Vis tecum sit!

Aki először megfejti, az kap egy... nem tudom mit. A túró rudi már volt, mint nyeremény, most valami más nasi lesz.

Hajnalban a Szigeten kezdtünk, egy kis edzés keretein belül nunchakuztunk és kardoztunk. Aztán a Jászain beültünk a mekibe kávézni, sajnos más normális hely nem volt nyítva reggel negyed nyolc felé. Figyeltük az embereket, ahogy rohantak dolgok után, mi meg -Peti, Yunina és Andris- békésen ültünk, és ittuk a jegeskávét- ami meleg volt, de Béla elárulta, hogy a frappé a hidegebb, mert abba tesznek jeget is - Yunina meg forrócsokit szürcsölt. Eldumáltunk kicsit, aztán hazajöttünk, és az udvaron gyakorolgattunk még egy kicsit. Jó volt, most érzem igazán, hogy kardozás és nunchakuzás közben szabaddá tudok válni, és ez jó, felemelő érzés.

Délután egyetlen Bélámnál voltam, megsétáltattuk a csajokat -dobáltunk Bömbinek tobozt a Titkos Fenyőerdőben, majd tanultunk kis föcit. És jót beszélgettünk, meg ettünk. :)

Hazafelé megáztam. De ez már nem meglepő fordulata életemnek. Közel öt hete a hét valamely napján megázok. Az első három hétben a keddek voltak, múlt héten szerda, ma meg ma. Szeretem a viharokat, meseszerű szürkés kékségbe burkolja az eget, és a messzeségben összemosódik az ég a hegyekkel. Egyébiránt, belegondoltatok abba, hogy hol kezdődik az ég? Eláruljam? Itt, a földön. Hol másutt? Egész pontosan ott, ahol a föld végetér, ott kezdődik az ég. Így tulajdonképpen folyton az égben mászkálunk... Csak éppen nem a felhők között...