A film zenéjét hallgatva megelevenedik előttem a történet. Ami nemcsupán egy Csillag földrepottyanásáról számol be, hanem arról a titokzatos erő műkődéséről, ami a két főszereplő (Yvaine és Trisztán, csakhogy konkretizáljuk a dolgot) között alakítja az érzelmek táncát. Bár az elején lehet sejteni a végkifejletet, mégsem szokványos a történet. Eleve ki gondolná, hogy a Csillagok figyelnek minket? Pedig árgus csillagszemeikkel átlátnak a falakon, a bőrünkön, tekíntetük tőre Lelkünkig hatol. Onnan messziről figyelik az Életünket, node nem élik meg. Yvaine ezért szerencsés. Megtanul szeretni. Sőt, szerelmesnek lenni. Noha tudja, mi a szerelem, mert látta már másokon jeleit. De mégis mennyivel másabb megtapasztalni a saját szívén. Szívén, amit örökre odaad Trisztánnak, akinek nem kell kivágnia ahhoz -mint más földi halandónak vagy boszorkánynak-, hogy neki is örök élete legyen. Yvaine megtapasztalja, milyen a feltétel nélküli Szeretet. Miután rádöbben, hogy ő is képes szeretni, de Trisztán még mindig vakon követi álmaiban Viktória karcsú sziluettjét, Yvaine nem tolakszik előtérbe a saját érzelmeivel, hanem "segít" a fiúnak, pont azért, mert szereti. Nem magának akarja senem birtokolni, hanem azt akarja, hogy Boldog legyen. Persze Viktória, aki után Trisztán lohol csak a saját érdekeit nézi. Eleinte persze tökéletesnek tűnik a szőkeség, úgy fest, meg van benne az a valami, amit Trisztán keres, de aztán betoppan, pontosabban, lehull Yvaine. Noha Trisztán szemre rolót von Viktória bája, de ahogy az idő múlik maga is rádöbben, az igaz Szerelem ott van az orra előtt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése