Magánvélemény

Végülis egy Barátom sem volt ott azok között, akik az MTV-nél vandálkodtak. Mert a végén már nem arra ment ki a játék, hogy átadják a petíciót-információim szerint-, hanem fosztogatásba csapott át az egész . De erre nem is nagyon szándékozom több szót fecsérelni, mert 1., mindenki ismeri, hogy melyik oldal felé húz a Szívem; 2., mindenkinek meg van a maga véleménye a politikáról-a legmocskosabb dolog, amivel valaha is találkoztam...; 3., tiszteletben tartom akárkinek is a meggyőződését, mert nincs sem jogom, sem tisztem, hogy pálcát törjek bárki felett is. És végül, de nem utolsósorban, Dody jobban ért hozzá, mint én, ezért ezt a részét ráhagyom. :)

Más téma: ma családszociológián azon tanakodtunk, hogy mi a jobb, érdekházasság, vagy értékközösség. Noha a történelemben láttunk példát arra, hogy az érdekházasság végül szerelemmel végződött, és értékközösséggé alakult át. Mitől tudhatjuk, hogy "jó" párkapcsolatban élünk? Egyik főbb ismérve az, hogy a felek a másik tulajdonságait pozítivan látja-legyen szó bármiről is, és ez talán a külvilág számára érthetetlen lehet. De fontos megemlítenem, hogy a kapcsolat -jobb esetben- két tagja külön világban él, amit a környezet nem feltétlen ért, de nem is nagyon tartozik rájuk. Ők egymással egy felsőbb közegben vannak. Két fél így lesz egy egész, és szoros kötelék alakul ki köztük az idő folyamán, erősebb még az atomok közti kölcsönhatásoknál is. Mindenkinek a rendelkezésére áll a lehetőség, hogy ilyen kapcsolatban éljen. Bátorság kell, hogy belevágjon, egy Társ, aki még viszont is szeret, és elfogadóképesség ("úgy szeretlek, ahogy vagy:)". De elsősorban nem a másikat kell elfogadnunk, hanem önmagunkkal kell megbékélnünk. Amíg bennünk nincs rend, addig a világot is kuszának látjuk. Persze, most akárki azt mondhatná, hogy könnyen beszélek. Az én receptem az, hogy élek és szeretek. Ennél több nem is kell. Nem szabad a holnapokon problámázni, mivel rengeteg lehetséges jövő áll előttünk. Mi dönthetjük el, hogy merre megyünk, melyiket választjuk. És még valami, határozottan ártalmas azon görcsölni, hogy mikor jön a "Nagy Ő". (bár én személy szerint nem vagyok megbékélve ezzel a titulussal) Jön, amikor jönnie kell. Egy perccel sem később, egy perccel sem hamarabb. Mert lehet, hogy ha nem a megfelelő időben toppan be életünkbe, akkor talán nem tudjuk úgy értékelni, ahogy megérdemelné.
Még sokáig tudnám ragozni, de most huszárvágással pontot teszek szavaim végére. Egyszercsak megint folytatom... Addig pedig, hagyom, hogy a gondolataim fénysebeséggel száguldhassanak tovább a csillagok és bolygórendszerek között...

Köszönöm a csodaszép rózsákat:)