Cirip-cirip

Szól az éjszakai tücsökzenekar. Mesélnek a levelekről, a szélről, az életükről. Előhívják a csillagokat az égen, köszöntik a Hold változatos alakját. És amikor kilépek az erkélyre, akkor nekem is zenélnek egy keveset. Talán a jövőről, az is lehet, h a múltról. De akár a kettő határán elterülő jelenről.

Újra rajzolok! Ha nem rajzolnék, az azt jelentené, hogy a Lelkem beteg. De ma megszületett Kitsune. Rókák és egy csajszi köztük. Az ötletet Peti adta, mert szerinte párbajok során olyan vagyok, mint egy róka. :) Készül majd mégegy kép, az alapok már megvannak, csak festeni kell.

A minap rámtört a magány. Ne értsetek félre, nem Gönye hiányzik, hanem egy társ. Bár, tulajdonképp nincs okom nyafogni, mert sosem vagyok egyedül... Egyszer majd lesz családom, pici talpak fognak rohangálni körülöttem, némelyek a szoknyámba kapaszkodnak, s egyszer elengedik, és messzire szállnak. Ilyen az Élet Rendje. De míg odáig érnék, hogy családom legyen, hosszú utat kell megjárnom. Ezt én választottam, és tudom, nem reménytelen. Bátor szívvel tekíntek előre, és várom, hogy mit hoznak a holnapok. Csudi izgalmas... Na de elég az agyalásból. Holnap leutazom Dodyékhoz, csütörtökön túrázunk egyet a parlagi viperáktól hemzsegő Mecsekben...