Rám-szakadék

Tegnap felkerekedtünk, és meg sem álltunk, amíg a lábunk bírta, illetve, még azután is folytattuk utunk, hogy alsó végtagjaink remegtek, és megálljért kiálltottak. De mi nem hagytuk magunk, és mentünk, ösvényünk vízesésen, csordogáló patakon, és éles sziklák között vezetett. A Rám-szakadékon másztunk keresztül, Húgom, Joyce és Gönye társaságában. (no meg én, de ha én nem lettem volna ott, akkor most e sorokat nem tudnám a valóságnak hűen leírni...)

Vonattal mentünk a Dömösi átkelés megállóig, és ott komppal átkeltünk a Dunán. Tartottunk egy rövid két betűs kitérős szünetet, majd nekivágtunk a Nagy Kalandnak a Rám-Szakadékhoz. (A továbbiakban N-K-R-Sz. :)

Mentünk az orrunk után. Találtunk egy régi játszóteret, ahol aztán kicsit megpihentünk, és libikokáztunk egyet... :). Rákészültünk a N-K-R-Sz-re. Először hosszan betonút vezetett előre. Már kezdtem kétségbeesni, hogy mikor érünk már oda, és kínomban próbáltam énekelni is, utitársaim legnagyobb örömére, de aztán inkább abbahagytam... Közkivánatra.

Végül megérkeztünk a valódi utunk elejéhez. (Azért írom így, mert a betonút nem feltétlen tekínthető túrának.) Ragyogó időnk volt, mintha csak nekünk rendelték volna... :) A Rám-szakadék -azoknak írom, akik még nem jártak ott- egy patakon vezet közvetlenül végig. Csipkézett sziklák szegélyezik némelyütt, vízesésekkel tarkítva. Felértünk valami hegy tetejére, ahol röpke pihenőt eszközöltünk, és elfogyasztottuk a csokit. Majd a maradék kaját is elpusztítottuk-a későbbiekben meg éhes voltam-, és a "fantom" buszmegálló felé indultunk... Gyönyörű helyeken vezetett utunk. Alig megerőltető lankás oldalon ereszkedtünk le, bár volt egy röpke kitérő, amikor a susnyásban akartunk volna rövidíteni, minek következtében néhány csaláncsípést és tapasztalatot gyüjtőttünk. (azaz, ne térj le az útról térkép nélkül) A végére kellemesen elfáradtunk. Jól éreztünk magunkat, leszámítva, hogy Joyce bokája megrándult, Gönye pedig ráesett a jobb csuklójára, de itthon szakszerű ellátásban részesült.

Szóval a kirándulás, azaz a N-K-R-Sz -szerintem- nagyon jól sikerült-hirtelen ötlettől vezérelve kerekedtünk fel-, a táj csodaszép volt, sütött a Nap, talán az Ősz utolsó szép napja köszöntött ránk. Mindannyian jól éreztük magunkat, csúsztunk-másztunk a sárban, a patakban, és fel, a létrán. Közben a természet feltöltött minket új erővel a dolgos szürke napok egyhangúságához. Bár erről van egy külön elméletem, ami most nem írok le, majd legközelebb.

Este hakamát cseréltünk Gönyével, az enyém jobb neki, az övé jobb nekem. Anyukám csak annyival kommentálta, hogy nem vagyunk komplettek... Ezt mindenki maga döntse el, de köszönjük, mi jól érezzük magunkat így is... Ugye? :)

Ma a Hopp Ferenc Emlékmúzeumban jártunk, de már ott voltam, s azt egy korábbi blogom is megemlíti. Így most zárom sorraim, pedig lenne még mit írni, de már iszonyat álmos vagyok.