeny virágszálra a zord időjárási viszontagságok között.
Aztán egy napon megszólította...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése