A terem közepén csupán egyetlen fénynyaláb világított. Nem lehetett tudni, hol kezdődnek a falak, a mennyezet, ontották magukból a sötétséget. A fényben álltam. Elvakított a ragyogás. Hangok záporoztak mindenfelől, míg egyetlen hang vált tisztán érthetővé.
- Miért akarsz írni? - dörrent keresztül a káoszon. Pár másodpercig tétováztam a válasszal, majd megszólaltam. Hangom szinte több oktávot felcsúszott, oly' vékonyan és erőtlenül szólalt meg.
- Hogy szórakoztassak.
Csend. Talán nem hallották jól. Megszólaljak még egyszer, vagy várjak, amíg újra kérdést szegeznek nekem?
- Hogy szórakoztass? - kérdezett vissza egy másik hang. Próbáltam arra fordulni, amerre a gazdáját sejtettem.
- Igen - feleltem. A torkom szinte teljesen kiszáradt. - Előttem sokan már sok mindent elmondtak, különböző köntösökbe bújtatva - folytattam. - Az én feladatom, hogy szórakoztassak, hogy új világokat tárjak fel. Semmi egyéb magasztos eszmét nem akarok hirdetni.
Újabb csönd. A szívem hevesen vert. Éreztem, hogy életem munkássága múlik most ezen.
- Találkozunk a mérföldkőnél! - egy harmadik hang harsant keresztül az éteren. A fény, ami eddig körbeölelt lassan terebélyesedni kezdett körülöttem. A föld hullámzott, a hangok elhaltak mellőlem. Levetettem magam, összegömbölyödtem és a fejem köré vontam a karjaim, hogy védjem. Valami történik! Valami megmagyarázhatatlan dolog megy végbe körülöttem...
Talán évszázadokig, talán csak egy másodpercig tartott az egész. Amikor összeszedtem a bátorságom, hogy felnézzek, ragyogó Napsütés cirógatott, egy zöldbe burkolt réten találtam magam. Friss, tengeri levegő csapta meg az orrom, valahol nem messze hullámozhat a kéklő óceán. Felkeltem. Madarak csiripeltek, állatok nesze hangzott a bozótból. Egy ösvény világlott előttem. Elindultam...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése