2010. március 31., szerda

I see you

Az Avatar egyik hivatalos zenéje, Leona Lewis adja elő. A film magával ragadó volt, a világ, amit Cameron és társai megálmodtak lenyűgöző. Az ember kedvet érez, hogy elköltözzön a Pandorára és összhangban élhessünk a Természettel. Mi, fejlett emberek Gaia emlékét is kitöröltük a mindennapokból. (Eva=Gaia, Avatar.)

Csodálatosan kisütött a Nap, ki gondolta volna ezt délelőtt, amikor az eső úgy borította be Budapestet, mintha kötelességének érezte volna eltakarni meztelenségét. Most pedig a Napfény ölelgeti keblére, nagy kedvet érzek egy kis sétára. (Majd innen az irodából sétálok kicsit a Krisztina térig. Ha a nátha is úgy akarja. Bár már jobban vagyok, kevesebbet fújom a nozim, mint eddig.) 

Ma van Március utolsó napja. Rohan előre az idő, mintha sürgős találkozója lenne. A napok úgy szelik át az életünk, mint a kenyérvágó kés a cipót. Darabokra bontja létezésünk perceit. Csak onnan tudjuk, hogy az idő fogy, hogy a Nap és a Hold követi egymást égi pályájukon. Viszonylagos mozdulatlanság uralja az állandó változást. És mi célja az Életünknek? Továbbadni. Az Életet. A Lelket.

Hallgassátok meg a dalt. Engem megérintett.

2010. március 22., hétfő

Tavaszi Szél


Hajaj, itt a tavasz, itt van újra... Csodálatos napsütés, kellemes, balzsamos (városi) levegő cirogatja bőröm. Bár mától megint lehűlést jósolnak... Tegnap este nagyon élveztem a madárcsicsergést. Csodálatos volt hallgatn, ahogy a rigóink hangosan üdvözölték a Tavasz első naplementéjét.

Várom a postást, akinél a diplomám lapul. Aztán irány a Munkaügyi központ és kiváltom a start kártyám, közben találkozom egy régi Barátommal. (Akivel már azóta tervezzük, hogy találkozzunk, mióta hazajöttem Oslo-ból...) De most is csak futólag fogjuk látni egymást. Volt olyan bátor, hogy előre bevállalta velem a sorbanállást a kártyámért.

Közben az M1-en nézek egy műsört, egy Fideszes politikus beszél a költségvetésről. Ijesztő. Össze fog omlani a MÁV nyárra? A Magyar TV is csődben van, a BKV-ról nem is beszélve. Az új kormánynak nagyon sok dolga lesz. Hihetetlen, mennyire mély ponton van az ország. De felesleges aggódnom ezen, hiszen úgy sem tudok változtatni rajta.

Most már igazán jöhetne a postás! Nem győzöm kivárni...

Éppen kiolvastam az Álomfalók című, alkimista összeesküvésről szóló könyvet. Szövevényes történet, gondosan megalkotott szereplők, alkímia, összeesküvés és mindez az én drága XIX. századomban. Mindenki nek csak ajánlani tudom, akit érdekel egy kicsit a kor rejtett világa. Most Adrian Plass-t és C. S. Lewis-t olvasom. Előbbitől a Kegyes kétbalkezes visszatér,  utóbitól pedig Csűrcsavar leveleit. A High Fidelity-t  még mindig olvasom... lassan haladok vele, az a baj, hogy gyakran elkalandozik a figyelmem, pedig könnyen érthető. (Angolul kaptam, magyarul nem nagyon lehet megtalálni: Pop, csajok, satöbbi...)

Jaj, a legfontosabb majdnem kiamarad ebből a bejegyzésből! Szombaton nálunk volt először vendégségben a kis unokaöcsém, Barnus. Most múlt három hónapos. Roppant nyugodt baba. Egészen addig, amíg nem veszem fel a kezembe. Nálam úgy el kezdett bömbölni, mintha nyúztam volna. Lehet, hogy rosszul fogtam meg és fájdalmat okoztam neki. (Ez a legnagyobb rémálmom a kisbabákkal kapcsolatban, hogy annyira picik és törékenyek én meg annyira ügyetlen tudok lenni, hogy véletlenül valamit "elrontok" rajtuk. Bennük. Vagy mi.) Szeretem a családi összeröffenéseinket. Keresztmamámék is szívesen jönnek hozzánk, csak ritkán találkozunk, mert hiába lakunk egy városban, ők Újpesten vannak és kiesünk nekik, mi meg itt, majdnem a belváros szívében, és kiesik nekünk. De ugye ha az ember akar valakit látni, akkor nincs távolság. Keresztmamám fantasztikusan köt, Barnusnak is olyan gyönyörű kardigánt kötött, profi munka. Ha minden jól megy, megtanít kötni. (Bár már Mama próbálta megmutatni, hogy kell, de sosem tudtam szaporítani a szemeket...) Milyen jó lenne, ha a saját gyerköceimnek én is tudnék kötni mindenféle szép dolgokat, és nem csak sapka-sál kombót.

Lassan zárom szavaim, sajnos mostanában nem megy olyan jól az írás, mint szeretném. Az Oroszlánomnak elmeséltem néhány történetem, adott is néhányhoz inspirációt, de hirtelen nem tudom, hova kapjak.

Talán ideje lenne megnyugodnom és kizárni a világot a fejemből és csak a sajátomra figyelni, amíg el nem készülök a Tükörrel. (Május 1-ig kell leadni a pályázatra.)

Áldás és Fény kisérje Utatokat!

u.i.: Az Élő Holdfény Szalon első találkozója április közepén lesz, a választások utáni első hétvégén. Lun fog előadást tartani :)

u.i.2.: a postát még mindig nem érkezett meg. Talán be kellett volna mennem személyesen, de lusta voltam levonatozni Vácra...

2010. március 16., kedd

Telefon

Tetszik és kész. Lady Gaga és Beyonce közös dala. Lehet érte elítélni, de nekem akkor is bejön. Hát ez van, ilyen egyszerű az ízlésem...

2010. március 11., csütörtök

Tavasz van (?)

Bocs, de egyszerűen nem volt kedvem írni. 

Olyan gyorsan elszállt felettem az idő. De én akartam így. Több, mint két hónapja én kívántam, minél gyorsabban teljen el az idő.

És az idő így is tett.

Megint ott tartok, hogy nem tudok mit felmutatni. Jó, mondhatod, elvégezted a főiskolát - de ezt még rajtam kívül sokan mások is megtették. Most várok. Bár a drámapedagógia kapcsán a tavaszi vizsgaidőszakom roppant zsúfolt lesz. Ebbe a félévbe kellene belezsúfolnom 55 kreditet, két szigorlattal. Jó, drámáról van szó, szívem csücske. (Egyik.) Ám még előtte össze kell írni rendesen az óráim. Egyéni tanrendes leszek. Remek, szuper, legalább el tudom végezni és lesz még egy papírom. Csodás. Ettől még nem érzem magam sokkal, hogy is fogalmazzak, sokkal hasznosabbnak. (A társadalom szempontjából.) Úgy érzem magam, mint aki lebeg a semmiben. Nem kellek egy munkáltatónak sem. (Panaszról ennyit.)

Az Oroszlán visszatért. De feltűnt egy régi kapcsolat is. Örület, úgy érzem magam, mint Charlie Nicholson a High Fidelity-ben, amikor főhősünk megkeresi őt, hosszú-hosszú évek múltán. Emelett nagyon fura és felkavaró érzés is. A középiskola távoli emléke hirtelen újra kézelfoghatóvá vált. De nem élhetek örökké az emlékeimben. Előre kell tekintenem. Most muszáj kapaszkodnom a holnap bizonytalan ígéretében. Különben beleörülnék. Az életbe. Fura, nem? Amikor az ember ott áll az érettségi előtt, azt hiszi, hogy már felnőtt. Pedig korántsem. Az évek során válik azzá, ahogy egyre több és több felelősség rakodik vállaira. Hol van már a gondtalan gyermekkorból kivezető átmenet? A serdülőkor maga bájos ártatlansága? (Lehet ezzel vitázni...) Az a sok küzdelem, amivel kivívjuk helyünket a világban és keressük a helyünket.

De a valóság mást mutat. Valóság? Szubjektív valóság. Hm, mi emberek oly' sok illúziót dédelgetünk keblünkön, hogy egyszerűen nevetségesek vagyunk. Viszont ezek nélkül az illúziók nélkül talán nagyon magányosak lennénk... Belső világaink létezése csak számunkra bizonyosság. Mások számára pedig csak egy képzelt elme képzelt ragyogása.

Szóval az Oroszlán visszatért és fénye erőssebben ragyog lelkemben, mint valaha.

Kicsapongó gondolatok egy alkotói válság közepén. Így jellemezhetném mai írásom. Hosszú hallgatás után írhatnék arról is, hogy milyen csodálatos utazásokat tettem egy-egy könyv révén. Milyen fantasztikus új felfedezések tárultak fel előttem. Hogy minden nyavajgásom ellenére is mennyire szeretem az életem és azon Lelkeket, akik a részei. 

És a Tavasz itt van. Hóeséssel, hideggel, latyakkal. Hóvirággal, tőzikével. Jégvirággal.

Az időt megtanultam felgyorsítani, de most szeretném, ha lassúlna. Szeretném megfogni negyed évszázadom minden egyes mozzanatát. Ez egy fontos év. Nagyon fontos. Várakozással teli, reményekkel. És ugye a remény már akkor tudja, hogy egy dolog szép, mielőtt elkezdődne. 

Még egy utolsó gondolat a végszó és a pont előtt. Miért várjuk el, mi emberek másoktól a saját boldogságunkat? Miért keressük saját sikertelenségünk és bizonytalanságaink okait másokban? Miért nem fogadjuk el, hogy saját énképünket kell rendbetenni. Saját magunkkal kell tisztában lenni. Aztán tudunk csak igazán másokra figyelni. Ismerős az érzés, amikor valaki megkérdi Tőled, hogy vagy és aztán meg sem várva a válaszod máris rákezd panaszkodni? Alig várja, hogy figyelmed rá vetüljön. Erről beszélgettem este egy kedves Barátommal, azt hiszem ezért is akartam még leírni ide.

Végszó. Nem ígérem, hogy egyhamar megint írni fogok. De azt sem, hogy nem. Most csak egyszerűen elengedem magam és lebegek. Nem fogom felidegesíteni magam semmin. Az Élet nem erről szól. Harmónia. Pont.