Tudjátok, mi a legnagyobb ellensége még a legmegingathatatlanabb párkapcsoatnak is? A bizonytalanság. Nem arról van szó, amikor spontán adódnak dolgok, hanem arról, amikor beláthatatlan idő áll közétek. Az a legrosszabb. Ennél még az is elviselhetőbb - noha majdnem ugyanolyan szinten lélekölő - ha az embert megcsalják. Ma sokat beszélgettem sokféle emberrel. Sok mindent mondtak, van, amivel egyetértek, van, amivel nem. De arra semmi esetre sincs szükségem, hogy lesajnáljanak, hogy "oh, de szar lesz Neked".
Hiszem, hogy nincsenek véletlenek. Annyi jelet kaptam az elmúlt napokban, hogy most már össze kell állnia a képnek. Nincs több puzzle darab, ami hiányozna. A gép forog, az alkotó pihen. Most már csak várni kell, hogy miként alakulnak a dolgok. És szembenézni emelt fővel az ősellenséggel, és legyőzni. Rajta vagyok már az ügyön. Azt hiszem mindez a saját fejlődésemhez kell. Elfogadom, hogy átmenetileg egyedül kell szembenéznem a világgal. De persze, nem leszek egyedül, mert itt van a Családom, a Barátaim, mindenki. Csak, nehéz megválni a másik felemtől, nomeg, minden emlék itt marad, a kövek is beszélnek, és képeket sugallnak. Tudom, sajátosan élem meg a világot. De annyira szép érzelmek - bár egynémely fájó, de mégis szép érzelmek vannak körülöttünk, kár lenne kihagyni őket. Most megint erősnek érzem magam. Bár furcsa, már sokan mondták, nem kell erősnek lennem. De igen, kell. Mert ha nem vagyok az, hogyan is tudnék cipelni másokat? Pont én nem adhatom fel, menni kell, akkor is, ha akadályok vannak. És akkor mivan? Kikerüljük őket! : )
Hiszem, hogy nincsenek véletlenek. Annyi jelet kaptam az elmúlt napokban, hogy most már össze kell állnia a képnek. Nincs több puzzle darab, ami hiányozna. A gép forog, az alkotó pihen. Most már csak várni kell, hogy miként alakulnak a dolgok. És szembenézni emelt fővel az ősellenséggel, és legyőzni. Rajta vagyok már az ügyön. Azt hiszem mindez a saját fejlődésemhez kell. Elfogadom, hogy átmenetileg egyedül kell szembenéznem a világgal. De persze, nem leszek egyedül, mert itt van a Családom, a Barátaim, mindenki. Csak, nehéz megválni a másik felemtől, nomeg, minden emlék itt marad, a kövek is beszélnek, és képeket sugallnak. Tudom, sajátosan élem meg a világot. De annyira szép érzelmek - bár egynémely fájó, de mégis szép érzelmek vannak körülöttünk, kár lenne kihagyni őket. Most megint erősnek érzem magam. Bár furcsa, már sokan mondták, nem kell erősnek lennem. De igen, kell. Mert ha nem vagyok az, hogyan is tudnék cipelni másokat? Pont én nem adhatom fel, menni kell, akkor is, ha akadályok vannak. És akkor mivan? Kikerüljük őket! : )
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése