Junior egy hónapja már, hogy nincs köztünk. Szavakkal leírhatatlan, mennyire hiányzik. A legváratlanabb pillanatokban tör rám, hogy már nincs és ez nagyon fáj. Kétségbeesetten kapaszkodom az emlékekbe. Selymes bunda, okos tekintet, mindig minden érdekelte, ami a Családdal történt. Hiszen ő is teljes jogú tagja volt a mi Családunknak. És most nincs köztünk. A gyermekkor végérvényesen véget ért. Pir-pirrel szállt sírba. 

Esténként várom, hogy odajöjjön hozzám és együtt aludjunk. Tettetett duzzogással az arcomon, miközben mindig végtelenül boldog voltam, hogy ott szuszog mellettem. Finoman dorombolt, ahogy csak a nagyon kedves cicák tudnak, nem tolakodó, hanem puha dorombolással. Amolyan úriember volt. Macskában. Szuszi itt maradt nekünk, de ő más. Ő nagyon is macska tudattal létezik. Nagyon szeretjük őt is, és nem is érti a hirtelen jött rajongást, amivel körbevesszük. Segít a gyászban a maga macska módján. Most is itt kószál köztünk. Amióta a Pajtása nincs köztünk, ő is más lett kicsit.

Az űr, amit drága vörösünk maga után hagyott sosem fog elmúlni és újra élettel megtelni. Lelkem egy darabja vele ment el. 

Találkozunk a Szívárvány hídon, Pirem!