Szeretem a hajnalok kékes-szürkés derengését, különleges bájjal vonja be a diezi szobánkat. Aztán felébred a Nap, sugaraival hosszan kényeztet minket, hiszen ott egy órával később fúj takarodót, mint Nálunk, Magyarországon. A hétköznapok magányosan telnek, barátkozás a várossal, a helyiekkel. Séta a patak partján. Közel van Limburg, egy óra Frankfurt és Koblenz, nincs messze Köln, Bonn. A nyugat zöldellő kincse Diez. Magas hegyek között bújunk meg a völgyben. Tündérmesébe illő kastély uralja városunk látképét, de a vasút mentén lépten-nyomon egykor büszke várak romjaiba botlunk. És az illatok... friss, élettelteli illatok özönlik el a város kockaköves utcáit.
Hogy szeretem-e? Ambivalens érzéseket vált ki belőlem. Hiszen ott vár türelemmel a Szerelem. Mindeközben máshol zajlik az Élet. Itt is mást épitgetek, ott is mást épitgetek. Tervek? Azok nincsenek. Hiszen sosem úgy alakulnak, ahogy szeretnénk. Ezért mint a rigó, a Gondviselésre bízom magam.
A blogom közben csendben betöltötte hatodik életévét. Ideje lesz ősszel iskolába küldenem...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése