Délelőtt Pantalaimonnal és Iorekkel kiszabadítottuk az Átkosok által elfogott gyermekeket és daimónjaikat, mielőtt még végrehajtották volna rajtuk az intercízió fájdalmas műveletét.
Milyen érzés lenne, ha ki akarnák vágni a Lelketek, mondván, hogy megszabadítanak minden rossztól? Ez az értekezés megmarad nekem, mivel nem mindenki szereti az ilyen elvont történeket, s gondolataim inkább a Naplómba jegyzem le. Ugyanis Hugimtól kaptam egy igazi nagy n betűs Naplót. Megszámlálhatatlanul sok füzetem volt már, amik az évek során cinkos társam voltak életem mozzanatainak. Ha nosztalgiázni támad kedvem, csak előbányászom Őket titkos rejtekhelyükről és sétálok egyet a múltban. De Napló nem lehet akármelyik jött-ment füzet. Az elmúlt időben nem volt Naplóm, s nem azért, mert helyette a blogot pötyögtem, hanem mert nem találtam meg az Igazit. Ha meglátok egy füzetet - legyen az spirál vagy keményfedeles - megérzem, hogy alkalmas-e naplónak, vagy sem. Nagyon sokáig nem éreztem közel magamhoz egyet sem. De amit a Húgomtól kaptam, az az Igazi Napló. Keményfedeles, textilborítású, virágok és madarak vannak rajta, van egy amulett féleség az elején. Belseje senem kockás senem vonalas. Konkrétan semmi nincs benne, csak üres lapok, amik várják az első betűket, mondatokat, történeteket. Még nem írtam bele, túl szép, hogy elrontsam, de nem sokára ideje lesz leírnom az első sort. Bár már most pánikolok, hogy mi lesz akkor, amikor betelik. Egy-egy Napló végét jelenti az, amikor nincs több oldal. És akkor elveszítem, mert már többet nem írhatok bele, mert korlátai vannak... Ez a Naplók Sorsa. Nem meghalnak ők, Emlékek Őrei lesznek, fontos, de néha akár hálátlan feladat.
Sok minden aggaszt mostanában. A Lelkemet a kétely mételye mardossa. Olyan bizonytalan minden, hogy az már biztosnak látszik. Úgy fáj sok minden, aminek már nem kellene, régi sebek kerülnek felszínre. Sebek, amikről azt gondolná az ember már rég feledésbe merültek. Talán, ha vérmohát és havat tennék rá örökre eltűnnének, mint Iorek sérülései az élethalál harc után.
Talán ahogy közeledik ennek az évnek a vége, úgy kerül egyre nagyobb előtérbe a számadás az elmúlt hónapokról. De nem csak erről az évről gyűjtött emlékeim fájnak, s nem csak azért, mert esetleg engem bántottak meg. Én sem vagyok szent, senem tökéletes. Akarva-akaratlanul úgyanúgy átgázolhattam én is más, érző, Lélekkel rendelkező Lényeken...
Lassan megint idősebb leszek egy évvel. Mit kérek szülinapomra? Nem tudja senkisem megadni. Sorsom viágosan körvonalazódik előttem, jobb, ha elfogadom, s nem küzdök ellene. Elég lehangoló lett a vége, így egy gyors huszárvágással be is fejezem mára.
Milyen érzés lenne, ha ki akarnák vágni a Lelketek, mondván, hogy megszabadítanak minden rossztól? Ez az értekezés megmarad nekem, mivel nem mindenki szereti az ilyen elvont történeket, s gondolataim inkább a Naplómba jegyzem le. Ugyanis Hugimtól kaptam egy igazi nagy n betűs Naplót. Megszámlálhatatlanul sok füzetem volt már, amik az évek során cinkos társam voltak életem mozzanatainak. Ha nosztalgiázni támad kedvem, csak előbányászom Őket titkos rejtekhelyükről és sétálok egyet a múltban. De Napló nem lehet akármelyik jött-ment füzet. Az elmúlt időben nem volt Naplóm, s nem azért, mert helyette a blogot pötyögtem, hanem mert nem találtam meg az Igazit. Ha meglátok egy füzetet - legyen az spirál vagy keményfedeles - megérzem, hogy alkalmas-e naplónak, vagy sem. Nagyon sokáig nem éreztem közel magamhoz egyet sem. De amit a Húgomtól kaptam, az az Igazi Napló. Keményfedeles, textilborítású, virágok és madarak vannak rajta, van egy amulett féleség az elején. Belseje senem kockás senem vonalas. Konkrétan semmi nincs benne, csak üres lapok, amik várják az első betűket, mondatokat, történeteket. Még nem írtam bele, túl szép, hogy elrontsam, de nem sokára ideje lesz leírnom az első sort. Bár már most pánikolok, hogy mi lesz akkor, amikor betelik. Egy-egy Napló végét jelenti az, amikor nincs több oldal. És akkor elveszítem, mert már többet nem írhatok bele, mert korlátai vannak... Ez a Naplók Sorsa. Nem meghalnak ők, Emlékek Őrei lesznek, fontos, de néha akár hálátlan feladat.
Sok minden aggaszt mostanában. A Lelkemet a kétely mételye mardossa. Olyan bizonytalan minden, hogy az már biztosnak látszik. Úgy fáj sok minden, aminek már nem kellene, régi sebek kerülnek felszínre. Sebek, amikről azt gondolná az ember már rég feledésbe merültek. Talán, ha vérmohát és havat tennék rá örökre eltűnnének, mint Iorek sérülései az élethalál harc után.
Talán ahogy közeledik ennek az évnek a vége, úgy kerül egyre nagyobb előtérbe a számadás az elmúlt hónapokról. De nem csak erről az évről gyűjtött emlékeim fájnak, s nem csak azért, mert esetleg engem bántottak meg. Én sem vagyok szent, senem tökéletes. Akarva-akaratlanul úgyanúgy átgázolhattam én is más, érző, Lélekkel rendelkező Lényeken...
Lassan megint idősebb leszek egy évvel. Mit kérek szülinapomra? Nem tudja senkisem megadni. Sorsom viágosan körvonalazódik előttem, jobb, ha elfogadom, s nem küzdök ellene. Elég lehangoló lett a vége, így egy gyors huszárvágással be is fejezem mára.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése