Szürke Csütörtök

Gyönyörű időnk van ma. Esik az eső, felhők burjánzanak az égen, s bár egységesen szürke állományba tömörülnek, tudom, hogy állandó mozgásban vannak. Soha sem pihennek, még akkor sem, amikor látszólag mozdulatlanul tornyosulnak felettünk.

És persze mögöttük folyton süt a Nap.

A Nap. Éltető, sárga melegével simogat. Az, hogy meddig, még évmilliárdokban mérhető - hacsak nem történik valami olyan katasztrofa, ami eddigi minden ismeretünket elsöpri. Sőt, létezésünk törékenységét is egyetlen mozdulattal képes kioltani. Azt beszélik, a világ mágneses pólusai megcserélődnek. Már most olyan anómália van az Atlanti-óceán déli részén, amire a tudósok nem találnak magyarázatot. Gyengül mágneses tér úgy 8000 km2 területen. És mi emberek hajlamosak vagyunk megfeledkezni az Univerzum végtelenségéről, nagyságáról és szélsőségességéről. Nem vagyunk biztonságban, egy percre sem.  Engem magával ragad ez a fajta végtelenség, amiben élünk. És bár még mindig nem tudunk sokat a Naprendszer peremén kívüli világról, az esetleges szimultán univerzumokról, és a benne valahol megbúvó Istenről, ettől még bizonyosság létezésük.

Nehéz lenne elhinni azt, hogy a Föld csupán egy "kődarab", amin csak úgy passzióból kialakult az Élet. Kell lennie valami magasabb, magasztosabb célnak is mögötte. Ha más nem, akkor maga az Élet...

De ahogy most kinézek az ablakon, nyugalom van. Hat másodpercenként egy csepp pottyan az erkélyünkre egy szép jégcsapról. Számára csak most létezik az élet. Hóasszonyunk - aki erős hasonlóságot mutat a Willendorfi Vénuszal - enyhén jobbra dől. Talán az újabb hideg jót tesz majd neki... Közel másfél hete uralja az udvart, egyedüli hólényként. Talán magányos lehet. Építhettünk volna neki társat...

Más téma: a szalonunk március közepén fog először megnyílni. Minduntalan arra buzdítalak Bennetek, hogy merjetek kiállni és egy -vagy több - általatok kedvelt témában megnyilatkozni. Az sem baj, ha nem értünk egyet, sőt, attól lesz csak igazán pezsgő szellemi élet. Tekerjük meg az agytekervényeinket! :)

Körlevelek

Sokan tudjátok, hogy falramászom, ha valaki körbeküldős levelet küld. Csodaígérőt, vagy pénzedre vigyázz! felhívásost, vagy bármilyent, amiről a küldő azt gondolhatja, hogy szükségem lehet az információra.

Hát nem. Mert nincs.

Nem hiszek ezekben a levelekben. Egyszerűen nem tartom hitelesnek. Igen, elismerem, hogy vannak dolgok, amikben "babonás" vagyok, de az interneten küldött különböző nevetséges körlevelekben NEM. És ezt most előrebocsátom minden Barátomnak, hogy ha bármire is tartja kapcsolatunkat, NE küldjön ilyen típusú levelet nekem. 

Ma erre ráment egy Barátságom. Mert megírtam a véleményem erről és teljesen félrefordították. (Persze az ügynek annyi előzménye volt, hogy a szóban forgó illető néhány hete pont azon agonizált, hogy nincs ideje leveleket írnia, erre most kaptam egy "spamet". Ez így nem túl hiteles, nemde?)

Hát erről ennyit. Mit is írhatnék még ehhez a témához? Fáj, hogy ilyen könnyen lemondtak rólam... De személyem lényegtelen és pótolható a végtelen univerzum körforgásában.

Van Egy, akihez tartozom. Kezd nem érdekelni a többi létező a sok csalódás miatt.

Venezié

Imádom! Jártam pár városban Magyarországon kívül, de ilyen csodaszép gyönyörűséggel sehol sem találkoztam. (Pedig máshol is volt tenger...víz, víz, víz!) És nem csak a Karnevál hangulata miatt írom ezt, hiszen három éve már voltunk Velencében megnézni a várost. Egyedül csak a tömeg zavar. Az, hogy ennyire népszerű, felkapott és lekoptatott. Azt gondolom, Velence már korántsem az, mint régen volt. Ugyan a város még mindig páratlan építészeti csoda, de már sokan elköltöztek és az egykor büszke Tenger Királynője mára már csak emlékében az.

Lelketlen lett. Nincs egy egységes kép, ami az övé. Csak a sok turista, a világ különböző pontjairől érkezett népek lelke hagy valamiféle torz lenyomatott a lagúnák és kanálisok között. A falak még ugyan állnak, de Velence lakossága már régen elköltözött, mára csupán 70 000en lakják. (Az egykori 300 000ről apadt le száma.) 

Pedig milyen jó is lehetett régen velenceinek lenni... Tudva, hogy tengeri hatalmuk elismert szerte Európában, összetartozásuk egy szívként dobogott minden mellkasban.

Én most Velence helyében csak nagyon kevés turistát engednék be. Lehet, hogy akkor nem lenne akkora bevételük, de talán a város jobban meg tudná őrízni identitását.

Addig meg maradnak az emlékek és történetek a Dózse palotában...

 

Na melyik vagyok én?

Tanulmány az Árnyékról

Már Február van. A Január úgy elszaladt, mintha soha nem is létezett volna. Emlékké szelídült. Pedig életem egyik legnagyobb kihívása volt. Furcsa érzés.

High Fidelity-t kezdtem olvasni Dody jóvoltából. Ma éjszaka sem fogok aludni... :P