A Hidegháború mozzanatai 1.

 És elérkeztünk az első bejegyzéshez, mint ígértem pár hete folytatásos írásokat fogok közölni erről a korszakról. Mert érdekes és tanulságos. Azt nem állítom, hogy szakértői véleményeket publikálok, inkább amolyan józan paraszti ésszel kommentálom az eseményeket. Előre bocsátom, nem állok senki oldalán, sem a CCCP-nek, sem az USA-nak, sem Kubának nem drukkolok. Se senki másnak, hiszen a nagyhatalmakon kívül szép számmal igyekeztek beleszólni a történelem alakulásába. Egyedül csak magunknak, magyaroknak, de mindig keserű érzéssel tölt el, hogy '56-ban szarban hagyott minket mindenki. De erről majd később.

 A Hidegháború tulajdonképpen a szovjetek és az amerikaiak rivalizálásának korszaka. Kinek van több, jobb, szebb, hatékonyabb atomfegyvere, ki ér fel hamarabb a Holdra, ki tölt több időt az űrben, úgy összességében, ki a világ ura... (Ebből is látszik, hogy ez a férfiak játszmája volt, ezért is töltöttek be kiemelkedő szerepet a kémnők.)

 Walter Lippmann nevezte el az 1947-es kezdetre datálható korszakot Hidegháborúnak. Nagyon találóan úgy jellemezte USA és CCCP harcát, mint két vak dinoszaurusz küzdelme egy gödörben... A Hidegháború melléktermékeként azonban a harmadik világban komoly fegyveres harcok bontakoztak ki. Afrika földjét nem kevés vér áztatta már akkor is. Nem beszélve Dél-Amerikáról.

 Tulajdonképpen ideológiák összecsapását találjuk a háttérben. 1947 és 1991 között számos feszült helyzet adódott, melyek más kimenetelű megoldásai egy esetleges III. világháború kitöréséhez vezettek volna. Nagyon komoly diplomáciai kommunikáció kellett ahhoz, hogy ne legyen még egy világégés.

 Lássuk a kezdeteket. 1945. Május 8-án kapitulált Németország, (miután Hitler öngyilkos lett... vagy a hasonmása...) Még az év nyarán megtartották a Potsdami konferenciát, mely során megállapodtak a győztes hatalmak - Sztálin, Truman és Atlee vesznek részt rajta -, hogy Németországot négy megszállási övezetre osztotják, valamint Magyarországon, Csehszlovákiában, valamint Lengyelországban élő németeket visszatelepítik hazájukba. 

 Valójában a Potsdami konferencián felosztották Európát, a vasfüggöny lehullt, évtizedeken keresztül árnyékban tartva Kelet-Európát.

 De hagyjuk egy kicsit a történelmi tényeket. Nézzük meg, milyen lehetett ott élni, abban az érában? Mindkét fél erős propaganda gépezettel rendelkezett, kellően befolyás alatt tartották a médiát. Az embereket meg rettegésben. Emlékezzünk csak egy korábbi bejegyzésemben bemutatott Amerikai Védelmi videóra, avagy mit tegyél akkor, ha látod a flasht? Mert az atombomba bárhol, bármikor lecsaphatott... A világ éppen, hogy csak felébredt a világháború rémálmából, amikor újabb félelem költözött a szívekbe. Egy olyan félelem, aminek nem lehetett látni a végét. Hiszen az emberek tudták, hogy a világháborúnak vége lesz, de egy atomháború, na az más kérdés. Abban minden semmivé válik. Minden. A túlélőknek meg rákos elváltozások, sugárbetegségek jutnak osztályrészül. 

 Milyen lehetett akkor 18 éves lánynak, fiúnak lenni? Családanyának, apának? Barátnak, rokonnak, egyáltalán, embernek lenni? Az akkori generáció megtanult valamit a világról, amit mi el sem tudunk képzelni. És ha lehet, ne is kelljen szembenéznünk olyan helyzettel. Akkor is voltak álmok, célok, vágyak. Egy szelet kenyér, csirkepörkölt, vagy úgy egyáltalán étel. És megkeresni a biztonságot, amit elvettek a világtól...

 A Hidegháborúnak akadt még egy komoly, lakossági oldala is: folytonos gyanakvásban éltek az emberek szomszédaik, sőt, még családjuk iránt is! Amerikában komoly boszorkányüldözés kezdődött a kommunisták ellen, a szovjetek uralta blokkokban meg csak gondoljunk a fekete autók rendszerére...