Itt van a December. Senki sem hívta, hogy jöjjön, de szó nélkül felváltotta az Édes Novembert. Ma száguldottam ki Vácra, azaz, csak szerettem volna gyorsan haladni, 19 percet késtünk... De megkaptam az indexem. Juhu. Erről most nem szándékozom több szót ejteni, majd úgyis fogok eleget nyafogni a közelgő vizsgák miatt.
Ahog ültam a vonaton, és nem tudtam mit kezdeni az idővel - ami a késés miatt adatott számomra, úgy döntöttem, néhány gondolat-foszlányom papírra vettem. És most Veletek is szíves-örömest megosztom:
A pillanatot ne keresd, majd az keres Téged. A pillanat sosem múlik el, mindig ott van. A pillanat itt és most van, nem a tegnapban, de nem is a holnapban. A pillanat örök, akár az emlék, mi szívünkben él.
Azt hiszem az Idő uraihoz ezt fel is fogom használni, és azt is tudom, hogy ki lesz az, aki majd nagy bölcsen közli a többiekkel, a megfelelő időben. : ) Az ember akkor tud igazán boldog lenni, ha félelem nélkül kitárja Lelkét. Noha félelmeink is hozzánk tartoznak, csak akkor győzedelmeskedhetünk felettül, ha nem hagyjuk magunkat az önsajnálat bugyraiba süppedni.
Az Élet akkor is élni fog, ha Neked történetesen semmi kedved hozzá. :)
És végül, a kedvencem, ami az én szeretett folyómhoz kötődik:
Az Élet olyan, mint a Duna, mikor megszületik, aprócska forrás,
mely útja során egyre terebélyesebb lesz.
Olykor új utat tör magának,
vagy kilép a régi mederből,
mintha csak lázadó kamasz lenne,
majd újra visszatér saját medrébe.
Mikor útjának egy bizonyos pontját eléri,
Társat választ magának,
s a sok mellékág után drága párját,
a Tiszát választja.
S aztán együtt folynak tovább a végső cél,
a Fekete-Tenger felé,
ahol aztán újjászülethetnek a tenger hűs habjaiban...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése