Egy megkésett, rövid nekrológ, egy búcsú és ahogy az élet folytatódik tova

A Tanárom volt. Dr. Skrabski Árpád, az Apor Vilmos Katolikus Főiskola egyetemi tanára. Első éven tanított családszociológiát szemináriumi foglalkozáson. Aztán a betegsége évről-évre kezdett elhatalmasodni felette, így kevesebb lehetőségünk volt részt venni óráin. De az első év első félévének meghatározó élménye maradt fantasztikus előadása és az, ahogy gondolkodásra serkentett minket, érvelésre, virákra.

Január 7-én utolsó útjára kísértük itt Budapesten, végleges nyughelye Tihanyban lesz, a kilátó alatt, amit ő épített. Egyszerűen lehetetlen felsorolni, mi mindennel foglalkozott, mennyire művelt volt, karítativ személyisége végtelenül áradt a világba. Most, hogy földi porhüvelye nem tartja tovább fogságban már tudja azokat a titkokat, amiket már életében is sejtett. Ő már igazán Teljes. Egész. Istennel.

*                   *                 *

Az Élet bármilyen kegyetlenül is hangzik, de nem állt meg. Bár néha könnyebb lenne, ha egy percre letehetnénk terheinket és kilépnénk korlátaink közül. Nehéz éven vagyunk túl, sok nehézség edzette tapasztalat gyűlt fel tarsolyomban. Mintha átrendeződtek volna a kapcsolatok, akikkel kellett, igazán mélyebb lett, öszintébb, Barátság. A gondok megmutatták, kik azok, akikre lehet számítani, akikkel nem csak a bajt lehet megosztani, de az örömöt is. (Az utóbbi fontosabb, hiszen bajban sokan kitartanak az ember mellett, de mások örömének nem mindig örülnek a szolgalelkűek.)

De az elmúlt félévben történtek olyan dolgok, amik sok-sok nevetésre és boldogságra adott okot. Megéltük mindet, a mélységeiben és a magasságában is. Talán az egyik legfontosabb a szabad akarat felfedezése. (Vitába lehet ezzel szállni...) Tudjátok, római katolikus vagyok - lehet ezen cöcögni - dacára a súlyos dogmáknak élvezem, hogy ennek a közösségnek vagyok a tagja. Tudom, hogy nem tökéletes, a misénkben sok a liturgia és színház, de a sorok és mozdulatok között megbújik a Lényeg. Az Egyházat emberek alkotják, evégett nem lesz soha tökéletes. És, hogy mi köze mindennek a szabad akarathoz? Hosszú éveken át a vasárnap csak olyan nap volt, mint a többi. De aztán augusztus végén visszaszívárogtunk a mi kis öreg kápolnánkba - ami idén 300 éves - misére. Bajban voltunk, egyedül éreztük magunkat, szükségünk volt valami útmutatásra. Gyerekkoromban mindig mentünk misére, ministráltam is, de akkor inkább kötelességnek éltem meg. Eleinte úgy találtam, valami kompromisszum születik. Most viszont érzem, az, hogy visszatértem a szabad választásom volt. És ez csodálatos élmény. Eltévedni majd újra megtaláltatni. És nagyon is érdemes odafigyelni arra, ami elhangzik a prédikációban. Bár nem mindig értem, de a papunk nagyon érdekes dolgokat szokott mondani. Tudom, hogy ott válaszokat találok a kérdéseimre. Ettől még nyitott szemmel járok tovább a világban, nem szűkítem le magam egy vallás irányvonalaira, de a kellő biztonságot megadja nekem.

Szóval most itt vagyok megint. Írom az elhanyagolt blogomat. Várom, hogy múljon az idő. Krokodil Dundee szombaton elutazott, úgy 1 500 km-re tőlem, Bottrop-ba, Németország Hollandiához közeli tájára. Rurh-vidék. Az évszak Télhez méltóen hideg, ahogy az ott élő emberek is hüvösek, távolságtartóak. Győrben köszöntünk el egymástól. Az idő egészen addig nagyon lassan csorgott, de amikor a vonatom fényei feltűntek a köd lepte síneken, nagyon megijedtem. Olyan gyorsan közelített és én még annyi mindent szerettem volna mondani Neki...

De március eleje nincs messze. Addig sok mindent kell túlélnem. Államvizsga - jan. 26., álláskeresés, jelentkezés mesterképzésre, sajtát vállalkozás elindítása, íróvá lenni és befejezni azokat a történeteket, amiket nem merek elengedni... Pedig már megtanultam az elengedés művészetét, de úgy látszik még van mit tanulnom.

A következő 8 hetem ezektől nem vállt zsúfolttá, úgyhogy akinek van kedve és ideje, keressen fel egy beszélgetésre, vagy csak arra, hogy egy irányba nézzük a naplementét. (Bár ahhoz kicsit hideg van...)