Emberség (?)

Trieste, naplemente.

Egy csodálatos nyár emléke, mely örökké lelkünkben él tovább. Bár a kép nem teljes tökéletességében adja vissza a Nap búcsúját. 

Továbbra is az ókorban kalandozom, most érkeztem meg Kréta szigetére, ahol Minea teljesítheti az istenének tett fogadalmát, és beköltözik az istene barlangjába. Bár Szinuhe majd belehal elvesztésébe, mert igazán megszerette őt. Mielőtt útra keltek volna a szigetre, a Hettiták földjén vedégeskedtek. Tudni kell róluk, hogy kegyetlenek más népekkel, de a vendégeket szívesen fogadják. A Hettitáknak éppen ezért borzalmas híruk van. Miközben ők saját magukat emberségesnek tartják. A következő gondolatot azért ragadom ki a könyvből, hogy elmélkedjetek rajta ti is. (Azt gondolom, érdemes, de nem kötelező.)

Szinuhe és a hettita írnok közt lezajlott beszélgetés, a következő szavakat az írnok mondja:

"... Mi az a műveltség? - kérdezte, és ismét töltött magának. - Mi is tudunk olvasni meg írni, és mi is gyűjtünk levéltárunkban számozott agyagtáblákat. Az, hogy kiszúrjuk a foglyok szemét, csak emberbaráti cselekedet, hiszen egész életükben malomköveket kell forgatniuk, és munkájuk nagyon fárasztó, de még fárasztóbbnak éreznék akkor, ha látnák az eget és a földet, meg az égen repkedő madarakat. Csak hiábavaló gondolatok ébrednének bennük, és végül meg kellene ölnünk őket szökési kísérleteik miatt. Ha katonáink a határvidékeken néhány embernek levágják a kezét, néhánynak meg feje bőrét a szemére húzzák, egyáltalán nem kegyetlenkedésből teszik, hiszen magad is láttad, hogy otthonunkban vendégszerető és barátságos emberek vagyunk, szeretjük a gyermekeket és az apró állatokat, és feleségeinket nem ütjük meg soha. Csupán az a célunk, hogy félelmet és rémületet keltsünk az ellenséges népekben, hogy idővel harc nélkül meghódoljanak hatalmunk előtt, s ne okozzanak maguknak felesleges kárt és pusztulást. Egyáltalán nem szeretjük az értelmetlen kárteveést, azt akarjuk, hogy az idegen országok és városok minél sértetlenebbül kerüljenek uralmunk alá. Az olyan ellenség, amelyik retteg, már félig legyőzöttnek számit. ..."