Nászút a Végtelenben

 Köln-Bonn reptér, délelőtt 9 óra. Méretei mellett a Liszt Ferenc Nemzetközi repterünk eltörpül. Hajnalhasadta óta úton vagyunk és még messze a cél. Álmosan adom oda az útlevelem a check-in pultnál, KD felsegíti a csomagom, természetesen az én bőröndöm a nagyobb :D A reptéri adminisztratív formaságokon gyorsan túlesünk, majd irány a biztonsági ellenőrzés. Nincsenek sokan, itt is hamar végzünk, száguldunk a 3-as kapu felé, amikor utunkat állja egy végtelen hosszúnak tűnő sor. Vagy félszáz ember toporog az üvegfolyosón, egyesével engednek be mindenkit útlevél ellenőrzésre. Negyed óra, de végtelen hosszú időnek tűnik, míg mi is sorra kerülünk, majd leülünk a 3-as kapu mellett. Beszállófolyosó vezet a géphez, A320, már régi ismerősként köszönt. 6 E és F a mi helyünk, az ablak mellett ülök. Felszállunk! Végre az égbe emelkedünk! A repülésben a leginkább azt élvezem, amikor a gép lassan gurul a kifutópályára, finoman irányba áll, majd a motorok felbődülnek és eszméletlen sebességre kapcsolunk! Aztán  a másodperc tört része alatt az égbe emelkedünk. Az életünket más emberekre bízzuk, akik szervizelik a gépet, akik vezetik, akik lentről nézik, hogy ne ütközzünk... Rengeteg ember precíz összmunkáján múlik az életünk.

 A tenger kéken hullámzik alattunk, apró fehér pontok szabdalják. Páratlan látvány! Nem egészen két óra alatt megérkezünk Dublinba. A csomagjaink is szerencsésen megkerülnek, semmi sem törik el, minden ép. A landolás utáni második legszebb pillanat. Baile Átha Cliath felett ragyogóan süt a Nap, pompás ősz fogad minket. Első meglepetés a közlekedés. Pedig tudtuk, hogy máshogy közlekednek, mint mi, de mégis... a busz nem onnan jön, ahonnan várjuk, első ránézésre minden káosz. (A reptérről a belvárosba a buszjegy 2,50 €, a buszon váltva 2,65 €.) Elindulunk a szállásunk felé, bár még nincs térképünk, az orrunk után megyünk. Azonban éppen a nagy döntő focimeccs napján érkezünk, a Drumcondra útról a forgalom el van terelve, noha nekünk arra kellene továbbmennünk. Leszállunk és gyalog folytatjuk az utat. Hihetetlen tömeg fogad minket, a két foci csapat szurkolói együtt isznak, ünnepelnek, hol lehetne ilyen hasonló helyzet Budapesten? Hihetetlen a hangulat! Magával ragad minket is! A kocsmák a különböző csapatok színeivel feldiszítve, a forgalom lebénult, de a csapatokat rendőri felvezetéssel juttatják el a Stadionba. Mi eltévedünk, de szerzünk egy Dublin térképet, s mint kiderül, nem is vagyunk messze a szállásunktól. 

 Fatima House, Gardiner Upper Street-en. Tipikus dublini ház, 3 emelet, de bent még rejt egy padlásteret, ami szintén be van építve. Vörös téglás épület, szűk folyosóval, pici, ámbár barátságos szobákkal. A szállásadónk tipikus ír, lyukat beszél a hasunkba, mire felérünk a harmadik emeletre. Az erkélyről a kilátás a Dublin Spire-re néz, nomeg háztetőkre, bármelyik pillanatban megjelenhet Mary Poppins is, bár nem hiszem, hogy ír földre tévedne. Még aznap este sétálni megyünk, amikor belebotlunk egy nagyon kedves magyar párba. Elmegyünk bajor sörfesztiválra, ahol bajor zene szól (óóóó, jeah, már hiányzott...:D) megiszunk pár sört és beszélgetünk, megmutatják Dublin azon arcát, amit mi egyszerű turistaként nem látnánk. Búcsú után még sétálunk a Liffey folyó partján, majd hazaszédelgünk. Másnap a városban kószálunk, felfedezzük Dublint, a kötelező nevezetességeket is megnézzük. Harmadnap továbbindulunk Galway-be, az Atlanti-Óceán partjára! És meseország itt kezdődik! Dublin annyira nem ragadott magával, koszos, mindenütt szemét, rengeteg bevándorló, őshonos ír alig akad, a nagy krumplivész idején sokan elvándoroltak Amerikába, egy jobb élet reményében. Nem bántunk, hogy átvonatoztunk a országon Galwayig.

 Galway, a sétálóutca hangulata magával ragadó, 10 m-ként utcazenészek varázsolják el az utcán sétálókat. Az óceán sós illata terjeng, lesétálunk a partra is, kagylókat gyűjtünk, egy-két ritkaságot is sikerült fellelnünk. Majd tovább Kinvarába, igazi ír halászfalu, kastéllyal, öböllel, a végtelen kék éggel. Öt napot töltünk itt, ez a falu szolgál bázisul. Innen megyünk meglátogatni a Moheri sziklákat. 

 Csudaszép! Szavakkal leírhatatlan táj tárul szemünk elé! A végtelen kapujában érezzük magunkat! Másnap Doolinba vezet utunk, óceán partján sétálunk a köveken. Apálykor indulunk, de a dagály megérkezik, mire körutunk végére érünk. Sziklát mászunk, az óceán tajtékzó hullámai mellett lavírozunk a köveken, barlangokat fedezünk fel. Csak mi ketten és néhány sirály. 

 Kirándulunk a Burren sziklás táján, sok szép tájon járunk. Megnézzük a Poulnabrone dolment, amely még a Krisztus előtti időkben épült, síremlék. Egykori kelta lakó körben sétálunk, tündérköröket találunk. Varázslatos a szikla és a zöld fű kettőssége. Amikor a növényeken lépkedünk, olyan, mintha puha szivacson járnánk. Zöldben burjánzik minden, itt-ott fehér kövek fénylenek a napsütésben.

 Kilenc napot töltünk Írországban. Élményekben gazdagon jövünk haza. Fura érzés visszatérni a hétköznapokba.