Pici lány pici fáradtság...

Tudjátok milyen érzés az, amikor fekszetek az ágyatokban, és érzítek, h vannak izmaitok, amikről eddig nem tudtátok, h léteznek? A porcikáitokban szétárad egy kellemes bizsergés, ami a jól végzett munka gyümölcse. Közben pedig örültök, h nem kell két szál szalmát sem keresztbe tenni, m már az is megerőltető lenne... Na én valahogy így érzem most magam. Eltelt ez a nap is, egy kellemes hétfő, lágy nyári útóhatású napsütéssel, forrócsokizással Vácon, (éljen a szocmunka előadás nyújtotta lógási lehetőség...XD) hosszú sétákkal, és beszélgetésekkel. Nomeg, a nap koronája az edzés maga vala.

Hétfő van. Számomra olyanná vált, mint egy nagy torlasz, amit minden hét elején meg kell másznom. Aztán jön a pihenés, a kedd, amikor csak egy órára mászok ki, aztán haza az oltalmat adó falak közé. De, ha felveszem a drámapedagógiát mellékszaknak, akkor esténként mehetek majd vissza... Szerda a mumus a központi edzéssel. Csütörtök meg már az előszelét hozza a hétvégének. A pénteki órák meg csak szórakozás. És e napok mind tartogatnak valamit, amiért az esetleges világundort egy másfajta érzéssé varázsolja át.

Pörgök, mint a bugócsiga... Széttárt karokkal, a felhők felett. Hiába érzem most ólom súlyúnak a patáim, ott légies és könnyed minden. Nah ideje van az alvásnak. És máskor az elmélkedésnek... Pedig lenne mit írnom, de Álommanó - az a kis gengszter - az előbb szórta meg a szemem álomporral, és totál elálmosodtam...