Nem feledkeztem el a blogírásról, csak átmenetelieg nincs miről írnom. Holnap lesz, de ez a perc nem alkalmas arra, hogy szavakba öntsem a világom. Ma remélem továbbálmodom azt, ami éjszakák óta folytatásos történet képeivel kísért. A Hold sugarai bekukkantanak az ablakon, és lágyan végigcirógatnak arcomon, miközben jóízűen alszom, avagy egy másik birodalomban kószálok. Egy olyan helyen, ahol a barátok nem akarnak versenyezni egymással, nem akarják legyőzni egymást, hanem a mi tudat kialakítása mellett önmaguk fejlődése is megvalósul. De ehhez nem kell a másikat megalázó vereséggel súlytani. A barátok nem akarhatják ezt egymással tenni. Aztán felébredek... és maradnak a furcsán vegyes érzelmek. Néha fáj a Lélek, m a valóság átgázol rajta. De mindig talpon marad, ha ugyan mátrixos elhajlással, de mindig sikerül.
De az én hangom nagyon vékony, és nem tőr át a tömegen. Nem hallja meg senki, pedig itt kiabálok, h figyeljetek már ide... Nagyon nem lesz jó vége... Olyan messze van mindenki tőlem, egy láthatatlan kerítés emelkedik körülöttem. Én pedig kétségbeesve kapálózom, emberek, barátok, vegyétek már végre észre! Valami megváltozott. És én nem tudom, h mi... De megtalálom...
De az én hangom nagyon vékony, és nem tőr át a tömegen. Nem hallja meg senki, pedig itt kiabálok, h figyeljetek már ide... Nagyon nem lesz jó vége... Olyan messze van mindenki tőlem, egy láthatatlan kerítés emelkedik körülöttem. Én pedig kétségbeesve kapálózom, emberek, barátok, vegyétek már végre észre! Valami megváltozott. És én nem tudom, h mi... De megtalálom...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése