Seema, az indiai kollégám ma ment vissza Indiába. Hiányozni fog, tegnap rendesen nem tudtam elbúcsúzni tőle, hiszen utálok bárkitől is elválni. Talán soha többet nem fogunk találkozni. Aztán meg, ki tudja... Csak álltam a verőfényes napsütésben, és olyanokat dönyügtem, hogy "You too", "Take care", "it was nice to work together..." és hasonló bődületes és értelmes mondatokat. Megbénít a búcsú. Képtelen vagyok rá. Buta korlát... El kellene engednem.

Mostanában a korán kelés művészetét tanulom. Kicsit nehezen megy még... Ma reggel is elaludtam, mint mostanában előfordul, de negyed óra alatt sikerült emberi formát öltenem a reggeli borzas szirén ábrázatomból, és még a vonatot is elértem. A hét napjai hosszúra nyúlnak, most sem írok sokáig, csupán míg a dalom le nem megy. Nagyjából eddig a pontig...